93. HORTHY MIKLÓS, Magyarország kormányzója

Horthy Miklós 1868. június 18-án született Kenderesen. Apja nagybányai Horthy István, anyja dévaványai Halassy Paula. A család évszázadok óta Habsburg-párti volt. Miklóst először házitanító nevelte és tanította írni-olvasni, majd a Debreceni Református Kollégiumba került. Nehezen haladt a tanulmányaiban, ezért apja 1878-ban Sopronba vitte egy magániskolába, ahol 1882-ben szerezte meg a gimnázium négy osztályának elvégzéséről szóló bizonyítványt. Itt tanult meg tökéletesen németül, olyannyira, hogy a magyart majdnem elfelejtette (élete végéig rosszul beszélt magyarul). 1882-ben apja a fiumei Tengerészeti Akadémiára íratta be, hogy tengerésztiszt váljon belőle. A felvételi nehéz volt, Horthy Miklós csak különleges pártfogók (Tisza István, s állítólag Ferenc József császár és király) közbenjárására nyert felvételt. Az akadémián főként a gyakorlati tárgyakból és a hajózási ismeretekből jeleskedett. 1886-ban másodosztályú hadapródnak avatták. Először a Radetzky nevű fregattra osztották be szolgálatra, majd a Don Juan d’Austria páncélos és a Taurus hadihajó következett. 1889-ben tiszti vizsgát tett és sorhajózási beosztást kapott a Saida nevű hadihajón. Ezen a hajón tett 1892-ben egy kétéves világ körüli utat. 1897-ben másodosztályú sorhajóhadnagy, 1900-ban első osztályú sorhajóhadnagy lett. Ebben az időszakban jelentős politikai kapcsolatokra tett szert, részben a családja, részben a kiváló társasági viselkedése, élete révén.

Horthy 1901-ben kötött házasságot, jószághelyi Purgly Magdát vette feleségül. Házasságukból 4 gyermek született: Magdolna, Paula, István és Miklós.

Horthy Miklós több hajón teljesített szolgálatot Pólában, majd a Taurus hadihajó parancsnokaként Konstantinápolyban állomásozott, képviselve a Monarchiát. 1909-ben korvettkapitányi kinevezést kapott és Bécsbe rendelték, ahol I. Ferenc József szárnysegédje lett. A ranglétrán innentől kezdve gyorsabban haladt előre: 1911-ben fregattkapitány, 1913-ban sorhajókapitány (az ezredesi rangnak felel meg). 1914-ben letelt a szolgálata Ferenc József mellett, s mint császári és királyi kamarás, sorhajókapitány került vissza a haditengerészethez a Habsburg nevű hajóra, mint parancsnok.

1914 nyarán kitört az első világháború. Horthy kezdetben – bármennyire szerette volna – hadicselekményekben nem vett részt. 1914 decemberében, kapcsolatait kihasználva, az akkor elkészült leggyorsabb, legkorszerűbb páncélos cirkáló, a Novara parancsnoka lett. 1915 májusában egy német tengeralattjárót sikerrel vontatott ki az Adriai-tengerről az Otrantói-szoroson át a Földközi-tengerre. Bár francia cirkálók felfedezték a Novarát, de gyorsaságával sikerült egérutat nyernie. 1915. május végén – Olaszország Monarchia elleni hadba lépése után – Horthy a Novarából, egy rombolóból és négy torpedónaszádból álló egységével éjszakai támadást intézett Ravenna egyik kikötője ellen. A támadás csak részben sikerült, az olasz parti ütegek visszaűzték őket, a Novarát is találat érte.

1915. december 5-én Horthy az antantszállítmányok kirakására szolgáló és jól kiépített parti védelemmel rendelkező San Giovanni di Medua kikötő ellen hajtott végre támadást a Novarával, négy torpedórombolóval és négy torpedónaszáddal. A kikötőt védő aknazárat megkerülve a Novara behatolt az öbölbe, és 23 rakománnyal teli hajót süllyesztett el. A parti tüzérség a helyét állandóan változtató Novarát csupán egyszer tudta eltalálni, de Horthy az egységeivel épségben vonult vissza.

