Függetlenség Fegyverek Gyárkomplexum

Acélvölgy, Quentin IV

Drakónis határvidék. Egyesült Világok

3023. június 21.

A Függetlenség Fegyvereinek termeit ellepték a Dragonyos techek, jórészük ládák és különböző felszerelések felcímkézésével foglalkozott, amelyeket később a behívott helybeliekkel akartak átszállíttatni saját telephelyükre. A behívottakat a Dragonyos gyalogosok folyamatosan szemmel tartották, miközben azok a csatamechek mögé kötött teherkocsikba vagy csillékbe rakodták a zsákmányt. A munka sebesen folyt.

Néhány tech elfoglalta a számítógépeket. Az ő feladatuk nem csupán a kézzel fogható préda azonosítása volt; megpróbálták feltörni a számítógépes adatokhoz szükséges biztonsági kódokat. A Belső Szféra ipari nagyhatalmai már régen megtanulták, hogy a fontosabb adatokat a lehető legkevésbé hordozható tárolókon tartsák. A gyárak biztonsági erőit azért növelték meg ily mértékben, hogy azok, akik az adatokra fenték a fogukat, tisztában legyenek vele: szó szerint keresztül kell verekedniük magukat mindenen, hogy megkapják, amit akarnak.

Bynfield rangidős tech vezette a karbantartó csoportokat. Amint Minobu és Yukinov belépett, a nő azonnal az őrnagyért kiáltott. Bynfield izgatott volt, és hamarosan lefoglalta Yukinovot azzal, amit a saját konzolján mutatott neki. Minobu kevés figyelmet fordított rá, szívesebben hagyatkozott a saját megfigyeléseire.

Ennek a szervezett kavarodásnak a közepébe sétált be Hawken sho-sa. Akár az ültetvényén serénykedő rabszolgák közé besétáló földesúr, úgy lépett „Yukinov és Bynfield mellé.

– Ez itt mind a Drakónis Szövetség tulajdona, őrnagy – jelentette be Yukinovnak, rá sem nézve a rangidős techre.

– Mi? – fröcskölte Bynfield dühösen. Arca elvörösödött, ezt látva Hawken elégedetten elvigyorodott.

– Pihenj, Bynfield – parancsolta Yukinov. Hawkenhez fordulva azt mondta: – Azt hiszem, ön nincs mindennel tisztában, őrnagy. A szerződésünkben az áll, hogy elosztunk minden zsákmányt és sérült haditechnikát, méghozzá a vállalt kockázat és a hadműveleti költség arányában.

– A szerződésük? – horkant fel Hawken. – Egy papírfecni! Maguk zsoldosok, ebben bizonyos vagyok, ellesznek azzal, hogy összekaparják a harcosok által hátrahagyott roncsokat, úgyhogy maguknak a sérült haditechnika roppant értékes lehet. A harcosokat a katonai információk és anyagok érdeklik. – Karja egyetlen intésével végigmutatott az épületen és az ott folyó tevékenységeken. – Amilyenek például az itt lévő holmik is. Ez itt mind szigorúan hadianyag, ezért pedig a Drakónis Szövetség tulajdona.

– Méghogy hadi…

– Bynfield!

– Igazán megtaníthatná az alárendeltjeit a jó modorra, Yukinov őrnagy.

– Maga nyálas…

– Bynfield!

Bynfield jól érezte a figyelmeztetést Yukinov megemelt hangjában. A nő letörölte a számítógép monitorján látható adatokat, majd továbblépett egy másik terminálhoz.

Yukinov nem nézett többet a nőre, hanem Hawkenen tartotta a szemét. Visszafogta magát, és nagyot nyelve azt mondta: – Azt hiszem, ön is meglátja majd, hogy a szerződés leszögezi…

– Maga – vágott közbe Hawken – majd meglátja, hogy a Szövetség az összes itt található holmit és adatot hadianyagnak sorolta be. Ez azt jelenti, hogy minden a Kurita uralkodóház tulajdona.

– Ezt nem fogják megúszni. Ha nyakaskodik, elvisszük, mielőtt még a Komsztár Bizottság ideérne.

Hawken csupán nevetett, és faképnél hagyta őket.

Yukinov körülnézett, és amint meglátta Minobut, feléje indult. A Kardossal folytatott beszélgetés alatt magába fojtott düh most átszivárgott a hangjába.

– Rendben. Állítólag maga hivatásos összekötő tiszt. Mi folyik itt?

– Csillapodjék, őrnagy – figyelmeztette Minobu. – Amit a szerződésről védekezésként mondott, helyénvaló és pontos volt. Hawken őrnagynak azonban igaza van az itt talált tulajdon elosztását illetőleg. Persze csak akkor, ha tényleg katonai jelentőségük van.

Miközben beszélt, néhány, a Fénylő Kardba tartozó gyalogos jött be, és nekiállt a helyszínt megjelölő feliratok lecserélésének. Közben egy Kurita csatamech érkezett, hogy a behívott munkások felett őrködjön.

