36
3028. január 2.
– A Farkasfalka Egyes űrjáró megérkezett a 27-es dokkhoz – ismételte a hang azok kedvéért, akik esetleg nem értették az előző, japán nyelvű bejelentést. A bemondó elharapta a szavak végét, mintha zavarta volna, hogy meg kell ismételnie azt, ami amúgy is magától értetődő.
– Látjátok, mondtam, hogy az ezredes hajójáról beszélnek – mondta Susan Lean. A karcsú és nyúlánk nő túl fiatalnak látszott ahhoz, hogy századosi rangjelzést viseljen. Éppen afeletti elégedettségének adott hangot, hogy nyelvi téren sikerült túltennie százados társain. Lean különösen annak örült, hogy olyasmit vett észre, ami elkerülte Anton Shadd figyelmét. Különben is túl beképzeltnek tartotta a 7-es kommandó összes nagyágyúját.
– De amikor elindultak, azt mondták, hogy a 22-esre érkeznek – panaszolta Dechan Fraser.
– Lehet, hogy hazudtak, vagy csak tévedés történt, de ez teljesen mindegy, kölyök – mondta unottan Shadd. A csupa izom kommandós széles kezével egy meggyújtatlan cigarettával játszott. Díszegyenruhája nagyon újnak tűnt egy ilyen régóta szolgálatban lévő katonához képest, és a viselkedésén is látszott, hogy kényelmetlenül érzi magát a feszes szabású öltözetben. A bejelentés, hogy Wolf hamarosan megérkezik, felrázta Shaddet. Amióta elindultak a Héphaisztoszról, mást sem csinált, csak mogorván dörmögött maga elé. – A lényeg az, hogy beszéljünk az ezredessel, amint a fedélzetre lép.
Ezzel a férfi elhajította cigarettáját, és elindul a folyosó felé. Csoportjuk negyedik tagja egy lépéssel előtte járt. William Cameron hosszú lábának köszönhetően nagy léptekkel haladt a Dragonyosok élén. Az indulásra váró utasok és a szürkésbarna egyenruhás személyzet tagjai mind kitértek a céltudatos kvartett útjából. Időnként elhaladtak az állomás biztonsági őrei mellett, akiket csupán a mellükre tűzött névtábla különböztetett meg a személyzet többi tagjától, de ők sem firtatták a sietség okát.
Cameron befordult a 27-es dokk várójához vezető út egyik sarkán, majd váratlanul megtorpant. Dechan és Lean beleütközött, és majdnem feldöntötték. Shadd oldalra lépett az egymásba gabalyodott Dragonyosok mellett, és oldalfegyveréhez kapott. De mihelyt meglátta Cameron megtorpanásának okát, hamar lehiggadt.
A váróteremben Jerry Akuma chu-sa üldögélt kényelmesen. Ryuken egyenruháját viselte, amely mint mindig, most is makulátlanul feszült rajta. Az összekötőtiszti beosztását jelképező lánc hidegen csillogott mellkasán. Akuma lassan levette fényesre tisztított bakancsos lábát az asztalról, felállt, és hanyag testtartást vett fel. Egyáltalán nem úgy látszott, hogy meglepte volna a Dragonyosok váratlan felbukkanása.
Shadd végigmérte Akuma gúnyos mosolyát és szemének csillogását, amely arról árulkodott, hogy ismét bekövetkezett valami, amire előre számított. Jelentéktelen kis győzelem volt, amely egyáltalán nem érdekelte a Dragonyosokat, így a kommandós lassan lenyugodott. Akuma semmi olyan fenyegetést nem jelentett, melyet lézerfegyverrel kellett volna elintézni. Legalábbis most még nem. Shadd nem fogta vissza magát, hanem hagyta, hogy Akuma szánalmas akciója felett érzett megvetése kiüljön az arcára.
Ez a fickó rejteget még némi meglepetést, gondolta Akuma. Nem visel mech-harcosi jelzést, ennek ellenére úgy viselkedik, mintha az lenne, nem pedig valami alapkiképzést végigszenvedett ellátmányos vagy irodában ülő aktakukac. Fürgén reagál, és sokkal jobban ráhangolódik a környezetére, mint egy mech-harcos. Majdnem olyan szemfüles, mint Quinn, aki most is csöndben áll a sarokban. Ezt a Dragonyost nem veszi körbe a mech-pilótákra oly jellemző szánalmas gőg, nem hiszi magát sebezhetetlennek. Olyan ember, aki csak saját magára és a két kezére támaszkodik. Érdekes ilyesmit látni a Dragonyosok között. Vajon csak egy kivétel, aki erősíti a szabályt, tűnődött Akuma, vagy van néhány alakulat, amelyet a Dragonyosok nem tüntettek fel a személyzeti jegyzékben?
