63. BETHLEN GÁBOR, erdélyi fejedelem és hadvezér

Iktári Bethlen Gábor Marosillyén született 1580-ban, főnemesi családban. Apja, Bethlen Farkas, Illye várát katonai szolgálataiért kapta Báthory István erdélyi fejedelemtől. Anyja Lázár Druzsina volt.

Az ifjú Bethlen Gábor is a Báthoryak szolgálatába lépett, Báthory Zsigmond fejedelem mellett kezdte meg katonai pályafutását. Alig volt 15 éves, amikor már részt vett a törökellenes küzdelmekben. Ott volt az ún. tizenöt éves háború (1591-1606) nagy ütközeteiben, a gyurgyevói (1596), majd a mezőkeresztesi csatában (1595). Sokat foglalkozott a hadtudománnyal, de igen járatos volt a kardforgatás mesterségében is.

Tekintettel arra, hogy a háborúban a császári csapatok a hírhedt Basta irányításával nagy pusztítást vittek végbe Erdélyben anélkül, hogy azt meg tudták volna védeni a töröktől, Bethlen úgy látta, hogy Erdély csak a török laza fennhatósága alatt fejlődhet békében. Ezért török területre menekült és ott folytatta tovább vitézi mesterségét. Volt Nándorfehérváron, majd részt vett Székesfehérvár ostromában, harcolt a császáriak ellen Lippánál, azután visszakerült Székesfehérvárra, ahol alkalma volt a török nagyvezérrel is megismerkedni.

Bethlen a nagy tekintélyű Bocskai Istvánt nyerte meg a Magyarországtól független Erdélyi Fejedelemség élére, és kijárta, hogy a török szultán fejedelmi megbízást adjon Bocskainak. A Bocskai-szabadságharc (1604-1606) hadjárataiban részt vett, és mindenben támogatta Bocskait. A hűségéért a fejedelem Hunyad megye grófjává emelte és támogatta házasságát Károlyi Zsuzsannával 1605-ben. Házasságukból három gyermek született, akik kiskorúságuk idején meghaltak.

Bocskai halála után (1606) Bethlen az idős Rákóczi Zsigmonddal szemben az ifjú Báthory Gábor mellé állt, s annak bizalmas tanácsadója lett. Báthory Gábor fejedelemsége idején (1608-1613) Bethlen Erdély leghatalmasabb urai közé emelkedett.

Báthory Gábor uralkodása azonban békétlenséget hozott: harcba keveredett Havasalfölddel – a hadjáratban Bethlen Gábor is ott volt -, majd 1611 elején Havasalföld fejedelemének kiáltatta ki magát. A török szultán azonban visszarendelte őt Erdélybe.

Itt a szászok ellen lépett fel, azonban 1611. július közepén Brassó mellett vereséget szenvedett a havasalföldiek támogatta szászoktól. Báthory hatalma megrendült Erdélyben, a török Portánál Ghiczy András szerzett támogató ígéretet 1612 nyarán a fejedelmi cím megszerzésére. Báthory Gábor szorult helyzetében a török fennhatóság felmondásának, illetve a Habsburg királyi Magyarországhoz való csatlakozásnak a tervét vetette fel.

Bethlen ezzel a politikával nem értett egyet és 1612. szeptember 12-én 50 emberével törökországi emigrációba vonult. Temesváron magas török katonai állást töltött be, majd Drinápolyba küldték ki, ahol a szultánnal is tárgyalt. Bethlen immár a saját részére kért fejedelmi kinevezést a szultántól. 1613 márciusában döntöttek aztán a dívánban a fejedelemség ügyéről: a minduntalan belháborúkba bonyolódó Báthory Gábort leváltották Erdély éléről. Április végén kapta meg Bethlen az uralkodói jelvényeket. A jövendő fejedelem Konstantinápolyból Szkender pasa fővezérsége alatt álló csapatokkal 1613. augusztusban indult, és október legelején ért Erdélybe. Közben, szeptember elején már megérkezett Magyar Oglu Ali pasa a havasalföldi vajdával és a tatárok előcsapataival. Három héttel később jött Girej kán a tatár fősereggel, és október 3-án ért Gyulafehérvárra Ali budai pasa. Körülbelül 80 ezren jöttek összesen, hogy Bethlen Gábornak megszerezzék Erdélyt. Talán még soha nem tartózkodott ennyi török-tatár egyszerre az országban. A fejedelemség sorsa eldőlt. Bethlen kiáltvánnyal fordult az erdélyi nemesekhez: nem hódítani jött, hanem békét teremteni. A kolozsvári országgyűlés 1613. október 23-án egyhangúlag fejedelemmé választotta Bethlen Gábort. (Báthory Gábort a választás után négy nappal a hajdúk meggyilkolták.)

