Mystra és Kelemvor Oghma palotája előtt jelent meg, amely mindig más alakot mutatott. Most éppen egy sokkupolájú szentély magasodott előttük, egy hatalmas kerti medencével, amely visszatükrözte a szépségét. Sem fal, sem egyéb védvonal nem korlátozta a belépést. A Tudás Háza mindenki előtt nyitva áll, aki veszi a fáradságot, hogy belépjen.

A két isten nem fecsérelte a drága időt azzal, hogy elmerüljenek az épület nyújtotta gyönyörű látványban. Sok tennivalójuk akadt még a tárgyalás kezdetéig. Ellibbentek számos mély vitába keveredett tudós mellett, akik észre sem vették őket. Bárdok tucatjai siettek elébük, hogy megénekeljék a mágia és a halál szépségét. Az ördögök és angyalok megszakították beszélgetésüket, hogy fejet hajtsanak a két isten előtt. Végigsiettek a sétányon, és beléptek a boltív alatt a fogadóterembe, melynek falait több ezer hívő lélek neve díszítette, akiket Oghma maga mellé vett.

– A csillagok kegyesek a házamhoz a mai napon! – zengte Oghma dallamos hangján. Egy nyitott ajtóban álldogált bő nadrágjában, lengedező tunikájában és vastag turbánjában. – Két ilyen nagynevű vendéget fogadhatok egyszerre!

– Nem kirándulni jöttünk, ahogy azt te is tudod – mondta Mystra, majd elment az isten mellett, egyenesen a hatalmas könyvtárba. – Cyric peréről kell szót ejtenünk.

– Majd a tárgyaláson – ráncolta a homlokát Oghma.

A tudás istene hagyta, hogy Mystra belépjen a könyvtárba. Kelemvorra nézett, aki követte. A könyvtár mérhetetlen oszlopcsarnoka megszámlálhatatlan kötetet és tekercset őrzött a polcain. Minden tudást feljegyeztek itt, amelyhez Oghma hívei életükben hozzájutottak. Mystra határozott léptekkel sietett előre. Jó párszor megfordult már a Tudás Házában, hogy kiismerje magát, bármilyen formát öltsön is a palota.

– Mi nem dönthetünk Cyric sorsáról. Csakis a tanács dönthet felőle. – Oghma a dolgok elébe próbált menni.

Mystra Oghma alabástrom trónjához lépett, melyet márvány asztalok és székek vettek körül, majd a vendéglátójára nézett.

– Amit most elmondok neked, azt nem mondhatom ki a tanács előtt.

– Akkor talán semmit sem kellene mondanod – jegyezte meg Oghma, és leült a trónjára.

– Talán mégis meg kellene hallgatnod minket – szólalt meg Kelemvor is. – Persze, csak akkor, ha az elméd valóban minden és mindenki előtt nyitva áll.

– Nyugalom, Kelemvor – hűtötte le Oghma, majd intett nekik, hogy üljenek le. – Rendben. Az hiszem, ezzel nem ártok a tárgyalásnak. A többiek már úgyis megegyeztek a per végkimenetelében – adta meg magát.

– Valóban beszéltünk néhányukkal, de Cyric senkivel sem paktált le – ismerte el Mystra.

– Talán bízik az igazságszolgáltatásban.

– Ezt te sem gondolod komolyan. Cyric készül valamire – mondta Kelemvor.

– Nála van a Cyrinishad – bökte ki Mystra.

– Ha ennyire biztosak vagytok benne, akkor tájékozottabbak vagytok, mint én. Még nem oldottam fel a tiltást. A könyv még mindig rejtve van az istenek előtt. Honnan tudjátok, hogy előkerült? És ugyan Cyric hogy szerezhette meg, ha fogalma sincs, hogy hol lehet? Még ha a kezében tartaná, sem tudná, hogy az a Cyrinishad. Lehetetlen, hogy nála legyen.

– Akárhogy is, nála van a könyv. Csakis ezért lehet ennyire nyugodt – szögezte le Kelemvor.

– Értem. Nem csak azt tudjátok, hogy hol van a könyv, de azt is átlátjátok, hogyan gondolkodik egy őrült isten!

– Én jól ismerem őt! – csattant fel Kelemvor ingerülten. – Jobban ismerem, mint amennyire te bármikor is megismerheted!

– Te a halandó Cyricet ismered, mi viszont az istenről beszélgetünk!

– Oghma, nem azért jöttünk ide, hogy vitatkozzunk – vágott közbe Mystra. – Tegyük fel, hogy Cyric megszerezte a könyvet, és be akarja mutatni a tárgyaláson, bizonyítékként.

Oghma elgondolkodva összeráncolta a homlokát, majd kikerekedtek a szemei rémületében.

– Végig kellene hallgatnunk!

Néma csend borult rájuk. Mind a hárman tisztában voltak a Cyrinishad hatalmával. Térdre borulnának Cyric előtt, miután végighallgatták a könyv szavait, és hűséget esküdnének neki. Ő pedig nem habozna bosszút állni, amiért oly állhatatosan próbálták meghiúsítani a terveit.

– Helyes. Látom, mindenben egyetértünk – törte meg Kelemvor a csendet. – Ha Cyric elhozza a könyvet, berekesztjük a tárgyalást. Azon nyomban el kell pusztítanunk.

Oghma oly hevesen rázta meg a fejét, hogy Faerűn összes tudósa egy pillanatra kizökkent a gondolataiból.

– Nem!

– Nem? – hitetlenkedett Mystra. – De az egyensúly!

– Az egyensúly teljesen felborulna. Inkább szolgáljak a Pandemóniumban, mintsem egy romhalmazon uralkodjak! Mert semmi sem maradna Faerűnből, ha kirobbantanánk az istenek háborúját! Ha megtennénk, a Zűrzavar Kora csupán nevetséges kellemetlenségnek tűnne.

– Soha! – Kelemvor nagyot dobbantott a lábával, és talpra szökkent. Egy halandó szemével nézve észre sem lehetett venni a mozdulatot. Az egyik pillanatban még ült, a másikban viszont már állt. – Inkább elpusztítom önmagam, semhogy Cyricet szolgáljam!

Oghma szeme gyémántkeménységűvé változott.

– Nem az a kérdés, hogy elpusztítod-e magad, vagy sem, hanem az, hogy elpusztítod-e Faerűnt, vagy sem! Istenként félre kell söpörnöd halandó gyűlöletedet! Egy egész világ sorsa múlik a tetteiden, ezt sose feledd! – dörögte Oghma, majd jelentőségteljesen Mystrára nézett. – És te se!