39. MÁRIA, az első magyar királynő

Anjou Mária 1371-ben született, apja I. (Nagy) Lajos magyar és lengyel király, anyja Kotromanič Erzsébet, István bosnyák bán leánya. Két leánytestvére volt, Katalin (1370) és Hedvig (1373). Mária a Luxemburg-dinasztiából kapott jegyest, már csecsemőkorban. IV. Károly német-római császár és cseh király már 1372-ben elérte, hogy második fiát, Zsigmondot az akkor egyéves Máriával jegyezzék el. Ez is mutatja, hogy Nagy Lajos magyar királysága minő tekintélyt vívott ki magának Európában. Mária és Zsigmond ünnepélyes eljegyzésére 1379-ben került sor. Mária a visegrádi királyi palotában töltötte gyermekkorát, nevelését Deméndi László és a művelt író pap, Küküllei János főesperes irányította, gyermekkortól az uralkodásra nevelve. Nem lévén fiútestvére, korán a politika középpontjába került. 1378-ban – Katalin nővérének halála után – a magyar trón örökösévé lépett elő. 1379-ben a lengyel urak elismerték a leányági örökösödést és Máriát apja leendő utódjának. Jegyese, Zsigmond 1379-től Magyarországon nevelkedett, hogy megismerhesse a magyar viszonyokat.

1382. szeptember 10-én meghalt Nagy Lajos király és tekintélyének köszönhetően a magyar hatalmi elit azonnal elfogadta az alig 11 éves Máriát királynőjének. A királynői koronázásra 1382. szeptember 17-én Székesfehérvárott került sor. Mária lett az első nő a magyar trónon. Lajos végakarata szerint a magyar és a lengyel trónját is Mária örökölte volna, hogy a perszonálunió Lengyelországgal ne bomoljon fel, de a lengyel rendek ragaszkodtak hozzá, hogy új uralkodójuk náluk tartsa a székhelyét. Az anyakirályné, a boszniai Erzsébet gyakorolta régensként Mária nevében a hatalmat, akit első számú tanácsadója, Garai Miklós nádor támogatott. A lengyel kérdésben kénytelenek voltak engedni, s Mária helyett húgát, Hedviget küldték Lengyelországba, akit 1384-ben királynővé koronáztak a lengyelek, ezzel felbomlott a magyar-lengyel perszonálunió.

1382 után Magyarországon az „asszonyuralom” alatt mozgásba lendült az anarchia dramaturgiája: a bárói csoportok egyre nyíltabban léptek fel a királynői hatalom ellen. Főleg a Délvidéken (Dalmáciában, Boszniában és Horvátországban) volt parázs hangulat. Nyilvánvaló volt, hogy Mária uralkodása csak ideiglenes lehet, hiszen a nemesség megszokta, és el is várta, hogy királya személyesen vezesse hadba, s ez csak férfitól volt számukra elfogadható. Az utódlás kérdésében az arisztokrácia három táborra szakadt: 1. Mária házasodjon össze Luxemburgi Zsigmonddal, s az legyen a király; 2. Mária menjen feleségül a francia király öccséhez, Orleans-i Lajoshoz, így Lajos lehetne a magyar király (jelentős francia kapcsolattal); 3. az Anjou-ház utolsó férfi tagját, Durazzói (Kis) Károlyt hívni meg – Mária lemondatásával – a magyar trónra.

1385 tavaszán Erzsébet régens és Garai Miklós nádor feleségül adták a megbízottak útján képviselt Orleans-i Lajos francia királyfihoz Máriát, de a megbízottak miatt a házasság nem volt érvényes, s az országban is túlnyomórészt ellenezték.

A délvidéki főurak, élükön a Horvátiakkal, 1385 nyarán meghívták a magyar trónra (Kis) Károly nápolyi királyt, aki 1385 szeptemberében partra is szállt Dalmáciában.

A három rivális uralkodójelölt közül Mária régi jegyese, Zsigmond brandenburgi őrgróf volt a leggyorsabb: külföldön toborzott seregével Magyarországra érkezett, s nem sokat adva az anyakirályné ellenkezésére, 1385. november 1-jén, szinte „fegyverrel kikényszerítve”, oltár elé vezette Máriát. Az esküvőt Demeter esztergomi érsek celebrálta.

(Kis) Károly részben a saját olasz seregével, részben a délvidéki főurak hadaival megindult az ország belseje felé. Zsigmond, aki ekkor a „Magyarország védője” hangzatos címet viselte, nem rendelkezett elegendő fegyveres erővel, hogy Károlyt feltartóztassa. Hazatért tehát Csehországba, hogy rokonai segítségével nagyobb sereget szervezzen, és újra visszatérve megszilárdítsa helyzetét. Erzsébet és Mária Budán maradtak, s 1385 novemberében Budára országgyűlést hívtak össze. Ezen a megyék a tehetősebb nemesek közül választott négy-négy követtel képviseltették magukat. Az országgyűlésen Mária újra megerősítette a nemesek korábban már írásba foglalt kiváltságait. Mindez azonban nem segített. Olasz csapatai és a Horvátiak hozzá csatlakozó serege élén (Kis) Károly Budára érkezett. Zsigmond távollétében, katonai erő híján Mária lemondott a trónról, mire a tömeg Székesfehérvárra kísérte Károlyt, ahol 1385. december 31-én Demeter bíboros érsek II. (Kis) Károly néven magyar királlyá koronázta. (A harmadik uralkodójelölt, az Orleans-i herceg az utazási nehézségek és a magyar események alakulásától megrettenve meg sem érkezett Magyarországra.)

