28. CSÁK MÁTÉ, a morvamezei csata hadvezére

Csák Máté 1230 körül született, a honfoglaló Szabolcs vezértől származó Csák nemzetség tagjaként. Nemzetsége hatalmas és folyamatosan gyarapodó birtokokkal rendelkezett Nyugat-, Északnyugat-Magyarországon. Atyja – akit a szakirodalom I. Máténak nevez – IV. Béla király (uralkodott: 1235-1270) asztalnokmestere, s emellett temesi, majd nyitrai ispán volt; 1242-ben pedig már királyi tárnokmester, később nyitrai, pozsonyi és soproni ispán. A tisztségekkel való elhalmozás mellett jelentős birtokadományokban is részesült.

II. Csák Máté a testvérével, Csák Péterrel együtt szintén IV. Béla király udvarában kezdte a szolgálatot és a katonáskodást. Később mindketten csatlakoztak István ifjabb királyhoz, s az 1260-as években annak biztos támaszai voltak. Az 1264-65. évi belháborúban katonailag támogatták Istvánt IV. Béla ellenében. Az 1265. márciusi isaszegi csatában kitüntették magukat és hozzájárultak István győzelméhez.

Máté egyike volt tehát az 1270 májusában trónra lépett V. István király leghűségesebb nagyúri párthíveinek, akit az uralkodó sokéves szolgálati „fizetségéül” jutalmazott az erdélyi vajdai (és az e tisztséghez kapcsolódó szolnoki ispáni) méltósággal. Ezt a pozíciót két éven át megszakítás nélkül betöltötte, s mivel Máté V. István alatt utolsó alkalommal 1272. augusztus 3-án szerepel oklevélben erdélyi vajdaként és szolnoki ispánként, királya pedig 1272. augusztus 6-án meghalt, így e tisztségeket V. István uralkodásának egész ideje alatt birtokolta.

Csák Máté 1271-ben fegyveresen részt vett a II. Ottokár cseh királlyal vívott háborúban.

1272-ben V. Istvánt a kiskorú fia, IV. (Kun) László (uralkodott: 1272-1290) követte. Helyette az anyakirályné Kun Erzsébet próbálta az országot vezetni. Ekkorra két nagyobb főúri (bárói) csoport vetélkedett a minél nagyobb befolyásért, a Kőszegiek és a Csákok, ez utóbbiak élén Máté és Péter állt. Ettől kezdve egy évtizeden át hol a Kőszegiek, hol a Csákok álltak IV. László király mellett, s gyors ütemben váltották egymást az udvari méltóságokban.

II. Csák Máté 1272 novemberében szlavón bán, majd 1273 nyarától országbíró, s egyszersmind viselte az északnyugat-magyarországi Bánya ispáni címét is. Élete során – legalábbis formálisan – mindig kitartott IV. László mellett, azaz királyhű volt. Természetesen más főurakhoz hasonlóan nagy gondot fordított a birtokai gyarapítására.

Máté 1273-ban királyi parancsra harcolt Stájerországban és Karintiában II. Ottokár cseh király ellen. 1274-ben, amikor IV. Lászlót és anyját, Erzsébetet a rivális Kőszegi-tábor elfogta, Máté és Péter testvére szabadították ki őket börtönükből. Vagy 1276-ban, amikor az ellentábor elfogta IV. László testvérét. András herceget, hogy kijátszhassák a király ellen, Csák Máté és Péter a Fejér megyei Polgárdinál szabályos csatában győzték le az ellentábor haderejét.

Máté a szolgálataiért újabb tisztségeket és birtokokat nyert el: 1274. szeptemberben újra erdélyi vajda (és ezzel együtt szolnoki ispán), majd 1275. decemberben tárnokmester. 1276-ban egy évre kiszorult a királyi udvarból, de 1277. novemberben soproni, vasvári és mosoni ispán, majd az év végén a báni méltóságot is megszerezte ezekhez. 1278. júniusban soproni és bányai ispánként szerepel.

Közben Csák Máté jelentősen növelte birtokait Komárom, Pozsony és Trencsén megyékben.

