68. THÖKÖLY IMRE, a „kuruc király”

Thököly Imre 1657. szeptember 25-én született Késmárkon. Dédapja nagyszombati tőzsér volt, ló- és marhakereskedelemmel foglalkozott, s 1572-ben kapott nemesi címet. A Thökölyek elsősorban házasságkötéseik révén növelték birtokaikat és jutottak a főúri családok közé. Apja, Thököly István Gyulaffy Máriát – Bethlen Gábor erdélyi fejedelem rokonát – vette feleségül és 1654-ben III. Habsburg Ferdinándtól grófi rangot kapott. Hithű evangélikusok voltak, vallásához Imre is mindvégig ragaszkodott.

A Wesselényi-összeesküvéssel kapcsolatot tartó apját Árva váránál 1670-ben ostromgyűrűbe zárták a császáriak. Apja kalandos úton, parasztnak álcázva menekítette ki Imrét a várból, aki Lengyelországon keresztül Erdélybe menekült, ahol szintén voltak birtokaik. Apja váratlanul meghalt, s a magyarországi Thököly-birtokokat a császáriak foglalták el.

Thököly Imre az eperjesi evangélikus gimnáziumban megkezdett tanulmányait a nagyenyedi kollégiumban folytatta, de nem fejezte be, mivel sokkal jobban érdekelte a politika és a katonai élet. Az ifjú Thököly daliás termetű volt, s jól megtanulta a fegyverforgatást; rendszeresen edzette magát, gyakorolta a vívást, de a lőfegyverek alkalmazását is. Mindezek mellett kitűnően lovagolt és kiválóan vadászott. Azaz a főúri „mesterségekben” vált ki tehetségével.

1677-ben Apafi Mihály erdélyi fejedelem megengedte, hogy Thököly az Erdély és a királyi Magyarország határvidékén állomásozó és a Habsburgokkal 1672-től harcban álló kurucok közé menjen. Thököly rátermettségét dicséri, hogy szót értett ezekkel a bujdosókkal, vegyes összetételű és szertelen katonákkal, akik volt végvári katonákból, hajdúkból és szökött szegénylegényekből verbuválódtak. Rövid idő alatt rendet teremtett közöttük, s ütőképes, a fegyelmet is ismerő sereget állított ki közülük. A sereg magvát a képzett, volt végvári katonák adták, a hadakozáshoz szükséges pénz a saját vagyonából és a francia király – XIV. Lajos – adományából jött össze. Thököly a kurucok egyik elismert vezére lett, népszerűségét növelte, hogy közöttük élt, a táborban tartózkodott.

Thököly 1678 őszén elindította első hadjáratát a Felvidéken. Ekkor volt 21 éves! Zászlóin a „Pro Deo et pro Patria” (Istenért és Hazáért) jelmondat állt. A hadműveletek szeptember elején kezdődtek és a bányavárosok megszerzését célozták. Hamarosan elfoglalták a Vág völgyét, majd a Garam vidéki bányavárosokat. Besztercebányán 180 ezer darab állami arany, és jelentős mennyiségű ezüst került a kezükre. A császári ellentámadás kiszorította ugyan a kurucokat a bányavárosokból, de 13 felső-magyarországi vármegye Thököly ellenőrzése alatt maradt. A bécsi udvar fegyverszünetet ajánlott, amit Thököly elfogadott.

1679. július végén Thököly újabb hadba szólító kiáltványt bocsátott ki. A kuruc vezér tudtára adta a „fegyverben levő minden rendbéli lovas és gyalogos, végbeli és mezei, fő- és vicetiszteknek, zászlótartóknak, tizedeseknek, fő- és közlegényeknek”, hogy célja a fegyveres magyarok összegyűjtése a haza szolgálatára. Azt akarta elérni, hogy „a sok otthon lakó és elviselhetetlen iga alatt nyögő préda alá jöttet szegénységet a nagy nyomorúság alól, Isten segítségéből felszabadítsam”. A hadjáratban Thököly újabb sikereket ért el a mind fegyelmezettebb, és mindinkább hozzá ragaszkodó kurucokkal.

1680. január 8-án Hajdúszoboszlón a „vitézi rend” gyűlése ellenlábasaival szemben Thökölyt választotta kuruc fővezérré. Ez év februárjában keresték meg őt először a török követek, s rövidesen már őt tartották legfontosabb magyarországi szövetségesüknek.

