75. MÁRIA TERÉZIA, az első Habsburg-magyar uralkodónő
Mária Terézia Habsburg főhercegnő 1717. május 13-án született Bécsben. Apja III. Károly császár és magyar király (uralkodott: 1711-1740), anyja Braunshweig-Wolfenbütteli Erzsébet Krisztina volt.
Miután Mária Terézia fivére, Lipót még kisgyermekként meghalt, ő lett a trón várományosa, noha apja sokáig bízott újabb fiúgyermek születésében. III. Károly éveken át szinte egyébbel sem törődött, mint hogy a Habsburgok nőági örökösödését a birodalom országainak rendjeivel és a külföldi udvarokkal elfogadtassa. Eközben megfeledkezett arról, hogy a trón várományosát a kormányzás titkaiba bevezesse. Ennek ellenére természetszerűleg Mária Terézia neveltetése megfelelt egy osztrák főhercegnőének: jezsuita nevelői elsősorban nyelveket (öt nyelven beszélt: németül, latinul, spanyolul, franciául, olaszul), s némi földrajzot és történelmet tanítottak neki, azonkívül zenét és táncot. A közjogot nem tanulta, apja nem vonta be az államügyekbe, s trónra lépéséig semmilyen funkciója nem volt. Mária Terézia mélyen vallásos nevelést kapott. Ugyanakkor fiatalon rendkívüli módon szerette a szórakozást, kifejezetten életvidám volt. Több forrás megemlékezik arról, hogy fiatal korában, de már uralkodónőként is estétől reggelig végigtáncolta a bécsi udvari bálokat. A színházat, a zenét és az operát is szerette. Fennmaradtak leírások, amelyek szerint gyermek- és ifjúkorában fellépett különböző udvari színházi előadásokon. Később is rendszeresen eljárt a bécsi színházakba. Szenvedélye volt még a kocsikázás, télen a szánkózás, valamint a kártyázás.
Magyar népi anekdota szerint 1751-ben, amikor Mária Terézia Gödöllőre látogatott, gróf Grassalkovich Antal Pesttől Gödöllőig törött sóval hintette fel az országutat, s a királynő nyáron négylovas szánkón utazott oda. Nyilvánvaló, hogy ez az eset nem történt meg, de mutatja, hogy a nép szerette őt, mint uralkodót, ha anekdotákat költött róla.
A kártyázás szenvedélyét gyakorolta akkor is, amikor a birodalomban a szerencsejátékokat betiltotta. Kortársai visszaemlékezései szerint néha igen nagy összegeket is nyert, és ezeket könyörtelenül behajtotta.
„Járása fesztelen, viselkedése méltóságteljes, tartása királyi, arca kerek, hangja természetes. Szemöldöke szépen ívelt és mint a haja, szőke, anélkül, hogy vörösbe játszana. Szeme nagy, élénk, de telve szelídséggel, amihez színe, valami egészen mély kékség is hozzájárul. Orra átlagos, nem sasorr, de nem is pisze. Fogai fehérek, nevetése kellemes. A szája kissé nagy, de alakjában szép. A nyaka formás. De a karjai és kezei egyenesen csodálatra méltóak. Ugyanígy az arcszíne is, annak ellenére, hogy kevés gondot fordít rá. Arckifejezése nyílt és kedves. Modora derűs és bájos. Aligha lehet vitatni, hogy milyen szép asszony.” – Így jellemezte Mária Teréziát az elfogultsággal igazán nem vádolható, az örök vetélytárs Poroszország bécsi követte, Podewils gróf. Mária Terézia 1736-ban ment férjhez Lotharingiai Ferenc Istvánhoz, Lotharingia hercegéhez, Toscana nagyhercegéhez. Házasságukból 16 gyermek született. Húszéves volt, amikor első gyermekét világra hozta, és aztán harmincnyolc éves koráig szinte minden évben szült gyermeket. Gyermekei: Mária Anna, József, Mária Krisztina, Mária Erzsébet, Károly József, Mária Amália, Péter Lipót, Mária Jozefa, Mária Karolina, Ferdinánd Károly Antal, Mária Antónia, Miksa Ferenc (és négy gyermek, akik kiskorukban meghaltak). Gyermekei közül Mária Anna (Antoinette) XVI. Lajos francia király felesége lett, fiai: II. József és II. Lipót későbbi császárok és magyar királyok. Mária Terézia nem szoptatta a gyermekeit, erre külön dajkák voltak. Ugyanakkor a korabeli európai gyakorlathoz képest nagy részt vállalt a gyermekek nevelésében. Ennek számos nyoma maradt, mint például azok a nevelési utasítások, amelyeket a gyermekek nevelőinek adott. Ezekben a legapróbb részletességgel meghatározta a teendőket, egyénre szabottan. A másik nyom pedig állandó levelezése gyermekeivel, amely már azok kiskorától rendszeressé vált. Ezekből a levelekből kitűnik, hogy rendkívül jól ismerte gyermekeit. Tanácsára és utasítására a gyermekei később a dinasztia állását erősítették. A fiúk az öröklés rendjében a birodalom holdudvarához tartozó országok trónusait foglalták el, a lányok pedig rangos házasságokat kötöttek.