Amikor Akuma meglátta, hogy Shadd megnyugszik, és gyanakvása gyorsan elül, Quinnt pedig észre sem veszi, kissé csalódottan úgy vélte, nem is olyan veszélyes ember ez, mint amilyennek gondolta. Még ha egy egész zászlóalj is lenne olyan katonákból, mint ez a százados, akkor sem tudnák megakadályozni az elkerülhetetlent. Nem jelenthet fenyegetést olyasvalaki, akinek az ébersége potenciális ellenség jelenlétében lanyhul.
– Jöjjenek, tiszt urak – tessékelte őket beljebb Akuma. – Gondolom, Wolf ezredes fogadására jöttek. A zsilipelés hamarosan befejeződik, úgyhogy nem kell sokáig várakozniuk.
A Dragonyos tisztek lassú léptekkel óvakodtak be a váróba, és szétszóródtak a párnázott padok közt. Akuma meglátta, amikor Shadd hirtelen odakapja fejét, ahol a magas, szőke férfi áll. Akuma persze tudta, hogy a sarokban álló Quinn egyetlen izma sem rezdült, pedig teljesen tisztában volt a Dragonyosok minden mozdulatával. Shadd úgy tett, mintha a kurita ott sem lenne, megjátszott figyelmetlenségén Akuma remekül szórakozott.
A belső zsilipajtó körbefordulásának zaja vonta magára a figyelmet, mielőtt bármiféle kommunikáció kezdődhetett volna a tisztek között. A pneumatikus hengerek hangos szisszenéssel nyitották ki a zárat, amely elzárta a várót a kikötőben várakozó űrjáróhoz vezető folyosótól. A vastag fémajtó belecsusszant a falba, így felfedte a folyosón közelgő hét ember körvonalát. A hátulról beszűrődő fény kevés volt ahhoz, hogy a várakozók felismerjék őket. Csak miután beértek a váróterem fényébe, akkor változtak az árnyékok emberré, pontosabban Wolf ezredessé és öt tisztjévé. A hetedik érkező egy Kurita-tiszt volt, aki mereven meghajolt először Akuma, majd Wolf felé, mielőtt szó nélkül kisétált volna a teremből.
Wolf arcán marcona kifejezés ült. Nem kellett ki mesternek lenni ahhoz, hogy az ember lássa, mennyire ideges. Akuma bizonyos volt benne, hogy a Kurita Légiparancsnokság döntése dühítette fel, mivel nem engedélyezték az űrjárónak az űrugróról a Héphaisztoszra való átrepülését úgy, hogy nincs kísérő tiszt a fedélzeten. Ezt a tüskét is pont jó helyre szúrtuk a bőre alá, állapította meg magában elégedetten Akuma.
Wolf végignézett Akumán és a sarokban ácsorgó emberén, majd hátat fordított nekik, ezzel szándékosan lekezelte őket.
– Mi folyik itt? – tette fel a kérdést saját tisztjeinek.
Cameron megköszörülte torkát, hogy magára vonja Wolf figyelmét. Szemével Akuma felé intett.
– Ööö… ezredes – kezdte.
Wolf felemelte kezét, hogy elhallgattassa, majd fintorogva Akuma felé fordult. A kurita meg sem rezdült, amikor Wolf a fejével a folyosó felé intett.
Akuma úgy tett, mintha Wolf mozdulatát úgy értené, hogy szót ad neki.
– Nem értem, hogy tisztjei miért vonakodnak a fülem hallatára jelentést tenni. Nagyon izgatottnak látszottak, amikor megérkeztek – közölte, majd megjátszotta, hogy váratlanul megvilágosodik. – Ó, talán kellemetlen hírük van a Drakónis Szövetségről. Beszélhetnek teljesen őszintén, elvégre az összekötő tisztjük vagyok, ezért ha panaszuk van, nekem is tudnom kell róla. Hátha tehetek valamit önökért.
– Nem is számít, itt marad-e vagy sem, ezredes. Valószínűleg az állomás egész területén le tudnak hallgatni minket – lépett közelebb Stanford Blake őrnagy. Gyűlölete félreérthetetlenül érződött megvető szavaiból.
Wolf bólintott.
– Rendben, William, ki vele!
