Nem hiszem, hogy létezik Zhentilvár híveinél különösebb csoport Faerűnön. Ugyanabban a rideg kőhelyiségben éltek, egy ágyban aludtak, egy tálból ettek, egy kádban fürödtek. Mindent megosztottak egymással irigység nélkül, teljesen önzetlenül. Azt mondták, hogy a városban eluralkodott nyomor és nélkülözés miatt teszik, de még a vak is láthatta, hogy szeretnek így élni. Körbe ültünk, és kézről kézre járt a tál, amelyből ettünk. Még csak evőeszközeik sem voltak!

Svanhild a tűz mellett állt, és a városba jövetelem történetét mesélte a többieknek.

– És akkor Malik azt mondta: „Cyric az Egy örök isten híve vagyok!” Nem érdekelte, hogy az őrök, vagy bárki más megtudja, hogy hívő!

Svanhild többé nem úgy nézett ki, mint egy vén banya. Amint megérkeztünk, lemosta magáról a koszt, majd engem is megfürdetett. Meg kellett állapítanom, hogy feleannyi idős sincs, mint először gondoltam. A közös fürdő végeztével szerzett nekem egy lenköpenyt, amilyet ők is hordtak, és csatlakoztunk a többiekhez.

– Mellbe rúgta az őrt – magyarázta hevesen, és közben megvillantotta formás lábát, hogy érzékeltesse a mozdulatot –, majd belovagolt Zhentilvárba, mintha ő lenne Orgauth nagyúr! Amikor dobálni kezdték, Halah felágaskodott, és letépte a közelében állók fejét. Ekkor Malik rájuk kiabált: „Így jár, aki sértegetni meri az Egy istent!”

Ennél a mondatnál Svanhild még az enyémnél is mélyebb hangon dörmögött, a társai általános derültségére. Természetesen nem rajtam nevettek, hanem a nyomorultakon, akik dacolni mertek velem.

– „Lássátok és érezzétek Cyric haragját!” – kiáltotta, mire az őrök rálőttek.

Svanhild rám nézett. Még sosem láttam ilyen áhítatosságot női szemekben.

– A lövedékek meg sem sebezték! Látnotok kellett volna az őrök arcát!

Éreztem, hogy elvörösödöm. Svanhild már a fürdő alkalmával megemlítette, hogy vacsora után majd felkeres. Az igazat megvallva, nyílt közeledése felizgatott, és azon csodálkoztam, hogy nem támadtam le már korábban. Különösen annak fényében, hogy évek óta nem láttam a feleségemet. De mit jelenthetne egy nő szerelme, amikor Cyric igaz történetére kell koncentrálnom? Csakis a könyv megszerzésére tudtam gondolni, arra, hogy ki kell gyógyítanom az Egy istent az őrületéből, hogy meg kell mentenem önmagamat, nehogy a Holtak városába kerüljek, és hogy vajon milyen jutalomban lesz részem, miután Cyricet felmentik a vádak alól. Természetesen arról sem feledkeztem meg, hogy minderre négy napom maradt egy olyan különös városban, mint Zhentilvár, és sajnos azzal a lehetőséggel is számolnom kellett, hogy a könyv már nincs is Fzoul Chembrylnél. De legfőképpen azon járt az eszem, hogy mi történne Cyric vallásával, ha elbuknék, és nem sikerülne teljesíteni a küldetésemet. Ezért aztán nem kívántam lefeküdni a szalmaágyra, és főleg nem akartam ezzel az egyébként vonzó nővel hancúrozni.

– Malik! – Arra riadtam, hogy Svanhild a vállamat rázogatja. – Fornault barát azt kérdezi, hogy milyen varázslatot használtál.

– Varázslatot? – Meg kellett ráznom a fejem, hogy kitisztuljanak a gondolataim. A Barátra néztem, ahogy ők hívták. Az ötvenes éveiben járhatott. Azonnal láttam rajta, hogy a kígyók alattomossága lakozik a szemében. Az egyik ujján Cyric szimbólumával ékesített gyűrűt viselt. – Nem használok varázslatokat – feleltem.

Fornault felvonta a szemöldökét, de a mosoly nem lohadt le az ajkáról.

– Nem pap vagy?

– Nem. Én vagyok a könyv megtalálója – miközben Svanhild megmosta a hátamat, elmeséltem neki a könyv megtalálásának történetét. Mivel mások is tartózkodtak a fürdőben, ezt a történetet is ismerte már mindenki. – Sohasem volt szükségem mágiára, hogy az Egy istent szolgáljam.

Fornault szája széle lefittyedt a válaszom hallatán.