Mária Terézia apja, III. Károly 1740-ben bekövetkezett halála után a Pragmatica Sanctio (a Habsburgok nőági örökösödése, Magyarországon az 1722-23. évi I-II. tc. fogadta el) alapján lépett trónra. Magyar királynő 1740. október 20-tól (a koronázás 1741. június 25-én volt), 1743-tól Csehország királynője. A német-római császárság élére nem kerülhetett, a császár 1745-től férje, Lotharingiai Ferenc lett.
Az új uralkodó nő volta gyakran hátrányossá vált az uralkodásban, mert a korabeli felfogás szerint sok kérdéshez nem érthetett. Lelki válságait imákkal, elmélkedéssel győzte le. Előnye volt viszont, hogy mint „gyönge nő”, a „gáláns” XVIII. században tárgyalópartnereit érzelmileg könnyebben maga mellé állította, bátran kért tanácsot minden ügyben, s minden téren fokozottan támaszkodott a hivatalokra. Egész életében tehetséges férfiak segítettek neki, elsősorban férje, akitől a politika „művészetét” tanulta, s aki haláláig társuralkodó maradt; rajta kívül Gerhard van Swieten, az udvari orvosa, Joseph von Sonnenfels gazdasági szakértő, valamint két kancellárja, Friedrich Wilhelm von Hangwitz, majd Wenczel Anton von Kaunitz támogatta.
A Habsburgok nőági örökösödését el nem ismerő Poroszország, Bajorország, Franciaország és Spanyolország háborút indított Ausztria ellen (osztrák örökösödési háború: 1740-1748). Átmeneti vereségek és területi engedmények (Szilézia elvesztése) árán hatalmát sikerült megszilárdítania, trónöröklését nemzetközileg elfogadtatnia. 1741-ben történt az az oly sokszor megfestett jelenet, amikor Mária Terézia a csecsemő gyermekével jelent meg Pozsonyban, a magyar országgyűlésen és a következőket mondta: „Mindenkitől elhagyatva nincs más menedékünk, mint a magyarok hűsége.” A magyar nemeseket meghatotta a könnyező fiatal királynő beszéde és egyként kiáltották: „Vitam et sanguinem!” (Életünket és vérünket!). A magyar huszárok hősiessége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Mária Terézia a hatalmát megszilárdíthatta. A hétéves háborúban (1756-1763) eredménytelenül próbálta Poroszországtól visszaszerezni Sziléziát. A sikertelenségek békepártivá tették a királynőt. Csupán annak nem tudott ellenállni, hogy a felbomló Lengyelországból ne részesedjék, amikor az oroszok és a poroszok területének egy részét elvették: 1772-ben Ausztriához csatolták Galíciát. 1774-ben pedig, hogy ne az oroszok foglalják el, egyezményben „átvette” Törökországtól Bukovinát.
Politikájában konzervatív nézeteket vallott, de ugyanakkor bizonyos reformok, újítások bevezetését is szorgalmazta a birodalom kormányzásában: hivatali reform, nemesi adózás, vámrendeletek.
