18. DÉNES, Bács megyei ispán

Dénes, Bács megyei ispán a XII. századi magyar-bizánci háborúk hőse, számos csatában bizonyította hadvezéri képességeit. Születéséről és fiatal koráról alig tudni valamit, valószínűleg 1130 táján született főúri családból. Ősei az Árpád-házi Álmos herceget, majd II. (Vak) Béla királyt támogatták. Dénes II. Géza király (uralkodott: 1140-1162) alatt jutott jelentősebb szerephez, az 1160-as évek elejétől a Magyarország déli részén fekvő Bács megye királyi ispánja. Itteni tisztségéből adódóan állandó készenlétben kellett állnia a meg-megújuló bizánci támadásokkal szemben. A XII. század közepén ugyanis a bizánci birodalom nagy császára, Mánuel (uralkodott: 1140-1180) arra törekedett, hogy Magyarországot a birodalom érdekszférájába vonja, hűbéresévé tegye. A korábbi évtizedekben is folyó összecsapások 1148 és 1172 között szinte folyamatos magyar-bizánci háborúkká terebélyesedtek. II. Géza halálát követően fia, III. István lett a magyar király (uralkodott: 1162-1172), aki ellen a nagybátyjai – azaz apja testvérei -, II. László, majd IV. István léptek fel bizánci támogatással mint ellenkirályok. Dénes ispán a harcokban III. István mellé állt, s Bács megyei ispánként éveken át sikerrel védelmezte a bizánciakkal szemben az Al-Duna vonalát.

1165-ben a bizánciak megerősítették a Magyarországgal szomszédos bizánci védvonalat. Zimonyt helyreállították, a ledőlt tornyokat rendbe hozták. Nagy figyelmet fordítottak a Belgrád területén levő kis településekre, Barancsot pedig benépesítették. Még a határtól távolabbi Nist is falakkal övezték. Nemsokára a magyarok kísérletet tettek az elvesztett értékes területek visszaszerzésére. 1166 tavaszán III. István nagy sereggel Dénes ispánt küldte a Szerémség elfoglalására. Dénes ügyesen kihasználta a bizánci seregben tapasztalható széthúzást és vezéri rivalizálást, megfutamította a bizánci hadrendet és nagy győzelmet aratott Vranász és Gavrász hadvezérek felett. A magyar hadvezér Zimony kivételével az egész Szerémséget elfoglalta.

Mánuel bizánci császár még 1166-ban három irányból is bosszulóhadjáratot indított Magyarország ellen: Al-Duna, Erdély, Halics irányából Kelet-Magyarország területére. Főleg az utolsó kettő támadás okozott nagy pusztítást és sok foglyot is ejtettek. A magyarok viszont 1166 végén a bizánci uralom alatt lévő Dalmáciát támadták meg, s néhány várost elfoglaltak. 1167 tavaszán a magyar-bizánci béketárgyalások nem hoztak eredményt, mert Mánuel már újabb támadásra készült, minden erejét a Szerémségben Dénes ispán ellen összpontosította.

1167 húsvétja után vette kezdetét a bizánci császári hadak felvonulása. A hadjáratban Mánuel nem vállalt szerepet, hanem hadvezérnek a rokonát, Andronikosz Kontosztephanoszt tette meg. A bizánciak döntő csatára készültek, és a szerbekkel, besenyőkkel, itáliai zsoldosokkal, valamint szeldzsuk-törökökkel kiegészült szárazföldi csapatok mellett a Dunán felhajózott a görög flotta is Zimonyhoz.

A magyar sereg Zimony közelében gyülekezett Dénes ispán parancsnoksága alatt. A bizánci források szerint „a magyar hadtestet 37-en vezették, s 15 ezer nehézlovasból, íjászból és könnyügyalogosból állt.” Ezek az adatok arra mutatnak, hogy az országos haderő fele, azaz 36 vármegye katonasága és a királyi dandár vonult fel a magyar seregben. Az egész hadat a tapasztalt katona, Dénes vezette. A királyi dandárba tagozódhattak be a szomszédos népek, köztük a Henrik herceg vezetésével érkezett osztrák segédcsapat is.

