Minden kém retteg egy bizonyos helytől. Ruhha esetében ez Voonlar volt. A város északra feküdt a Völgytől, ahol a Shind út elágazik Zhentilvár és a Tesh-part felé. A Hárfások egyszer meghagyták neki, hogy a Pengék Találkája nevű kocsmába kell betérnie. Egy másik kémmel kellett találkoznia, akivel együtt kellett volna működnie, és kémkedni a Zhentek után. Felszolgálólánynak kellett öltöznie, ami azt jelentette, hogy fel kellett fednie az arcát és a dekoltázsát. Szép vonásai és remek alakja hamar fölkeltette a férfiak figyelmét. Nem is kellett soká várnia, hogy egy csempész odalépjen hozzá, és egy ezüstérmét nyomjon a kezébe.

Ruhha, aki nemrég lépett csak ki a sivatag erősen elszigetelt világából, természetesen nem értette, hogy mit jelent az érme, de az üzlet az üzlet. Ha egyszer elfogadta, akkor ki kell érte szolgálni a vendéget. A tolvaj persze bepöccent, és azon nyomban kettéhasította volna a boszorkányt, ha a társa, történetesen az a kém, akit Ruhha segítségére küldtek, nem lép közbe. Mindkettőjüknek el kellett hagyni a várost, a csempész pedig vígan eladta azt a száz rabszolgát, akikkel kereskedett. A Hárfások azóta csak a Voonlar-i Incidensként emlegetik az esetet.

Ilyen előzményekkel érkezett meg Ezüstfelhő hátán a városba. A szíve a torkában dobogott, amikor leírt néhány kört az útelágazás fölött, és azon merengett, vajon melyik irányt választhattam. Ilyen esetekben eddig mindig leszállt, és a pokoltáltos után érdeklődött. Halah mindig bőséges nyomot hagyott utánunk. Voonlarban azonban semmire sem jutott volna a kérdéseivel. Valószínűleg szóba sem álltak volna vele.

Ami még ennél is rosszabb, az elmúlt öt napban mindössze öt órát aludt, és egyetlenegyszer sem tudott belepillantani Rinda naplójába. Nem is beszélve a hippogriffről, aki fél szemmel is folyamatosan szelte a levegőt, és tökéletesen kimerült. Pihennie kell, nincs mese. Be kell térnie egy fogadóba, fel kell frissítenie magát és a hippogriffet, és közben óvatosan ki kell kérdeznie a helybelieket. Az erős sörtől talán megered a nyelvük.

Levette és az egyik zsebébe rejtette a Hárfások szimbólumát, majd leszállt a város szélén. Elhaladtak a Pengék Találkája mellett, és Voonlar egyetlen megmaradt fogadója, a Pajzsdísz felé fordult. Ezüstfelhőnek vett egy kecskét négy ezüstért, majd meghagyta az istállófiúnak, hogy hagyja az állatot felnyergelve. Rinda naplójával a hóna alatt lépett be a kocsmába.

A helyiség meglepően tiszta volt. Úgy jó tízen-tizenketten iszogattak az asztalaiknál, és várták a tűzhelyen sülő húst. Ruhha leült egy csendes sarokba, fellibbentette a fátylát, és belelapozott Rinda naplójába, hátha kiderítheti, hogy merre tart Malik.

„Cyric magányosan üldögél új kastélyában, és abba a hiszembe ringatja magát, hogy legyőzhetetlen hatalomra tett szert, miközben Faerűn-szerte hanyatlanak a templomai. Néhányan azt mondják, ez azért van, mert amikor elveszítette a Holtak városát, megőrült, de én tudom, hogy mi a valódi oka. Cyric olvasta el elsőként a Cyrinishadot: a saját könyvétől őrült meg.”

A boszorkány ásított egy nagyot. Az még hagyján, hogy egy hippogriff hátán folyamatosan ébernek kell maradnia, de hogy küzdhetné le a fáradságot egy meleg, kellemes kis fogadóban?

A szeme leragadt, a feje lebicsaklott, és már meg sem hallotta, amikor a kemény bőrkötéses könyv az asztalon csattant.

Átaludta volna az ebédet, ha egy férfihang fel nem veri álmából.

– Adj pár kupával, kislány! – A hang csöpögött az arroganciától és a gyűlölettől. Még álmában is azonnal felismerte a gazdáját: Buorstag Hlammythyl. – És íziben! Porzunk, mint a sivatag!

Kinyitotta a szemét, és négy férfit látott leülni a szomszédos asztalhoz. Hárman a városi őrség láncingét viselték, míg Buorstag egy ezüsttel szegélyezett vörös bőrpáncélt. Ő volt Voonlar választott vezetője, a Hárfások hírhedt ellensége. Bár háttal ültek, és az arcát amúgy is eltakarta a fátyol, a szíve azonnal a torkába ugrott. Buorstag ott volt azon a balsikerű estén a Pengék Találkájában. Most miért éppen a Pajzsdíszt választotta, miért nem a másik kocsmát?

