34
Cerant főtere meleg, aranysárga fényben úszott. A Kormányzósági Palota, a kurita fennhatóság székhelyének magas épülete fenyegetően meredt a régi irodaházra, amely jelenleg Wolf Dragonyosainak Igazgatási Főhadiszállásaként szolgált. An Ting lakosai a két hatalom közt feszülő ellentétekről mit sem tudva, vagy legalábbis tudomást sem véve jártak-keltek. Utcai árusok kínálták finomságaikat és csecsebecséiket egymásra licitálva, hogy felhívják magukra a tömeg figyelmét. A sokadalomban néha felvillant a Polgári Védelem rendfenntartóinak élénkpiros és fehér sávos egyenruhája, így a puszta jelenlétükkel figyelmeztették sorsukra a bűnözőket és rendbontó elemeket. Az emberek mindenütt a saját dolguk után járva sürgölődtek. Egy csoport kurita katona tört utat magának a tömegen keresztül, és a Dragonyosok épülete felé tartott.
Élükön Minobu Tetsuhara lépdelt. Az épp máshol tartózkodó összekötő tisztet helyettesítette. Nyomában Michi és Charles Earnst sho-sa, a Ryuken-ni helyettes parancsnoka haladt. Velük volt Dela Saraguchi tai-i és hat biztonsági embere is. A csoport komor arckifejezése elég volt hozzá, hogy a tömeg egyetlen szó nélkül utat engedjen neki.
Felkapaszkodtak az irodaépület előtti hosszú lépcsősoron, és beléptek az oszlopcsarnok árnyékába. Amikor átlépték a tartóoszlopok által húzott határvonalat, Minobu felpillantott a épületet őrző, faragott
Myoo vicsorgó arcába. A vonásokon félreismerhetetlen eltökéltség tükröződött. Adjátok, ó, nagy szellemek, hogy az én kitartásom is ily erős legyen, fohászkodott.
Négy Dragonyos állt őrt az ajtónál, arcukon csupán zavar és aggodalom látszott. A kurita küldöttség anélkül viharzott el mellettük, hogy felfigyelt volna kapkodó tisztelgésükre.
Az előcsarnok meleg levegője megcsapta őket. Miközben a pulthoz sétált, Minobu megszemlélte, milyen változtatásokat eszközöltek a Dragonyosok az épületen azóta, hogy beköltöztek. Eltűntek a lelkesítő poszterek, melyek Kurita nagyurat ábrázolták, miközben a Szövetség érdekében nagyobb teljesítményre ösztönzik a dolgozókat. Azok a műremekek is eltűntek, melyek ugyanezen dolgozók lelkét balzsamozandó voltak közszemlére téve. A Dragonyosok mindent kihordták, ami nem pusztán hasznossági szempontból került ide. Ha az épület megrongálása nélkül leszedhették volna a Myoot, valószínűleg megtették volna.
– Hol találom Wolf ezredest? – kérdezte a recepcióban ülő hadnagyot.
– Az ezredes egy megbeszélés közepén van a tárgyalóban, Tetsuhara tai-sa – mondta a férfi, aki láthatóan értette a dolgát, és nem mutatott meglepetést a felfegyverzett biztonságiak láttán. A hadnagy barátságos hangon folytatta: – Biztos vagyok benne, hogy azonnal beszélhet vele, amint befejezték.
– Pultot biztosítani! – adta ki a parancsot Minobu, rá se nézve az embereire. – Noketsuna, figyelje a kommunikációs csatornákat.
Két katona karon ragadta a Dragonyos hadnagyot, mielőtt az még tiltakozhatott volna. A többi Kurita kezében levő kábítófegyverek láttán egyáltalán nem ellenkezett. Elfogói túlerőben voltak, és a fegyverek kellemetlen hatását sem volt kedve megtapasztalni, ezért hagyta, hogy a váróterembe vezessék. A pulttól távolodóban a hadnagy még látta, amint Minobu magányos alakja végighalad a belső folyosón. Az egész olyan gyorsan, fegyelmezetten és csendben történt, hogy az odakinn posztoló őrök fel sem figyeltek rá.
Minobunak nem okozott gondot a tárgyaló megtalálása. Gyakran járt itt, amikor még jobb szelek fújtak. Összekötő tiszti belépőkártyája felülírta az elektromos zárba táplált parancsot, és az ajtó halkan szisszenve feltárult. Amint belépett a terembe, minden fej feléje fordult, minden beszélgetés elhallgatott.
Végigfuttatta pillantását az arcokon. Némelyiken enyhe bosszankodás ült, mások zavartnak vagy meglepettnek tűntek. Egyik-másik puszta gyűlöletet sugárzott. Minobu feltételezte, hogy ez nem a személyének szól. Ki-érzéke csak megerősítette, hogy az ellenszenv az egyenruha ellen irányul. A Dragonyosok elegendő okot kaptak, hogy gyűlöljék a Kurita-ház jelképeit.
