Hoshon udvarház, Cerant, An Ting

Galedon katonai körzet, Drakónis Szövetség

3024. november 9.

A nyílvessző az előző találattól két ujjnyira fúródott be, így téve teljessé az ötödik célpontra festett gyakorlómintát. Minobu a hatodik célpontra irányította figyelmét, és újabb vesszőt húzott elő. A húrra illesztette, és a feje fölé emelte az íjat. Egy szívdobbanásnyi időre megdermedt, aztán lejjebb engedte íját, s ugyanakkor teljesen meg is feszítette. Kivárta a pillanatot, amikor íjász, nyílvessző és célpont eggyé olvad. Várt, és…

– Férjem!

…a pillanat elérkezett; elengedte a nyilat, hadd repüljön kecsesen kijelölt helyére, a célpont közepébe.

Most már foglalkozhat Tomiko közbeszólásával.

Minobu levette az íjról a húrt, majd az állványára helyezte, és becsukta a borító fedelét, hogy megvédje fegyverét An Ting hűvös reggeli levegőjétől. A ház felé fordult, kimonóját felrántotta mezítelen vállára. Az ajtóban felesége állt, és csak úgy reszketett köpenyében.

Az asszony belépett, behúzta maga mögött a panelt, és karját a férje nyaka köré fonta.

– Olyan hideg vagy, férjuram. Nem végezhetnéd kyudo gyakorlataidat odabent?

– Ha azt tenném, nem lenne szükségem rá, hogy a karjaid közt melegedhessek – felelte az, és magához ölelte Tomikót. Minobu megtalálta a nő ajkát, miközben keze a szalag után kutatott, amellyel felesége hollószín haját fogta össze a tarkóján. Amikor lehúzta magával a futonra, az asszony haja szétbomlott, s mint a friss éjjeli égbolt, terült szét bizalmas együttlétük megóvására.

Tomiko kibontakozott az ölelésből.

– A szárnysegéded, Noketsuna százados hívott. Valaki találkozni akar veled.

– Az élet békés a határokon. – Kezével végigsimított asszonya nyakán, be a köpönyeg széle alá, és magához húzta. – Hadd várjanak.

– Gondterheltnek látszott – makacskodott a nő, bár hangja már fátyolos volt az élvezettől.

– Szánalmas az a szamuráj, akinek felesége többet törődik a kötelességgel, mint ő maga.

Tomiko incselkedve rámosolygott, miközben ujjával megbökdöste, és kicsusszant öleléséből. A férfi visszanevetett.

– Ha béke van is, jönnek még más idők – mondta a nő.

– Más idők, mi? Rendben, megyek a dolgomra – felelte férje, némi csintalan árnyalattal a hangjában. – De nem fogadok el zokszót az asszonyomtól, ha meglátogatom a szórakozó negyedet, mert ő elhanyagol.

Elhajolt a párna elől, amelynek finom cédrusfája komoly nyomokat hagyott volna rajta, ha eltalálja. Így azonban elrepült mellette, és ártalmatlanul a padlóra esett. Mivel az asszony nem nevetett vele, ránézett, és látta, hogy milyen komoly képet vág.

– Már megint azokkal a szörnyű Dragonyosokkal van valami, ugye? –A nő ezt inkább állította, mint kérdezte. – Szerencsétlenséget hoznak rád.

– Valószínűleg tényleg a Dragonyosok, de nem szabadna így beszélned róluk. Mióta másfél évvel ezelőtt kineveztek melléjük, jó szerencsét hoznak nekünk. Mint összekötőjüknek, ezt a szép otthont utalták ki nekünk, ahol kényelemben élünk. Ito fiunkat felvették a tavaszi félévre a Sun Zhang Akadémiára. Lehet ennél biztosabb jele annak, hogy a sors a kegyébe fogadott minket? Ezáltal biztos helye van a mech-harcosok között.

A nő sóhajtott, férje érvei nem győzték meg.

– Attól tartok, néha olyan ez az egész, mint egy illúzió. Úgy aggódom. Olyan sok időt töltesz azokkal a… zsoldosokkal.

Tomiko határozott undorral ejtette ki az utolsó szót. Minobu elgondolkozott, hogy az ő hangja is hasonló megvetésről árulkodott-e, amikor annakidején megtudta, milyen beosztást kapott. Ha így is volt, ez a korszak már véget ért. Sokat tanult a Dragonyosok mellett.

– Azért vagyok velük, mert ez a kötelességem.

– De a szabadidődet nem kellene azzal a Jaime Wolffal töltened.