– Igen, erről is hallottam, de a Romboló mágiája erősebb az enyémnél – mondta a Barát. Fzoult hívták Rombolónak, aki az ostrom hajnalán felolvasott Cyric igaz történetéből, és ezzel elpusztította a várost. – Talán elnézed nekem, hogy furcsállom, hogy Cyric egy olyan embert küld az ellenség megbüntetésére, aki nem ért a mágia használatához.

Cyric szíve megtelt gyűlölettel, és legszívesebben előrántottam volna a tőrömet, hogy ledöfjem ezt az ostoba alakot. Letettem róla. Svanhild szerint egyedül Feketenap Fornault ismerte Fzoul tartózkodási helyét, és eddig még senkinek sem árulta el. Viszonoztam a mosolyát, és megpróbáltam nyugodt maradni.

– Csak annyit kértem, hogy segítsetek megtalálni Fzoul Chembrylt – óvatosan válogattam meg a szavaimat, nehogy Mystra varázslata aktivizálódjon. – Nem állítottam, hogy az Egy isten küldött azért, hogy megbüntessem az ellenséget.

Fornault szeme villámot vetett.

– De az ellenkezőjét sem állítottad. Talán el kellene mondanod, hogy valójában mit akarsz a Rombolótól!

Mivel nem hazudhattam, és biztosra vettem, hogy az igazságot nem értékelnék, megmakacsoltam magam, és nem válaszoltam. Ugyanakkor végig a Barát szemébe néztem, annyira lángolt a bensőmben a harag.

A mosoly végleg eltűnt a férfi arcáról.

– Nem érzem úgy, hogy segítenem kellene neked megtalálni a Rombolót. – Bármely másik templomban gyengeségnek tűntek volna a főpap szavai, itt azonban teljesen maguktól értetődőnek éreztem. – Egy ostoba támadás gyors ellencsapást szülne, és Orgauth nagyúr biztosan nem avatkozna közbe. Örömmel megszabadulna tőlünk. Csak azért tűri meg a templomot, mert fél Cyric haragjától.

Svanhild azonnal a segítségemre sietett.

– Malik nem egy egyszerű jöttment! Megérintette a Cyrinishadot, és szemtől szembe beszélt az Egy istennel!

– Állítja ő! – Fornault szeme egy támadó kobráéhoz hasonlított. – Honnan tudhatnánk, hogy nem túloz?

Roppant különös egy templom. A hívek nem merik hazugnak nevezni egymást, állapítottam meg.

Svanhild átgondolta a szavakat, majd válaszolt helyettem.

– Elmeséltem, hogy mit láttam a kapunál. A nyílpuskalövedékek nem pattannak le csak úgy egy közönséges halandó hátáról.

– És Halah természetéből is tudhatjuk – csatlakozott a védelmemhez egy gyönyörű, fekete hajú nő, akit Thirnek hívtak. A templom sötét sarkába mutatott, ahol a pokoltáltos a kis közösség egyetlen tejet adó kecskéjét marcangolta éppen. – Ugyan hány ló eszik húst, és ereget fekete füstöt magából?

– Ezek nyomós érvek – mondta egy Oda nevű nő, és egy Durin nevű férfi azonnal csatlakozott hozzá. – Én hiszek neki.

Általános bólogatás és egyetértő mormogás vette kezdetét. Körbenéztem, és az összes nő és néhány férfi szemében is ugyanazt az áhítatot fedeztem fel, mint korábban Svanhild tekintetében. Ezt persze Cyric szívének köszönhettem, és korántsem a kádban pöffeszkedő alakomnak. Legalábbis a férfiakat illetően, reméltem.

Fornault előbb dühös lett, aztán számító arckifejezést öltött, végül beletörődött a sorsába. Engem persze nem tudott megtéveszteni. Azonnal láttam rajta, hogy ez csak egy maszk, amely mögé elrejtheti valódi érzelmeit.

– Nos, úgy tűnik, a dolog végérvényesen eldőlt. – A Barát összecsapta a tenyerét, és felállt. – Máris hozom a meglepetést, amelyet tartogatok. Azután a tűz mellé ülhetünk, és megtervezhetjük, hogyan álljunk bosszút a Rombolón.

– Miféle meglepetést? – kérdezte Svanhild.

– Majd meglátod – felelte Fornault. – Mossátok ki a kelyhet! Azonnal visszajövök.

Fornault meggyújtott egy fáklyát a lobogó tűzben, majd eltűnt egy lépcsősor végén. Bár Svanhildot szemmel láthatóan zavarta ez a bizonyos meglepetés, levette a kelyhet a tűzről, majd felment a tetőre, hogy kimossa.