1681-ben a kurucok elfoglalták Kállót, majd ismét a Felvidéken törtek előre, birtokba vették a bányavárosokat, sőt egy kuruc hadoszlop morvaországi portyázást is végrehajtott. 1681 végén a császár fegyverszünetet kötött Thökölyvel, s maga jelölte ki a kurucok téli szállásterületét. Ekkorra a kurucok széles tömegei a török szövetség elfogadása és a harc folytatása mellett voltak. Thököly is úgy vélekedett, hogy egy egységes Magyarország méltó partnere lehetne a töröknek. Nem illúziók vezették Thökölyt és katonáit a törökkel kötött szövetségnél, hanem annak az igazságnak a felismerése, hogy a Habsburgok ellen csakis a törökök támogatásával tudnak harcolni. A két idegen hatalom közül a törököt látták erősebbnek – akárcsak Európa legtöbb politikusa ebben az időben -, s ehhez igazodtak döntésükben.

1681-ben Lipót császár és magyar király – hogy a magyar urak többsége ne pártoljon Thökölyhez -, a soproni országgyűlésen helyreállította a rendi jogokat, s a nádor kinevezését is megígérte. Az uralkodói visszalépést Thököly a gyengeség jeleként értékelte. A további engedmények is ezt támasztották alá.

1682 júniusában Lipót hozzájárult ahhoz, hogy Thököly házasságot kössön I. Rákóczi Ferenc özvegyével, Zrínyi Ilonával, s így megszerezze a hatalmas Rákóczi-birtokokat, ezzel is megnövelve hatalmát. Házasságukból 1683-ban született György fiuk, aki azonban hamarosan meghalt. Így a Zrínyi Ilona első házasságából származó II. Rákóczi Ferencet és Juliannát nevelték együtt.

1682 nyarán a törökök hadjáratot indítottak a királyi Magyarország ellen. A pesti mezőn gyülekeztek, és innen indultak Ónod, Fülek irányába, hogy az erdélyi sereg és Thököly csatlakozhasson hozzájuk. A három sereg találkozása előtt Thököly kurucai elfoglalták éjszakai rohammal a kassai fellegvárat, majd augusztus 14-én egész Kassa kapitulált. Így Thököly birtokába került Felső-Magyarország központja, amely három éven át a legendás hírű „kuruc király” székhelye volt. Kassa példáját követte Lőcse, Eperjes polgársága; Tokaj, Sárvár, Ónod és Putnok helyőrsége. Szeptember 1-jén Fülek vára alatt találkozott Thököly az erdélyi és a török hadakkal. Kétheti ostrom után az egyesült sereg előtt meghódolt az erős vár. Ezután a budai pasa átadta Thökölynek a kinevező szultáni athnamét, amelyben királynak címezték. Thököly azonban fejedelemnek és a magyarországi Részek urának nevezte magát. A török évi 40 ezer tallér adót követelt. Ennek fejében politikai és katonai támogatást ígért az új magyar uralkodónak.

1682 volt tehát a kurucok sikereinek tetőpontja. Thököly felső-magyarországi fejedelemségének létrejöttével az ország négy részre szakadt a korábbi hárommal szemben: török hódoltság, királyi Magyarország, Erdély és Thököly fejedelemsége. Thököly arra számított, hogy a törökök erejét kihasználva egész Magyarország ura lehet. Ezért 1681-től támadásra ösztönözte a törököket a Habsburgok ellen.

1683 tavaszán Kara Musztafa török nagyvezér mintegy 100 ezer fős hadsereggel indult támadásra. Csatlakozott hozzá a tatár kán, a két román – Moldva és Havasalföld – fejedelem, Apafi Mihály erdélyi, valamint Thökölyi Imre felső-magyarországi fejedelem, összesen mintegy 30-35 ezer katonával. Kara Musztafa júliusban ért Székesfehérvárra. A roppant túlerő láttán Veszprém, Tata és Pápa maroknyi magyar őrsége kaput nyitott. Ennek hírére a dunántúli nemesség többsége is meghódolt a töröknek, illetve az akkor Pozsony környékén táborozó Thököly fejedelemnek.

