45. I. (HUNYADI) MÁTYÁS, az „igazságos”

Mátyás 1443. február 23-án Kolozsvárott született. Apja Hunyadi János, a „törökverő”, anyja Szilágyi Erzsébet. Egy testvére volt, László, aki 1433-ban született. A Hunyadi-család nem tekinthető régi bárói családnak, földbirtokaik jó részét Hunyadi János szerezte, elsősorban katonai érdemeiért. A Hunyadiak a kor leggazdagabb bárói családja címet érdemelték ki hatalmas birtokaik és befolyásuk révén, Hunyadi János 1446-1452 között Magyarország kormányzója volt.

Mátyás a család vajdahunyadi várában töltötte gyermekéveit. Szánoki Gergely lengyel humanista és a család bizalmasa, Vitéz János váradi püspök volt a nevelője, tanítója. Mesterei humanista szellemben nevelték, sokoldalúan művelt emberré vált, megtanult latinul, németül és csehül is. Különösen a történelmet, a nagy királyok, hadvezérek cselekedeteit tanulmányozta érdeklődéssel. Latinul már egész fiatalon olyan jól megtanult, hogy apja (aki nem tudott latinul) fontos államügyekben, a pápai követekkel folytatott tanácskozásain tolmácsként Mátyást alkalmazta. A Vitéz Jánossal és más humanistákkal töltött közös beszélgetések a műveltséggel jegyezték el; apja mellett a politika, az államügyek és a hadakozás „mestersége” iránt ébredt fel az érdeklődése.

Hunyadi János kormányzósága idején, 1451-ben eljegyezték vele Brankovics György szerb fejedelem unokáját, Cillei Erzsébetet. 1453-ban Mátyást bátyjával együtt megtették örökös besztercei gróffá, rá egy évre lovaggá ütötték. 1455-ben megházasodott, azonban a tényleges egybekelés elmaradt, sőt Cillei Erzsébet még abban az évben meg is halt. Mátyás rövidesen V. László király (uralkodott: 1444-1457) kamarása lett.

Amikor 1456. augusztus 11-én apja, Hunyadi János a nándorfehérvári diadal után pestisjárványban meghalt, Mátyás részt vett a bátyja, László oldalán a hatalmi harcokban. 1456. november 9-én a nándorfehérvári vár átvételére érkező Cillei Ulrikot máig nem tisztázott körülmények között a várban a Hunyadi-párt emberei megölték, s a „quasi” fogolyként ott tartózkodó V. László megesküdött, hogy nem áll bosszút a Hunyadiakon, s ijedtében Hunyadi Lászlót országos főkapitánnyá nevezte ki. A király azonban nem felejtette el rokonának meggyilkolását: 1457 elején a Hunyadi fiúkat Budára csalták és elfogták. A felségsértéssel vádolt Hunyadiakat halálra ítélték, de 1456. március 16-án csak Lászlót fejezték le. A lefejezés hírére polgárháború robbant ki az országban. A Hunyadi-liga Szilágyi Mihály és Erzsébet vezetésével fegyverrel szállt szembe V. Lászlóval. A király nem várt a helyzet normalizálására, előbb Bécsbe, majd Prágába ment, magával vive Hunyadi Mátyást. A polgárháború elmérgesedését V. László váratlan halála akadályozta meg: 1457. november 23-án a király bubópestisben meghalt.

A Hunyadi-liga a halálhírt hallva, azonnal akcióba lépett. Vitéz János Prágában megegyezett Podjebrád Györggyel Mátyás kiadatásáról, sőt leányát, Katalint is eljegyezte Mátyással. Magyarországon Szilágyi Mihály Szegeden megegyezett a rivális Garai-ligával. Így nem volt akadálya annak, hogy 1458. január 24-én az országgyűlésen – Szilágyi Mihály 15 ezer fegyveresének nyomására is – Hunyadi Mátyást királlyá válasszák. Mátyás 1458. február 15-én érkezett Budára, s kezdte meg uralkodását. A Szent Korona III. Frigyes birtokában volt, ezért Mátyást nem koronázták ekkor meg, hanem trónra ültették.

