78. KOVÁCS MIHÁLY EZREDES és az amerikai „halál-lovaglás”

Kovács (de írták Kováts-nak is) Mihály Karcagon született, nagykunsági családban. Ahogy ő fogalmazta: „Karczag Új Szállás, amely az Nagy Kunságban vagyon.” Születési időpontjára vonatkozóan közvetlenül sohasem nyilatkozott, de az egyes időpontokban feltüntetett életkori adatai alapján nagy valószínűséggel 1724 augusztusának valamelyik napján látta meg a napvilágot.

Kovács Mihály származását, gyermek- és ifjúkorát nem ismerjük. Ismert kilenc aláírása kiforrott, határozott és szép kézírás, fogalmazása is iskolázottnak mutatja. Végül az a tény, hogy még érett felnőtt korában is képes volt jó nyelvhelyességű és szép stílusú latin nyelvű levél megfogalmazására, azt valószínűsíti, hogy tanulmányait az akkor már fennálló karcagi református gimnáziumban végezhette. Vallási hovatartozására vonatkozóan egyébként úgy nyilatkozott, hogy „református kálvinista” Egyébként beszélt németül, franciául, lengyelül és angolul is. Kovács Mihály a 16. életévében a kor szokása szerint befejezte a középfokú iskoláit, mert az első ismert adat róla 1740-ben datálódik. Ez pedig azt adja tudtul, hogy az 1740. június 1-jei mustrakönyv tanúsága szerint az év január 20-án, a Pest vármegyei Gyömrőn beállt közhuszárnak a császári Hávor-huszárezredbe. Alig kezdte meg Kovács a katonai szolgálatot, a bekövetkező politikai események jelentősen befolyásolták további életútját. 1740-ben meghalt III. Károly Habsburg uralkodó és magyar király, az utóda Mária Terézia lett (uralkodott: 1740-1780). A Habsburgok leányági örökösödését el nem fogadó európai hatalmakkal megindult az osztrák örökösödési háború (1740-1748). Elsőnek a fiatal és erélyes II. Frigyes porosz király tört be Sziléziába. Így a Hávor-huszárezred kötelékében Kovács Mihály közhuszárt is a sziléziai Habsburg-hadsereg csoportosításba osztották be. 1741 elején előbb a Neisse-Zuckmantel-Ziegenhals térségben, majd Mahlendorf-Gruben-Ritterswald körzetében kellett felderítenie, portyáznia. Ezt követően részt vett az április 10-i, mollwitzi vesztes csatában. Ezután ismét sziléziai portyázások jelentették harcfeladatát.

1741 novemberében Kovács és a Hávor-huszárezred Prága környékén a francia-bajor hadak ellen harcolt. November 11-én a francia Bercsényi-huszárezreddel ütköztek meg Neuhausnál. Kovács ekkor tapasztalta, hogy a szemben álló félnél is milyen sok magyar szolgál. Ez, mint később kiderült, elgondolkodtatta.

1742 elején újra a poroszok ellen vezényelték a Hávor-huszárokat. A vesztes május 17-i chotusitzi csata után a poroszokkal különbékét kötöttek, s a Hávor-huszárokat az itáliai hadszíntérre küldték a franciák ellen. Elképzelhető, hogy Kovács Mihály ekkor átkerült a francia hadsereg kötelékébe, s ott kométás (zászlós, kürtös) rangban szolgált, legalábbis 1745-ben ebbéli szerepét vizsgálták.

Kovács 1745-ben a jászokból és kunokból felállított Haller-féle szabad huszárezreddel ismét a hadszíntérre került, ezúttal Szászország területére. Kisebb harci akciókon kívül a december 15-i kesselsdorfi csata volt számára jelentősebb próbatétel. Miután a porosz győzelem miatt Mária Terézia újra különbéke kötésére kényszerült, alakulatával Kovács kométást visszavonták Csehországba, majd 1746 elején Magyarországra, ahol feloszlatták az ezredet. Kovács Mihály – nem tudni, hogy mi úton -, de 1746-tól a franciaországi Bercsényi-huszárezredbe került és ott szolgált Kováts János néven. A németalföldi hadszíntereken kitüntette magát, Bercsényi László hadnagyi rangra terjesztette fel a francia hadvezetésnek.