Báthory halálának hírére a török-tatár csapatok rabolva, fosztogatva, de kivonultak az országból.

Bethlen Gábor fejedelemsége (1613-1629) Erdély aranykorának kezdetét jelentette. Maga mellé állította a nemességet, de a közrendűeket is, vallási türelmet gyakorolt, fejlesztette a gazdasági életet, támogatta a kultúrát. Központosított államszervezet kiépítésére törekedett, törökbarát politikát folytatott, de politikáját Erdély szuverenitásának érdekében alakította.

Az egykorú leírások szerint Bethlen Gábor zömök alkatú, egyáltalán nem vonzó megjelenésű, de tartós érzelmeket ébresztő egyéniség volt. A hozzá közel állók véleménye azonban inkább tiszteletet tükröz, mint barátságot. Ellenségei pedig olthatatlan gyűlölettel vették körül. Ő az emberek véleményével keveset törődött; nem keresett érzelmi kapcsolatokat. Éppen ezért tudott mindenkivel együtt dolgozni. Nincs nyoma annak, hogy emberei kiválasztásában bármikor is szubjektív szempontok vezették volna. Már ifjúkorában kiderült, hogy mindig abban volt kiváló, amit éppen tennie kellett. Ha úgy hozta a szükség, diplomáciai tárgyalásokat folytatott; ha kellett, katonákat, sereget vezetett. Tudott bánni az emberekkel, akár eggyel-eggyel személyesen állt szemben, akár felhívásokat kellett sokak mozgósítására fogalmaznia. Könnyen tekintett át eseményeket, emberi kapcsolatokat és hadszíntereket. Ez a mindenre alkalmasság megmaradt tehetsége legszembetűnőbb oldalának. A másik pedig végtelen tárgyilagossága volt. Ez abban nyilvánult meg, hogy tervei keresztülvitelében semmilyen mellékes szempontot nem hagyott érvényesülni. A maga észjárásával felmérte szándéka megvalósításának eszközeit, és ezeket az eszközöket minden aggályoskodás nélkül alkalmazta.

A törökkel szemben jól manőverezett, évekig húzta Jenő és Lippa várainak átadását, végül „kialkudta”, hogy 1616-ban csak Lippát kellett átengednie.

A fejedelmi hatalmat szinte korlátlanul gyakorolta. Az országgyűlés kétharmad részben a saját híveiből állt, így nem kellett ellenzékiekkel bajlódnia. Így is csökkentette azonban a tárgyalásra vitt ügyek körét. Csupán a földesúr-jobbágy viszony maradt érintetlen. Erről saját kezdeményezésük és tetszésük szerint tárgyalhattak vagy dönthettek az urak. Az összes többi probléma – külügy, hadügy, pénzügy és egyebek – fokozatosan kikerültek az országgyűlés hatásköre alól.

Bethlen az állami jövedelmeket rendkívüli módon megnövelte, s ezeket fejedelmi tisztségviselők kezelték. A jövedelmeit nagyrészt a merkantilista gazdaságpolitika eszközeivel szerezte. Politikájával a rendektől független uralkodó tudott lenni anélkül, hogy a nemesi jogokhoz nyúlt volna.