Mátyás gyorsan önállósította magát a felette gyámkodni kívánó két bárói ligától. Ugyanis a szegedi egyezmény alapján öt évre kormányzóul rendelték melléje nagybátyját, Szilágyi Mihályt; a királyi tanács jóváhagyása nélkül nem emelhetett adókat, nem oszthatott hivatali méltóságokat, nem köthetett külpolitikai egyezségeket, Garai László maradt a nádor, akinek a leányával házasságot kellett volna kötnie. Uralmának megszilárdítását személycserékkel kezdte: legnagyobb ellenfeleit éppúgy igyekezett eltávolítani a fontos hivatali tisztségekből, mint híveit, akik királlyá választásáért küzdöttek. Garait 1458 júliusában megfosztotta a nádorságtól, Újlaki Miklóst eltávolította Erdély éléről, Szilágyi Mihály pedig 1458 augusztusában önként mondott le a kormányzóságról, amikor észlelte, hogy Mátyás kihagyja őt a döntésekből.

A sértett főurak 1459-ben fellázadtak és III. Frigyesnek ajánlották fel a koronát, de az összeesküvés hamar összeomlott: Garai meghalt, Újlaki Mátyás hűségére tért, Szilágyi Mihályt pedig Mátyás előbb Világos várába záratta, majd alsó-magyarországi főkapitánnyá nevezte ki (ez utóbbit a törökök elfogták és 1460-ban kivégezték). Mátyás fokozatosan legyőzte a Felvidéken Giskrát, aki 1462-ben a király mellé állt. III. Frigyessel 1463 júliusában Bécsújhelyen békét kötött. A császár megtarthatott néhány határ menti várat, 80 ezer aranyforintért visszaadta a Szent Koronát, s rögzítették, hogy ha Mátyás törvényes utód nélkül hal meg, akkor a magyar trón Frigyesé vagy fiáé lesz. 1464. március 29-én Székesfehérvárott rendezett koronázással Mátyás hatalma megszilárdult.

A hatalmi harcok során 1461-ben vette feleségül Podjebrád Katalint, hogy a cseh királyban szövetségest találjon. Katalin azonban 1464-ben gyermekszülés közben meghalt a gyermekkel együtt.

A belső helyzet megszilárdulása után Mátyás hozzákezdett a központosított királyi hatalom kiépítéséhez; ehhez három dologra volt szükség: megfelelő jövedelmek, az országgyűléstől és a rendektől független adminisztráció és csak a királynak engedelmeskedő zsoldoshadsereg.

Kormányzati reformjai során fokozatosan csökkentette a királyi tanács befolyását. 1464-ben egyesítette a fő- és titkos kancellár méltóságát. A kancellári pozícióba megbízható hívei (pl. Vitéz János) kerültek. A kancelláriában szakképzett, nagy tudású emberek dolgoztak. A pénzügyeket az általa kinevezett kincstartó fogta össze, szintén képzett apparátus élén. A királyi birtokok igazgatása a budai udvarbíró feladata volt. Mátyás az 1460-as évek közepén átszervezte az igazságszolgáltatást is. Új bíróságot hozott létre, a személynöki széket, amelynek vezetőjét ő nevezte ki.

Létrehozta az állandó zsoldoshadsereget, a „fekete sereget”, amely német, cseh, lengyel, magyar és délszláv katonákból állt, s létszámuk háborúban elérte a 20 ezer főt. A nehézlovasság, a gyalogság és a tüzérség mellett megjelent a hadseregben a huszárság, amely gyors portyáival nyugtalanította az ellenséget. A sereg vezérei közül kiemelkedett Magyar Balázs, Kinizsi Pál, a cseh Hag Ferenc és Hangwitz János.

