Alfa ezred MHQ (mobil főhadiszállás),

Tűzhasadék, Quentin IV

Drakónis határvidék. Egyesült Világok

3023. június 21.

Minobu majdnem egymaga volt az Alfa központban. Yukinov őrnagy és közvetlen beosztottjai elmentek, hogy átnézzék az egyik Davion erődre mérendő rajtaütés terveit. Az erőd a Függetlenség Fegyverei gyárkomplexumnál volt. A tisztek távozásával csupán az erősen lecsökkentett létszámú személyzet maradt, hogy szemmel kövesse a hadműveletek lefolyását. Amíg Hawken a túlsó sarokban bóbiskolt, Minobu bekapcsolta a holoasztalt. Megnyitotta a stratégiai aktákat, és gyorsított sebességgel visszajátszotta magának a négy nappal ezelőtt, a Tűzhasadékban lezajlott rajtaütés óta történt eseményeket.

Wolf rögtönzött akciója az alaptervhez illesztve tökéletesen bevált. A Davion hírszerzés nem vette észre a Dragonyos erők koncentrációját, csapataik ezért teljes tévhitben éltek. Az Egyesült Világok parancsnoka megfosztotta Fasohlt és Carson városát a mozdítható egységektől, hogy oldalba kapjon egy nem létező Dragonyos csapatot. Amint a Világok egységeit bevetették, Wolf a Delta egység fő csatamech támadóerőit Davion szárnya ellen vezette. A mech-harcok nagyon durvák voltak, főleg azután, hogy az összecsapás átterjedt az Üvegrónára. Több mech ment tönkre a meleg miatt, mint ahányat az ellenség lőtt ki.

Ugyanakkor a Dragonyosok lég-űr egységei is kezdtek ismét támadásba lendülni, meghiúsítva minden reményt, amelyet a Davionok tápláltak az irányban, hogy űrjárókkal szállítsanak át egységeket Barnaby, a déli főváros mellől, vagy Aja Minor, a kisebb földrész területéről. A védők konokul kitartottak, és bár a Dragonyosok ellenőrzésük alatt tartották az elsődleges orbitális pályákat, a Davion-atmoszférabeli vadászgépek nem engedték át a kontinens atmoszférája fölötti hatalmat a Dragonyosoknak.

Amint a Davion-erők derékhada elfoglalta magát, Yukinov őrnagy a Tarajos-hegység lábához vezette csapatát, hogy megtámadja Fasolhtot. A Dragonyosok egyenletes tempóban nyomultak előre, méghozzá nem is túl nagy áron. Mivel a Davion-parancsnokokat a támadás felkészületlenül érte, csak szórványosan tűntek fel ellenséges mechek. Ahogy a Dragonyosok közeledtek Fasolht felé, úgy nőtt az ellenállás, de közel sem annyira, hogy Yukinov netán aggódni kezdjen. A Fasolht Védelmi Csapat vadászpilótái azonban túl agresszívnak és hatékonynak bizonyultak. Ezért elhalasztotta a Gamma ezred landoltatását, mivel a plusz csatamechek által kínált előnyt túl drágának tartotta ahhoz képest, hogy cserébe az értékes gépek elvesztését kockáztassa. Ehelyett Yukinov a már lent lévő csapatokkal nyomult tovább. Lehetséges, hogy Yukinov őrnagy azóta már megbánta ezt a döntését, mivel a támadás tegnap megfeneklett.

Hirtelen kisebb zűrzavar vonta magára Minobu figyelmét. Yukinov és tisztjei tértek vissza a járműbe. Az őrnagy azonnal eltűnt a biztosított komm fülkében, miközben beosztottai a saját feladatukkal foglalkoztak. Az egyik letörölte Minobu térképét, hogy előkészítse a holotankot az új adatok fogadására. Még csak annyit sem mondott, hogy „elnézést”.

A hangzavarra felébredő Hawken élénken figyelte a tiszteket. A hirtelen mozgolódás azt sugallta, hogy valami történni fog, és Minobu ráismert a Kardos ajkán játszó mosolyra, mely az izgatott várakozás jele volt. Hawken kétségkívül azt remélte, hogy a Dragonyosok végre szégyenben maradnak.

Yukinov kilépett a fülkéből, és csatlakozott embereihez a holoasztal mellett.

– Tájékoztattam az ezredest. Senkit sem tud küldeni a Deltából, és azt akarja, hogy a Gamma mihamarabb idelent legyen.