1752-ben, az elrendelt francia létszámcsökkentés következében Kovács ismét szolgálaton kívülivé vált. 1752. szeptember 23-án Kovács Mihály János néven II. Frigyes porosz király Székely Mihály vezette huszárezredében vállalt szolgálatot, kezdetben strázsamesterré nevezték ki. Rövid időn belül tanúságot tett nagy elméleti és gyakorlati felkészültségéről. Ennek elismeréseként, Székely Mihály óbester (ezredes) előterjesztésére, belépésének időpontjától kezdve, visszamenőleges hatállyal, II. Frigyes megadatta neki a kométás tiszti rangot.

1756-ban kitört a hétéves háború (tartott: 1756-1763). Kovács a Székely-huszárokkal Csehországban harcolt, részt vett az október 1-jei győztes lobositzi csatában, a továbbiakban a környéken portyázott. Kovács kimagasló katonai teljesítményt nyújtott, s 1757. február 6-án másodhadnaggyá nevezték ki. Azonnal felelősségteljesebb beosztást kapott, a mintegy 60 újonnan átszökött magyarnak az ezredbe való beépítését kellett kiképzőként segítenie. Kovács ott küzdött a május 6-i prágai csatában, majd részt vett a június 18-i vesztes kolini ütközetben. Az elrendelt porosz visszavonuláskor Kovácsnak az alakulatokat kellett fedeznie. Megjavíttatta a Leitmeritz folyó megrongált hídját, és a hídfőt nagy bátorsággal és személyes példamutatással védte. A harcok során két ízben is megsebesült. Az utóvéddel Szászországba vonult. Részese volt a pegani összecsapásnak, amikor a poroszországi Székely- és Seydlitz-huszárezred rajtaütött a Habsburg-szolgálatban állt Széchenyi- és Esterházy huszárezreden. A poroszországi magyarok teljes diadalt arattak, kiszorították és szétszórták a bécsi udvar szolgálatában álló magyarokat. Október 17-én Gothánál a franciák elleni összecsapásban újra megsebesült, de a november 5-i rossbachi csatában már ismét harcolt. Kitüntette magát a december 5-i, a császári-királyi hadak felett fényes porosz diadalt eredményező leutheni csatában is. További sikereket ért el az üldözés során.

Az addig tapasztalt kimagasló katonai helytállása elismeréseként az 1758-as hadra kelést megelőzően a porosz hadvezetés Kovács Mihályt hadnaggyá léptette elő. Az év során sikeres rajtaütéseivel és portyáival vívta ki elöljárói megbecsülését, például egy alkalommal huszáraival foglyul ejtette a bécsi udvar szolgálatában álló Kálnoky-huszárezred egyik fürkészőosztagát, egy strázsamestert és tizennégy huszárt.

1759-ben egy huszárokból álló szabadcsapat parancsnokává léptették elő. Az előbb egy, majd két századot felölelő csapat a poroszokhoz átszökött katonákból állt. Az ezreden belüli új köteléket „Kovács-szabadcsapatnak” hívták vagy „Kovács kapitány szabad huszársvadronja” megnevezéssel különböztették meg. Kovácsot előbb nevezték kapitánynak, mint a rangot megkapta volna. Alakulata azonban olyan sikeresen működött, hogy 1760. március 27-től II. Frigyes ténylegesen is kinevezte kapitánnyá.

1760. augusztus 20-án Kovács kétszáz szabadhuszárral és száz vadásszal megrohamozta Wurzen mellett az előrenyomuló osztrákokat, mivel csak előőrsnek gondolta azokat. A létszámban jóval nagyobb ellenség azonban szétugrasztotta különítményét és jelentős veszteségeket szenvedtek. Ez az akció – és a későbbi amerikai „halál-lovaglás” is – mutatja, hogy Kovács Mihály rendkívül bátor, sőt vakmerő katona volt, nem sokat mérlegelt, amikor támadni akart.

A vesztett összecsapás után Kovács Mihály kapitány eltávozott szabadcsapata éléről. A huszárezred nyilvántartása szerint „1760. augusztus 23-án betegen Magdeburgban maradt”. 1761. március 27-én, talán megunva a porosz király kenyerét, Lengyelországba szökött. 1761. június 28-i hatállyal törölték a porosz hadsereg állományából. Kovács felvette a kapcsolatot a lengyel Hazafias Konföderáció vezetőivel, akik kihasználva kapcsolatait, Magyarországon át Franciaországba akarták küldeni. A Habsburg-udvar ügynökei azonban május 11-én Késmárkon letartóztatták, és Pozsonyba szállították. Az ellene felhozott vádak alól felmentették, s 1762. június 22-én szabad lett, visszakapta vagyonát is. Sőt kérelmére Mária Terézia 1763. január 31-i leiratával megítélte neki a szolgálaton kívüli főstrázsamesteri (őrnagyi) rangot és az az után járó évi kegydíjat.