Az államapparátus és a sereg fenntartása sok pénzbe került. 1467-ben a király ezen a téren is reformot hajtott végre, mert sokan mentesültek az adó és a határvámok fizetése alól. A régi összeget megtartva új nevet adott nekik. Így lett a harmincadból koronavám, a kamara hasznából a királyi kincstár adója. Ezt háztartásonként szedték be, és ezért füstpénznek is nevezték. Összege 20 dénár volt. Ennél lényegesen fontosabb volt az egyforintos hadiadó, amelyet az országgyűlés szavazott meg. Az uralkodó a városoktól is jelentős pénzösszegeket szedett be. Így hatalma csúcspontján Mátyás bevételei elérték az évi 800 ezer – 1 millió forintot, amellyel megközelítette a legfejlettebb államokat.

A belső nyugalom kedvezett a gazdasági fejlődésnek, ám a fellendülés eredményeit a király bevételei vitték el, s ez hosszú távon a válság felé vitte az országot. A nemesség ugyan nem adózott, de végső soron kevesebbet szedhetett be a király által túladóztatott jobbágyoktól, s így az elégedetlensége nőtt. 1467 nyarán az erdélyi nemesek lázadtak fel, az 1471-es főúri lázadás – amelynek élén Vitéz János állt – pedig a lengyel Kázmért választotta Mátyás ellenében királlyá. Mátyás a „fekete sereggel” gyorsan leszámolt a lázadókkal, a résztvevők többségének megbocsátott (Vitéz János azonban fogságban halt meg 1472-ben).

Mátyás uralkodási gyakorlata ettől kezdve abszolutista tendenciájú fordulatot vesz. Ritkán hívta össze az országgyűlést, az adókat több évre előre megszavaztatta, rendeletekkel kormányzott, igyekezett kiszorítani a rendeket az országos politikából.

Mátyás a külpolitikában a török ellen a védelemre rendezkedett be:

1463-ban visszafoglalta Jajca várát, majd 1464-ben Bosznia egy részét. Magyarországnak azonban az évek során megerősödött Török Birodalommal szemben már csak a határok kiigazítására volt ereje. Támadó háborúra egyedül nem vállalkozhatott, az európai összefogásban pedig nem bízhatott. Mivel a török is tartózkodott a nyílt konfrontációtól, a határok mentén 1520-ig állóháború bontakozott ki. Mátyás 1476-ban hajtott végre újabb határkiigazítást, amikor elfoglalta Szabácsot. A király a határon két vonalból álló végvári rendszert épített ki: Szörényvár, Orsova, Nándorfehérvár, Szabács, Jajca, Kiissza álltak közvetlenül szemben a török erősségekkel, míg a második vonalba Temesvár, Pétervárad, Eszék és Zengg tartozott.

Mátyás érdeklődése nyugat felé fordult, meg akarta szerezni a cseh királyi és a német-római császári trónt, hogy egy ilyen hatalom birtokosaként forduljon aztán a török ellen. 1468-ban hadat üzent korábbi apósának, Podjebrád Györgynek, majd 1469-ben elfogadta a cseh katolikus rendek által felkínált koronát. Amikor azonban 1471-ben Podjebrád meghalt, Jagelló Ulászló lengyel herceg lett a cseh király, így Lengyelország is bekapcsolódott a háborúba. A hadműveletek váltakozó szerencsével folytak, míg végül a felek 1478-ban békét kötöttek. Mátyás megtarthatta Sziléziát, Lansitzot, Morvaországot, és mind a két uralkodó használhatta a cseh király címét.

Mátyás 1476-ban újra megházasodott, a nápolyi király leányát, Beatrixot vette nőül, azonban gyermeke ebből a házasságból sem született. Így az 1480-as évektől Mátyás az Edelpeck Borbála nevű bécsi polgárlánytól 1473-ban született törvénytelen fia, Corvin János trónutódlását igyekezett mindenáron biztosítani.