Az ún. harmincéves háború (1618-1648) megindulása után Bethlen szövetkezett az európai Habsburg-ellenes erőkkel, mivel úgy érezte, reális esélye van annak, hogy Erdély erejére támaszkodva önálló nemzeti királysággá alakítsa Magyarországot. 1619 szeptemberében jelent meg hadaival a királyi Magyarországon.

Bethlen állandó zsoldos hadsereget tartott, amelynek döntő részét könnyűlovasság alkotta, de haderejében megtalálható volt a könnyű magyar és a nehéz külföldi gyalogság, valamint a tüzérség is. Bethlen 1619-ben a mintegy 15 ezer katonából álló főerőket vezette, míg a 10 ezres előhad élén Rákóczi György állt.

Bethlen rövid hetek alatt elfoglalta Felső-Magyarországot, 1619. szeptember 21-én Kassán országgyűlést tartott, amelyen az északkeleti vármegyék uruknak ismerték el őt és a Habsburgok elleni hadi készülődést megszavazták. Kassáról továbbnyomultak nyugat felé, hadai elfoglalták Érsekújvárt, Nagyszombatot, majd október 18-án Pozsonyt is, ahol átadták Bethlennek az ott őrzött Szent Koronát. Az osztrákok visszavonultak Bethlen elől, aki a csatatéri döntés kierőszakolása céljából Pozsonyból gyorsan Bécs alá vonult és a bécsi hidak előtt a két híres császári hadvezér, Dampierre és Bouquoy megerődített hídfőkben levő hadaival október 24-26. között megütközött. A kemény harcokban Bethlen győzött, és erről így írt az egyik levelében: „Az Úristen megszégyenítvén őket (az osztrákokat), nagy kárral menének át a Dunán..., soha én annál szörnyebb, rettenetesb lövést nem láttam és erősebb harcot..., maguk is maguk közül egy néhán százat toltanak az rettenetes tolongásban a Dunában, az mezőn és sáncokban is veszett több kétezernél.” E fényes győzelem után Bethlen Bécs külvárosait szállta meg, majd novemberben az egyesült erdélyi, cseh, morva hadakkal körbezárta a császárvárost és hozzáfogott az ostromhoz. A politikai körülmények változása és az Erdélyre támadó Homonnai György ellenfejedelem-jelölt miatt azonban Bethlen kénytelen volt Bécs ostromát abbahagyni.

Bethlen 1620-ban újrakezdte a hadjáratot, s augusztus 25-én a magyar országgyűlés királlyá választotta őt Besztercebányán, de a fejedelem nem koronáztatta meg magát. Októberben Pozsony alatt az egyik neves osztrák hadvezér, Dampierre egy kisebb csatában elesett, mire az osztrák sereg Bethlen elől a határok mögé hátrált. Bethlen a cseh rendek haderejével készült egyesülni, de a csehek 1620. november 8-án a Prága melletti Fehérhegynél csatát vállaltak és döntő vereséget szenvedtek. Bethlen egyedül maradt, s ezért tárgyalásokat kezdett 1621 elején az osztrákokkal. A túlzott osztrák követelések miatt a tárgyalások megszakadtak, s a fehérhegyi győző, Bouquoy nagy haderővel benyomult Észak-Magyarországra. Több várost elfoglalva Érsekújvár ostromába fogtak. Bethlen a vár felmentésére sietett, s hadai megütköztek az osztrákokkal. Az ütközetben 1621. július 10-én a magyarok győztek, maga Bouquoy generális is elesett. Bethlen ismét kiszorította az országból az osztrákokat.

A harcokban mindkét fél kimerült, s a kedvezőtlen nemzetközi helyzetben Bethlen is hajlott a békekötésre, amelyet 1621. december 31-én meg is kötöttek Nikolsburgban. A béke biztosította Erdély függetlenségét, és hét felső-magyarországi vármegyét is Erdélyhez csatoltak. Ugyanakkor Bethlen lemondott magyar királyi címéről és hódításairól.