Az asztal túlsó végén Jaime Wolf ült. Arca semmit sem árult el gondolatairól, és Minobu sem érzékelte a zsoldos érzelmeit. Jaime kész rejtély volt.
Natasa Kerenszkij törte meg a drámai csendet.
– Magát nem hívtuk meg. Mit akar itt egy Kígyó? – sziszegte. Az ő arca a nyíltan gyűlölködők közé tartozott.
Minobu ügyet sem vetett a nőre, hanem egyenesen Jaime Wolfhoz szólt.
– Most kaptam egy hivatalos közleményt Samsonov hadúrtól. A tartalma azonnali megbeszélést kíván.
– Egy stratégiai megbeszélés közepén vagyunk éppen – jelentette ki Wolf.
– Éppen a Dragonyos stratégiákról lenne szó.
– Legyen. Foglaljon helyet. – Amint Minobu előrelépett, hogy elfogadja a hellyel kínálást, az asztal körül ülők zúgolódni kezdtek. – Csillapodjanak! – szólt rájuk Wolf. – Végig fogjuk hallgatni.
Shostokovitch ezredes felkelt, és átadta helyét Minobunak. A nagydarab, medveszerű ember ezután végigsétált az asztal mentén, és megállt Wolf mellett. Úgy tűnt, számára kényelmes így, karbafont kézzel végignézni az elkövetkező szóváltást.
Minobu elfoglalta az átadott széket, és egy hivatalos levélpapírt helyezett az asztalra. Egyetlen mozdulatot sem tett, hogy szétnyissa, vagy valamelyik Dragonyosnak átnyújtsa az üzenetet.
– A hadúr elküldte nekem a múlt havi, Udibi elleni támadásról szóló beszámolót.
Minobu várta, hogy Wolftól választ vagy magyarázatot kap, de egyik sem érkezett. Újra próbálkozott:
– A hadúr állítása szerint Wolf Dragonyosai engedély nélkül behatoltak ellenséges területre. Ennek következményeként hivatalosan is panaszt tett a Koordinátori Hivatalnál függelemsértés vádjával.
– Nem árulás? – kérdezte Korsht ezredes.
– Nem. Egy zsoldos nem lehet áruló – mutatott rá Minobu.
– De ezt érti alatta, nem? – erősködött Korsht.
– Nem ismerem a hadúr gondolatait, ezredes. Elképzelhető, hogy igaza van. De a vád mindenféleképpen igen komoly. – Minobu pillantása végigfutott a többi tiszt arcán. – A hadúr jó néhány vádat megfogalmazott, melyek között a szerződésszegés az enyhébbek közé tartozik.
A bejelentést tiltakozó hangzavar követte, amelyre Minobu számított is. Mindezzel természetesen Akumának is tisztában kellett lennie. Minobu eltűnődött azon, hogy vajon a Fénylő Kard egykori tisztje szándékosan választotta-e őt hírnökének, hogy a Dragonyosok ellenszenvét elhárítsa magáról, és inkább ellenlábasa felé irányítsa. Ezt a sorsot Minobu semmiképp nem kerülhette volna el, hiszen maga a hadúr parancsolta meg, hogy ma helyettesítse az összekötő tisztet, ezt pedig nem tagadhatta meg.
– A Dragonyosok semmit nem követtek el, amivel a Drakónis Szövetséggel kötött szerződés szövege ellenkezne – mondta Wolf.
Minobu remélte, hogy barátja visszautasítja a vádakat és bizonyítékkal fogja alátámasztani igazát. Ehelyett Wolf olyan szavakkal válaszolt, hogy Minobuban szemernyi kétség sem maradt afelől: tényleg a Dragonyosok mértek támadást Udibi ellen, épp ahogy Samsonov jelentésében áll. A körültekintő fogalmazás körmönfont jogi interpretációt rejtegetett. Kalmárok trükkje, nem méltó egy szamurájhoz.
– Akkor hát nem tagadja, hogy a Dragonyosok indítottak támadást az Egyesült Világok területén található Udibi nevezetű bolygóra.
– Mint a Dragonyosok parancsnoka, nem áll szándékomban sem megerősíteni, sem visszautasítani semmit, amíg nem olvastam a vádpontokat.
– Rendben, Wolf ezredes.
Minobu látni vélte, hogy Wolf szemében fájdalom villan a hivatalos megszólítás hallatán, de nem volt biztos benne. Wolf most csapatai felelős vezetőjeként volt jelen, nem Minobu jóbarátjaként. A köztük levő kötelék e pillanatban elvékonyodott, talán el is szakadt. Az egykor volt barátság arra késztette Minobut, hogy beszéljen vele.