Amint elment, Thir leült mellém. Benyúlt a köpenyem alá, végigfuttatta az ujjait a tőröm markolatán, és közelebb fészkelte magát. Egészen közel hajolt a fülemhez, hogy belesúghasson.

Mielőtt még belekezdhetett volna, megfogtam a kezét.

– Sajnálom, Thir, de Svanhild már jelezte, hogy szeretné velem tölteni az estét. – Mystra átkozott varázslata természetesen aktivizálódott, mint mindig, amikor nem kéne. – És be kell vallanom, annyira lefoglal Fzoul Chembryl, hogy jelen pillanatban nem tudnám kiélvezni a testi örömöket. Mellesleg nemrég özvegyültem meg.

– Megözvegyültél? Mi köze ennek az egészhez? – kérdezte értetlenül a lány, és egy kicsit elhúzódott tőlem. – Á, értem, tudom, hogy te kiválasztott vagy, de én nem azt akartam…

Ekkor Fornault visszatért, és Thir elhallgatott. Továbbra is fogta a kezem, de már nem húzódott olyan közel hozzám. Svanhild is visszatért időközben. Egyáltalán nem zavarta, hogy egy másik nő ül mellettem. Letette a kelyhet, majd leült a másik oldalamra. Micsoda balszerencse, hogy a gondolataim folyton csak Fzoul Chembryl körül forogtak!

A Barát a kör közepére lépett, és fölemelte dédelgetett kincsét: egy üveg vörös színű nedűt. Azonnal észrevettem, hogy lecserélte a gyűrűjét. Egy olyan tapasztalt kereskedő, mint én, minden körülmények között meg tudja különböztetni az ezüstöt a vastól.

– A legfinomabb vörösbor, amelyet csak pénzért kapni lehet – zengte dicsőségesen. – Vagy fogalmazzak úgy, amit csak lopni lehet?

Ez ideges kacajt csalt ki a tanítványaiból, akik következetesen elkerülték a tekintetemet, és csak lopva mertek rám sandítani. Talán csak irigyeltek, amiért két nő is ül az oldalamon, vagy tudták, hogy mi van Thir és Fornault között.

A főpap színpadiasan kinyitotta az üveget, majd Svanhildhoz lépett.

– A kelyhet, kedvesem.

Svanhild rám nézett.

– Add ide a kelyhet, Svanhild!

A nő lesütötte a szemét, és remegő kézzel nyújtotta át a kelyhet. Lehet, hogy mégiscsak féltékeny Thirre? Miközben a főpap teletöltötte, odahajoltam Svanhild füléhez.

– Nem kell aggódnod – súgtam oda neki.

Svanhild meglepetten nézett rám.

– Valóban?

Fornault ivott a borból, és meglötyögtette a szájában.

– Már Thirnek is mondtam, hogy túl zaklatott vagyok bármiféle esti hancúrozáshoz.

Svanhild homloka összerándult, elárulva a csalódottságát.

– De Malik…

A Barát elégedetten csettintett a nyelvével.

– Kitűnő évjárat!

Újra teletöltötte a kelyhet, meglötyögtette benne a bort, majd odanyújtotta nekem, Svanhild azonban közbenyúlt.

– Svanhild! – kiáltott rá a főpap. – Nem gondolod, hogy hagynunk kéne, hogy Cyric kiválasztottja igyon elsőként?

Svanhild a társaira nézett, akik elkapták a tekintetüket gyalázatos viselkedése láttán, ő azonban nem engedte el a kelyhet.

Az ismerős, jeges düh kezdett eltölteni. Azóta nem ittam bort, hogy elhagytam Calimshant. Sem jót, sem rosszat. Thir átnyúlt előttem, és megfogta Svanhild kezét.

– Hadd igyon! – mondta, majd elvette a kupát, és átnyújtotta nekem. Az ő keze is remegett. – Ugyan mi kárt tehetne egy kis bor egy olyan hősben, mint Malik?

Utólag persze kétszer is meggondolnám, hogy innék-e belőle, de azonnal az ajkamhoz emeltem. Már a számba szökött az első korty, amikor megértettem a szavai jelentését. Ugyanakkor nem éreztem sem keserű ízt, sem savas szagot. Már kezdtem azt hinni, hogy a Barát mégsem mérgezte meg, amikor a gyomrom hirtelen teljesen felfúvódott, és éreztem, ahogy a folyadék tombolni kezd az ereimben.