Magyarországon csak később sikerült érvényesítenie elképzeléseit. A nem adózó magyar nemesség miatti jövedelemkiesését a kereskedelem megcsapolásával igyekezett pótolni. 1754-ben olyan vámrendszert vezetett be, amely az osztrák és cseh ipar érdekeit preferálta, ezáltal útját állta a magyar ipar fejlődésének. Az 1764-1765. évi országgyűlésen nem sikerült elfogadtatnia a magyar rendekkel a jobbágyi terhek csökkentését, a nemesség adózását és a nemesi felkelés korszerűsítését. Mivel törekvése meghiúsult, több országgyűlést nem hívott egybe, s rendeletekkel kormányzott. 1760-ban felállította a legfőbb közigazgatási szervet, az Államtanácsot, amelynek egyetlen magyar tagja sem volt. Az 1767. évi úrbéri rendeleteiben szabályozta a jobbágyi szolgáltatásokat. 1773-ban feloszlatta a jezsuita rendet, 1775-ben rendeletben szabályozta a szegények ügyét. 1777 januárjában kiadta a Ratio Educationist, amely egységesítette az oktatási rendszert, s korlátozta a katolikus egyház befolyását, előírta állami tantervek követését, s az állami ellenőrzést. 1777-ben Nagyszombatról Budára helyezte az egyetemet. Új felsőfokú oktatási intézmények alapítását támogatta (pl. a Theresianum Bécsben és a Líceum Egerben). Modernizálta az egészségügyet: minden megyének és a városoknak előírta egy állami fizetésű sebészorvos alkalmazását, a járásoknak vizsgázott bábákat kellett tartaniuk. Szigorította a járványok elkerülésére hozandó szabályokat. A magyar nemesség megnyerése érdekében megalapította a Mária Terézia-rendet, a Szent István-rendet és a főnemesi címeket is bőkezűen osztogatta. Budán újjáépítette a királyi palotát és megalapította a bécsi magyar nemesi testőrséget. Ezzel kapcsolatos az a pletyka, már a kortársak körében, hogy Mária Terézia kapcsolatot tartott volna a magyar testőrökkel. Ezt semmiféle hiteles történelmi forrás nem támasztja alá, így nincs információ arra nézve, hogy bármiféle kalandba keveredett volna. A gyakori szülései önmagukban is cáfolják a híreszteléseket. Másrészről férjét szerelemmel szerette. Harmadrészről Mária Terézia kifejezetten vallásos, katolikus szellemben nevelkedett, tehát az erkölcsi nézetei szerint is kizárható minden „félrelépés”.
Mária Terézia szépsége egyébként idővel elhalványult, egy himlőbetegség után ragyás maradt az arca, majd pedig Pozsonyban felborult vele a kocsija, s a sebektől eltorzult az arca. Idősebb korára ehhez még kövérség és erős rövidlátás is járult. Férje 1765-ben meghalt, s ezt követően Mária Terézia eléggé visszavonultan élt, a vallásosságban keresett vigaszt.
Időskorában a királynőt súlyos betegségek kínozták. Azonban ez a tény sem tántorította el a birodalom ügyeinek intézésétől, továbbra is hihetetlen aktivitással országolt. Lakhelye a bécsi Hofburg volt, külön liftszerkezet vitte fel a palota tetejére, ha pedig misét akart hallgatni, akkor a dolgozószobája közepén a padló egy kerek része megnyílott, s Mária Terézia ezen keresztül kísérhette figyelemmel az alatta levő kápolnában folyó istentiszteletet.
1780. november 24-én Bécsben halt meg és a kapucinusok templomában temették el. Negyven évet töltött trónon. Azon kevés Habsburg-uralkodók egyike volt, akiket a magyar történelmi köztudat jó emlékezetében őriz. A kedvező minősítés valószínűleg abból fakad, hogy uralkodása alatt a magyar korona országainak súlya és jelentősége megnövekedett. Így, noha idegen dinasztia sarja volt, az emlékezet a nemzeti királynő tulajdonságaival ruházta fel. Örök riválisa, Nagy Frigyes porosz király, amikor a halálhírét közölték vele, így méltatta: „Mária Terézia nincs többé – íme, a világrend új korszaka veszi kezdetét.”