– Samsonov hadúr azon jelentésében, melyet az Udibi ellen indított csapásról írt, a szóhasználat arra utal, hogy az eset rendkívül feldühítette. Ő olyan fajta ember, aki nem tudja elviselni, hogy kínos helyzetbe hozták. Az ő hozzáállása szerint ezúttal az önök sikere is terhelő bizonyíték. Magánlevélben azt is tudomásomra hozták, hogy felesküdött a Dragonyosok elpusztítására, amennyiben azok hűtlenek lesznek a Kurita-házhoz. Azonban úgy tűnik, a szövetség iránti hűségüktől függetlenül is úgy érzi, hogy az önök tettei foltot ejtettek a becsületén. Egy megszégyenített ember pedig szélsőséges tettekre is képes. Szégyene akkor is tovább hajtja, ha azok a tettek nem az ő érdekeit szolgálják.
Wolf figyelmesen hallgatta, és egy másodpercig csendben ült, miután Minobu befejezte mondókáját. Összekulcsolta ujjait, és töprengve a kezére nézett. Még akkor is a kezét bámulta, amikor megkérdezte:
– Azt mondja, mindenképp megpróbál majd elpusztítani minket?
– Nem tudhatom biztosan, mit fog tenni – felelte Minobu, és mély lélegzetet vett. – Figyelmeztetett, hogy fejét veteti minden kuritának, aki hajlandó segítséget nyújtani a Szövetség ellenében… vagy az ő személyével szemben.
– Nem kell nekünk segítség egy talpnyaló mocskos varangyos kígyó ellen – dühöngött Kerenszkij. – A Dragonyosok úgy fenéken rúgják, hogy elszáll Aldebaranig, meg vissza. Ha valami szemétséggel próbálkozik, pontosan ezt fogjuk tenni vele.
Az asztal körül ülő Dragonyosok kórusban helyeseltek. A sértő megjegyzések és háládatlan munkaadókat emlegető panaszok hangzavarából Kerenszkij hangja világosan kihallatszott.
– Állítsuk le őket azonnal, ezredes. Unity tudja, ők akarták!
– Kerenszkij századosnak sok mindenben igaza van – helyeselt
Korsht. – Talán az lenne a legjobb, ha most felbontanánk a szerződést és kifizetnénk a biztosítékot.
Erre több tiszt is rábólintott, vagy hangot adott egyetértésének.
– És azután hová menjünk? – érdeklődött Wolf. – Senkinek sem kell egy olyan zsoldoscsapat, amely összecsomagol, amint nehézségekbe ütközik.
– Meg fogják érteni – tiltakozott Patrick Chan őrnagy. – Senki sem hibáztathat minket Kurita faképnél hagyásáért.
– Tévedsz, Pat. Az Utódurak árgus szemekkel lesik minden mozdulatunkat – emlékeztette Wolf. – Ha egyikükhöz hűtlenek leszünk, mindegyikük azt feltételezi majd, hogy velük is ugyanígy bánunk, amint elégedetlenek leszünk. Amit mi kielégítő oknak tartunk, az egészen másnak látszik ott, ahol a bérünkről szóló csekket aláírják. Még ha jó üzleti okunk is van a szerződés megszegésére, még mindig ott van a becsületünk. Szavunkat adtuk. Ha megszegjük, mennyit érünk? Olcsó szószegőkké válunk, pontosan olyanná, amilyennek most akarnak beállítani minket. Melyikőtök merné azt mondani, hogy ezt szeretné?
Síri csend volt a válasz.
– Betartjuk a szerződés minden szavát – folytatta Wolf. – Ha a Szövetség átlépi a határt, megtehetjük, amit a becsületünk diktál. Addig azonban a Kurita-ház szolgálatában állunk.
A tisztek halkan, de határozottan, egymás után adtak hangot egyetértésüknek. Minobu észrevette, hogy némelyikük – köztük Kerenszkij és Korsht – egy szót sem szólt. De legalább nem ellenkeztek. Korábban hangoztatott véleményük ellenére Minobu szilárdan hitt benne, hogy egyikük sem szegi meg Wolf parancsát.
– A becsülethez való ragaszkodás igen nemes vonás, Wolf ezredes – jegyezte meg Minobu. – Ez még nagy szolgálatot fog tenni önnek.
Wolf éles pillantást vetett rá.
– Van még más is a tarsolyában, igaz, Tetsuhara tai-sa?
Nem tudni, Wolf csakugyan érzett-e fájdalmat az imént, vagy sem, Minobu számára azonban a hivatalos megszólítás késdöféshez hasonlatos sajgással járt. Lehajtotta fejét, vett egy mély lélegzetet, és lassan engedte ki. A hivatalos levelet lassan az asztalfő felé tolta, mielőtt Wolfra emelte volna tekintetét.
– Takashi Kurita nagyúr Luthienre hívatja, hogy ott adjon számot tetteiről.