31. I. KÁROLY (RÓBERT) és az aranyforint

Károly Róbert (olasz nevén Caroberto) 1288-ban született a nápolyi Anjou-családból. Nagyapja, II. Károly nápolyi király 1270-ben feleségül vette V. István magyar király leányát, Máriát. Ez a házasság lett az Anjouk magyar trónra formált jogának alapja. II. Károly 1290-ben, IV. (Kun) László halálakor magát tekintette a magyar trón örökösének. Később fia, Martell Károly salernói herceg javára lemondott a magyar koronáról. Károly Róbert Martell Károly és Habsburg Klementina gyermeke volt, Mária beoltotta az unokájába a magyar föld iránti érdeklődést. Amikor Martell Károly 1295-ben meghalt, a hétéves Károly Róbertet nyilvánították a magyar trón örökösének. Károly Róbertet ezt követően ennek megfelelően nevelték a leendő feladatra. Viszont cserébe megfosztották az apja révén reá váró nápolyi-szicíliai királyság trónjától, amit egész életében fájdalommal viselt.

Károly Róbert 1300-ban a dél-magyarországi főurak hívására megjelent az országban, kész volt arra is, hogy III. Andrástól fegyveres harccal ragadja el a koronát. III. András azonban 1301. január 14-én váratlanul meghalt, s így megnyílt Károly előtt az út a királyi hatalomhoz, hisz a pápa is őt támogatta.

1301 első hónapjaiban Bicskei Gergely esztergomi érsek, az Anjouk feltétlen híve megkoronázta Károlyt, igaz, nem az ősi koronázóvárosban, Székesfehérvárott, s nem a Szent Koronával, mert azt III. András özvegye külföldre vitte. Hamarosan azonban kiderült, hogy a magyar országnagyok nem állnak mellette, mivel 1301 augusztusában II. Vencel cseh király fiát, Vencelt koronázták meg Székesfehérvárott királlyá. Károly Róbertnek távozni kellett Esztergomból, s a déli országrészre (Temesvár volt a központ) szorult vissza. Elkezdődött a szívós harc a királyi hatalom megszerzéséért. Az Árpád-ház kihalását követő éveket az interregnum („királyközi”) szóval is nevezik, ami király nélküli időszakot jelent. Az elnevezés nem pontos, mert Magyarországnak volt királya, több is, mint kellett volna, s voltak emellett még „kiskirályok” is, akik voltaképpen tartományúri hatalmat birtokoltak. Károly Róbert később is 1301-től számította az uralkodásának kezdetét.

Károly és Vencel állt egymással szemben, de az őket támogató bárói csoportok tagjai csak a maguk hatalmát akarták növelni, így egyikük sem nyert teret. 1304-ben Vencel visszatért Csehországba és trónigényét átadta Ottó bajor hercegnek, akit 1305-ben Fehérvárott szintén magyar királlyá koronáztak. Ottó igazi támogatókkal nem rendelkezett, Kán László 1307-ben Erdélyben letartóztatta, elvette tőle a koronát, azután futni hagyta, s Ottó Bajorországig meg sem állt.

Károly Róbert tehát egyedül maradt a színtéren. Kezdettől fogva az ő esélyei voltak a legbiztatóbbak, mert a pápa és a magyar püspöki kar őt támogatta. Hívei számát folyamatosan gyarapította, s 1307-ben Budát is el tudta foglalni. 1307. október 10-én a rákosi országgyűlésen Károly Róbertet királlyá választották. 1308-ban a „kiskirályok” többsége – még Csák Máté is – elismerték Károlyt királynak. 1308. november 27-én a pesti országgyűlésen Károly Róbert szabad választás útján történt királlyá választását megerősítették.

