EPILÓGUS
– Üdvözöljük körünkben, Wolf tábornok! – Julián Tiepolo majdnem kiabált.
Bámuló tekintetek fordultak a fekete ruhás zsoldosvezér felé. Wolf egy megvető pillantást küldött a Komsztár prímása felé, aztán tovább fürkészte a teremben összegyűlt tömeget. Az arcokon ünnepi kifejezés ült: az Egyesült Világokbeli Hanse Davion herceg készült feleségül venni Melissa Steinert, a Lyrán Nemzetközösség arkóni tisztének örökösét. Wolf úgy kutatta a sokaságot, mint ragadozó a nyájat.
A zsoldosvezér nevének említése a köréje gyűltek zajongásán keresztül is megütötte Takashi Kurita fülét. Megfordult, és a termen át a lépcsősor tetején álló alacsony férfit nézte. Testmagassága ellenére a zsoldosvezér jelenléte hirtelen mintha az egész termet uralta volna.
Első pillantásra nyilvánvaló volt Wolf zaklatott lelkiállapota. Egyik kezében majd méternyi hosszú, fekete és ezüst brokátszövetbe bugyolált csomagot tartott, mintha csak a súlyát méricskélné. A mozdulattól meg-megvillant vállapján a farkasfej, éppoly vadul, akárcsak szemének csillogása. Hideg pillantása láttán a körülötte állók inkább elkotródtak az útjából.
Wolf tekintete találkozott Takashiéval. A Koordinátor azonnal tudta, kit keres a zsoldosvezér.
Wolf megindult lefelé a lépcsőn Takashi irányába, a tömeg szétnyílt, hogy utat adjon neki. Még a Takashit körülvevő legbátrabb veterán tisztek is köddé váltak, ahogy közeledett. Egyedül Yorinaga Kurita maradt a helyén.
Takashi látta a feszültséget a két mech-harcos arcán, ahogy szemtől szemben álltak. Aztán Wolf alig észrevehetően bólintott, és Yorinaga fölengedett. Megnyugodva tapasztalta, hogy Wolf nem jelent fizikai veszélyt rokonára, így hát Yorinaga Kurita viszonozta a bólintást, de egy tapodtat sem mozdult.
Takashi Yorinaga vállára tette a kezét, apró szorítással jelezve, hogy nincs kifogása a zsoldosvezér jelenléte ellen. Az ifjabb Kurita meghajolt, és néhány lépést hátrált, de továbbra is figyelő helyzetben maradt.
Wolf kibontotta a szövetbe tekert csomagot. Ahogy a két kard láthatóvá vált, Yorinaga fél lépésnyit előbbre ugrott. A Komsztáron az ünnepség alatt tilos volt bármiféle fegyvert viselni, rejtély, hogy hogyan sikerült Wolfnak mégis bejuttatnia ezeket ide. Yorinaga azonban mindjárt meg is torpant, ahogy a két kard csattant a padlón, Takashi lába előtt.
Takashi lenézett a kardokra. A rövidebbiknek, amely a lábfejéhez kissé közelebb ért földet, markolatát vöröses, sötét színű rozsda borította, elfedve a mohi-szimbólumok egyikét is. A többi szimbólum azonban jól látszott, fehéren emelkedve ki a fekete háttérből. Takashi felismerte a Tetsuhara család címerét.
Takashi Wolfra emelte a tekintetét; a zsoldosvezér ekkor beszélni kezdett, nyers modorban és tiszteletlenül, ámde kifogástalan japán nyelven.
– Íme mindaz, ami egy nagyszerű emberből megmaradt! Ha visszajuttatja őket a családjához, ne hazudjon nekik! Mondja el, hogy ő mindvégig megőrizte a becsületét és a tisztességét! Remélem, most elégedett azzal, amit okozott! Hiszen maga kényszerítette bele őt ebbe!
Takashi arca mozdulatlan maradt; akaraterejének teljes latba vetésével sikerült elfojtania a haragját. Válaszolni akart, de Wolf közbevágott:
– Azt gondolta, hogy ügyesebb lesz, mint Anton Marik, igaz? Azt hitte, hogy megtalálta a hiányzó válaszokat… Hát nagyot tévedett! Csak még több vért ontott ki… Anyagi károkat is okozott, de mit számít ez a kioltott emberéletek mellett? Tudja, nekünk, Dragonyosoknak igen drága az emberélet! Senki sem bántalmazhatja büntetlenül a mieinket! Érti? Senki!