Cameron kelletlenül, mondhatni vonakodva vágott bele mondandójába:
– Nos, ezredes, a helyzet a következő. Amióta ön elutazott, volt néhány súrlódás a drakónokkal. A Kurita-média folyamatos félretájékoztatása teljesen aláaknázza a jó hírünket, és befeketít minket a polgárok előtt. Ugyanilyen nyersen bánnak velünk a helyőrségi világokon is. Ennek eredményeképp volt néhány tüntetés, tiltakozás, dulakodás vagy rajtaütés, de mindezidáig kézben tudtuk tartani az eseményeket. A csapatoknak viszont kezd viszketni a tenyere. Azt hiszem, itt bűzlik valami.
– Bűzlik! – tört ki Dechan Fraser. Türelmetlenül toporzékolt, amíg Cameron beszélt. – Akár az árnyékszék, vagy még jobban! Ne kerülgesse már a forró kását!
– Fraser százados, nyugalom! – figyelmeztette Blake.
– Miről beszél, fiam? – kérdezte Wolf halkan, tekintete tele volt aggodalommal.
– Múlt éjjel összeverekedtek. Néhány drákó beszerzett pár sérülést.
– Komolyat?
– Halálosan komolyat – motyogta Dechan szemét a földre szegezve.
Wolf hangja teljesen nyugodt volt, de nem magabiztos, hanem jeges nyugalommal.
– Pontosan mi is történt?
Dechan tétovázni látszott, ezért Shadd vette fel a beszélgetés fonalát.
– Öten Fraser századából, hárman Leanéből, ketten pedig az én… ööö… haverjaim közül szolgálat letelte után a Munnen's nevezetű bárba mentek inni egyet. Viszonylag rendes csehó. Amióta a mieink törzsvendégek, azóta csak Dragonyosok vagy a velünk rokonszenvezők jártak oda. Ezt a környéken mindenki tudta. Tegnap a bárban telt ház volt, azt hiszem, valamit ünnepeltek. Sok városon kívüli volt, néhány Ryuken zsoké, meg pár régi baka, de főleg idegenek. Egyre nagyobb hangerőn folyt a buli, és az idegenek tettek néhány megjegyzést a Dragonyosokra. A mieink nem voltak humoruknál, és ököllel válaszoltak. Amikor a füst szétoszlott, nekünk öt komoly sérültünk volt, egy életveszélyes. Három drákót nejlonzsákban vittek el. Mindegyik civilben volt.
– Ez roppant nyugtalanító, Wolf ezredes – háborodott fel azonnal Akuma. – A maga Dragonyosai nem tudják féken tartani az indulataikat, és engem ez megrémít.
– Azok a bajkeverők csak azt kapták, amire rászolgáltak! – makacskodott Dechan.
Shadd gyorsan Dechan vállára tette kezét, mire az elhallgatott. A kommandós szorítása sokkal jobban megnyugtatta, mint akárhány csitító szó.
– Csak lassan a testtel, kölyök! – mondta Shadd halkan, majd Wolf felé fordult, és a szemébe nézett. – A bunyó teljesen fair volt. Azok a drákók a tűzzel játszottak, nem csoda, hogy megégették magukat.
– Gondolom lesz némi kellemetlen következménye – mutatott rá Blake. – Nyakam rá, hogy hamarosan nyilatkozik néhány szemtanú, aki elmeséli, hogyan provokálták ki a Dragonyosok az összetűzést.
Akuma ügyet sem vetett a hírszerző tiszt vádló pillantására. Inkább Wolf arcára szegezte tekintetét, azt latolgatva, hogyan fogadja a rossz híreket. Az ezredes arckifejezése az érzelem legcsekélyebb jelét sem mutatta.
– Talán így is volt – bökte ki Akuma. – Lehet, hogy a katonái azt gondolták, jó ötlet lenne az Újév Ünnepét kihasználni, és a tömegben el tudják rejteni bűnöző hajlamaikat. Talán tényleg ők provokálták az ártatlan polgárokat, hogy azok erőszakos cselekedetre ragadtassák magukat; aztán ezeknek a szerencsétleneknek a megalázásával oltották brutális lelkük vérszomját. Egy képzett harcos szándékosan provokál egy gyenge fizikumú polgárt: ez akár gyilkosságként is felfogható!
– Gyilkosság?! Azok a tetves Kígyók nem voltak civilek, de még csak a fizikumukra sem lehetett panasz! Öt kiváló harcost küldtek kórházba! Csapdába csaltak minket!
– Fraser! – csattant fel Wolf. – Fogja vissza magát!
Akuma is közbeszólt, hangja vészjóslóan csengett:
– Ennek az incidensnek még komoly következményei is lehetnek!
Wolf ingerülten fordult az összekötő tiszthez.
– Milyenek? Közbeavatkozik a Drakónis Szövetség hadserege?