A háború további esztendeiben viszonylag kevés babér termett az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete számára, mivel az angol-francia-olasz hadihajók elzárták az Otrantói-szorost, amelyen keresztül az Adriáról ki lehetett jutni a Földközi-tengerre.

1917 májusában a Monarchia flottaparancsnoksága elhatározta, hogy bármilyen kockázattal jár is, megkísérli szétszakítani az Otrantói-szorosnál lévő ellenséges záróvonalat. A feladatot Horthy vállalta. A Novara vezérhajóból, a Saida és a Helgoland cirkálóból, valamint a Csepel és a Balaton torpedónaszádokból álló hajóraj a Cattarói-öbölből futott ki.

1917. május 15-én zajlott le a híres otrantói tengeri ütközet. Horthyék rajtaütéssel áttörték az ellenséges zárat, elsüllyesztettek 20 őrhajót, 3 olasz szállítóhajót és egy torpedórombolót. A felriasztott ellenséges hadihajók két csoportban támadtak: délről angol-francia hadihajók, nyugatról olaszok. Horthy vállalta az ütközetet a túlsúlyban lévő ellenséggel, amely 5 cirkálóból, 8 torpedórombolóból, tengeralattjárókból és repülőkből állt. A kétórás heves harcban Horthy hajóraja 1 angol cirkálót, 2 torpedórombolót, 1 búvárhajót süllyesztett el, és 1 repülőgépet lőtt le. Az ellenség megfutamodott és elvonult. Súlyos találat érte azonban a Novarát is, Horthy megsebesült, de a parancsnoki hídon maradva hordágyról irányította a csatát. Végül a hajóraj győztesen maradt a tengeren, és egyetlen hajót sem veszítve tért vissza a Cattarói-öbölbe, a Novarát a Saida vontatta be.

Horthy a haditettéért megkapta a hadidíszítményes és kardokkal ékesített II. osztályú Katonai Érdemkeresztet. A sebesüléséből felépülve a Prinz Eugen csatahajó parancsnokaként Pólában állomásozott, amikor 1918. február 1-jén matrózlázadás tört ki Cattaróban, a flotta hajóin. A megmozdulás leverésében és a véres megtorlásban Horthy Miklós is tevékenyen részt vett.

1918 februárjában Horthyt Bécsbe rendelték és a badeni főhadiszálláson IV. Károly császár és király kinevezte őt ellentengernaggyá és az Osztrák-Magyar Monarchia hadiflottájának főparancsnokává. Ezzel az előléptetéssel Horthy tizenegy, nála idősebb parancsnokot ugrott át a rangsorban. A háború utolsó évében a flotta már nem ért el sikereket, a Monarchia elvesztette a háborút. Az utolsó napokban IV. Károly Horthyt altengernaggyá léptette elő, és elrendelte, hogy Horthy a flottát adja át a Zágrábi Nemzeti Tanácsnak. Ez 1918. október 31-én meg is történt.

Horthy Miklós a Monarchia széthullása után felajánlotta szolgálatait Budapesten az őszirózsás forradalom eredményeként hatalomra került Károlyi-kormány hadügyminisztériumának, de elutasították. Ezért visszavonult Kenderesre, a birtokaira, gazdálkodni.

A Tanácsköztársaság ellen az antantcsapatok védelme alatt Szegeden megalakult gr. Károlyi Gyula vezette kormány 1919. június 6-án meghívta Kenderesről Horthy Miklóst hadügyminiszternek. Horthy hozzálátott a tiszti különítményekből álló, ún. nemzeti hadsereg felállításához. Augusztus 1-jén lemondott a tanácskormány, augusztus 9-én Horthy megalapította a fővezérséget és a tiszti különítményekkel a Dunántúlra indult. Kezdetét vette a fehérterror, amelynek kommunisták és sok haladó gondolkodású ember is áldozatul esett. A főhadiszállás Siófokon volt.