– Nem, az tényleg nem kötelező. – Már megint a régi vita. – Ez legalábbis az én választásom. Jaime több mint egy egyszerű zsoldoskatona. Sok mindent el lehet mondani róla, de mindenekelőtt azt, hogy becsületes ember. Ráadásul nem a koordinátor bíztat minket rá, hogy az ígéretes lelkek előtt világítsunk rá a Sárkány felsőbbrendűségére? Én csak a dolgomat végzem.

Tomiko hátat fordított neki, ezzel a túlságosan is jól ismert gesztussal jelezve, hogy részéről a vitának vége.

A nő egyetlen szót sem szólt Minobuhoz, miközben az felöltözött. Amikor elkészült, a feleségére nézett, aki meg sem moccant. Az ajtóhoz lépett, kinyitotta, és kilépett a folyosóra.

– Az irodában leszek – mondta, és behúzta maga után a panelt.

A Hoshon udvarház magánszállásán átvezető séta rövid volt, de a sötét faburkolat és az aprólékos munkával készített shoji panelek olyan békéssé tették a légkört, hogy teljesen megnyugtatták. Ez az egyszerű, hagyományos módon berendezett ház gyakran volt rá ilyen hatással.

Minobu a belső ajtón át lépett be az irodába. A külső szobából behallatszott Natasa Kerenszkij harsány perlekedése, amint éppen a szárnysegédjét szidja. Szegény Michi Noketsuna! A fiatal tai-i túlságosan tapasztalatlan volt ebben a munkakörben ahhoz, hogy ilyen korai órán le tudja hűteni a tüzes Kerenszkij századost. Minobu leült az asztala mögé, és megnyomott egy kapcsolót, amely működésbe hozott egy jelzőfényt Noketsuna asztalán, hogy tudassa: Minobu az irodában van.

Noketsuna valószínűleg már alig várta a jelet. A Kerenszkij századost csitítgató kéréseket szinte azonnal felváltotta az udvarias felszólítás, hogy üljön le, amíg ő utánanéz valami fontos dolognak a belső irodában. A nő esélyt sem adott neki.

– Na nem, ez nem fog menni, kicsi japán kőfal. Én is észrevettem ám a lámpát! Megyek be veled!

A nő határozottan állta a szavát.

Michi Noketsuna ért először az asztalhoz. Minobu gyakorlott szeme észrevette, hogy a fiatalember feldúlt, ennek ellenére sikerült megőriznie hidegvérét. Külsőleg semmi jelét nem adta belsejében forrongó indulatainak. Michi bőre sötétebb volt, mint a japán ősökkel büszkélkedő Kuriták legtöbbjének, és Minobu gyanította, hogy ez a szín takarta el azt a szégyenpírt, melyet látogatójuk modora válthatott ki.

Natasa Kerenszkij szokása szerint kihívóan öltözködött. A sötétvörös fürtjeit összefogó ezüstszalag a rajta lógó ónix farkasfej díszítéssel ugyanúgy szépségét hivatott kihangsúlyozni, mint a ragyogó fényesre kikefélt pettyes bőrcsizma vagy bármely egyéb ruhadarab, amelyet viselt. A kifejezetten számára készített Marakov típusú kézi golyószórót a csípőjére szíjazva viselte, és a fegyver elefántcsont markolatán megcsillanó fény még inkább e testrészére irányította az ember figyelmét. A fegyver hatásosan támasztotta alá a nőről kialakult vészjóslóan fenyegető képet. Natasa nagyon jól tudta, milyen hatást tesz a férfiakra, és ezt az előnyét köztudomásúlag a legmesszebbmenőkig ki is használta.

Amint Noketsuna elkezdte felvázolni a helyzetet, Kerenszkij azonnal közbevágott, és Minobura zúdította érveit, aki így egyiküket sem tudta követni.

– Kérem, Kerenszkij százados, amint megtudom, mi történt pontosan, önt is figyelmesen végighallgatom – mondta, miközben a vele szemközt levő székre mutatott. A nő leült, de lába dühödt ritmusban kopogott a padlón. – Noketsuna százados, kérem kezdje újra az elejéről.

Noketsuna így is tett. A történet egyszerű volt, és Minobu nem először hallotta. Kerenszkij független százada, a hírhedt Fekete Özvegyek ismét itt töltötték szabadságukat, és mint korábban, a Polgárőrség megint őrizetbe vett párat közülük ittas randalírozás, közvagyon rongálás és egyéb rendbontó incidensek vádjával. Ezúttal legalább gyilkossággal nem gyanúsították őket.