1167. július 8-án Zimony közelében került sor a magyar-bizánci háborúk egyik legjelentősebb ütközetére. A magyar sereget egy bizánci forrás jobbára nehéz fegyverzetű lovas seregnek ábrázolta: nemcsak a magyar harcosok viseltek lábig érő teljes fegyverzetet, hanem még a lovakon is homlokszíjak és szügykötők voltak, hogy megvédjék az állatokat a lövedékektől. Dénes ispán a jobbszárnyra állította a páncélos nehézlovasság zömét, a centrumban a könnyűgyalogosok némi lovagi támogatással, míg a balszárnyon könnyűlovasok helyezkedtek el. Dénes lovagi módon vezette seregét, a nehézlovasság élén „mint szilárd torony, lándzsáját rázva”. A zimonyi csata elején a bizánci nomád lovas íjászok kísérelték megbontani a magyarok harcrendjét, de kevés sikerrel. Aztán Dénes vezetésével a jobbszárny nehézlovassága lendült támadásba. Az egymásnak feszülő hadsorok először dárdákat hajítottak egymásra, majd miután a dárdák elfogytak és összetörtek, hosszú kardokkal vívtak közelharcot. Hiába sikerült a Dénes vezette magyar jobbszárnynak a bizánci balszárnyat meghátrálásra kényszerítenie és oldalba kapnia a bizánciak lassabban előrenyomuló centrumát, Andronikosz jobbszárnya megfutamította a magyar balszárnyat, és az hátba támadta Dénes egységét. A bizánci centrum is erősítést kapott. Elkeseredett, véres, hosszan tartó kézitusa bontakozott ki. Végül a magyar nehézlovasság meghátrált, s a bizánciak nagy győzelmet arattak. Mindkét oldalról rengeteg volt a halott, magyar részről fogságba esett öt ispán és 800 harcos. A bizánciak kezébe került a magyarok hadi lobogója, Dénes lova és teljes fegyverzete, maga a magyar vezér csak nagy nehezen tudott elmenekülni. A bizánciak a magyarok több ezer fős emberveszteségét említik a csatáról szóló tudósításban. A bizánciak kifosztották a magyarok elhagyott táborát. A magyar csatavesztés oka az lehetett, hogy a bizánciak kombinálni tudták a különböző fegyverzetű seregrészek harcát, míg Dénes ispán nem használta fel kellő módon seregének könnyebb fegyverzetű harcosait. Ilyenekből állt a megfutamított magyar balszárny.

A bizánciak a győzelmük ellenére jobbnak látták a Szerémséget kiüríteni, mert egyfelől ők is sok embert veszítettek, másfelől attól tartottak, hogy III. István maga vonul ellenük. Mánuel a győzelem örömére Konstantinápolyban diadalmenetet rendezett.

Még 1167-ben megszületett a békekötés, így lezárult a magyar-bizánci háborúskodások fél évtizedes, rövid, de intenzitását tekintve annál fontosabb szakasza.

Dénes ispán a zimonyi csatavesztés után sem vált kegyvesztetté, sőt korának neves főuraként továbbra is jelentős szerepet játszott a magyar politikai életben. Amikor III. István 1172-ben utód nélkül halt meg, a koronáért vetélkedő testvérei, Béla és Géza közül Dénes Béla mellé állt, aki III. Béla néven lett király. Dénes megőrizte a Bács megyei ispáni tisztséget, egy 1173-as oklevél így említi. Nagy szerepe volt abban, hogy mint III. István világi elitjének egyik legkiválóbbja, III. Béla hatalmát támogatva sikerült a királyi uralmat konszolidálni az országban.

A krónikás feljegyzések szerint Dénes 1177-ben a magyar király megbízottjaként részt vett a pápa és a császár invesztitúraharcának második szakaszát lezáró velencei békét előkészítő tárgyalásokon.

Dénes ispán további életét homály fedi, de alakját, hadvezéri tetteit őrzi a történelem.