Miután a Szent Korona Kán László kezében volt, ezért 1309. június 16-án új koronával koronázták meg Budán Károlyt. Ezután Gentile pápai legátus egyházi átok alá helyezte Kán Lászlót, mire ő némi alkudozás után 1310-ben a koronát átadta a királynak. Tekintettel arra, hogy a legitim magyar királyt a Szent Koronával lehet csak felkenni, így Károly Róbertet immár harmadszor (de végérvényesen most már!) 1310. augusztus 20-án Székesfehérvárott megkoronázták.

Ekkor a hatalom ténylegesen még mindig a tartományurak kezében volt. Károly kénytelen volt egyezkedni e nagyurakkal. Színleg belenyugodott hatalma korlátozásába, de célja a királyi hatalom teljes helyreállítása volt. Udvarát Temesvárott tartotta, mely kiesett a bárók hatalmi köréből. Károly mellé álltak a közép-és kisbirtokosok, a kunok, de ez az erő még kevés volt ahhoz, hogy egyszerre verje le a „kiskirályokat”. Ügyes diplomáciával egyeseket maga mellé állított, s így egyenként igyekezett legyőzni ellenfeleit. Elsőként a Kassa városát ostromló Aba Amadé-fiak ellen lépett fel, akiket hatalmas sereggel támogatott Csák Máté is. Az 1312. június 15-én lezajlott rozgonyi csatában Károly Róbert nagy győzelmet aratott, az Amadé-fiak is elestek. Ez még nem volt döntő győzelem, de a királyság kiállta a próbát, folytatódhatott a harc. 1316-ban Kőszegi Jánost győzte le és elfoglalta Baranyát, Somogyot, Tolnát. 1317 elején a keleti tartományurak ellen lépett fel, vereséget mért Borsa Kopaszra. Még ez év őszén elfoglalta Csák Mátétól Komáromot és Visegrádot, majd a következő években még számos kisebb várat. 1321-ben meghódolt Erdély és meghalt Csák Máté, akinek tartománya behódolt a királynak.

1323 nyarán Károly Róbert az udvarával együtt Temesvárról az ország szívébe, az újonnan kiválasztott székhelyére, Visegrádra költözött. Az uralomért folytatott harc befejeződött. A hajdani oligarchák zöme földönfutóvá vált, váraik a király és hívei kezébe kerültek. Új arisztokráciát emelt maga mellé Károly Róbert: Szécsényiek, Drugetek, Garaiak, Debreceni Dózsa, Újlakiak, Bebekek, Lackfiak, Szécsiek és mások. A tőle függő új nemesség a királyság biztos támaszává vált. Növelte kötődésüket a királyhoz, hogy a nekik adományozottakon kívül a királyi birtokokból is részesülhettek, használati joggal arra az időre, amíg királyi tisztséget töltöttek be (ez volt a honorbirtok). A magánhadsereget tartó bárók a seregüket a saját zászlóik alatt vezethették (banderiális hadsereg).

Károly Róbert egyik legfontosabb feladatának tekintette a gazdasági reformok bevezetését, hogy a királyi kincstárat feltöltse. Ebben a munkában kiváló szakember segítette, Nekcsey Demeter tárnokmester. Elsőként az értékálló magyar pénzt teremtették meg. 1325-ben firenzei mintára megkezdte az aranyforint (fiorino d’oro) verését. A pénz előlapján a firenzei liliom, hátlapján Keresztelő Szent János képe volt. Ezüstpénzt, garast is megjelentetett, előlapjára a trónon ülő uralkodó (ti. I. Károly), hátlapjára címere került, ezekből 16 ért egy forintot. 1323-tól dénárokat is veretett, amelyek ezüstből készültek.

