44. HUNYADI JÁNOS, a „törökverő”

Hunyadi János születésének és származásának körülményeit legendák övezik. Egyes leírások szerint, Zsigmond magyar király törvénytelen gyermeke volt. Születésének évét 1387 és 1407 közé teszik, a legelfogadottabb az 1407. Minden valószínűséggel havasalföldi főnemesi (bojár) családból származott, apja, Sorb fia Vajk 1395 táján menekült Magyarországra, ahol Zsigmond szolgálatába állt. Köznemesi nagyságú birtokokat kapott mint udvari vitéz, majd 1409-ben lett övé Vajdahunyad vára, a család későbbi névadója.

Hunyadi János eredeti neve Vajk fia János volt, utóbb vette fel a Hunyadi nevet. Korán elkezdte a katonai szolgálatot, s tanulta a harcászat mesterfogásait Ozorai Pipótól, István Lazarevicstől, Újlaki László macsói bántól.

1428-30 között feleségül vette horogszegi Szilágyi Erzsébetet, házasságukból két fiú született: László 1433-ban és Mátyás 1443-ban.

Hunyadi János 1430-ban került Zsigmond király udvarába. 1431-ben elkísérte királyát Itáliába, majd zsoldosvezérként Milánóban maradt, Filippo Maria Visconti herceg szolgálatában. Itt ismerkedett meg a korszerű hadművészettel, a gyalogosok és a tüzérség hadi szerepével. 1433-ban a bázeli zsinatra kísérte Zsigmondot, 1436-ban pedig Prágába. Csehországban részt vett a husziták elleni utolsó harcokban, s ekkor ismerte meg és tette magáévá a huszita harcmodort. Ekkoriban kapta az első birtokadományokat Zsigmondtól, főként a királynak adott jelentős pénzkölcsön fejében.

1437 végén meghalt Zsigmond, utóda a magyar királyi trónon Habsburg Albert lett (uralkodott: 1437-1439). A király Hunyadit a szörénységi végvárak védelmével bízta meg, majd a törökök felett aratott több győztes csatája után kinevezte Szörényi bánná, vagyis az ország egyik zászlósurává.

Albert korai halála után a kitört trónharcban I. Ulászló mellé állt (uralkodott: 1440-1444) a csecsemő V. Lászlóval és anyjával, az özvegy Erzsébettel együtt. Hunyadi volt Újlaki Miklós bánnal együtt Ulászló seregének vezére, amikor 1441. január elején a bátaszéki csatában legyőzték az ellentábor hadait. Ulászló a jelentős szolgálataiért temesi ispánná, nándorfehérvári főkapitánnyá és erdélyi vajdává nevezte ki. Ez utóbbi tisztség szinte királyi rangot jelentett Erdélyben (bíráskodhatott az itteni nemesek felett, ő vezette hadba a bandériumaikat, s ő nevezte ki az erdélyi megyék ispánjait).

Hunyadi feladata a török betörések visszaverése volt, de ő azt tartotta céljának, hogy támadó hadjáratokkal a magyar határokon kívül győzze le a törököket és megkísérelje őket Európából kiszorítani. Még 1441-ben mélyen benyomult Szerbia területére, majd Nándorfehérvár környékén vereséget mért Isza bég hadaira. Első európai hírű győzelmét 1442 tavaszán aratta. Mezid bég mintegy 20-25 ezer fős sereggel tört be Erdélybe, rabolt és fosztogatott. Március 18-án Marosszentimrénél Hunyadi a sebtében összegyűjtött hadával megtámadta a törököket, de vereséget szenvedett. Hunyadit a kudarc nem törte le, rendezte seregét és új csapatokkal egészítette ki, sőt népfelkelést is hirdetett. Hamarosan tekintélyes serege gyűlt össze. A zsákmányával Erdély elhagyására készülő Mezid béget újabb csatára kényszerítette. Mezid bég a csatát elvállalta és tervét az ellenséges vezér megölésére alapozta, hiszen Hunyadi Jánosnak ekkor már félelmetes híre volt a törökök között. Mezid megparancsolta katonáinak és nagy jutalmat tűzött ki annak, aki a csatában Hunyadit megöli, s ennek érdekében részletesen ismertette Hunyadi külsejét és fegyverzetét. A magyarok azonban értesültek a tervről. Hunyadi az egyik hűséges vitézének, Kemény (Kamonyai) Simon hadnagynak a hosszas rábeszélésére páncélt és fegyverzetet cserélt Keménnyel, s 500 páncélos lovast adott mellé.

