BEVEZETŐ

A XI. század kezdete egybeesett a magyar feudális állam megteremtését biztosító királyság létrejöttével: ugyanis 1000. december 25-én vagy más források szerint 1001. január 1-jén királlyá koronázták a honfoglaló Árpád fejedelem ükunokáját, Istvánt. Jelentős esemény volt ez, mivel a már Géza idejében a kereszténységre áttért magyar népnek, ha független akart maradni, koronás királyra volt szüksége, akit Európa szuverén uralkodói magukkal egyenrangúnak ismernek el. A koronázás aktusa jelképezte, hogy a pogány törzsek urából hívő király lett, földjéből pedig keresztény ország, az európai államok közösségének tagja.

A még e században szentté avatott I. István király kemény, szigorú és következetes – ha kellett, kegyetlen – politikájával teremtette meg az egységes államot. Az önállóságra törekvő, országrészeket uraló törzsfőket – tekintet nélkül a rokonságra -, kíméletlenül legyőzte, megteremtette a királyi vármegyerendszert és az egyházszervezetet. Erős, törvényekkel szabályozott államot hagyott az utódaira.

A XI. század közepe súlyos válságot hozott: a kereszténység és a feudális kötöttségek ellen lázadó szabadok mozgolódtak (Vata és Vata fia János pogánylázadása), ugyanakkor a német császárság is megkísérelte a Magyar Királyság hűbéri alávetését. A Szent István-i államot azonban már nem lehetett negligálni: az állam és az élén álló királyok úrrá tudtak lenni a nehézségeken.

A társadalmi és tulajdonváltozások következtében szétesett korábbi gazdasági és munkaszervezethez ragaszkodó rétegek megpróbáltak ellenállni az államhatalomnak. A lopások, a gyilkosságok olyan mértékben növekedtek, hogy I. (Szent) László királynak (1077-1095) drákói szigorúságú törvényeket kellett hoznia a tulajdon és a közállapotok megszilárdítására. Adminisztratív úton hozták rendbe – mintegy két évtized alatt – a gazdasági-társadalmi változások miatt szétesett közerkölcsöket.

A század végére ismét szilárd volt a magyar állam, a király és a köréje csoportosuló nemesség (nobilis) kezében tartotta a hatalmat, a kiépült feudális szolgáltatások biztosították a gazdasági megélhetést. Sőt a magyar állam megkezdte a terjeszkedést is, meghódította Horvátországot és Szlavóniát.

A XI. század a keresztény kultúra kezdetét is jelentette: nemcsak a román stílusú építkezések, hanem az írásbeliség is gyökeret vertek. Sorra épültek a templomok, monostorok, káptalanok, királyi várak. Gyarapodott az ország.

A latin írásbeliség a királyi oklevelek kiállításával indult; közöttük is becses forrás az 1055-ben I. András által alapított tihanyi apátság eredetiben megmaradt alapító okirata. A latin szövegben nemcsak helynevek, de közszók, képzők és ragok is találhatók. Ezek mellett itt olvasható az első összefüggő magyar nyelvű mondattöredék is: „feheruuaru rea meneh hodu utu rea” (Fehérvárra menő hadútra) alakban. A káptalanok iskolái a kor hazai művelődésének fontos intézményei lettek. E század második felében keletkezhetett az az ősgeszta – amely ugyan nem maradt ránk -, viszont a későbbi gesztákban és krónikákban nyomai fellelhetők.

Eseményekben és változásokban gazdag volt a XI. század, s végső jelentőségét az adja, hogy az elején megalapított feudális állam túlélte a viharokat, sőt azokból megerősödve került ki, és szilárd alapot adhatott a további századoknak...