– Még egy új egység! így lemondhatunk a zsákmány nagy részéről, mert harmincszor annyi részre kell osztani. – Ezt Patrick Chan mondta, hangjában tiltakozás csengett. – Kelly, pár nap alatt bevesszük azt a helyet. Miért nem maradhat a Gamma a fenekén az orbitális pályán, és hagyják ránk a melót?

– Mindannyian ebben reménykedtünk, Pat, de a helyzet kezd szörnyen kínos lenni. A Davion-hírszerzés végre felfogta, mivel áll szemben. A Fehér Boszorkák egyik mech-egysége átverekedte magát Dumont védősávján, és az Üvegrónára siet, hogy erősítést nyújtson a Világok csapatainak. Ha ez sikerül nekik, igen komoly harcoknak nézünk elébe. Az ezredes azt akarja, hogy tegyünk pontot az akció végére, még mielőtt ez megtörténhetne.

Hawken felemelkedett, és megvető kifejezéssel odaballagott az asztalhoz.

– Maguk, fizetett katonák, mind szívtelenül harcolnak.

Ahogy a Kardos nyilvánvalóan tervezte is, minden szempár feléje fordult. Minobu végig Yukinov arcát figyelte, amint az a dühtől egyre komorabbá és fenyegetőbbé vált. Könnyen ráakadt Hawken horgára.

– Gondolom, maga többre menne? – vágott vissza.

– Persze – vont vállat Hawken.

Egy százados valamit Yukinov fülébe súgott. Az bólintott.

– És ha adok egy lehetőséget, hogy ezt visszavonja?

A Kurita válaszul csak mosolygott. Egy cápa vigyora ült az arcán, melyet rideg, szúrós tekintete csak még ijesztőbbé tett.

– Itt akadtunk el – mondta Yukinov, és a holotank felé bökött. – A Függetlenség Fegyvereinek telepe. Ön szerint be lehetne venni még ma este?

Hawken átfutotta a térképet.

– Ezek a legpontosabb becslések az ellenség erejéről? – Amikor Yukinov bólintott, Hawken kurtán felröhögött. – Ma este már az ebédlőjükben vacsorázhatunk.

A Kardos elindult a főhadiszállás ajtaja felé, de még mielőtt hármat lépett volna, megfordult, és Minobuhoz fordult.

– Tetsuhara, gondolom nem akar velünk jönni, hogy velünk harcoljon.

– A parancsaim közt nem szerepel a támadásokban való részvétel.

– Gondoltam. – Hawken sarkon fordult, és újra elindult az ajtó felé. Arra sem vette a faradságot, hogy búcsúmegjegyzésének hatását ellenőrizze. –Amúgy sem örülnénk neki, ha tönkretenné a drága kölcsöngépeket.

Minobu arca lángvörösbe borult.

Yukinov a vállára tette a kezét, kétségtelenül azzal a szándékkal, hogy kifejezésre juttassa bajtársi együttérzését. Minobu egyszerűen rámeredt. Az őrnagy gyorsan visszahúzta a kezét.

– Ööö, ezredes, terveim szerint a mechemből nézem végig ezt a műsort. Nagyon örülnék, ha ön is csatlakozna a sajátjában.

Minobu az őrnagyra bámult. Talán nehéz a felfogása, hogy nem érti, mire utalt Hawken a kölcsöngépekkel? Minobu arcán volt valami, amitől az őrnagy meghátrált. Minobu Tetsuhara nem csatlakozhat hozzá a saját mechében. Neki nincsen mechje.

– A Védelmezővel jövök – vetette oda Minobu, miközben sarkon fordult, és az ajtó felé indult.

– Megmontam, ugye, Jenkins? Montam, hogy a toportyánférgek erre fognak gyünni. Nemmegmontam?

– Persze, persze, megmondtad, Gramps. – Annyiszor mondtad, hogy az már sok is. Miért kellett kiderülnie, hogy igazad van?

– Mer' ezek túlontúl agyafúrtak. Lőttük egymást annak idején Marik terepen, mikor még a jóöreg Max Liaónak dolgoztak. A trükkjeik mindég cifrábbak a kelleténél. Jól megrakták a századomat.