Minobu végighallgatta, amíg szárnysegédje felolvassa az összes részletet, majd rákérdezett néhány dologra, és Kerenszkijtől kért további magyarázatokat. A nő tömör és ellenséges válaszai ellenére hamarosan világossá vált a számára, hogy az elkövetett bűnök jelentéktelenek, Kerenszkij tiltakozása pedig pusztán jelképes. Olyan ádázán védelmezte harcosait, mint nőstény medve a bocsait. Ami azt illeti, Minobu már más Dragonyosoktól is hallotta azt a véleményt, hogy ezek a bocsok, azaz harcosok akár a pokol összes bugyrán keresztül is követnék vezérüket. Sokan irigyelték ezt a lojalitást, és szerencsésnek tartották azt, aki ilyen odaadást tud kiváltani embereiből. Minobu nagyon sajnálta, hogy a nő viselkedése ennyire modortalan és udvariatlan.

Mivel nem először fordult elő, hogy Natasa csapata zavargásokat okozott An Tingen, Minobu úgy döntött, hogy állást kell foglalnia.

– Kerenszkij százados, bár An Ting bevételeinek jó része Wolf Dragonyosai rendelkezésére áll a szerződés időtartamára, nem ők a bolygó urai. An Ting népe már az előtt itt élt, hogy a Dragonyosok megérkeztek volna, és még jóval az után is itt lesznek, hogy a zsoldosok távoznak. Sem ön, sem az ön csapatai, sem bármely más Dragonyos nem rendelkezhet felettük. Miután a Polgárőrség szabadon engedi az embereit, az An Tingen töltendő idejük hátralevő részében a Boupeig katonai telepen kötelesek tartózkodni.

Kerenszkij újra tiltakozni kezdett, Minobu azonban a szavába vágott.

– Az okozott károkat természetesen a Dragonyosoknak kell megtéríteniük. Wolf ezredes egy mindenre kiterjedő jelentést kap majd a helyzetről és az ön viselkedéséről.

Kerenszkij jól láthatóan dühösen, mégis szótlanul távozott.

– Úgy viselkedik, mint egy férfi – jegyezte meg Noketsuna, miután a nő becsapta maga után az iroda külső ajtaját. Tapasztalatlansága láttán Minobu majdnem elnevette magát.

– Ez nem igazán meglepő. Férfiként éli az életét és nincs kizárva, hogy több időt töltött el már mech-harcosként, mint amilyen idős ön, fiatal barátom.

– Lehetetlen, hiszen alig idősebb nálam!

– Olvassa át az aktáját. Natasa Kerenszkij már akkor egy század élén állt, amikor magát még fel sem vették az akadémiára. – Michi szeme elkerekedett. – Igazán lenyűgöző asszony, Michi-san. És ő csupán egyetlen azok közül a lenyűgöző dolgok közül, melyeket Wolf Dragonyosai között találhat. Biztos vagyok benne, hogy hamar belejön majd. Különben nem önt kértem volna segédemnek. Nos, még mielőtt tovább dicsérném magát, mi a mai programunk?

Noketsuna először a katonai jelentésekre irányította a figyelmét. Minobu büszkeséget érzett amiatt, hogy az összes előrenyomuló Dragonyos egység kielégítően teljesítette feladatát. A Courasinon harcoló Epszilon ezred egységei jelentették, hogy feladatukat sikerrel végrehajtották, és indulnak haza, a Thestrián levő bázisukra. A Davionok tevékenysége minden körzetben minimálisra csökkent. Mindent egybevéve sehol semmi váratlan dolog nem mutatkozott.

A következő napirendi pont a helyben állomásozó, szabadságon levő Dragonyos egységek státusának átnézése volt. Wolf elkészített egy tervezetet az ezredek szabadságolási üteméről. Mindegyikben volt legalább egy egység – néha egy egész zászlóalj – amely éppen An Tingen táborozott. Ez változatosságot biztosított a szolgálatban levő egységeknek, aki pedig a határvilágokon harcolt, néha kipihenhette magát.

Ez egyben azt is jelentette, hogy a Dragonyosok hozzátartozóin kívül An Tingen mindig jelentős létszámú Dragonyos sereg állomásozott, mintha ez is egy helyőrségi bolygó lenne. Wolf egyszer elárulta Minobunak, hogy ez a beosztás valójában Takashi Kurita ötlete volt. Az ezredes azzal érvelt, hogy Kurita nagyúr tudta: Wolf a hozzátartozók számára kijelölt bolygót túl közelinek tartja a határhoz, és így egy nagyobb támadás esetén túlságosan sebezhetőnek is. Wolf feltételezte, hogy a koordinátor így akart még egy, a szerződésben nem szereplő bolygóra ingyen helyőrséget telepíttetni.