Wolf nagy levegőt vett, azután folytatta:
– És, tudja, ráadásul mindez teljesen értelmetlen volt. Nem sikerült, amit kitervelt. A Dragonyosok elhagyták a Szövetséget, és készen állnak a harcra. Túléltük mind a rágalomhadjáratait, mind a katonai túlerejét. Visszavertük a maga hadurát, aki azóta is a sebeit nyalogatja. Igazán találhatna magának jobb bérgyilkost is a piszkos munkára.
Wolf kis szünetet tartott, hogy legyűrje a rátörő dühöt. Egész teste szinte vibrált a felgyülemlett haragtól. Amikor Takashi megszólalt, hangja nyugodt és magabiztos volt, mintha csak egy dühöngő vadállatot igyekezne lecsillapítani.
– Ez csak valami félreértés lehet, Wolf tábornok. Ez itt – azzal a lába előtt heverő kardokra bökött – nem az én akaratomból történt. Mindig is nagyra értékeltem Minobu Tetsuharát. Nem adtam a beleegyezésemet ahhoz, amit Samsonov tett. Figyelmeztettem önt, hogy egyesek esetleg független akciókra készülhetnek…
– Tartsa meg magának a hazugságait! – vágott közbe Wolf. – Magas árat fizetett valamiért, és még csak nem is tudja, mi az, amit valójában kapott érte! Ha még hinnék benne, hogy ön becsületes ember, akkor ezt négyszemközt beszélhetnénk meg, de így inkább…
Azzal kihúzta magát, és egy árnyalatnyival hangosabban folytatta:
– Ettől a naptól fogva a Dragonyosok hadban állnak önnel és uralkodóházával, Takashi Kurita! Ha azt hiszi, hogy olyan könnyen elkaphat bennünket, jöjjön, és próbálja meg! Örömmel látjuk majd, ahogy veszít! És nem árt, ha mostantól jobban vigyáz a határaira!
Wolf megtorpant, mintha azon gondolkodna, mit is mondjon még.
Takashi látta, hogy Wolf kifogyhatott ugyan a szóból, de a mérgét még korántsem sikerült kitöltenie. Tudta, hogy bármit is mond neki, azzal mit sem változtatna a szándékán. A Koordinátor finoman bólintott, annak jeléül, hogy tudomásul vette az elhangzottakat.
Wolf orrcimpája reszketett, a térde körül zsibbadás motoszkált. Hátat fordított a Koordinátornak, és átvágott a termen, fekete csizmájának talpát keményen odavágva a tükörfényesre csiszolt márványpadlóhoz.
Kezének parancsoló intésével Takashi magához rendelte egyik tisztjét. Arca élettelen maszknak tűnt, csupán a pillantása árulta el; mialatt beszélt, le nem vette a szemét a távozó zsoldosezredes hátáról.
– Tudni akarom, hogyan sikerült Wolfnak bejutnia ide, mielőtt még hírét vettem volna a Miseryn folyó harc kimenetelének. Találják meg a felelőst, és lövessék agyon!
Az ideges tiszt már indult volna, ám Takashi felemelt ujjának egy intésével megállította.
– Arról is intézkedjen, hogy hozzák el nekem Grieg Samsonov fejét! Az ügyetlenkedése ezúttal túl sokba került.
A tiszt elsietett.
Takashi összehúzott szemöldökkel figyelte, Wolf hogyan tárgyal Morgan Kellel. Mialatt azon töprengett, mi mindenről eshet szó közöttük, Yorinaga csöndesen melléje lépett.
– Wolf erős akaratú – mondta. – Veszélyes ember.
– Valóban – bólintott Takashi, és rámosolygott az unokaöccsére. –De ha már itt tartunk, én is az vagyok.
A terem túlsó végében álló Wolf hirtelen felnézett, pillantása egybekapcsolódott Takashiéval. Acélos tekintetében gyűlölet és kihívás csillant, elleplezve a mélységes fájdalmat. Ezzel a férfival lehetetlen kompromisszumot kötni. A Farkas nem lehet elégedett, amíg fogsora össze nem csattan a Sárkány torkán.