– Ezt a történetet már hallottam, Gramps. – Jenkinsnek tele volt az öreggel a hócipője. Elege volt a Wolf Dragonyosaival szemben vallott kudarcokból, emellett nagyon kimerült is volt. A másik oldalára fordult, remélve, hogy az öregember azt hiszi, aludni szeretne, amíg tart a spontán tűzszünet. Számítása azonban nem jött be, Gramps tovább szövegelt. Az egész történetet elmondta a balvégzetű zsoldoscsapattól a családja pusztulásáig, amelyet a Kuriták mészároltak le Bergman Bolygóján. Végül bosszúból csatlakozott a Kígyótiprókhoz.

A történet sokban hasonlított Jenkinsére. A pokolba is, szinte a sajátjának érezte. A részletek, a helyszín ugyan más, de a veszteség és a bosszúvágy ugyanaz. A Tiprók közt minden mech-harcosnak alapos oka volt, hogy gyűlölje a Kígyókat. Ahhoz, hogy a Tiprók közé felvegyenek, csak az kellett, hogy „esküdj halált Kuritára”. Ezt akarta: Kígyókat ölni. Nem zsoldosokat, legkevésbé pedig a háromszorosan is elátkozott Wolf Dragonyosait. Ellenük csak vér folyik, nem pedig elszámolás. Így az őt kísértő szellemek nem nyerhetnek nyugtot. Bárcsak Kurita katonák lennének a támadók!

A Dragonyosok bizony mindent vérbe borítottak. Teljes és tökéletes szamarat csináltak az egész Davion-vezérkarból. Most aztán nyakig ülnek a slamasztikában. A Tűzhasadékbeli katasztrófa után a Tipró parancsnokok behívták a Fasolhtnál állomásozok maradékát, hogy Carsonnál csatlakozzon a zászlóalj többi részéhez. Úgy tervezték, hogy a mozgó egységekhez csatlakoznak, aztán együtt támadják hátba a Dragonyos szárnyat. A szakasz ezt megtagadta, a hadnagy pedig kitartott amellett, hogy ez csupán félrevezetés, és hogy a valódi támadás Fasolhtot fogja érni. A parancsnokság nem hitt neki, még akkor sem, amikor Edison százados – most már a zsoldosok és a Fasohltba visszavonult Batan Védelmi Csapat túlélőinek is parancsnoka – egyetértett a Tipró szakasz vezetőjével. Érveik süket fülekre találtak.

A Szilaj Lovasok, a várost védő másik mech-egység az összes gépével kimasírozott Acélvölgyből, és magukkal vitték a Fasolht Védelmi Csapat páncélzatát és APC-it. A bolygó davionista uralkodója a legváltozatosabb fenyegetéseket szórta rájuk, hogy a Komsztár Szerződésellenőrző Bizottsága elé ráncigálja a zsoldosokat, akik nem voltak hajlandóak elhagyni a várost. Edison elhajtotta a bánatba. Ékesszóló egy hölgy!

Az események a makrancos zsoldosokat igazolták. A Dragonyosok idejöttek, Fasolhtba, így nem lesz semmiféle felülvizsgálat. Igazuk volt, de alaposan megfizetik az árát.

A hadnagy már nem volt köztük, így csak Jenkins, Gramps és néhány tech volt az életben maradt Tiprók közül Fasolhtban. Jenkins a hadnagy Főnixsólymán járt, mert a saját Fullánkosa füstölgő roncsként állt három mérföldre északra, a völgy szélénél. Edison zsoldosai egyenként szállingóztak be Fasolhtba, de a századból csak nyolc mech volt itt, és ahogy hallotta, már abból is csak hat működik. A batani száműzöttek könnyű felderítő légpárnásokat használtak az ellentámadásokban. Semmilyen erősítést nem remélhettek az előtt, hogy a Dragonyos gépezet eltiporja majd őket.

Ha jól harcolnak, legalább érdemrendet kaphatnak. Mégiscsak jobb, mint ami a valódi Kígyók ellen várna rájuk. Sovány vigasz, amikor legalább egy ezrednyi Dragonyos liheg a nyakukba. Már nincs sok hátra.

Valamilyen zaj szűrődött át a Tipró pihenőhelyet védő fal túloldaláról. A sebesen közeledő csatamechek lábainak dübörgését semmivel sem lehetett összetéveszteni. Jenkins óvatosan átlesett a fal fölött, miközben a gyalogosok összekaparták fegyverzetüket. Arra számított, hogy a Dragonyosok által használt, szikes területhez tervezett rejtőszíneket fogja látni, és agya túl lassan forgott, hogy a szeme által küldött információt elsőre felfogja. A támadó mechek szabályos festését túlságosan is jól ismerte.