A szabadságon levő egységek váltása az előírt ütem szerint haladt. Branson százada az Alfa ezredből a terv szerint ma ér vissza Capráról, hogy helyet cseréljen Specter századával a Delta ezredből. A Zéta zászlóalj visszatér pihenésre An Tingre, a Bergman bolygón végrehajtott akciók után. Amíg a Gamma három százada vissza nem tér a harcmezőre, Boupeig környéke kissé túlzsúfolt lesz. Minobu kiadott egy parancsot, hogy nyissák ki a déli barakkokat, és készítsék elő a Zéta érkezésére.

Az ellátmányokról szóló számlák következtek. Minden rendben volt, ahogy lenniük kellett. A Béta ezred panasszal élt, mondván, hogy a hideget jól tűrő felszerelések utolsó szállítmánya selejtes volt, nem bírták a Borealis kontinens éghajlatának szélsőséges viszonyait. Minobu aláírta a kérvényt, és utasította a Beszerzési Részleget a hibás felszerelés lecserélésére. Nem vallott rájuk, hogy egy harcoló egységnek selejtes holmit szállítsanak. A Gamma ezred Béta egységének a Miseryn nem voltak ilyen panaszaik. Ezenkívül csak egy, a Ceres Métáitól érkezett hajórakomány fegyverrel kellett külön foglalkozni, mely An Ting orbitális állomására érkezett, és arra várt, hogy továbbküldjék a Delta ezred számára, Caprára. Miután elolvasta az árunyilatkozatot, és Noketsumával ellenőriztette az adatokat, Minobu jóváhagyta az átszállítást. A szállítmány valószínűlég még azelőtt eléri az ezredet, hogy az belevágna a soron következő hadműveletbe.

A listán az utolsó pont a Kiképző Központ hivatalos kérése volt, miszerint engedélyt kértek egy hadgyakorlat megrendezésére. Az északi félgömbön fekvő Hotei kontinens felett, orbitális pályán szerettek volna gyakorlatozni, és kérték, hogy jelenlétükről értesítsék a bolygó védelmi hálózatát. Mint mindig, Wellmann ezredes most is ügyelt a Dragonyos „fiókák” biztonságára. Minobu jóváhagyta a kérelmet, és továbbította azt a Kurita-helyőrségi parancsnoknak végső engedélyezésre.

Miközben Minobu az utolsó szavakat rótta a parancsnoknak szóló levélre, Noketsuna visszatért, kezében egy borítékkal, melyet a Komsztár pecsétje zárt le. A férfi arcán ülő komor kifejezés arról árulkodott, hogy aggódik a levél fontossága miatt.

– Ez épp most érkezett. Szigorúan bizalmas.

A boríték címzése a Törzsfőnök űrjárót jelölte meg feladó helyszínként. Bár a hajó már egy hete An Ting körüli pályán keringett, Minobu nem hallott Wolf felől azóta, hogy barátságosan jelezte visszatértét. Minobu kinyitotta a borítékot, és azonnal elolvasta tartalmát. A hivatalos közvetítő közeg használata csak arra volt jó, hogy Wolf felkeltse a figyelmét.

Noketsuna várakozón nézte, abban reménykedve, hogy elöljárója megtiszteli a bizalmas adatok megosztásával. Hamar elfogyott türelme.

– A Davion erők támadásba lendültek? Harcolnunk kell a Dragonyosokkal?

– Ez csupán egy meghívó, Michi-san. – Noketsuna csalódottan elszontyolodott. –Azonban önt is a meghívottak közé sorolja. Wolf ezredes bált ad egy olyan ünnep örömére, melyre a Döntéshozatal Napjaként hivatkozik. A Dragonyosok orbitális létesítményén tartják meg.

Noketsuna csalódottsága azonnal elpárolgott, amint meghallotta, hogy egy korábban tiltott területnek tartott helyre hívták meg. Arca ragyogott, nyilván a megtiszteltetéstől.

Minobu maga is nagy megtiszteltetésnek tartotta. Jaime Wolf ismét bizalommal nyújtotta felé a kezét, amelyet Minobu büszkén fogadott el az elmúlt hónapok során. A meghívás egy további lépést jelentett afelé, hogy Wolf a bizalmába és barátságába fogadja őt. Minobu nekilátott a meghívás elfogadását hivatalosan jelző levél megfogalmazásához.