A magyar koronára is igényt tartó III. Frigyes osztrák császár ellen 1477 nyarán kezdett háborút, s a harcok 10 évig tartottak. 1477-ben Mátyás elfoglalt egy sor Bécs körüli erősséget, majd a pápa közbelépésére december 1-jén kiegyezett a császárral. Ausztria kiürítése fejében III. Frigyes megígérte, hogy cseh királyként beiktatja Mátyást a választófejedelmek sorába. Mátyás ezzel az egyezséggel elérte, amit akart. A következő években azonban Frigyes a megegyezést nem tartotta be, így 1482 tavaszán kiújultak a harcok. Mátyás sorra foglalta el a „fekete sereggel” az alsó-ausztriai várakat, 1484 végére már csak Bécs és Bécsújhely tartotta magát, Alsó-Ausztria keleti fele, Stájerország, valamint Karintia egy része meghódolt Mátyás előtt.

Bécset már 1484 végén körülzárták a magyar csapatok. Amikor a város élelmiszerkészletei elfogytak, Bécs védői 1485. június 1-jén letették a fegyvert. A főváros elfoglalása nagy politikai és katonai sikert jelentett, de nem vetett véget a háborúnak. A császár nem mondott le jogairól és megegyezni sem akart. Mátyás Bécsben rendezte be udvarát, Alsó-Ausztriában katonai kormányzattal biztosította a közrendet és az adók behajtását.

A háború tovább folytatódott, s 1487-ben Mátyás Bécsújhelyet is elfoglalta. A hadi sikereket azonban nem sikerült kiaknázni: az 1486. februári birodalmi gyűlés III. Frigyes fiát, Miksa főherceget választotta római királlyá, vagyis császár-utóddá. Mátyás belátta, hogy Ausztria megtartása túl sok áldozatot igényel, ezért 1488-ban tárgyalásokat javasolt Miksa főhercegnek.

Mátyás honosította meg Magyarországon a reneszánsz szellemet és a humanista műveltséget. Több építkezést folytatott Budán (ahol Zsigmond impozáns Friss palotáját alakíttatta tovább) és Visegrádon (ahol a királyi palota és az udvarban felállított művészi kivitelű kút volt híres). Más városokban – Pozsonyban, Székesfehérvárott – is sor került királyi építkezésekre. Mátyás könyvtára, a Bibliotheca Corviniana nemzetközi hírű gyűjtemény volt, amelyben 2500 könyv hirdette a király gazdagságát. A kéziratos könyvek (kódexek) festésére Budán másolóműhely működött, de külföldön (leginkább Itália városaiban, elsősorban Firenzében) is másoltattak, vásároltak könyveket. Udvarában szívesen látta az itáliai művészeket és tudósokat. Legnevesebbek közé tartozott Galeotto Marzio és Bonfini, de ugyanígy a magyar Vitéz János és Janus Pannonius, vagy Thuróczy János is.

Mátyás 1490 elején Linzben megállapodást kötött arról Miksával, hogy Corvin János elveszi Miksa lányát, Margitot, a császár pedig támogatja Mátyás fiának trónigényét.

1490 februárjában még nagy pompával ülte meg névnapját, de április 6-án Bécsben váratlanul elhunyt. Bár sokan mérgezésre gyanakodtak, a jelek szerint agyvérzés végzett vele. Székesfehérvárott temették el.

Mátyás uralkodása a középkori magyar állam fénykorát hozta. A szilárd államhatalom megteremtése, a korábbi és későbbi időszakokhoz viszonyított belső nyugalom, a viszonylagos gazdasági fejlődés, a külpolitikai sikerek a Nyugat-Európához való felzárkózást jelentették. Személye a halála után századokig mondákban élt tovább, amelyek igazságosságáról, az országot álruhában bejáró, mindig az egyszerű emberek pártját fogó király furfangos cselekedeteiről szólnak. Az erősödés azonban nem támaszkodott igazán stabil gazdasági és társadalmi alapokra. Ezt bizonyítja, hogy Mátyás királysága az elkövetkező évtizedekben látványos anarchiába zuhant.