– Jóságos isten! – nyögött fel. – A Fénylő Kard!

Ez a pár szó elég volt hozzá, hogy a tábor eddigi fegyelmezett morajlását egy pillanat alatt valóságos bolondokházává változtassa. Egy fiatal tech elejtette, ami a kezében volt, majd felegyenesedett, és mereven bámult valami távoli pontra. Gramps felvonyított, és a futkározó alakok között a gépe felé furakodott. Felkapaszkodott a Kommandó oldalán, be a pilótafülkébe. A mech üresjáratban állt, az öreg pedig még azelőtt elindította, hogy a neurosisak működésbe lépett volna. Jenkins látta, hogy a gép megbillen, és majdnem elvágódik, mielőtt a sisakhoz kapcsolt rendszer átvette volna az irányítást. Gramps még az előtt tüzet nyitott, hogy megkerülte volna a falat.

A látvány, ahogy az öregúr összekapja magát, egészen felvillanyozta Jenkinst. Ő is felkapaszkodott a gépére. Mire elhelyezkedett a pilótafülkében, gyilkos energiasugarak szelték át a tábort, és rakéták csapódtak be a környező épületekbe. A fal túloldalán látta, hogy Gramps eléri a Kurita mechek első hullámát. A Kommandó mellkasába ágyazott RHR-kilövőből zárporozó lövedékek teljesen beborítottak egy Jennert, mire az megtántorodott. A vén mech-harcos közelebb lépett, hogy befejezze, amit elkezdett: egyik rakétarajt a másik után küldte küszködő ellenfele felé. Egy Kardos Párduc a semmiből került elő, lecsapott a Tipróra, és rögtön a földre küldte. Mielőtt még az felkelhetett volna, egy másik gép a protonágyújával közvetlen közelről belelőtt a Kommandó pilótafülkéjébe.

Jenkinsnek nem maradt ideje, hogy aggódjon Gramps életéért, mivel az ő mechje is támadás alatt állt. A feltöltött részecskék egy mindent elsöprő sugara a bal lábba épített működtető rendszer felét tönkretette. Gyorsan fedezékbe botorkált a Főnixsólyommal, és megpróbált zárótüzet zúdítani az ellenségre, hogy fedezze a Védelmi Csapat visszavonuló földi egységeit.

– Takarodjatok innét, hülyék! – sürgette őket a hangszórókon keresztül. –A pokol szülöttei jöttek meg!

A gyár főépülete fölött látta Edison mechjeit közeledni. A katonái jók voltak, de egyértelműen alulképzettek a Fénylő Kard fanatikusaival szemben. A vad Kurita-támadók lövései precízek, a mozdulatsoraik lenyűgözőek voltak. Mielőtt még figyelmeztethette volna a zsoldosmecheket a veszélyre, az egyiket találat érte. Edison gépei mögött Jenkins megpillantott egy csapat Dragonyos csatamechet, akik egy átkaroló művelet közepén tartottak. Hamarosan teljesen körbeveszik majd a védőket.

– Edison, tűnjenek el innen! El akarnak vágni minket! Menjenek a dombok felé!

– Várjunk csak, Jenkins! Majd mi fedezzük magát, és mindnyájan kijutunk.

– Negatív, hölgyem. Láblövést kaptam. Nem jutnék ki – felelte. Próbált higgadtan beszélni. – Így viszont magukat is elkapják. A Kígyók nem szednek túszokat.

– De…

– Semmi de! Menjenek ki, és folytassák a harcot. Az átkozott Kígyók személyesen vannak itt, hölgyem! Küldje őket vissza a pokolba, ahonnét kimásztak! – Felsóhajtott, amint meghallotta, hogy kiadták a parancsot a visszavonulásra.

Egy Kurita-mech haladt el a rejtekhelye mellett. Ne légy olyan magabiztos, hüllő – mondta magában. Még nem vagyok harcképtelen. A nyolc centiméteres lézer lövése pontosan a háta közepén találta el az ellenséges gépet, sugara keresztülvágta magát a Kurita-páncélon, és felforrósított egy robbanófejet, egészen robbanásig. A láncreakció darabokra szedte a mechet.

