Cerant, An Ting

Galedon Katonai Körzet, Drakónis Szövetség

3028. január 11.

Chou sho-sa átkozódva rángatta egyenesbe Sárkánya orrát valahol Cerant északkeleti végében. Ahogy mechje végigdübörgött a nyolc napnyi harctól megsebzett lakóépületek között, téglák zuhogtak alá mennydörögve: egy közeli fal összeomlott a hatvantonnás csatamech léptei keltette rezgéstől. Szürke por szitált alá.

A Dragonyosok megjósolt bekerítő hadművelete egyre késett. Ez a feltételezés tehát éppen úgy alaptalannak bizonyult, mint a szándékaikról szóló híradások túlnyomó többsége az utóbbi nyolc napban. A Dragonyosok kísértetekként tűntek fel: lecsaptak, azután köddé váltak. Úgy tűnt, kedvükre barangolhatnak a városban.

A dolgok nem álltak valami fényesen. An Ting szövetségi bolygó volt, Cerant pedig kurita város. Azoknak a csavargó jöttmenteknek nem volna szabad ilyen jól elboldogulniuk itt, és különösen nem lett volna szabad hűséges drakónokat ekkora veszélybe sodorniuk. Ez megengedhetetlen! A zsoldosok egyre-másra tőrbe csalták a Ryuken mecheket, vagy villámtámadást intéztek ellenük biztonságosnak hitt utóvédterületeiken.

Chou harcosai nem voltak felkészülve ezekre a gerillaháborús módszerekre. Néha úgy tűnt, mintha a Dragonyosok mindent látnának, ami Cerant-szerte történik, noha ez ép ésszel végiggondolva teljesen lehetetlen volt. A város körüli röppálya elvadult senkiföldje volt: az ide kilépő űrjárók vagy hadihajók azonnali célponttá váltak, mielőtt még lehetőségük lett volna megfigyeléseket végezni az odalenti eseményekkel kapcsolatban. A Dragonyosoknak éppen úgy a földi felderítésre kellett bízniuk magukat, mint a Ryukennek.

És ha a Ryuken földi felderítése rossz volt, a harci eredményességük egyenesen katasztrofálisnak nevezhető. Chou szigorúan a papírformának megfelelően vezényelte le a Boupeig barakkok elleni támadást, de az akció már a kezdetétől fogva rosszul haladt. Noha a kurita mechek baj nélkül elérték kiindulási pontjukat, és a megfigyelők nem jelezték, hogy a Dragonyosok megneszelték volna a készülődő támadást, a legváratlanabb pillanatban egy sereg csatamech tört rájuk, szétzilálva soraikat.

A vezetőjük egy sötétkék Árnyéksólyom volt, mellén sólymot formázó ábrával. Pilótája megveszekedett dühvel, szenvedélyes bátorsággal harcolt, bajtársain is túltéve. A Dragonyos harci gépek körülrajzották az összegyűlt kurita mecheket; a támadásuk teljesen váratlanul érte őket. Megállíthatatlan előrenyomulásukkal pedig még jobban meglepték a Ryuken pilótákat.

Váratlan támadásukkal a Dragonyosok hihetetlen pusztítást vittek végbe. Két Ryuken mech teljesen használhatatlanná vált, és még jó néhány erősen megrongálódott, mielőtt a Kurita-hadművelet egyáltalán megkezdődött volna. Hogy maguk a Dragonyosok is szenvedtek-e komolyabb károkat a néhány látható felületi sérülésen túl, azt Chou nem tudta megállapítani.

A rajtaütés rombolólag hatott a Ryuken harci moráljára, de ami még rosszabb: a Dragonyosoknak sikerült valahogyan figyelmeztetniük a barakkokban levőket a Kurita mechek készülődő támadására. Mire a haderő megérkezett a célponthoz, a védő csatamechek már beindítva, bemelegítve, harcra készen várták őket.

A zsoldosok védekező taktikája igen erősnek bizonyult, és a Ryukeneknek sorra le kellett mondaniuk korábbi terveikről. A „villámháború” egyre hosszabbra és hosszabbra nyúlt. Végül a legrosszabb is bekövetkezett: amikor két szakasznyi újonnan érkezett zsoldos mech hátba támadta a Ryukeneket, azok szégyenszemre megfutamodtak. Chou később megtudta, hogy ezek voltaképpen szimulátor-mechek voltak, és zöldfülű újoncok vezették őket. Ez azonban mit sem számított; az erősítés puszta megjelenése elég volt hozzá, hogy összezavarja a Ryuken sorait.

Közeli robbanás hangja rántotta vissza Chout a jelenbe. Felkapta a fejét: nem messze tőle fekete füstfelhő gomolygott, lángok csaptak föl. Nagyobb sebességre kapcsolta a Sárkányt, nem törődve az utcakövek fájdalmas csikorgásával. Attól tartott, hogy pontosan tudja, minek kellett történnie.