A törökök 1683. július 16-án zárták körül Bécset, ahonnan Lipót császár Linzbe menekült. Kara Musztafa a vár ostromához fogott, de csak részsikereket ért el néhány védmű elfoglalásával. Thököly a kurucokkal nem vett részt az ostromban, hanem Morvaországot pusztította. A császári haderő a lengyel király, Sobieski János seregével egyesülve szeptember 12-én indult meg Bécs felmentésére. A város falai közelében lezajlott csatában a törökök katasztrofális vereséget szenvedtek és megfutottak Bécs alól. Az előrenyomuló császáriak Thököly kurucaival is szembe találták magukat, mivel a fejedelem kitartott a törökök mellett és szívósan védte a területét, várait, városait. Nem sok eredménnyel tette mindezt, ugyanis a Habsburgok vezetésével megalakult Szent Liga 1684-től megkezdte Magyarország visszafoglalását a töröktől. Így nemcsak a törököket, hanem Thökölyt is sorra érték a vereségek.

A váradi pasa 1685. október 15-én elfogatta Thökölyt, hogy a császáriaknak kiszolgáltassa őt a béke fejében. Ez nagy hiba volt a törökök részéről – a váradi pasa később az életével fizetett érte -, mivel Thököly várai sorra megnyitották kapuikat a császáriak előtt és serege nagy része is átállt az országot felszabadító császári vezérekhez. 1685 végére Thököly fejedelemsége gyakorlatilag megszűnt. Mire 1686 elején a törökök hibájukra rájöttek és kiengedték a börtönből Thökölyt, addigra már sem országa, sem hadserege nem volt. Egyetlen vára, Munkács állt ellent a felesége, Zrínyi Ilona vezetésével, egészen 1688. januárig. Thökölynek Munkács felmentésére sem volt elegendő katonája, így a vár megadta magát a császáriaknak. Zrínyi Ilona és két gyermeke is fogságba került.

1690-ben Thököly még egyszer megcsillogtatta hadvezéri képességeit. Miután a török erdélyi fejedelemmé nevezte ki, az erdélyi havasok úttalan, járhatatlannak tartott hegyein ereszkedett be Erdélybe, 6 ezer főnyi kuruc és török hadseregével 1690. augusztus 21-én meglepte és megsemmisítette a császári és erdélyi csapatokat. Teleki Mihály, Apafi egykor legbefolyásosabb tanácsosa holtan maradt a zernyesti csatatéren. Szeptember közepén Thökölyt a keresztényszigeti országgyűlés fejedelemmé választotta. Új fejdelemként megerősítette az ország alkotmányát, a négy bevett vallás szabadságát, a „három nemzet” kiváltságait. Ugyanakkor felajánlotta Lipót császárnak, hogy kész a Szent Liga oldalán a török ellen fordulni, ha fejedelemségét elismeri. A császár azonban nem állt szóba vele, a császári csapatok fővezére, Bádeni Lajos generális a fősereggel Thököly ellen indult. A fejedelem megkísérelte az ellenállást, de miután alvezérei csatát veszítettek, csapattöredékeivel a Bodza-szoroson át október 25-én örökre elhagyta Erdélyt. Viszont a Bécsben házi őrizetben tartott feleségét, Zrínyi Ilonát a Zernyestnél elfogott Donáthus Heisler tábornokért kicserélte, így a felesége 1692-ben csatlakozhatott hozzá török földön.

Az 1690-es években török oldalon még részt vett – ugyan jelentősebb szerep nélkül – a török-osztrák háborúkban, így az 1691-es szalánkeméni és az 1697-es zentai csatában, de szerencsecsillaga leáldozott. A törökök vereségeket szenvedtek, s 1699-ben a karlócai békében lemondtak magyarországi hódításaikról. Ez a béke rendelkezett Thököly száműzetéséről is: a kis-ázsiai Nikomédiát jelölték ki tartózkodási helyéül, ahol egyre jobban szenvedett betegségétől, a köszvénytől. Utolsó éveiben már lábra sem tudott állni. A felesége, Zrínyi Ilona 1703 februárjában, majd pedig ő 1705. november 15-én elhunyt. Negyvennyolc éves volt csak halálakor az egykori délceg „kuruc király”, akit még sokáig emlegettek hívei, a kurucok.

Holttestét a nikomédiai örmény katolikus temetőből 1906-ban szállították haza, s a késmárki evangélikus templomban helyezték örök nyugalomra.