1918. november 16-án – miután a megszálló román csapatok elhagyták Budapestet – Horthy Miklós fehér lovon vonult be a különítményesei élén a fővárosba, és átvette a hatalmat. Tekintettel arra, hogy katonai erő csak Horthy kezében volt, az antant őt támogatta, de annak fejében, hogy megfékezi a nemzetközi tiltakozást kiváltott fehérterrort. Ebbe Horthy beleegyezett. Az 1920 elején megtartott parlamenti választások után március 1-jén került sor a nemzetgyűlés részéről az ország kormányzójának megválasztására. A választás napján a különítményesek megszállták az Országházat és a környékét, így ebben a fenyegető helyzetben Vitéz Nagybányai Horthy Miklóst választották meg Magyarország kormányzójának (az államforma továbbra is a királyság maradt). Az 1920. I. tc. a királyság intézményének fenntartásával megállapította a királyi hatalom gyakorlásának szünetelését, felállította átmeneti időre a kormányzóságot. A kormányzó részére – később tovább bővülő – jogosítványokat állapított meg a nemzetgyűlés: a hadsereg főparancsnoka, a kormány kinevezése és felmentése, a képviselőház feloszlatásának joga, hadüzenet joga stb.

A törvényesített hatalommal az antant aláíratta a békeszerződést. Erre 1920. június 4-én a versailles-i Trianon-palotában került sor. Magyarország elveszítette területe 67,8%-át és népességének 59%-át. A magyar közvéleményt valósággal sokkolta a trianoni katasztrófa, amelyhez hasonló veszteség az országot a XVI. század óta nem érte. Ez a békediktátum hosszú időre sértette és sérti a magyarság igazságérzetét. A kormány azonban kényszerűen aláírta, a parlament elfogadta a békeszerződést, mert ettől függött a rendszer nemzetközi elismerése, de sem Horthy Miklós kormányzó, sem egyetlen társadalmi csoport, egyetlen politikai párt sem nyugodott bele a döntésbe. Azonnal megkezdődött a revíziós propaganda („Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország!”).

A két világháború közötti időszak (1920-1944 között) Horthy Miklósról kapta a nevet (Horthy-rendszer), de nevezik „ellenforradalmi rendszerinek is (ezt az elnevezést maga Horthy adta, ezzel kívánta kifejezni szembenállását nemcsak 1919, de 1918 szellemével is).

Horthy 1920-ban megalapította a Vitézi Rendet, amely a rendszer társadalmi bázisának kiszélesítését szolgálta. 1921-ben kétszer is meghiúsította IV. Károly visszatérését a magyar trónra, sőt november 6-án a nemzetgyűlés törvénybe iktatta a Habsburg-ház trónfosztását. Horthy megtartotta ideiglenesnek szánt kormányzói méltóságát, s a bővülő kormányzói jogkör révén nagyobb lehetőséget kapott a bel- és külpolitika irányítására. Az államforma azonban királyság maradt (király nélküli királyság). Minden állami intézmény a „Magyar Királyi...” címet viselte a nevében.

Horthy kormányzó gr. Teleki Pál (miniszterelnök: 1920-1921) és gr. Bethlen István (miniszterelnök: 1921-1931) segítségével konszolidálta a rendszert, támogatta a törvényesség és a rend helyreállítását, a keresztény szellemiségű középosztály megerősödését, valamint a bal- és jobboldali szélsőséges erők visszaszorítását. A külpolitika fő céljának a trianoni béke következményének felszámolását és az 1918 előtti Magyarország területi egységének visszaállítását tekintette. A revíziós törekvéseket a nyugat nem támogatta, ezért elfogadta Magyarországnak Olaszország és Németország felé való közeledését, ahonnan segítséget remélt e tervek megvalósításához.

Horthy az 1930-as évek közepétől, a fasizmus előretörése, a háború érezhető közeledése miatt egyre inkább maga vette kezébe az irányítást. Személye a hatalomért vetélkedő csoportok közötti egyensúly biztosítékává vált. Vonakodva bár, de a német szövetséget is elfogadta, viszont a belpolitikában elutasította a fasiszta törekvéseket, és erélyesen fellépett a nyilaskeresztes mozgalommal szemben. A revíziós sikerek nyomán – 1938: első bécsi döntéssel Szlovákia és Kárpát-Ukrajna egy része; 1940: második bécsi döntéssel Észak-Erdély Magyarországhoz került – már Horthy is kiállt a német szövetség mellett, és Magyarország 1941-ben belesodródott a második világháborúba.