A riasztó sikoltva hívta fel Jenkins figyelmét a hőmérséklet megemelkedésére. A robbanásból szétrepülő szilánkok egyike felsértette a lézer hűtőburkát, és megrongálta a fegyvert. A lézer nem tudott sugarat kibocsátani, de folytatta a hő veszélyes felhalmozását. A Főnixsólyom a legjobb úton haladt afelé, hogy túlforrósodjék. Lekuporodott a mech-hel, és várt. Egyik automatikus biztonsági berendezést a másik után kapcsolta ki.

Egy Kurita Keresztes közeledett. Amint az ellenség melléje ért, Jenkins ellökte magát a feltol. A Főnixsólyom a másik gép felé botorkált. Lézerek olvasztották le a mech páncélját, miközben rakéták hasogatták és repesztették fel, de Jenkins ügyet sem vetett rá. A mech jó karját az ellenség köré fonta, és szorosan magához rántotta a gépet. Hogy a Keresztes ne tudjon kiszabadulni, a használhatatlan lézerágyúval átkarolta a pilótafülkét. Azon a frekvencián, amelyet a Kuritákénak remélt, azt sugározta:

– Velem maradsz, szamuráj Kígyó. Megyünk együtt egy kört.

Ezzel Jenkins lekapcsolta a hőszabályozókat, és hagyta, hogy az izzás elpusztítsa a Főnixsólyom fúziós reaktorának tartalmát.

Hawken egy kiégett Harasser légpárnás tank roncsának dőlt, és a bal kezét kötözte, amikor Minobu rátalált. Amint meglátta, hogy a másik közeleg, a Kardos felállt, és így kiáltott:

– Dicsőséges harc volt, Tetsuhara. Szép győzelem!

Minobu pillantása kutatóan futott végig a csorgó izzadsággal lepett arcon. Nem látott rajta megbánást vagy nyugtalanságot amiatt, hogy milyen mészárlást vittek végbe, vagy hány élet ért véget azért, hogy hízelegjen a másik büszkeségének, és beteljesítse azon vágyát, hogy szégyent hozzon néhány zsoldosra.

– Nem tudná megvédeni.

– Megvédeni? Kitől? – kérdezte Hawken, hangja csöpögött a megvetéstől. – Levertük a Davion kutyákat, és azok behúzott farokkal iszkoltak el. Nem jönnek vissza.

– És ha mégis?

– Akkor természetesen újra leverjük őket – felelte Hawken magabiztosan. Minobu ezt a hangja tónusán és a testtartásán is látta.

– Mégis mivel? – tette fel a kérdést Minobu. – Az összes mech megrongálódott. Egynegyedét már nem lehet helyreállítani sem, másik negyede pedig napokat fog a szerelőcsarnokban tölteni. A katonái harmada halott.

– Lesz még mechünk. Lesz katonánk is – mondta Hawken. – Minden igaz Kurita boldogan halna meg azért, hogy ilyen dicsőséges csatában vehessen részt.

– Ahogyan ön is? – Minobu szelíden beszélt, mint aki egy egyszerű kérdést tesz fel. Őt nem lehetett olyan könnyen feldühíteni, mint a naiv Yukinov őrnagyot. Ügyet sem vetett a burkolt célzásra, hogy ő nem igaz Kurita.

– Igen – sziszegte Hawken, szemében tömény gyűlölettel. – Ahogy én is.

A két férfi néhány másodpercig farkasszemet nézett. Amikor egy orvos hozzájuk lépett, hogy ellenőrizze Hawken kötését, a Kardos feléje rúgott.

– Takarodj, ostoba! – üvöltötte. – Eridj és olyasvalakit babusgass, aki ezt igényli!

A férfi távolabb kotródott, arckifejezése egyszerre volt értetlen és dühös.

Hawken is továbbállt anélkül, hogy egy szót szólt volna Minobuhoz, és csatlakozott az egyik szétlőtt Davion-Skorpió árnyékában álldogáló Kardos csoporthoz.

Minobu csak a fejét csóválta, miután a másik ott hagyta.

– Tetsuhara ezredes! – csendült fel egy hang az övén lógó komm egységből. – Itt Yukinov beszél. Most erősítették meg a hírt, hogy biztosítottuk a Függetlenség Fegyvereinek fő gyárépülete körötti peremsávot. Gondoltam, talán szeretné átnézni a zsákmányt, mielőtt kipakoljuk.

– Köszönöm, őrnagy, rövidesen ott leszek. – Ezzel Minobu elindult a főépület felé.

Hívta a kötelesség.