Mystra még mindig a krakennel harcolt, amikor éles fájdalom nyilallt a szívébe, és ezzel egy időben hatalmas csobbanást hallott Adon erkélye alól. Azonnal a szökőkútnál termett. Noha a vízcseppek még vissza sem hullottak a medrükbe, már elkésett. A főpap élettelenül meredt az égboltra. A víz tetején lebegett, amelyet egyre vörösebbre festett a feje körül a vére. A szökőkút oldala is letört, ahol a koponyája becsapódott, és a véres víz szétfolyt a teraszon.

Kivette a férfi testét a vízből, és magához szorította. Ekkor megpillantotta a szökőkút repedésén át távozó lelket.

– Adon! – szólt utána.

– Bocsáss meg… – mondta kurtán, mégis elnyújtottan a pap. A halállal kiszabadult a különös rémálom hatása alól. – Cyric becsapott…

– Mit kellene megbocsátanom neked, Adon? Nem a te hibád. – Mystra letérdelt a szökőkút mellé, és megvárta, míg a lélek kibuggyan a teraszra, mint egy buborék. – Mondd ki a nevem, és visszahozlak.

Adon furcsa grimaszt vágott, miközben egyre távolabbra sodródott a vízzel.

– Ő… is ezt…. akarta. Hogy… kimondjam a… nevét.

– Nem számít, hogy ő mit akart! – kiáltotta kétségbeesetten Mystra. Adon arca elhalványult, csupán a körvonalai látszottak. Mystra benyúlt a vízbe, hogy a lélek belekapaszkodhasson. – Hívj, hogy mentselek meg, és visszarántom a lelkedet a testedbe!

Bugyborékoló gágogás hallatszott, de még Mystra sem foghatta rá, hogy a főpap kimondta a nevét. Akár egy ártalmatlan vízcsobogás is okozhatta.

Adon lelke beszivárgott a kövek közé.

Mystra felsikoltott. A hirtelen dühkitörés hatására az összes varázslat félresikerült abban a pillanatban Faerűnön. Legközelebb a Fúga síkon találkozhat Adon lelkével, de elég hosszú ideig tart majd megtalálni a helyes utat a víz elemi síkjáról. Nem lesz olyan fájdalmas, mint Zale utazása, de ez sem lesz egyszerű. Felsóhajtott, és bosszút esküdött.

A tóparton nézelődők szinte mind az istennő köré sereglettek. A legtöbben papnövendékek voltak, de egy-két városlakó is vegyült közéjük, akik nem érezték úgy, hogy esetleg megsértik a templom szentségét. Mind döbbenten álltak. Egyrészt megrázta őket Adon halála, másrészt nem nagyon tudták megemészteni, hogy az egyik Mystra a tóban harcol a krakennel, míg egy másik a szökőkút mellett térdel, a halott főpappal a karjában. Néhányan térdre borultak, és az istennőjük szimbólumát formálták meg az ujjukkal, mások szorosan maguk köré tekerték a köpenyüket, és elbúcsúztak Adon lelkétől. Egyikük sem kérdezte meg, hogy mi történt, és egyikük sem ajánlotta fel a segítségét. Kivéve Tang herceget, aki lélekszakadva rohant le az emeletről.

– Mi történt, istennő? – kérdezte a herceg, aki a mellkasához szorította sajgó karját, míg a másikban a kardját lengette. – Mit tettél Adonnal?

– Én, Tang herceg? – hangja mélyen forrongó dühről árulkodott. Miközben beszélt, folyamatosan növekedett, és a herceg fölé tornyosult. – Én semmit sem tettem, kivéve, hogy rád bíztam a védelmét!

A herceg elsápadt, és félő volt, hogy elájul.

– Bocsáss meg, úrnő. Szörnyű hibát követtem el, de amikor megláttalak szoboralakban a szobában…

– Szoboralakban? – kérdezett vissza Mystra.

– Igen. Egyenesen leléptél arról a domborműről… – Ekkor rádöbbent, hogy milyen egyszerűen rászedték. Szokásos magabiztossága egy pillanat alatt lelohadt az arcáról. – A szobor azt parancsolta, hogy maradjak kint a folyosón, és rám csukta az ajtót, majd elaltatott. Amikor felébredtem…

– Elég ennyi, Tang herceg – szólalt meg Mystra lágy hangon. Sosem büntette meg a szolgáit, akik nem tehetnek a cselekedeteikről. Lehajolt, és négy papnövendék kezébe adta főpapja holttestét. – Gondoskodjatok Adon testéről. Hamarosan szüksége lesz rá.

– Mindent megteszünk érte – mondták, majd elsiettek vele.

Mystra visszafordult a herceghez, és összébb húzódott, hogy jobban illjen hozzá.

– Nézzük azt a törést!

