44
Galedon katonai körzet, Drakónis Szövetség
3028. január 3.
Dechan a hüvelykujja körmét rágta. Hosszú órák teltek el, amióta a Hegirát megszavazták, és a várakozás feszültsége elviselhetetlen erővel nehezedett a gyomrára. Hiába igyekezett nyugalmat erőltetni magára: a tehetetlen várakozás mindennél rosszabb volt. Szeretett volna tenni valamit, bármit… Tulajdonképpen a legjobban azt szerette volna, ha Árnyéksólyma vezérlőfülkéjében ülhet, Kígyókra vadászva; azonban az ezredes parancsa megtiltotta ezt. Ezenkívül a mechje amúgy is a Boupeig barakkoknál volt, odakint az utcán pedig még mindig nyüzsgött a tömeg.
A hadműveleti szoba túloldalán jól látta Wolfot. Az ezredes vállát meggörnyesztette a fáradtság, ahogy rövid szünetet tartott a terroristákkal folytatott, szinte megállás nélküli tárgyalásokban. Még hogy tárgyalások! Micsoda furcsa szó, ha politikai beszédekben használják… A Héphaisztoszt megszállás alatt tartó bűnözők egyáltalán nem tűntek úgy, mint hogyha érdekelnék őket ennek a „megbeszélésnek” a részletei. Mindössze beszélni akartak, a saját hangjukat hallatni, vádolni a Dragonyosokat és bizonygatni Sárkányuk dicsőségét. Hangvételük miatt Dechannak időnként kifejezetten úgy tűnt, mintha nem is kényes diplomáciai témákról, hanem mondjuk, a Solaris-játékok végeredményéről folyna a szó.
Nem irigyelte Wolfot. Az ezredes idegei vékonyabbra nyúltak, mint bármelyik Dragonyosé a főhadiszálláson. Nem csoda: végül is egyedül rá nehezedett a döntéshozatal felelőssége.
Két órával azelőtt egy Dragonyos űrjáró pályája az állomás közelében vezetett el. A hajó személyzete vizuális letapogatás után megerősítette Quo őrnagy állítását, miszerint a Hetes Kommandó emberei az állomáson vannak. Legalábbis arról számoltak be, hogy űrruhás alakok igyekeznek a parancsnoki egység felé. Amikor a hajó megpróbált kapcsolatba lépni velük, a terroristák megölték az egyik túszt, és továbbiak feláldozásával fenyegettek, ha bárki megpróbál adást sugározni az állomásra. Wolf minden további próbálkozást megtiltott az állomás felszínén mozgó emberekkel való kapcsolatfelvételre.
A Dragonyosok reményei újraéledtek, amikor tudomást szereztek az eseményekről. Ha valóban embereket láttak ott, az azt jelentheti, hogy legalábbis van igazság abban, amit Quo őrnagy üzent nekik. És ha az űrruhába öltözött alakok valóban a Hetes Kommandóból valók, a dolgok talán nem is állnak olyan rosszul, mint gondolták.
Az elterelő hadműveleteket leállították, mivel Wolf úgy vélte, hogy a kommandósoknak – ha valóban ők azok – nagyobb esélyük van a túszok kiszabadítására, mint egy látványos akcióval támadó egységnek. Ha egy Dragonyos űrjáró pozícióba állna, hogy megtámadja az állomást, az nyílt kihívást jelentene a Kurita-irányítás számára, és minden valószínűség szerint katonai visszavágást provokálna. Wolf még mindig bízott benne, hogy sikerülhet a lehető legcsendesebb módon elintézni az ügyet. Minthogy a kommandósok már jó ideje az állomáson tartózkodhattak, az ő tetteikért nem terhelte felelősség az ezredest.
Wolf parancsai azt a következményt vonták maguk után, hogy az irányító központban alig akadt tennivaló: várakoztak hát, és időről időre kijavítgatták a terveket a beérkező információmorzsáknak megfelelően. Dechan ezt elég nehezen viselte; elvégre mech-pilóta volt, nem hadvezér.
Amikor Shadd szavait meghallották a hangszórókból, a teremben lévőkön lázas izgalom és tettvágy uralkodott el. Az örömkiáltásokat azonban igen hamar fagyos csönd váltotta fel, amint hírét vették a kurita támadásnak. Mindannyian tisztában voltak vele, hogy a kommandó sorsa megpecsételődött.