Alig foglalták el a helyüket, amikor egy ötödik, fekete bőrruhába és fényesen csillogó páncélba öltözött alak lépett be a helyiségbe. Jó két fejjel a többiek fölé magasodott. Kissé borostás képe azonnal fölkeltette a lányok érdeklődését, de ő csak Ruhhát nézte. Gondolkodás nélkül leült az asztalához, és kitakarta a négytagú társaságot hatalmas vállaival.

– Üdv, Ruhha! – a boszorkány gondterhelten elhúzta a szája szélét. A férfi túl hangosan beszélt. Még csak ki sem kell hallgatnia őt a többieknek, hogy minden szavát értsék. – Úgy tűnik, hogy kisebb bajba kerültél. Talán éppen idejében érkeztem.

A felszolgálók eddig nem foglalkoztak Ruhhával, hisz aludt, most azonban megjelent egy felszolgáló négy kupával a kezében, de nem Buorstag asztalához vitte, hanem az övékéhez. Hármat letett a nagydarab idegen elé, egyet pedig neki adott. A szomszédos asztalnál különös módon senki sem tiltakozott.

– Egyetlen rezem sincs! – mosolygott az idegen.

– Nem számít. A vendégem vagy – felelte a felszolgálólány, és elvörösödött. Megeresztett egy széles mosolyt, amely felfedte rendezetlen fogsorát, majd a dolgára sietett.

Az idegen felmarta az egyik kupát, és inni kezdett.

– Ki vagy te? – kérdezte Ruhha, és közelebb hajolt hozzá.

Az idegen a padlóra dobta a félig üres kupát, amely eltört, és fekete foltot hagyott maga után. Néhány törzsvendég azonnal felkapta a fejét, de amint megpillantották a nagydarab harcost, az ellenszenvük elillant, és visszatértek a dolgukra. A harcos megtörölte a száját, majd a szemfedőjéhez nyúlt.

– Ugyan már. Tudod, hogy ki vagyok – mondta a férfi, majd fölemelte a szemfedőt. Üres szemgödrében fényes csillagok kavarogtak. – Én segítek neked elkapni Malikot.

Ruhha elbizonytalanodott. Mystra tiltakozása és ellenszenves viselkedése után úgy vélte, hogy talán Talos a titokzatos segítője.

– T… Talos? – kérdezte bátortalanul.

Az idegen bólintott, majd kiitta második kupáját is, és ezt most a falhoz vágta. Ezúttal sem tiltakozott senki.

– Becsaptál! – fakadt ki Ruhha.

– Segítettem! És ismét hajlandó vagyok segíteni, ha szépen megkérsz rá.

– Mystra dühös lett rám – rázta meg a fejét Ruhha tiltakozása jeleként.

– Mystra most már nem segíthet neked – mondta Talos, majd miután kiitta a harmadik kupát is, körbenézett, vajon hova dobja. A törzsvendégek kikerekedett szemmel figyelték. Néhányan dühösek lettek rá, mások megijedtek, megint mások áhítatba estek. – Tyr elzárta őt a tárgyalás kezdetéig. Tudsz a tárgyalásról, igaz? Ha vége, akkor…

Talos összerezzent, majd a mennyezethez vágta a kupát. Apró darabokra tört, és sörrel permetezte be a törzsvendégek asztalait.

– Mi lenne, ha azt mondanám, hogy a tárgyalás után hozzám kell fordulnod, ha használni akarod a mágikus erődet? – kérdezte, és beletúrt a szakállába.

– Hogy minden egyes alkalommal valamilyen katasztrófát okozzak? Inkább megleszek nélküle.

– Valóban? – kérdezte, majd Ruhha kupájára mutatott. – Szabad?

A nő elé tolta a kupát, de meg sem szólalt.

– Ha véletlenül tévednék is a tárgyalást illetően, most akkor is szükséged van a segítségemre – makacskodott Talos, és lehalkította a hangját. – Biztosra veszem, hogy ezek a fickók itt a hátunk mögött tudják, hogy Hárfás vagy. Gondolom, tisztában vagy vele, hogy ez mit jelent ebben a városban. A varázslataid nélkül, hmm… elég kicsi az esélyed.

Ruhha a kijárat felé nézett, és ekkor döbbent csak rá, mekkorát hibázott. Ha ki akarna rohanni, Buorstag és az emberei könnyedén elvághatnák az útját. Az ablakon keresztül sem menekülhetne: ahhoz át kellene vetődnie a négy marcona alak asztala fölött, és akkor is még csak az utcára jutna. Ott el kellene rohannia a kocsma ajtaja előtt, ahol ismét csak elvághatják az útját. A hippogriff persze nyújthat némi segítséget. Igen. Csakis az ablakon keresztül menekülhet, ha arra kerül a sor.

– Értem, hogy mire célzol, de kockáztatnom kell – mondta végül a boszorkány.

Apró villámok cikáztak Talos ép szemében és üres szemgödrében egyaránt, és az arcára fagyott korábbi fölényes mosolya.

– Elutasítod a segítségemet?