Félelmei néhány percen belül beigazolódtak. Egyetlen mozdulattal megálljt parancsolt Sárkányának, és döbbenten meredt a pusztítás maradványaira. Míg a Ryukenek figyelmét elvonta a váratlan rajtaütés, a Dragonyos haderő másik részének sikerült lerombolnia a Ryuken hadállásokat. A parancsnoki szállás helyén puszta romhalmaz maradt, a két kis őrmech szánalmas ronccsá görbült. A robbanás, úgy tűnt, egy lőszerszállító járműben következett be, és a földdel tette egyenlővé Chou parancsnoki sátrát csakúgy, mint a Ryuken-ni utolsó megmaradt hűtőfolyadékos járművét. A tűz megfékezhetetlenül dühöngött, a körös-körül álló épületeket fenyegetve. Chou semmit nem tehetett ellene.

A Kettes Zászlóalj az Egyestől délre, a város másik részén tartózkodott, de dél óta tőlük sem kapott hírt. A Hármas Zászlóalj pedig Lean századával harcolt valahol Cerant egy távoli szegletében. Ha velük akarnának egyesülni, az Egyes Zászlóaljnak keresztül kellene törnie a Dragonyosok kezén lévő városrészeken. Tekintve, hogy erőik kimerültek, ez a vállalkozás kész őrültség lett volna.

A Ryuken-ni magas rangú és hatalmas parancsnoka egész délelőtt távol volt, valamiféle vezetői megbeszélésen. Stratégiai megbeszélés a Ryuken tábori parancsnok nélkül? Micsoda értelmetlenség! A poklok fenekére Akumával! Az ő mesterkedéseinek köszönhető, hogy a Dragonyosok erre a vad és brutális harcmodorra vetemedtek! Hogyan adhatta a beleegyezését Samsonov hadúr egy ilyen őrült tervhez? A tai-sho talán nem volt tisztában tettének következményeivel? Azt hitte, hogy Akuma kedve szerint manipulálhatja őket?

Végül is a Ryukenek sétáltak bele abba a csapdába, amelyet Akuma a Dragonyosoknak szánt; Chou azonban nem engedhette, hogy megsemmisítsék az ezredét. Akik megmaradtak, azokat meg kell óvnia, hogy ismét harcolhassanak a Kurita-ház szolgálatában. Ameddig Chou nem tudja elérni Akumát, ő a parancsnok. Most először érezte úgy, hogy Akuma távolléte talán még az előnyükre is válhat.

Chounak először is az Egyes Zászlóaljat kellett megmentenie, mielőtt a Ryuken-ichire gondolhatott volna. Muszáj lennie valami megoldásnak! Hosszan tanulmányozta taktikai térképét, délre vezető átjárót keresve, hogy csatlakozhasson a Kettes Zászlóaljhoz; végül talált néhány ösvényt, amelyeket a térkép szerint még nem kerítetek hatalmukba a Dragonyosok. Legalábbis az adatok legutóbbi módosításáig nem… Chou végül kénytelen volt elhinni, hogy a térkép pontos, máskülönben az utolsó reményről is le kellett volna mondania.

A sho-sa maga köré gyűjtötte az Egyes Zászlóalj maradékát. Ha sikerül egyesülniük a Kettessel, együtt talán keresztülverekedhetik magukat a Hármashoz, és ez elég lehet ahhoz, hogy elhagyják a várost, átengedve a zsoldosok kénye-kedvének. A Dragonyosok máris úgy viselkedtek, mintha az övék volna az egész. Az ellenállás a biztos halált jelentené az ezred számára.

Két szakasz csatlakozott hozzá, majdnem egyszerre. Chou előreküldött egy Párducot, hogy derítse fel a terepet, a többieknek pedig parancsot adott, hogy oszoljanak szét, és párhuzamos utcákon keresztül nyomuljanak előre. Majdnem negyedórányi feszültség után végre az elhagyatott városrészben találták magukat. Chou tudta, hogy mindannyian ugyanattól tartanak: a következő kereszteződésben esetleg belefutnak egy Dragonyos különítménybe. Miért is ne? Mindannyian rettegésben éltek napok óta, és ez lassanként lerombolta bennük a harci szellemet. És ha a csapatmorál meghal, hamarosan ugyanerre a sorsra jutnak maguk a katonák is – hacsak Chounak nem sikerül kitalálnia valamit.

Chou radarjának vészjelzője sípolni kezdett, repülő jármű közeledtét jelezte; a képernyőn vörös folt jelent meg, melyet a következő másodpercben zöldre festett az IFF-rendszer. Chou ellenőrizte az azonosító panelt: megnyugodva látta, hogy a kurita Alabástrom űrjáróról van szó. Megállította a Sárkányt, és megpróbálta behozni a képet. A hozzá legközelebbi mechek szintén megtorpantak.