1442. március 25-én Szeben mellett került sor az újabb csatára. Kemény Simon az egyik szárnyon helyezkedett el, míg Hunyadi a főerőknél foglalt állást. A csata folyamán Mezid legjobb katonái arra a szárnyra zúdultak, ahol a páncélosokkal övezett, vélt Hunyadi állt. Kemény Simon és kísérete elvérzett az egyenlőtlen küzdelemben. Eközben a főerőkkel Hunyadi előrenyomult, a másik szárnyon győzelmet aratott, majd a szebeni védősereggel és a fogságukból kitört több ezres paraszti sereggel bekerítette a magát győztesnek hívő török hadat. Sajnos, Kemény Simont már nem menthette meg, de olyan győzelmet aratott, hogy szinte az egész ellenséges had a küzdőtéren maradt (mintegy 20-24 ezer török katona), alig 1000 hírmondó jutott át a Kárpátokon. A csatában Mezid bég és fia is elesett. A hősi halált halt Kemény Simont Hunyadi díszes temetésben részesítette, mivel tudta, hogy Kemény nélkül talán a csatát nem nyerhette volna meg.

Murád szultán még 1442-ben Sehábeddin ruméliai beglerbéget küldte hatalmas, 40-50 ezer főnyi sereggel a csorba kiküszöbölésére Hunyadi ellen. A csatára 1442. szeptember 6-án Havasalföldön, a Jalomica folyónál került sor. Hunyadi a jóval kisebb seregét mesterien irányította, a nehézlovassággal és a harci szekereivel a szárnyakon győzött, majd a centrumban lévő janicsárokat is meghátrálásra kényszerítette. A csatában 10 ezernél több török esett el és 5 ezer került fogságba. Egy török krónikás így írt erről: „Az iszlám serege megfutott, olyan vereséget szenvedett, hogy azt mondani sem lehet.”

Hunyadi katonai sikerei egész Európában nagy lelkesedést váltottak ki. Megkezdődött IV. Jenő pápa támogatásával egy török elleni támadó hadjárat szervezése, amely a „hosszú hadjárat” nevet kapta, mivel 1443. július 22-től 1444. január 25-ig tartott. A 35 ezres magyar, lengyel, cseh, német, havasalföldi és más nemzetiségű katonákat és zsoldosokat tömörítő had vezére – Ulászló király mellett – Hunyadi volt. A hadjárat során felszabadították Szerbiát és Bulgária nagy részét, Nist és Szófiát, hat nagy csatában győzték le a török csapatokat. A végső célt, Drinápoly elfoglalását és a török kiűzését Európából azonban a nagy tél miatt nem tudták elérni, a Balkán-hegység hágóin nem sikerült áttörni. A sereg visszafordult, az üldöző törököket többször legyőzték és 1444. január 25-én győztesen érték el Nándorfehérvárt. Az egyetemes hadtörténetben is kevés példa akad rá, hogy egy hadsereg oda-vissza közel 2 ezer kilométert megtesz a túlerőben levő ellenség területén, s mindeközben egyetlen csatát sem veszít. Mindez Hunyadi kiváló hadvezéri képességeit bizonyítja. Valójában azonban egyelőre még semmi sem dőlt el, a Török Birodalom nagy tartalékokkal rendelkezett.

1444 áprilisában a pápa és legátusa, Cesarini bíboros ösztönzésére Ulászló és Hunyadi újabb hadjárat indítására tett esküt, s megkezdődtek az előkészületek. Azt az ígéretet kapták, hogy a szövetséges flotta lezárja a Boszporuszt és a Dardanellákat, így Murád nem tud Európába átkelni. Közben Murád szultán kedvező békeajánlatot tett. Ennek elfogadását Hunyadi is pártolta, mivel a közvetítésért Brankovics György felajánlotta neki a hatalmas magyarországi birtokait. (Brankovics pedig a szultán apósaként egy sikeres béke esetén a szultántól Szerbiát kapta volna.)