I. Károly minél tágabb belpolitikai bázisra szeretett volna szert tenni. Erzsébet és Mária a budai királyi palotában húzódtak meg, s továbbra is részt vehettek az ország kormányzásában. A főbb országos méltóságviselők – így Zsigmond hívei és a Garai-liga emberei is – szinte valamennyien megőrizték tisztségeiket, maga Garai Miklós horvát bán maradhatott.

Erzsébet és Garai azonban nem nyugodott bele, hogy a hatalom kicsúszott a kezükből, összeesküvést készítettek elő II. Károly ellen a legbizalmasabb híveikkel. Garai – leánya esküvőjének az ürügyén – erős kísérettel Budára érkezett. 1386. február 7-én Erzsébet és Mária lakosztályában gyűltek össze az összeesküvők, majd az anyakirályné átkérette Károlyt, hogy fontos megbeszélésre menjen át hozzá. A király gyanútlanul, csekély kísérettel érkezett, majd Erzsébet és Mária társaságában hármasban visszavonultak, miközben Garai és a többi összeesküvő, valamint az olasz kíséret tagjai a szomszéd teremben maradtak. Forgách Balázs pohárnokmester – akire a merénylet végrehajtását bízták – egy levéllel bement Károlyékhoz, s amíg a király a levél olvasásához fogott, váratlanul rátámadva a kardjával súlyosan megsebesítette. A fejére mért csapás nem csak Károly koponyacsontját sértette meg, hanem bal szemét is elveszítette. Garaiék az olaszokat lefegyverezték, a palotát pedig lezárták a városban tartózkodó Horvátiak elől. A súlyosan sebesült Károlyt Visegrádra szállították, ahol február 24-én a sebeibe belehalt. Más feltételezés szerint a sebébe mérgezett orvosságot tettek, majd megfojtották. II. Károly mindössze 39 napig uralkodott.

A királyi hatalom ismét Mária kezébe került, azonban Károly híveinek sikerült elmenekülniük, s a déli tartományokban felkelést szerveztek. Erzsébet úgy gondolta, hogy Máriával személyesen utaznak a helyszínre, így próbálják megbékíteni a felkelőket. 1386. július 25-én Erzsébet és Mária Gara (Gorján) vára felé közeledett kíséretével, amikor a Horvátiak és II. Károly hívei nagy haddal rajtuk ütöttek. Forgách Balázs és Garai Miklós a harcban elesett, lefejezték őket, sőt Garai fejét a királynő hintajába dobták. Máriát és Erzsébetet a kíséret többi tagjával Gara várába vitték. Forgách és Garai levágott fejét elküldték Nápolyba, Kis Károly özvegyének.

A Magyarországon sereggel megjelenő Zsigmondot a magyar főurak egy másik csoportja Mária fogsága idejére megbízta a régensséggel és felruházták a „Magyarország kapitánya” címmel, majd 1387. március 31-én Székesfehérváron királlyá koronázták. Zsigmond lépéseket tett Mária kiszabadítására. A Horvátiak Erzsébetet, akit II. Károly meggyilkolásában a legfőbb felbujtónak tartottak, állítólag Mária szeme láttára a börtönében megfojtották.

Zsigmond a velenceiekkel szövetségben ostromolta Novigrádot, ahol Máriát fogva tartották. Végül a lázadók a királynőt 1387. június 4-én átadták a velenceieknek. Mária kiszabadult tehát fogságából, és Zsigmonddal formálisan társuralkodók voltak: egy ideig párhuzamosan adtak ki adományleveleket. Néhány év múlva Mária visszavonult. Koronás királynőként lassan már csak olyan szerepet játszott a politikában, mint a királyok feleségei szoktak. A tényleges király tulajdonképpen már 1387-től Zsigmond volt.

1394-ben azonban, amikor Horváti Jánost fogságba ejtették, Mária királynő kegyetlen bosszút állt rajta az anyja haláláért, mégpedig Pécsett: „Először ló farkához kötözve körülhurcolták a város utcáin, majd tüzes fogókkal megkínozták, azután négyfelé vágták, és az utódok elrettentő okulására a város kapuira függesztették tagjait.

1395. május 17-én Mária királynőt baleset érte, terhesen leesett a lováról, és koraszülött gyermekével együtt meghalt. Nagyváradon temették el. Az első magyar királynő fiatalon történt halálával véget ért az oly sok dicsőséget hozó Anjou-dinasztia uralma Magyarországon.