– A katonai beavatkozás lenne a legdrasztikusabb megoldás, ezredes. Jómagam egyáltalán nem javasolnám jelen helyzetben. A saját tisztjei is azt jelentették, hogy a katonák nem voltak szolgálatban. A szerződésben foglaltak szerint a polgári törvények és szabályok vonatkoznak rájuk abban az esetben, ha szolgálaton kívül elhagyják a számukra kijelölt katonai területet. Ezért ez teljes egészében polgári ügy, és mint ilyen, a Polgári Védelem csapataira és az Igazságügyi Minisztérium hatáskörébe tartozik. Ha a nyomozás során bűnösnek találtatnak, azért kezeskedem, hogy a katonái alaposan megfizetnek a vétkeikért. Addig viszont elvárom, hogy a kérdéses katonák és mindenki, akinek a legcsekélyebb köze is volt az esethez – akár csak mint szemtanú –, a bolygón maradjon.
Ennek hallatán a Dragonyosok közül többen is felmordultak, Akuma nagy örömére, bár ezt igen jól leplezte. Kifejezéstelen arccal és közönyös hangon folytatta:
– Biztosíthatom róla, Wolf ezredes, hogy polgári konfliktusokat nem keverjük össze a katonaiakkal.
– Nem könnyíti meg a dolgunkat, igaz?
– Ezt most hogy érti, ezredes? – kérdezte Akuma meglepetést színlelve, miközben már várta a kérdést.
– Rendben. Ezúttal a maguk szabályi szerint játszunk.
Wolf ezredes Cameron felé fordult.
– William, készítse elő a hajóját, hogy visszaszállítsa Kormenszkijt és csapatát a Héphaisztoszra.
– És velünk mi lesz, ezredes? – kérdezte Shadd az összegyűlt századosok nevében.
– Önök négyen csatlakoznak Blake-hez és hozzám a hajómon, és azonnal indulunk tovább a bolygóra. Gyerünk!
Ahogy a Dragonyosok elindultak, hogy teljesítsék a parancsot, Wolf visszafordult Akuma felé, mintha még eszébe jutott volna valami.
– Mint a sikeres együttműködésünkért felelős tiszt, válaszolna néhány kérdésre a Drakónis Szövetséggel való közreműködésünkkel kapcsolatban?
– Természetesen, ezredes. Ez a dolgom.
– Miért nem vettem hírét ezeknek a problémáknak a Luthienről ide vezető utam során?
Akuma tanácstalanul széttárta a karját.
– Sajnos erről nincsenek információim. Az irodámból rendszeresen küldtünk jelentést mindazon rendszerekbe, amelyeket ön is érintett utazása során. Elméletileg ott kellett várniuk önre. Nem kapta meg egyiket sem?
Wolf csupán egy fintorral válaszolt.
– Én csupán egy egyszerű katona vagyok, Wolf ezredes, nem pedig Komsztár adeptus. Talán velük kellene beszélnie, elvégre ők foglalkoznak a csillagközi kommunikációval. Talán nem ártana kikérdezni a saját tisztjeit sem. Ha tőlük sem kapott jelentést, annak az lehet az oka, hogy féltek jelenteni saját hanyagságukat és hozzá nem értésüket.
Wolf az utolsó megjegyzésre felkapta a fejét. Akuma jól tudta, hogy nincs alapja annak, amit mondott, de elégedettséggel töltötte el, hogy ismét sikerült feldühítenie a Dragonyost. Wolf persze tudja ezt, de a feltételezés, hogy nem bízhat saját embereiben, még jó darabig ott fog visszhangzani fülében. Féregként fogja rágni a beosztottjaiba vetett hitét, és az így elvetett magnak még lesz egyszer gyümölcse.
– Miért zavarják a Dragonyosok rendszeren kívüli kommunikációját? – kérdezte Wolf, ügyet sem vetve Akuma piszkálódására.
– Ne legyen paranoiás, ezredes. Az általános zavarás része a Ryuken-ichi rendszeres gyakorlatainak, és néhány órán belül véget is ér. De addig sem csak önök esnek ennek áldozatul. Hamarosan annyit beszélhet, amennyit csak akar. – És hogy előadását méltó módon fejezze be, és tovább dühítse a másikat, még hozzátette: – Kíváncsi vagyok, hogy fogja mindezt elrendezni.
Akuma elindult az űrjáróhoz vezető folyosón, szorosan a nyomában Quinn-nel. Wolf mozdulatlanul meredt utánuk.
– Akkor indulhatunk? – szólt vissza Akuma.
Wolf csak egy jeges pillantással válaszolt, majd fogait összeszorítva követte őket.