Augusztus elején Szegeden, majd Nagyváradon 10 évre megkötötték a békét, a dokumentumra Hunyadi tett esküt. Ez alól Cesarini feloldotta, mondván, hogy a pogánynak tett eskü semmis. Így szeptember 22-én Ulászló király és Hunyadi mindössze 18-20 ezer fős sereggel benyomult a Török Birodalomba, s egészen Várnáig jutottak. Az Ázsiából mégiscsak Európába átkelt Murád szultán csatára kényszerítette a magyarokat, amely Várnánál 1444. november 10-én zajlott le. Hunyadi a nehézlovassággal előbb a török balszárnyat, majd a jobbszárnyat zúzta szét. Murád már a visszavonulásra gondolt, amikor a fiatal, becsvágyó Ulászló király (20 éves volt!) a lengyel tartalékkal Hunyadi terve ellenére megrohanta a török centrumban lévő janicsárokat. A roham nem sikerült, Ulászló is elesett, a magyar had felbomlott, s Hunyadi is csak nehezen menekült meg a harcból.

A magyar országgyűlés elismerte V. Lászlót királynak (uralkodott: 1444-1457), de a kormányzást a hét főkapitányból álló országtanács látta el, majd a király kiskorúságának idejére 1446-ban Hunyadi Jánost kormányzóvá választották. A folyamatos birtokszerzések és honor-birtokok révén Hunyadi az ország leggazdagabb bárója lett: 1450 körül 28 várat, 57 mezővárost, több mint 1000 falut birtokolt, s földbirtokainak nagysága elérte a 4 millió holdat. A roppant jövedelmeinek jelentős részét a török elleni harcra, zsoldosok fogadására fordította.

Hunyadi több kisebb hadjárat után 1448-ban újabb nagyszabású hadjáratot indított a Balkánra, hogy döntő ütközetre kényszerítse Murádot. A szultán azonban 1448. október 16-18. között Rigómezőnél egy véres, három napig tartó csatában vereséget mért Hunyadira. A magyar veszteség meghaladta a várnait is, de a törökök is olyan súlyos árat fizettek a győzelemért, hogy nem vállalkozhattak a menekülők üldözésére.

Hunyadi a magyar belpolitikában az országegységet szerette volna megvalósítani, de III. Frigyes, Cillei Ulrik és Jiskra területeit nem sikerült elfoglalnia, tehát az országot valójában a kül- és belföldi bárók tartották a kezükben. A köznemesség szerepe megnőtt, de még nem jelentettek döntő tényezőt.

Hunyadi 1452-ben kénytelen volt lemondani a kormányzóságról az uralkodását megkezdő V. László miatt. Ennek fejében megkapta a besztercei grófi címet és országos főkapitányi kinevezést kapott. Hunyadi a törökök elleni nagy támadó hadjáratra ekkor már nem gondolhatott. Sőt II. Mohamed szultán 1453-ban elfoglalta Konstantinápolyi, s újra teret nyert a Balkánon, majd Magyarország ellen fordult. Először az ország kulcsának tartott Nándorfehérvár elfoglalására készült.

A magyar bárók közül egyedül Hunyadi volt az, aki a török támadás elhárítására összpontosított, V. László is Prágába távozott. II. Mohamed 1456. május elején 90 ezer fős seregével Magyarország ellen vonult és július 3-án ostrom alá fogta Nándorfehérvárt, ahol 7 ezer védő szállt szembe vele Hunyadi sógorának, Szilágyi Mihálynak a vezetésével. Július 14-én Hunyadi 12 ezres reguláris és mintegy 25-30 ezer fős keresztesekből álló seregével a vár közelébe ért. A keresztes felkelők szervezésében nagy érdemeket szerzett Kapisztrán János Ferenc-rendi szerzetes.

