Batan terület, Quentin IV

Drakónis határvidék. Egyesült Világok

3023. június 13.

Hamilton Atwyl egyáltalán nem emlékezett a becsapódásra.

Amikor kinyitotta szemét, a hátán feküdt és az eget bámulta. Hűvös szellő simított végig arcán. Az agyag és föld testes illata majdnem elnyomta az égő olaj-, műanyag- és vérszagot.

– Gianni, magához tért!

Atwyl összerezzent a kiáltásra. Izmai megfeszülésétől fájdalom hasított a fejébe, és elhomályosította látását. A futva közeledő léptek rezzenései további fájdalomhullámokat indítottak útjukra. Ezúttal a háta is sajogni kezdett. A nap kellemes melege eltűnt, amint a Kék Raj életben, maradt pilótái köréje gyűltek.

Valami megcsípte a karját, majd Gianni Bredel hangja széttépte a látását elhomályosító ködöt.

– Jól vagy? Azt hittük, beállsz farmernek, úgy felszántottad a földet a Luciferrel.

– Én is – hörögte Atwyl a Lucifer pilótafülkéjének túlforrósodott levegőjétől száraz torokkal. – Carmody ezredes minden bizonnyal leszedi rólam a rangjelzéseket ezért az előadásért.

– Ostoba egy mutatvány volt, Ham – korholta Bredel –, de igazán lenyűgöző. A gép műszerei csak „túlórában” vették azt az utolsó rárohanást a mechre. Nagy kár, hogy hősiességed díjazatlan marad.

Atwyl nem értette, miről beszél a társa. A pokolba, de lassan forog az agya! Bredel látta arcán az értetlenséget.

– A gép fekete doboza megsemmisült – magyarázta, és megtapogatta az oldalán lógó lézerfegyvert. – Nincs felvétel erről az öngyilkos rohamról, és mi – kacsintott Gordon és Hall felé – sosem fogjuk elmesélni senkinek.

A többi pilóta bólintott, arcukra széles vigyor ült ki.

Most már Atwyl is megértette. A raj többi tagja ezek szerint megkereste és megsemmisítette a fekete dobozt. A dobozzal együtt pedig megsemmisült a bizonyíték is, amely azt mutatta volna, mennyire rosszul becsülte meg a helyzetet parancsnokként. Carmody sosem fogja megtudni az igazságot. A Kék Raj meghálálta a védelmező lojalitást, amelyet Atwyl tanúsított a beosztottaival szemben. Számukra az effajta hozzáállás sokkal nagyobb jelentőséggel bírt, mint egy paszományos egyenruhás ezredes elképzelése a hivatásosok szenvtelenségéről. Atwyl alig érezte a fájdalmat, amit mosolyra húzódó arca okozott neki.

Bredel vadászgépében pityegni kezdett a kommunikátor, így a beszélgetés félbeszakadt. A pilóta felugrott és a repülőhöz futott. Hall és Gordon halkan beszélgetni kezdtek, de Atwyl nem tudott a szavukra figyelni. Hangjuk lassan a messzeségbe veszett, agya lassan, nehézkesen forgott. Végül arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg beadtak neki néhány fájdalomcsillapítót.

Bredel visszatért a Lucifertől, és egy hátizsákot tartott a kezében. Halkan váltott pár szót Hallal és Gordonnal, mielőtt lehajolt volna Atwylhez.

– Ez a hívás fentről jött. Azt mondta, elérkezett a kettes fázis ideje. Mivel mi már úgyis itt vagyunk, a Kék Rajt is a levegőben szeretné tudni, a Nyomkeresők légi fedezetének részeként.

Atwyl megpróbált felkelni, de Bredel már számított erre, és visszafogta.

– Ezúttal a Kék Raj nélküled fog szárnyalni. A géped romokban hever, ahogy te magad is. Most ki kell maradnod a buliból.

A pilóták felemelték Atwylt – ügyet sem vetve annak tiltakozására –, és egy hevenyészve összetákolt hordágyra tették. Felvitték az emelkedőn, és bevitték a közeli erdő fáinak árnyékába. Azonban bármilyen óvatosak is voltak, az elkerülhetetlen rázkódás okozta fájdalom keresztülhasított a fájdalomcsillapító vonta függönyön. Bredel vigyázva felültette, miközben a többiek kisebb facsemetéket és bokrokat vágtak ki, hogy azokkal álcázzák pihenőhelyét. Hall még egy takarót is terített a vázra, mielőtt a leveles ágakat ráhalmozták volna. Miután meggyőződtek róla, hogy Atwyl fekvőhelyét a lehető legjobban elrejtették, Bredel átnyújtott főnökének egy Binox képerősítőt.

– Most pedig, fenség, az első sorból nézheti végig a műsort. Még saját hangfala is lesz – mutatott az Atwyl mellett heverő kommunikációs egységre. A pilóta arckifejezése kissé elkomolyodott. – Maradj nyugton, Ham. Amint lehet, visszajövünk érted.