Az állandó értékű pénz bevezetésével megszűnt a kötelező pénzbeváltásból eredő haszon, a kieső jövedelmek pótlására további újításokra volt szükség: 1327-től Károly reformokat kezdett a királyi regálejövedelmek nagy részét adó bányászatban, 1336-ban pedig bevezette a kapuadót, amely az első rendszeres állami adó volt. A világ akkori aranytermelésének mintegy harmada, az ezüsttermelésnek pedig az ötöde Magyarországon történt. A pénzveréssel s a bányászattal kapcsolatos ügyek intézésére a király tíz pénzverő kamarát szervezett, amelyeket a tárnokmester és az esztergomi érsek ellenőrzött. A forgalom növelését szolgálta a vámreform: a belső vámok jelentősége csökkent, a külső vámokat pedig egységessé tette a bevezetett harmincadvám.

Mindennek következtében az Anjou-királyság pénzügyi helyzete megszilárdult, Károly Róbert igen gazdag uralkodó lett, ami növelte az ország erejét, tekintélyét, s a javakból a kultúra támogatására is jutott. Felvirágoztak a káptalani iskolák, az építészet (visegrádi királyi palota) és a szobrászat.

Károly Róbert első felesége (1304) orosz hercegnő volt, a második Mária, a tescheni herceg leánya, a harmadik Beatrix, Luxemburgi János cseh király testvére, a negyedik Erzsébet, I. Ulászló lengyel király leánya. Korán elhunyt feleségei után csak az 1320-ban kötött negyedik házasságából születtek gyermekek: Károly, László, Lajos, Endre, István; és Kálmán (házasságon kívül).

Károly Róbert az uralkodásának első szakaszában passzív külpolitikát folytatott. A déli védelmi rendszer erősítése érdekében Szerbiától és Havasalföldtől akart területeket elfoglalni. Mindkét ellenféllel szemben kudarcot vallott. 1330. november 9-12. között Basarab havasalföldi vajdától szenvedte el élete legnagyobb katonai vereségét a posadai szorosban. A sziklakatlanba zárt magyar sereg elvérzett, a király is csak a vele fegyverzetet cserélt Hédervári Dezső báró önfeláldozása révén menekült meg. Az 1330-as év tavasza is majdnem végzetessé vált Károly számára, ugyanis Zách Felicián merényletet kísérelt meg a királyi család ellen, amelyből szintén szerencsésen megmenekültek.

Külpolitikai sikert jelentett, hogy 1333-ban Endre fiát elismerték a nápolyi trón örökösének, miután eljegyezte, majd feleségül vette a nápolyi király leányát, Johannát.

A korszak nevezetes diplomáciai eseménye volt, amikor 1335 novemberében Károly Róbert Visegrádra hívta János cseh és Kázmér lengyel uralkodót. A fényes külsőségek között zajló királytalálkozón új kereskedelmi utakat jelöltek ki, amelyek elkerülték az árumegállító joggal rendelkező Bécset. A cseh és a lengyel királyt is sikerült a vitás kérdésekben megállapodásra bírni.

1339-ben Károly Róbertnek sikerült örökösödési szerződést kötnie Kázmérral: a német lovagrend elleni további magyar támogatásért cserébe kimondták, hogy ha Kázmér gyermektelen marad, a lengyel trónt Károly Róbert valamelyik fia kapja (így került később I. Lajos a lengyel trónra).

1342. július 16-án halt meg Károly Róbert, Székesfehérvárott temették el. 42 évet töltött Magyarországon, ebből több mint 20 évet fordított a tartományurak elleni harcra, és kerek 20 éve maradt, hogy a tartományuraságok romjain egy új berendezkedésű országot építsen fel. Károly Róbert állama is feudális állam volt, de annyiban különbözött az Árpádokétól, hogy ő hozta létre azt az államberendezkedést, amely már következetesen a megváltozott gazdasági viszonyok figyelembevételével épült fel, amely hozzáidomult a gazdasági fejlődéshez, az árutermeléshez és a pénzgazdálkodáshoz. Ő szerezte vissza Magyarország koronáját a tartományuraktól, és egy sok vonatkozásban új Magyarország alapjait rakta le, amelyre utódai építhettek. Belső nyugalmat, tele kincstárat s külpolitikailag is sikeres államot hagyott fiára, Lajosra.