Kovács Mihály 1763. május 29-én feleségül vette Szinyei Merse Zsigmond Sáros vármegyei alispán Franciska nevű lányát. Az ifjú pár Eperjesen telepedett le, egyetlen gyermekük kisdedként meghalt. Kovács Mihály továbbra is kapcsolatot tartott az orosz cári elnyomás ellen szervezkedő lengyel nemesekkel, a Bari Konföderációval, s az 1768-72-es lengyel szabadságküzdelmet, mint a magyarországi lengyel kiképzőtáborok egyikében tevékenykedő tiszt segítette.

1776 novemberében Párizsba utazott. Értesülve az amerikai függetlenségi háború eseményeiről, az európai önkéntesek útra keléséről, Kovács Mihály is úgy döntött, hogy áthajózik az Újvilágba. 1777. április 30-án már az amerikai Providence-ben tartózkodott. Philadelphiában jelentkezett a városi milíciába. Nagy tapasztalata alapján hamarosan az itteni szabadzászlóalj újoncozó tisztjévé tették meg.

Amerikai földön első ízben az 1777. október 4-i, germantowni rajtaütésben vetették be Kovács Mihályt. Ott találkozott a lengyel Kazimierz Pulaski brigadérossal, aki hamarosan az amerikai lovasság főparancsnoka lett.

Pulaski előterjesztésére Kovács Mihály 1778. januárban ezredesi rangot kapott, és kiképzőtisztként vett részt az amerikai lovasság megteremtésében. Kovács ezredes komolyan vette megbízatását, meghonosította a porosz lovassági szabályzatot, fegyelmi szabályzatot készített, majd a felszerelés érdekében tett lépéseket. A kiképzéseket olyan eredményességgel végezte, hogy Kovács Mihályt „az amerikai lovasság alapító atyjának” nevezik.

Kovács ezredes 1778-ban Pulaski önálló légiójának vezénylő parancsnoka lett és júliusban már Pennsylvaniában hadakoztak, majd a New York állambeli angol erők ellen vezényelték. Több rajtaütésben, védelmi harcban ért el sikert könnyűlovasaival.

1779. februárban a kongresszus Dél-Carolinába vezényelte a Pulaski-légiót. Kovács ezredes a lovasok számának növelését szorgalmazta, de sürgető utasítást kaptak a délre vonulásban. Egy 1200 kilométeres úton az angolok által fenyegetett dél-carolinai székváros, Charleston védelmére rendelték őket. Charleston és Dél-Carolina vezetése már a kapitulációra készült, amikor 1779. májusban megjelent itt a Pulaski-légió. Pulaski brigadéros megszervezte Charleston erődjének és városának védelmét. Sőt mintegy 100 gyalogossal és 80 lovassal rajtaütött az előrenyomuló 900 fős angol elővéden. Az akciót 1779. május 11-én Kovács Mihály ezredes vezette. A lovasság váratlan rohama visszaszorította a gyalogsághoz az angol lovasköteléket, majd Kovács ezredes a gyalogság élén támadt az ellenségre. Az alig 200 fős Kovács-kötelék szétverte az angol elővédet. Vakmerő roham volt, Kovács Mihály támadását később csak „charlestoni halál-lovaglás” néven emlegették. A bátor akciót festmény is megörökítette. A támadásért drága árat fizetett a Pulaski-légió: Kovács ezredes és egységének nagy része hősi halált halt. A vereség, a véráldozat azonban nem volt hiábavaló. Ez után a rajtaütés után az angolok meg sem kísérelték megtámadni Charlestont, hanem visszavonultak. Washington tábornok így értékelte a diadalt: „...ez az egyik legdicsőségesebb esemény, amely megtörténhetett, és a legnagyobb megbecsülést fogja hozni fegyvereinkre.”

Kovács Mihály bátor helytállása és hősi halála, amely előtt az ellenség is tisztelettel és elismeréssel hajtott fejet, lelkesítette a tovább harcoló baj társait, a lovasság fejlesztésére tett írásbeli intézkedéseivel pedig holta után is hatott. Nevéhez fűződik a lovas fegyvernem amerikai meghonosítása, ezért nevezik őt „az amerikai lovasság alapító atyjának”, amely a legnagyobb elismerést jelentő kitüntető jelző az Egyesült Államokban.