Bredel ezek után felkelt, és odakiáltotta Halinak és Gordonnak, hogy ideje a gépükért indulniuk. Atwyl egyfajta, a beléje fecskendezett gyógyszerek által kiváltott közönnyel bámulta a lejtőn lekocogó férfiakat.

A fülébe dübörgő hang rángatta ki abból az álomszerű ködből, amely lassan kezdte elnyelni. Odafordult, ahol addig a Kék Raj vadászrepülői álltak. Mindegyik eltűnt, a zaj azonban folytatódott. Megrázta a fejét, de mivel a hang továbbra is megmaradt, körülnézett, mégis honnan jöhet. Két, Dragonyos-jelzést viselő űrvadász suhant el fölötte. Batan és a város peremén álló űrkikötő felé süvítettek. Nyomukban egy testes Leopárd CV űrjáró haladt, jelzései szerint Carmody ezredes zászlóshajója. Körötte egy tucat vagy még több vadász rajzott, jól ki tudta venni köztük a Kék Raj megmaradt gépeit. Miközben szemmel követte őket, a kisebb repülők széthúzták az alakzatot a nagy űrjáró előtt. Ahogyan az utolsó néhány vadász, úgy ez a raj is egyre alacsonyabbra ereszkedett, miközben az alakzat az űrkikötő felé száguldott. A Kék Rajhoz hasonlóan ők is mélyrepüléssel próbálták kicselezni a kikötő védelmi rendszerét.

Amennyire Atwyl látta, a taktika hatásos volt. A védők lassan és szervezetlenül reagáltak a támadók váratlan felbukkanására. Amint lőtávolba értek, a Dragonyos űrvadászok tüzet nyitottak az űrkikötőre. Rakéták hada és a szivárvány minden színében tündöklő energiasugarak bombázták a védelmi vonalakat. A látszólagos káosz ellenére Atwyl úgy vélte, látja, hogy a támadók a fegyverállványzatokra összpontosítják a csapásokat, miközben a leszállópályákat és az irányításhoz szükséges épületeket megkímélik. Keze a képerősítő után tapogatódzott.

Épp, mikor kezébe fogta, három, ék alakzatban repülő gép zúgott el fölötte. A korábban érkezett repülők nyomvonalán haladtak. Atwyl először attól tartott, hogy Davion-harcosok, akik a Dragonyosok ellen vonulnak, de a gépek oldalán vicsorgó farkasfej meggyőzte, hogy téved.

Az élen haladó Leopárd osztályú űrjáróban űrvadász-repülők számára is volt hely. Valószínűleg a hozzá tartozó hat gép is benne volt az éket kísérő rajban. Az utána érkező kettő is a Leopárd osztályba tartozott, de azok a szokványosabb, csatamechek szállításra kialakított modellek voltak. Mindegyik egy egész szakasz, azaz négy óriás harci gépezet szállítására volt alkalmas, ezenkívül két-két űrvadász-repülő is elfért rajtuk. Atwyl úgy becsülte, hogy az ezekről származó gépek az előző hullámmal érkeztek.

Amikor a második raj félúton járt az erdő és a kikötő között, négy újabb űrjáró tűnt fel a már bejáratott útvonalon. Ezeket is a Dragonyosok farkasfeje ékesítette, de különböztek az eddigiektől. Fury osztályba tartozó csapatszállítók voltak, egy-egy század és nyolc segélyjármű fért el a fedélzetükön.

Atwyl keresésre állította a kommunikációs egységet, hogy megtalálja a Dragonyosok harci frekvenciáját. Ezután a kikötőre irányította a Binoxot, így még éppen sikerült elkapnia az első raj hullámának végét. A Dragonyosok gépei közül jó néhányan harcba szálltak azokkal a Davion vadászrepülőkkel, amelyeknek időközben sikerült felszállniuk. Atwyl eltűnődött, vajon a bátorság vagy az ostobaság kényszerítette rá őket, hogy egyszerű, atmoszférikus gépeikkel kiálljanak a Dragonyosok űrvadászai ellen. Az atmoszféraközi hajók annyival fejlettebbek voltak, hogy a harc kimeneteléhez semmi kétség nem férhetett.

A mechszállítók elérték a leszállópályákat. Atwyl látta, hogy a futóművet még mindig nem engedték ki, pedig már csak alig tíz méterrel repültek a pálya felszíne felett. Észrevette, hogy a mechek által használt ajtó nyitva áll, ekkor arra is rájött, mire készülnek. A Wolf Dragonyosainál leszolgált tíz év alatt elég gyakran hallott már erről a manőverről, de még sohasem látta. Igen jól képzett harcosok és megbízható felszerelés kellett hozzá. A Dragonyosok mech-zsokéi „letöltés” névvel illették a manővert, a közönséges emberek inkább „őrültség”-nek nevezték.