Kiittam a kehely tartalmának felét, majd felnéztem. A Barát kikerekedett szemmel, halálra váltan meredt rám.

– Valóban kitűnő évjárat – jegyeztem meg. A fülem annyira zúgott, hogy a saját szavaimat sem hallottam. A gyomrom időközben úgy felpuffadt, mint egy szülés előtt álló terhes asszonyé. A Barát hitetlenkedő arcáról lerítt, hogy már rég halottnak kellene lennem. – Most elárulod végre, hogy hol találom Fzoul Chembrylt? Vagy igyam ki előbb az egész üveget?

Felálltam, és a Barát kezébe nyomtam a kelyhet. Értetlenül meredt rá. Nem tudta eldönteni, hogy a mérge hagyta-e cserben, vagy valóban olyan csodatettekre vagyok képes, mint amiket Svanhild mesélt nekik. A fejem sajogni kezdett. Cyric háborgó szíve jeges lüktetésbe fogott.

– Nos? – kérdeztem türelmetlenül.

A kehely kiesett Fornault kezéből, és a mérgezett bor szétterült a padlón. Térdre borult, és megcsókolta a köpenyemet.

– Csak a gyilkosok urának kedvében akartam járni! – nyögte, arra a különös szertartásra utalva, melynek értelmében, ha a vendéglátó megmérgezi a gyanútlan idegent, akit befogad, akkor különös isteni kegyben lesz része. – Nem tudtam, hogy kiválasztott vagy!

– Nem is mondtam – jegyeztem meg. Még mindig alig hallottam valamit a fülem zúgásától. – Elárulod végre, hogy hol találom Fzoul Chembrylt?

A köpenyem alá nyúltam, és elővettem a tőrömet.

– Ne! Én magam viszlek el hozzá! – könyörgött.

Megráztam a fejem. Éreztem, hogy nem tudok ellenállni a bensőmet feszítő fagyos késztetésnek.

– Mondd el, vagy itt helyben megöllek, és hagyom, hogy Cyric megbüntessen a hallgatásodért.

– A régi tornyában van! A kémeim azt jelentették, hogy ott imádkozik Iyachtu Xvimhez!

Körbenéztem a csoporton. Különös várakozás és vágyakozás ült a szemükben. Egy főpap megölése még az ártatlan idegen megmérgezésénél is dicsőbb tett az úr szemében. Svanhild hevesen bólogatni kezdett, és szinte buzdított.

– Én tudom hol a torony. Bent van a romok közt.

Ismét körbenéztem. Azt hittem, mi is a romok közt vagyunk. Elhessegettem oda nem illő gondolataimat, és fölemeltem a tőrt. Fornault becsukta a szemét. Tisztában volt vele, hogy nem dacolhat egy kiválasztott erejével. Cyric szíve fertelmes, mocskos vért pumpált az ereimbe. Felkészültem a bosszúra.

Ekkor elképzeltem, amint Fornault a feleségem oldalán könyörög a Fúga síkon. Tudtam, hogy Cyric soha nem menne el a lelkéért. A méreggel beszennyezte az Egy isten szívét, és ezt sosem bocsátja meg neki. Kelemvor elé kerülne, aki örök szenvedésre ítélné az álnok lelket.

Nem tudtam rávenni magam, hogy megöljem.

Összeszorítottam a fogam, de csak annyit értem el vele, hogy remegni kezdett a kezem. Hogy lehetek ilyen gyenge? Szörnyű nagyot vétkeznék, ha nem ölném meg, mégsem tudtam lesújtani a tőrrel. Cyric szívéből sem tudtam erőt meríteni. Elátkoztam Mystrát a varázslatáért, de tudtam, hogy csakis magamat okolhatom. Annyira rettegtem Kelemvortól, hogy másokat sem mertem elé vetni.

Még ma is fájdalmat érzek, ha eszembe jut ez az emlék. Oly sokáig álltam ott tehetetlenül, hogy értetlenség ült ki az emberek arcára. Még Fornault is kinyitotta a szemét, és felnézett.

Svanhild csalódottan ellépett mellőlem.

– Nos, Malik? Megölöd, vagy sem?

Ismét megpróbáltam lesújtani, de gyengének bizonyultam. Különösen most, hogy az áldozat a szemembe nézett.

– Nem – ráztam meg a fejem végül.

Döbbent moraj futott végig a híveken. A vad vágy kihunyt Svanhild szemében. Ekkor Thir megfogta karomat.

– Persze, hogy nem! Maliknak nem kell bizonyítani a hitét! – Ezzel kikapta a kezemből a tőrt. – Nekünk kell bizonyítanunk a sajátunkat!