– Túl öreg vagyok már ahhoz, hogy új mágiát tanuljak meg. De ha valóban segíteni akarsz, akkor megmondhatod, hogy Malik melyik úton ment tovább.

– Minek? Nem élsz már addig, hogy ismét a nyomába eredhess.

Talos a feje fölé emelte Ruhha teli kupáját, és az egészet Buorstag fejére öntötte. A következő pillanatban eltűnt. Csupán egy fekete füstpamacs maradt utána a székén.

Buorstag társai azonnal talpra szökkentek, és eltorlaszolták a kivezető utat. A város vezetője is dühösen felpattant a székéből, kidörzsölte a sört a szeméből, és a boszorkányra nézett. Ruhha beharapta az ajkát, ahogy Zale tanította neki, majd füttyentett egy nagyot.

Buorstag fenyegetően elé állt, de nem rántotta ki a kardját.

– Írd le, hogy néz ki ez a Malik, akit üldözöl!

Ruhha szíve majd kiszakadt a mellkasából. Legvadabb álmában sem mert volna gondolni rá, hogy pont az a férfi árulja el, hogy merre ment tovább Malik, akitől a legjobban tartott egész idő alatt. Ugyanakkor nem volt veszítenivalója, így felelt a kérésre.

– Kövér kis alak, kidülledő szemekkel. A lova már sokkal érdekesebb: egy pokoli táltos, sárga szemekkel, és ragadozóhoz illő tépőfogakkal.

Buorstag gyanakvón vizslatta.

– Ismerős a hangod. Miért üldözöd Malikot? – kérdezte, és Ruhha asztalához lépett.

Ruhha nem próbálta meg elváltoztatni a hangját. Semmi értelme nem lett volna, sőt, csak még inkább felkeltette volna a férfi gyanúját.

– Ő egy tolvaj, és ellopott tőlem valami igen értékeset.

Több száz embernek adta már ugyanezt a választ, akik mind megelégedtek ennyivel. Buorstag azonban nem. Ő gyűlölte a Hárfásokat, és szeretett polgármester lenni. Mindenáron le akarta tartóztatni Ruhhát valamilyen ürüggyel, amely nem sérti meg a fogadóst és a vendégeit, ugyanakkor újabb szavazatokat szerez vele a következő választásokra.

Fenyegetően bámulta Ruhhát, hátha kibillentheti a nyugalmából, de a boszorkány hozzászokott már az efféle párbajokhoz. A polgármester nézett félre elsőként. Rinda naplójáért nyúlt.

– Mi ez? A naplód? – kinyitotta, és beleolvasott. – „Tudomásom szerint Cyric igaz történetét Fzoul Chembryl őrzi, Zhentilvár romjai közt.”

– Hát persze! – lehellte Ruhha.

Buorstag oda se bagózott rá. Olvasott tovább, hátha rálel valami olyan szövegrészre, amelybe beleköthet.

– „Bár jobban szeretném, ha egy megbízhatóbb őrzőnél lenne, jó ez így. Csakis ezzel a könyvvel szabadíthatjuk ki az embereket a Cyrinishad rabságából, és hiszem, hogy egy napon nagy szükségünk lesz rá Faerűn megmentéséhez…” Mi ez az istenkáromlás? – fakadt ki Buorstag. A testét átjárta a harag, hisz ő Cyric elkötelezett hívének vallotta magát. – Itt keményen büntetjük a szentségtörést!

Ruhha túl tompa lett a felfedezésétől ahhoz, hogy reagáljon a férfi szavaira. Malik Zhentilvár felé tart; ez most már teljesen nyilvánvaló. Lehet, hogy az az agyafúrt kis kém Cyric igaz történetét akarja megszerezni, hogy kigyógyítsa Cyricet az őrületéből? Ruhha álla leesett döbbenetében, és egy pillanatra teljesen ledermedt: milyen zseniális terv!

– Nem hallod, amit mondok? Ez a könyv törvényellenes Voonlarban!

– Akkor el kell koboznod. Egyébként Maliké.

Ettől Buorstag megzavarodott. Ruhha kihasználta a pillanatot, és a kijárat felé indult.

– Most pedig, ha megbocsátasz…

– Várj! Ismerős a hangod – átnyúlt az asztal fölött, és letépte a boszorkányról a fátylat!

– Szóval te vagy az!

Ruhha ismét füttyentett egyet, majd úgy tett, mintha az ajtó felé iramodna. A három fickó azonnal az útját állta, ő azonban átbukfencezett az asztalán, majd felpattant egy másikra, és az asztalok tetején próbált elmenekülni.

– Kapjátok el! Ez egy Hárfás! – üvöltötte Buorstag.

Elkésett. Ruhha már az ablak felé úszott a levegőben, és ismét hívta a hippogriffet. Az utcán vetett egy bukfencet, és mire talpra szökkent, Ezüstfelhő már repült is felé. A hippogriff le sem szállt, a karmaival kapta fel a boszorkányt. Mire Buorstag és az emberei kiértek a kocsmából, már magasan repültek Zhentilvár felé.