1278-ban ismét kiéleződött a harc II. Ottokár cseh királlyal, akivel a megelőző két évtizedben többször kellett Magyarországnak háborút viselnie. II. Ottokár harcba szállt a német-római császári címért is, amelynek során az ellenfele Habsburg Rudolf osztrák herceg lett. Rudolf a magyarokhoz fordult segítségért. IV. (Kun) László – elsősorban Csák Máté ösztönzésére – szövetségre lépett Rudolffal, és 1278 nyarán haddal vonult annak megsegítésére. 1278. augusztus 26-án az Alsó-Ausztriában lévő Morvamezőn, Dürnkrut falu mellett ütközött meg egymással a magyar-osztrák és a cseh sereg. A magyar sereget Csák Máté – talán ekkor már nádor – és Gutkeled István országbíró vezette. A szövetséges hadsereg húszezer, a cseh király serege legfeljebb tizenötezer főből állt, de ez utóbbinál erősebb volt a nehézlovasság. A magyarok a balszárnyon sorakoztak fel, nagyobb létszámuk miatt (kb. tizenhatezer fő) az arcvonal kétharmadát foglalták el. Rudolf serege, amely külön hadtestet képezett és nehézlovasságból állt, a jobbszárnyat alkotta.

A szemben álló cseh sereg elleni támadást a magyarok kezdték, s mindvégig külön csatát vívtak a szövetséges osztrákoktól, mivel nem volt közös parancsnokság. A kun, majd magyar íjászok többórás pusztító nyílzáport zúdítottak az ellenség jobbszárnyára. Az íjászok ezután helyt adtak a Csák Máté és Gutkeled István vezette lovagi fegyverzetű csapatoknak. Ezek kemény kézitusában győzték le Ottokár seregének jobbszárnyát, amely hamarosan hátrálni kényszerült. A magyarok a cseh seregszárnyat szétverve, több kilométert nyomultak előre, és elérték Ottokár táborát. Vélhetően e harc során következett be az az esemény, amelyet később egy birtokadományozó oklevél említ: a lováról lebukó Csák Máté nádor életét egyik familiárisa, Osl nembeli Dénes mentette meg, aki a tettéért kapott birtokot.

A másik szárnyon II. Ottokár áttörte Rudolf csapatainak arcvonalát, kis híján Rudolf is az ellenség kezébe esett. A döntetlenre álló csatát Csák Máté fordította győzelemmé, az előrenyomuló csapatai megsemmisítették a cseh tartalékot, majd oldalba és hátba támadták az előrenyomult cseh balszárnyat. A csatában Ottokár seregének nagy része megsemmisült és maga is elesett a harcban. A morvamezei csata megnyerésében döntő szerepe volt a magyar-kun seregnek és Csák Máté nádor seregvezetésének. A szakállat viselő, s ezért a borotvált arcú magyarok közül külső megjelenésével is kiváló Máté vitézsége még az ellenséges hadsorokban harcoló németeknek is feltűnt.

A csatában a magyarok kiválóan alkalmazták a könnyű- és nehézlovasság kombinációját. Hosszas nyilazással pusztították az ellenfelüket, a nehézlovasság csak akkor támadott, amikor úgy vélték, hogy az ellenség sorai már eléggé meggyengültek. Ha a magyar nehézlovasság előkészítés nélkül támad, valószínűleg nehezebben bírt volna a cseh jobbszárnnyal. Az íjászok pedig nélkülük aligha érhettek volna el sikert. A magyar nehézlovasság kiváló teljesítményt nyújtott, melyet az osztrák krónikások is elismernek: a magyarok úgy harcoltak, mintha Franciaországban tanulták volna. Az osztrák krónikás számára ez azért lehetett meglepő, mert a magyar királyok külföldön harcoló seregeiben inkább a könnyűlovasság taktikájához voltak szokva.

A morvamezei győztes csata Csák Mátét a XIII. századi magyar történelem legkiválóbb hadvezérei közé emelte.

Csák Máté 1278 decemberében egy oklevél tanúsága szerint nádor volt, de valószínűleg már hónapokkal korábban – talán a morvamezei csata idején is – betöltötte ezt a tisztséget, viselte a kunok bírája címet, s olykor-olykor feltüntették e címei mellett soproni és somogyi ispáni tisztét is. 1280 nyarán Aba Amadé bátyja, Finta lett a nádor, de 1282 elejétől ismét Csák Máté szerezte meg immár másodízben a nádori tisztséget, a király után legmagasabb világi közjogi méltóságot. Mintegy kétéves nádorságának az 1283-84-ben bekövetkezett halála vetett véget.

Csák Máténak nem voltak örökösei, így hatalmas birtokait Péter testvérének fiai, Máté és Csák örökölték. Unokaöccse – III. Csák Máté – lett aztán a „kiskirályokat” kinevelő korszak legreprezentánsabb képviselője.