– Hálásan köszönöm, úrnő – hálálkodott a férfi, és odanyújtotta a karját. – Sajnálom, hogy nem tudtam megmenteni a főpapot, de mire rájöttem, hogy mi történik, elvesztettem az eszméletemet, és nem tudtam segítséget hívni.

– Nem kell mentegetőznöd.

Mystra megfogta a karját a törés alatt és fölött, majd megrántotta. A csont kiegyenesedett. A büszke Tang nem mert sem feljajdulni, sem elájulni, amit bármely normális ember megtett volna ilyen esetben. Az istennő megmasszírozta a törés helyét, és tovább engesztelte a herceget.

– Nem védhetted meg őt egy másik istennel szemben.

– Másik isten? Azt gondolod, hogy Cyric tette?

– Valaki el akarja hitetni velem, hogy Cyric a bűnös – szándékosan nem mondta ki, hogy kire gondol. Nem akarta, hogy a sok bámészkodó közül valaki meghallja. – Márpedig ha valaki el akar hitetni velem valamit, hajlamos vagyok az ellenkezőjét gondolni.

Eszébe jutott a hlondethariak ostroma, ahol Mask kijelentette, hogy csapdába csalja, és saját maga bizonyítja be a bűnösségét.

Világosan látta, miféle érdeke fűződik Masknak ahhoz, hogy ő és Cyric háborút indítson egymás ellen. Az Árnyékúr mindig is kettős játékot játszott. A tolvajok urának gyerekjáték lehetett elvenni Adon józan eszét, varázslatok és átkok nélkül is. Sziklaszilárdan hitte, hogy ez történhetett, és megfogadta, hogy bosszút áll az Árnyékúron.

Mystra elvette a kezét a herceg karjáról. A duzzanat lelohadt, a csont tökéletesen összeforrt, és minden fájdalma elillant. Tang széles vigyorral az arcán tornáztatta meg az ujjait.

– Hálás köszönet, istennő! – mondta ünnepélyesen, majd enyhén fejet hajtott előtte. – A sérülés tökéletesen begyógyult.

– Semmiség. Add nekem a kardod, és valódi jutalomban lesz részed.

A herceg szeme felcsillant, és habozás nélkül átnyújtotta a pengét. A hüvelyt és a markolatot gyémántok, zafírok és rubintok díszítették, de amint előrántotta, nyilvánvalóvá vált, hogy valódi harcra kovácsolták. A pengét a legendás sou acélból készítették. Halandók nem készíthettek ennél ellenállóbb és élesebb fegyvert.

Végighúzta az ujját a pengén, és hagyta, hogy a vére megfesse, majd elmondott egy varázsigét. A vér barnás füst kíséretében elillant, az acélba pedig karmazsinvörös fény költözött. A bámészkodók mind levegő után kapkodtak ámulatukban, annyira csodás látvány nyújtott.

Ezután Mystra visszacsúsztatta a pengét a hüvelyébe.

– Ezzel a pengével bármilyen kutyát megölhetsz, legyen bár evilági, vagy sem.

Bár Tang arcáról semmiféle érzelmet nem lehetett leolvasni, mint a sou nemesekéről általában, most ő is meglepődött.

– Kutyát mondtál, úrnő?

– Igen, Tang herceg. – Zavarodott moraj futott végig a bámészkodókon, de Mystra nem foglalkozott vele. – Amíg a kezedben tartod a pengét, egyetlen kutya sem tudja követni a nyomodat. Akár evilági, akár nem.

– Á… értem… igazán pompás ajándék. – Tang eltette a kardot, majd fejet hajtott köszönete jeleként, de látszott rajta, hogy semmit sem ért az egészből. A Sou hercegek orgyilkosokhoz szoktak, nem kutyákhoz. – Nagy hasznát veszem majd. Biztos vagyok benne, hogy egy nap még megmenti az… életemet.

– Ez csupán egy csekély ajándék, amiért gondoskodtál Adonról. Forgasd a legjobb tudásod szerint!

Mystra ezzel elengedte Tang herceget, aki visszatért a templomba. A bámészkodók összesúgtak a háta mögött. Mystra kihallgathatta volna minden egyes szavukat, de nem volt rá szükség. Tudta, hogy a terve beválik.

A Bíbor Maszk tolvajai már az építkezés első napjától kezdve lopkodták a márványt és az alabástromot a templomból, és tudta, hogy a kémeik most is jelen vannak, és látták, hogy megáldotta Tang kardját. Azonnal jelenteni fogják az esetet a céhmesternek, aki azonnal átlátja majd, mekkora szolgálatot tehet egy ilyen kard isteni pártfogójuknak. Mask hamarosan értesül róla, hogy micsoda erővel bír a herceg kardja – és akkor Mystra végre bosszút állhat.

Legalábbis az ostoba szuka ezt gondolta.