A Leopardok tüzet nyitottak, nehogy a vadászraj támadását túlélt védők előmerészkedjenek. A jobb szárnyon repülő gép kissé leszakadt, hogy megtisztítsa a jobbra húzódó védőpásztát, ahogy társa is ezt tette a másik oldalon. Az Útkeresők csatamechei ekkor jelentek meg az ajtófülkében. Az űrjárók által kavart szél ide-oda lökdöste az óriási gépeket. Atwyl hallotta a koram egységen érkező parancsot az ugrásra. A mechek egyszerre rugaszkodtak el. Némelyik a hátára erősített, némelyik a lábába épített ugrórakéták segítségével lassította a félelmetes zuhanást.

A mechek talpa szikrát hányt, miközben rövid csúszás után végre talajt értek a leszállópályán. Egy Stinger harmonikaként zuhant a földre, mivel bal lába a talaj érintésekor összecsuklott. A többi csatamech teljes erőbedobással vetette magát a küzdelembe. Némelyik azonnal tüzet nyitott azokra a lövegállásokra, amelyeket a légierő egységei eddig megkíméltek. Mögöttük dübörögve közeledtek a Furyk.

Atwyl komm egységéből újabb parancs harsant. A leszállópályán álló csatamechek hasra vetették magukat, és beszüntették a lövöldözést. Akárcsak a Leopardok korábban, a Furyk is V-alakban támadtak, és a feléjük eső célpontokat lőtték. Koherens fénynyalábok, ion-lövedékek és rakéták záporoztak a védőkre.

Egy szakasz Davion-csatamech tűnt fel az irányítótorony mellett, de az élen repülő Fury azonnal lekaszálta részecskesugaraival és rakétáival az első kettőt. A harmadik mech, egy ENF-4R Enforcer lekuporodott, miközben a negyedik visszahúzódott a torony mögé. A hason fekvő mech tüzet nyitott gépágyújából az egyik Dragonyos mechre. A lövések apró kráterei himlőhelyessé tették a betont, és belemartak a célba vett mech páncéljába is. A Dragonyos mech állta a sarat. A Davion-pilótának valószínűleg még csak ideje sem maradt a csodálkozásra, mert a távozóban levő űrjárók lecsaptak az Enforcer rejtekhelyére. Mivel az Enforcer volt az egyetlen olyan, fúziós motorral felszerelt harci gép a leszállópályán, amely használta a fegyvereit, könnyű célpontot nyújtott az űrjárók számára. A mech végtagjai szanaszét repültek, ahogy a tárban levő töltények sorra berobbantak. Az Enforcer gépágyúja éppen az utolsó töltényeket lőtte ki a hevederből, amikor karja leszakadt, és pörögve elszállt a levegőbe.

Mialatt az űrjárók a Davion-csatamechet szedték ízekre, újabb parancs érkezett a Dragonyosok által használt frekvencián. Egyik gyalogos a másik után vetette ki magát a száguldó Furykból. Mindegyikük ugrórakétát viselt a hátára erősítve. Az előttük érkező mechekhez hasonlóan az ugróegységek is a rakéták tolóerejét használták arra, hogy a becsapódás előtt lefékezzék zuhanásukat.

Miután megszabadultak terhüktől, az űrjárók a magasba emelkedtek, hogy csatlakozzanak a légierő derékhadához. Ők szegődnek majd az Egyesült Világok menekülő egységeinek nyomába, így megakadályozva, hogy azok erősítést hívjanak. Atwyl a hadművelet ezen részét már jól ismerte, mivel többször is részt vett már benne.

A mellette heverő komm egység ismét életre kelt. Most, hogy a legsürgősebb parancsok végrehajtásán túl voltak, a csatornákon újra megindult a szokásos forgalom. A Dragonyos mechek feltápászkodtak, és folytatták a támadást. Az ugrórakétákkal ellátott mozgékony gyalogság szinte azonnal a mechek által elfoglalt állásokhoz sietett.

A villámgyors, meglepetésszerű támadás alaposan megkönnyítette dolgukat: a Dragonyosok hamarosan átvették az uralmat a kikötő teljes egésze felett. A magaslati pontról Atwyl jól látta a visszavonuló Davion csapatokat. Ahogy dél felé távolodtak tőle, a Dragonyosok frekvenciáján érkező kiáltások és parancsok is lassan megváltoztak: az eddigi diadalüvöltések és harci zajok után megkönnyebbült zsivajok töltötték meg a csatornát. A Furyk is lassan visszatértek, hogy kirakodják a gyalogság járműveit.

Atwyl megnyugodva hallgatta az izgatott beszélgetést. A harci események követése és izgalma minden energiát kiszívott belőle. Majdhogynem elbóbiskolt, de ekkor a felharsanó parancsnoki jel hatására elhallgatott minden fecsegés.

A csendet Carmody ezredes tisztán csengő hangja törte meg.

– A leszállópálya biztosítva, Wolf ezredes. Megkezdheti a landolást.