Shadd és a katonái elvesztek. Dechan felidézte magában a nyers modorú férfit, aki minduntalan „kölyöknek” szólította. Nem ismerte igazán; de hát ki állíthatja, hogy ismeri a Hetes Kommandó tagjait, kivéve persze saját magukat? Külön családot alkottak az egymáshoz amúgy is szorosan kötődő Dragonyos klánon belül. Ha összecsapásra került a sor, Shaddra mindenkinél jobban lehetett számítani; még akkor is, ha gyakorta előfordult, hogy éppen ő provokálta magát az összecsapást. A Kígyóknak nem lehetett könnyű dolguk vele.
A Komsztár védelmének ürügyén a Kuriták rohamosztagot hoztak létre; a Dragonyosok pillanatnyilag semmit sem tehettek ez ellen. Ahhoz, hogy felléphessenek ellene, kénytelenek lettek volna elismerni, hogy a Komsztár semleges státusát megsértő kommandó tagjai közülük valók. Ezzel nemcsak a Komsztár, hanem az egész Belső Szféra haragját magukra vonták volna. A dolgon mit sem változtat, hogy maguk a drakónisok éppen úgy megsértették ezt a sokat emlegetett függetlenséget, amikor katonai erőt vetettek be a kommandóval szemben.
Dechan legszívesebben úgy bosszulta volna meg az egységét ért veszteséget, hogy a saját taktikájukat fordítja a Kígyók ellen. Tudta, hogy Shadd ugyanezt tette volna… Igen, ő egészen biztosan nem nézte volna tétlenül, ami történt, nem üldögélne itt tétlenségre kárhoztatva! Hiszen az utcát elárasztó tömeg sem tudta megakadályozni benne, hogy eljusson a Boupeig barakkokhoz!
– Wolf ezredes!
Cameron kiáltására Dechan összerezzent. A férfi higgadtsága legendás hírű volt a mech-harcosok között. Ha még Cameron is felemeli a hangját, akkor valami rendkívülinek kellett történnie.
– Ezredes, a terroristák ismét széles sávú adást sugároznak!
– Tedd át a főképernyőre, William – rendelkezett Wolf.
A széles sávú adás azt jelentette, hogy a terroristák félbeszakították a közszolgálati csatornák adását, hogy az egész bolygó őket hallhassa. A képernyőn fáradt, beesett arc jelent meg, a fanatikus tűzben égő szempár alatt mély árok sötétlett. A terrorista odabólintott valakinek vagy valakiknek, mintha jóváhagyna egy parancsot, azután tekintetét a kamerára függesztette. Ahogy beszélni kezdett, arckifejezése fölélénkült, szúrós pillantása mintha a szemközt állók veséjéig hatolt volna.
– Határtalan elbizakodottságukban a törvényen kívüli Dragonyosok megtámadták a Komsztár komplexumát An Tingen! Ártatlanok százait mészárolták le, és lerombolták a komplexumot! Ez a tettük, amely messze túlmegy a civilizált viselkedés határain, megbocsáthatatlan! Borzalmas tettükkel Wolf Dragonyosai bebizonyították, hogy mindaz igaz, amit elmondtunk róluk! Most már az egész Belső Szféra láthatja! És ők még csak nem is szégyenkeznek tettük miatt! Kell még ennél több annak igazolására, hogy helyesen szóltunk? Annak igazolására, hogy ők az ellenségeink, mindannyiunk ellenségei? Az emberiség ilyen veszedelmes ellenségeivel pedig le kell számolni! El kell törölni őket a föld színéről! Példát kell statuálnunk, hogy soha többet, senki ne kísérelhessen meg hasonlót! Nem hagyhatják el büntetlenül a Drakónis Szövetség megszentelt földjét!
– Csupán névtelen, jelentéktelen hazafiak vagyunk – szónokolt a terrorista –, egyetlen fegyverünk a Sárkányba és a Kurita-házba vetett hitünk. Nem sokat tehetünk azok ellen a gyilkosok ellen, akik Wolf Dragonyosainak nevezik magukat. Nem szállhatunk szembe a csata-mechjeikkel, űrhajóikkal – de azért megtesszük, ami tőlünk telik. Emeljétek az égre tekinteteteket! Nézzétek a felvirradó igazság csillagát! Halljátok az igazság kiáltását! Dicsőség Samsonov hadúrnak! – üvöltötte a terrorista, öklét rázva a kamera felé.
A képernyő hirtelen elsötétült.
– Mi történt a bejövő jellel? – kapta föl a fejét nyugtalanul Wolf. –William, hozd vissza a képet valahogyan!
Cameron azonban nem mozdult. Állkapcsa remegett, szeme sarkában egy könnycsepp jelent meg. Száraz, reszelős hangon szólalt meg:
– Erős elektromágneses impulzust mértünk be a Héphaisztosz irányából. Az állomásnak vége, ezredes.