1623-ban indította második Habsburg-ellenes hadjáratát Bethlen. Mintegy 15 ezer főnyi seregével ismét benyomult a királyi Magyarországra, Nagyszombat mellett győzelmet aratott. Tovább vonulva a morva határon lévő Szakolcánál megütközött Montenegro és Wallenstein hadaival (ez utóbbi volt a legnagyobb császári hadvezér a harmincéves háborúban). A szakolcai csatában is Bethlen győzött és visszavetette az osztrák hadakat. A Habsburgok már Bécs ostromától tartottak és fegyverszünetet kértek. Bethlen szövetségesek híján elfogadta a kezdeményezést, s az 1624. április 2-án kötött béke megerősítette nagyrészt a nikolsburgi béke pontjait.

Bethlen 1626-ban vezette harmadik hadjáratát a Habsburgok ellen. Előtte szorosabb szövetséget kötött az európai protestáns fejedelmekkel, 1626 tavaszán ezért vette feleségül a brandenburgi választófejedelem leányát, Katalint.

Az erdélyi hadak 1626. augusztus 26-án indultak meg Gyulafehérvárról és a szokott útvonalon nyomultak Észak-Magyarországra, ahol Wallenstein generális várta őket 32 ezres hadával. Bethlen – bár szövetségeseinek haderejét hiába várta – a török segédhaddal együtt 40 ezer főre nőtt seregével nem zárkózott el egy döntő csatától. Szeptember 30-án tehát Drégelypalánknál farkasszemet nézett egymással a két híres hadvezér, de végül a nyílt csatát egyikük sem vállalta. A hadjáratot azonban Bethlen nyerte meg, mert Wallenstein az ellátás nehézségei miatt kénytelen volt elvonulni Magyarországról. Bethlen igazi öntudattal írhatta katonai teljesítményéről: „mirajtunk sohult senki ez napig harcon győzelmet nem vett”. A nyugati segítség elmaradása miatt Bethlen 1626. december 20-án Pozsonyban ismét békekötésre kényszerült, amely a korábbi békekötéseket erősítette meg.

Erdély a fejedelemség rangjának emelkedését az udvar külsőségeinek megváltozásában is érzékelte. Bethlen Gábor az abszolút uralkodói hatalmat kifejező pompával vette körül magát. Szívesen folytatott diplomáciai tárgyalásokat, levelezett, a hadakozást sem unta meg soha. Mégis talán a fejedelmi pompa kialakítása okozta neki a legtöbb örömet, mert igen kedvére való volt a luxus. Szeretett lángoló színekbe öltözni. Vett vagyont érő ékszereket, szívesen evett jót és különleges ételeket (pl. tengeri hal, osztriga, déligyümölcsök, édesség). Voltak zenészei, énekesek és színészek gondoskodtak szórakozásáról.

Mindezekre Bethlen egyre több pénzt fordított, főként 1624 után emelte a mértéket uralkodói szintre. Mind több volt azonban a bevétele is, és az összes jövedelemből aránylag ugyanannyit költött luxusra, mint a vele kortárs nyugati fejedelmek. Erdély nemzetközi rangját fejezte így ki.

1627-től kezdődően Bethlent mind határozottabban a Lengyel Királyság megszerzésének gondolata foglalkoztatta. Szövetségi tárgyalásokat kezdett sógorával, Gusztáv Adolf svéd királlyal és az orosz cárral.

A tervek megvalósítására azonban már nem maradt idő: Bethlen egyre többet betegeskedett, bár erősen küzdött ellene, de 1629. november 15-én Gyulafehérvárott elhunyt.

Bethlen Gábor érdeme, hogy erőssé, a protestáns hatalmak (Anglia, Hollandia, Dánia, Svédország) számára is kívánatos szövetségessé tette Erdélyt. Fő célját, Magyarország egyesítését politikusi és hadvezéri tehetsége ellenére sem tudta elérni. Küzdelmeinek eredménye így „csak” az a békés fejlődés lett, amelyre visszaemlékezve „tündérkertnek” nevezhették az akkori Erdélyt.