De abban a pillanatban, ahogy a képernyőjén megjelent a hajó, Chou máris megbánta, hogy erre vesztegette az idejét. Az űrjáró szeszélyesen, szabálytalanul repült, bucskázva és rángatózva szántotta a levegőt. Ahogy hirtelen irányt változtatott a kikötő felé, láthatóvá vált, hogy fekete füst gomolyog elő a törzsén tátongó lyukból, ahol azelőtt a rakodótér ajtajának kellett lennie. Az űrjáró az épületek magasságába ért, és eltűnt szem elől. Noha a hely, ahol becsapódott, kilométerekre volt tőlük, a robbanás ereje megrázta Chou mechjét.

A sho-sa az eget kémlelte. Tisztában volt vele, hogy semmi olyasmit nem láthat odafönt, amit a Dragonyosok ne vettek volna észre. Mintha szemrehányást tett volna magának, és megváltást keresve emelte volna föl a tekintetét. Az Alabástrom elvesztése nem volt éppen kedvező előjel a kurita győzelemi reményekre nézve.

A Dragonyosok előre kitervelve sem találhattak volna alkalmasabb helyet a Ryukenek tőrbe csalására, mint az a mellékutca, ahol űrjárójuk pusztulása érte a mecheket. Rakéták sivítottak föl hirtelen, álcázott lőállások nyitottak tüzet rájuk a környező épületekből; vakító lézerlövedékek cikáztak, részecskenyalábok csapódtak be körülöttük. Az egyik ház homlokzatáról nehéz Dragonyos mech vetette le magát, egyenesen egy kurita Fullánkosra. A lezúduló vakolatdarabok és a felcsapó por mindkettőjüket elfedte szem elől.

Amikor a levegő kitisztult, Chou hirtelen meglátta a robusztus Dragonyos Mennykövet a kisebbik mech szétmarcangolt maradványai között. A hatalmas gépezet fölemelte mindkét karját, és lesújtott a Fullánkosra. Ökle újból és újból lecsapott, holott a Kurita-mechből már csak szánalmas roncsok maradtak.

A mech-harcos nyílt kegyetlenségének látványa valósággal sokkolta Chout. Parancsot ordított a mikrofonjába, hogy emberei azonnal hagyják el a mellékutcát, ahol csapdába estek, a lehető legnagyobb sebességgel. Jobb, ha nem bocsátkoznak harcba, amíg a zsoldosok diktálják a feltételeket. Chou magára vállalta az utóvéd szerepét, nehogy embereinek valamelyikét feltartóztassák, és végleg harapófogóba kerítsék a Dragonyosok.

Chou gépágyújának sortüzével szórta meg a gyalogság állásait; lézerfegyverzetének tűzerejét és rakétáit az esetleg rárontó mecheknek tartogatta. Ebben a pillanatban talán még örült is neki, hogy a Mennykövet annyira lefoglalja a legyőzött Fullánkos teljes megsemmisítése. Az a két mech, melyekkel szembe kellett néznie, szerencsére nem képviselt túl nagy tűzerőt; talán együttesen sem tettek ki annyit, mint az ő Sárkánya egyedül. Szüksége is lesz minden előnyre ezekkel a vérszomjas zsoldosokkal szemben.

Az első néhány lövés után észrevette azonban, hogy a Dragonyosok nem használják ellene a maximális sebességüket; mintha szándékosan hagynák, hogy a közöttük lévő távolság egyre növekedjék. Ez a harcmodor annyira elütött az utóbbi néhány napban tapasztaltaktól, hogy Chounak önkéntelenül is az jutott az eszébe, hogy bizonyára készülnek valamire.

Összezavarodott gondolatait a radar füttyögése hasította ketté, jelezve, hogy a támadás második hulláma még csak ezután következik.

A szomszédos épületek tetejéről Dragonyos mechek vetették le magukat.

Egy sötétkék Árnyéksólyom tőle valamivel jobbra ért földet. Kitámolygott az esésével fölvert füst- és porfelhőből, aztán lendületet vett, és teljes sebességgel Chou gépe felé indult. Armstrong típusú gépágyúi visszahúzva, szállítási pozícióban pihentek, karját vízszintesen előrenyújtotta a vezetőfülke két oldalán. Éktelen gépmarka egy jókora acélidomra kulcsolódott, amelyet talán valamelyik romba dőlt épületből szakított ki. Egyetlen abszurd pillanatig Chounak úgy tetszett, mintha ellenfele ősi szamuráj volna, aki feje fölé lendített karddal készül bevinni az utolsó, halálos csapást, kettéhasítva ellensége sisakját. A pillanat megfagyott az időben, és Chou látta, egyre látta közeledni azt a csapást. Agya a másodperc törtrészére hihetetlenül kitisztult: már tudta, hogy semmit nem tehet ellene.

És az acélgerenda lesújtott a Sárkány pilótafülkéjére.