A Dunát lezáró 200 török hajót számláló hajóhadat Hunyadi véres küzdelemben áttörte és a sereg egy részével az ostromlott várba vonult, a többieket – főleg a kereszteseket – a Száva szigetén helyezte el.

A szultán a folyamatos ágyúzás után elérkezettnek látta az időt a döntő rohamra, hiszen számos rés tátongott Nándorfehérvár falain. 1456. július 21-én délután a szultán válogatott katonái, a janicsárok megindultak a falak ellen. Hamarosan betörtek a külső várba, sőt élcsapataik már a belső vár nagy központi terén harcoltak. A helyzet válságos volt. Hunyadi mindenütt ott volt, kétszer is kivetette nehézlovasaival a várudvarról a magukat már győztesnek hívő janicsárokat. A harcok egyik szünetében pedig hajóra szállt, és újabb csapatokat vitt a várba. Éjfél felé újra rohamot indítottak a törökök. A janicsárok most is betörtek a várba, mások pedig a falakat vívták. A belső vár falán harcolt Hunyadi régi katonája, a már Várnánál 1444-ben is vitézkedő Dugovics Titusz. Észrevette, hogy egy hatalmas termetű janicsár már a próféta zöld zászlaját akarja kitűzni a vár fokára. A szultán ezért pasaságot és kincseket ígért a harcosainak. Dugovics Titusz birokra kelt a janicsárral, s mikor érezte, hogy nem bír vele, zászlóstul együtt magával rántotta a mélységbe. Amikor Hunyadi látta, hogy az ostromlók fáradnak, a lovasságával rácsapott a belső vár udvarán harcoló janicsárokra, és teljesen megtörte az ellenállásukat. Kiverte a törököket a várból, sőt a falakon túl is üldözte őket. A védők teljes győzelmet arattak július 22-én hajnalban.

A török sereg nagy veszteségeket szenvedett, a pasák azt tanácsolták a szultánnak, hogy vonuljon vissza. Mohamed azonban pihenőt rendelt el, a döntést attól tette függővé, hogy mit tesznek a magyarok. Hunyadi és a védők is pihentek, mivel súlyosak voltak az ő veszteségeik is.

A keresztesek azonban július 22-én délután a Száván átkelve – Hunyadi tilalma ellenére – megtámadták a szultán táborát. A kialakuló harcba mindkét részről egyre többen kapcsolódtak be. Az ütközetben a kereszteseknek sikerült elfoglalniuk az ázsiaiak táborát. Erre a szultán a ruméliai lovasság élén megindult a győztesek ellen. Viszont hirtelen haragjában súlyos hibát követett el, mert a lovasságot elvonva fedezetlenül hagyta az ágyúit. Hunyadi felismerte a lehetőséget, összeszedte nehézpáncélos lovasságát és lendületes rohammal elfoglalta a török ágyúállásokat, s azokat a törökök ellen fordították. Közben Hunyadi lovassága folytatta támadását és oldalba kapta a szultán jobbszárnyát. A két tűz közé szorított törökök nem sokáig állták a harcot, súlyos vereségeket szenvedve megfutottak. A vert had és a szultán csak valahol Szófia környékén állt meg. Hunyadi nem üldözte az ellenséget. Fényes győzelmet aratott, a magyarok zsákmánya lett a teljes ostromtüzérség és mintegy 300 kisebb ágyú, az egész török tábor a kincseivel együtt. A törökök Nándorfehérvár alatti veszteségét a kortársak 35-40 ezer főre becsülték.

A győzelmet azonban már nem tudta kiaknázni Hunyadi, a „törökverő” hadvezér, mert a táborban dúló pestisjárvány őt is elérte és 1456. augusztus 11-én Zimonyban elhunyt.

Hunyadi János kora legnagyobb európai hadvezére volt, a nándorfehérvári diadal a feudális Magyarország legnagyobb katonai sikerének bizonyult.

A déli harangszó, amelyet még az ütközet előtt rendelt el a pápa a harcosok buzdítására, a köztudatban napjainkig a nagy győzelem emlékeként él. És azóta szól a harang a hősökért.