A sztálingrádi és voronyezsi vereségek (1943. január-február) hatására Horthy kormányzó és környezete már számolt Németország katonai vereségével. Kállay Miklós miniszterelnök (1942-1944) kapcsolatot teremtett az angolszász hatalmakkal („hintapolitika” vagy „Kállay-kettős”), hogy átmentsék a háború utánra a Horthy-rendszert. Horthy egyébként kísérletet tett a dinasztiaalapításra: 1942. februárban a fiát, Horthy Istvánt választatta meg kormányzóhelyettesnek, de a fia augusztus 20-án repülőszerencsétlenségben meghalt. 1943 őszén Horthy megbízásából Magyarország titokban előzetes fegyverszünetet kötött a nyugati szövetségesekkel. Ebben az állt, hogy azonnal leteszik a fegyvert az angolok és amerikaiak előtt, amint azok elérik az ország határát. Németország és Hitler a kiváló hírszerzésük révén értesült a magyar kiugrási szándékról, s 1944. március közepén Horthyt Klessheimbe rendelték Hitlerhez. Ott közölték vele Magyarország német megszállását. Horthy eleinte tiltakozott, de némileg megnyugodott, amikor ígéretet kapott, hogy csak átmeneti intézkedésekről van szó, s ő a helyén maradhat, ha Kállay miniszterelnököt felmenti. Horthy kiadta a parancsot, mint a „legfőbb hadúr”, hogy a honvédség ne álljon ellen a német csapatoknak. És 1944. március 19-én a „Margarétaterv” alapján az országot megszállták a németek. Horthy és az államapparátus a helyén maradt, s Horthy német nyomásra kinevezte a németeket a végsőkig kiszolgáló Sztójay-kormányt.

1944. júniusban a nemzetközi tiltakozás hatására Horthy megakadályozta a fővárosi zsidóság deportálását.

1944. augusztus 25-én Lakatos Géza vezérezredest bízta meg a kormányalakítással. Horthy és a Lakatos-kormány törekvései a rendszer átmentésére irányultak, s amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Szovjetunióval kell tárgyalni, október 11-én Moszkvában a megbízottjaik aláírták a fegyverszüneti okmányt. Horthy azonban nem készítette elő kellően a háborúból való „kiugrást”, és október 15-én hiába jelentette be a rádióban a fegyverszünetet, az eseményre a németek megfelelően felkészültek, például Horthy fiát, ifj. Horthy Miklóst elrabolták. A hadsereg egységeihez nem érkezett egyértelmű parancs, így a kísérlet kudarcba fulladt. A német csapatok és a nyilas fegyveres csoportok néhány óra alatt, szinte ellenállás nélkül hatalmukba kerítették a Duna-hidakat, a rádiót, a középületeket, a laktanyákat. A németek megszállták a budai várat is, és Horthyt házi őrizetbe vették. Életének megkímélésével és fia szabadon bocsátásának ígéretével rávették, hogy mondjon le a kormányzói tisztségről. És Horthy megtette: „A magyar történelem súlyos és nehéz órájában ezennel kinyilatkoztatom azt az elhatározásomat, hogy a hadvezetés eredményes folytatása és a Nemzet belső egysége és összefogása érdekében kormányzói tisztemről lemondok... Egyidejűleg Szálasi Ferencet a nemzeti összefogás kormányának megalakításával megbízom.” Sőt Horthy a proklamációját is visszavonta. 1944. október 16-án tehát megkezdődött a nyilas uralom Magyarországon, míg Horthyt a németek védőőrizetben nyugatra vitték. A München melletti Hirschberg-kastélyban élt SS-őrizet alatt, 1945. május 1-jén amerikai csapatok szabadították ki. A nürnbergi perben tanúként hallgatták ki, bíróság elé állítását sem az Egyesült Államok, sem Sztálin nem támogatta. Horthy 1948-ig Németországban, majd a Lisszabon melletti Estoril tengerparti üdülőhelyen élt. Itt halt meg 89 éves korában, 1957. február 9-én.