– Most mégis mit tegyek? – faggatta Yukinov.

– Egyelőre azt ajánlom, őrnagy, hogy működjék együtt.

– Rendben. A baráti kapcsolat érdekében megteszem. Viszont elvárom, hogy más hangnemet használjanak, amikor az ezredes ideér.

Együttműködtek ugyan, de nem sok örömmel. Minobu nem feltételezte Hawkenről, hogy neki feltűnik a különbség, ő maga azonban észrevette, hogy a Dragonyosok tevékenységének hatékonysági szintje határozottan csökkent. A légkör egyre feszültebbé vált, ahogy a Kardosok egyre nyersebben parancsolgattak. Egy Dragonyos és egy Kardos mech-harcos összeverekedett, de gyorsan szétválasztották őket. Röviddel ez után egy második Kurita-mech csatlakozott az épület előtt állóhoz.

Így álltak a dolgok, amikor Kurita nagyúr és Jaime Wolf megérkezett. Könnyed hangnemben társalogva sétáltak be, mintha csak tiszttársak lennének. Mindketten azonnal megérezték a gyárkomplexumban uralkodó feszültséget.

– Mi a gond? – kérdezte Wolf azonnal Yukinovtól. Az őrnagy magyarázata rövid és lényegre törő volt, egyetlen idevágó tényt sem hallgatott el.

– Amennyiben katonai dolgokról van szó, kötelesek vagyunk átadni azt a Drakónis Szövetségnek – foglalta össze Wolf. Odafordult Takashi Kuritához. – Katonainak sorolták be, Kurita nagyúr?

A két férfi egymás tekintetét kereste, a jégkék és acélszürke pillantás egymásnak feszült. Minobu szinte látta, amint kijük vad döfésekkel és hárításokkal vív a köztük levő térben. Az akarat és kitartás próbája volt ez. Hosszú idő – egyeden szívdobbanás – múlva Takashi Kurita azt felelte:

– Igen, annak.

– Úgy legyen, Yukinov őrnagy. Ez esetben gondoskodjék róla, hogy a Kurita-ház megkapjon minden holmit, ami megilleti őket.

– Jól mondta, ezredes – jegyezte meg Kurita nagyúr mosolyogva. –Biztos vagyok benne, hogy csupán a beosztottai túlbuzgóságáról van szó. Magam is gyakran vagyok kénytelen ilyen lelkes segítőkkel foglalkozni. – Kezét Wolf vállára helyezte, és az ajtó felé irányította. Miközben együtt kisétáltak a teremből, a koordinátor kissé mélyebben és hangosabban kezdett beszélni. Minobu biztos volt benne, hogy Kurita nagyúr minden jelenlévőhöz intézte szavait.

– Nincs semmi gond, ezredes barátom. Nem veszek tudomást az ilyen apró-cseprő dolgokról. Olyan lesz, mintha mi sem történt volna.

A terem nagy dupla ajtajánál egy hírnök várta a két vezért. Üzenetet nyújtott át Kurita nagyúrnak, aki gyorsan átfutotta, majd a papírt egyenruhája zsebébe gyömöszölte.

– Attól tartok, itt kell hagyjam, ezredes. Az állammal kapcsolatos kötelességeim visszaszólítanak Luthienre. – Rövid időn belül a koordinátor összegyűjtötte tisztjeit, és készülődni kezdtek az útra. A gyárban változatlanul folyt tovább a munka, közben Bynfield odalépett egy csoport Dragonyos tiszthez.

– Csökönyös szamuráj! – mondta, és nagyot köpött a betonra. – Katonai adat, a térdem kalácsa! Ez itt színtiszta tech-anyag. Még hogy egység! A fele csupán elmélet. De legalább nem kapták meg az egészet.

– Pontosan mire gondol? – rivallt rá Wolf, tartása merev volt.

A nő egy hordozószalagot mutatott fel.

– Erre. Ráadásul jó anyag. A szigetelt fúziós tartályokban mért áramlások viselkedésforma tanulmányai, myomer szakítószilárdság tesztek eredményei. – A nő tovább beszélt, egyre aprólékosabban elemezve a technikai részleteket. Annyira elmerült a technika világában, hogy észre sem vette a figyelmeztető jelet Wolf rezzenéstelen, komor képén.

– Bynfield, további értesítésig kimenőtilalom alatt áll.

– Mi? – A nő döbbenten meredt az ezredesre. Jól látszott rajta, hogy nem azt kapta, amire számított.

– A parancs megszegésével kockára tette a helyzetünket. Beleegyeztünk az adatok átadásába. Ön megszegte a szerződésünket!

Bynfield szája mozgott, de hang nem jött ki rajta.

– Nem adhatjuk nekik oda most? – kérdezte valaki más.

– Maga nem olvasta el az eligazítását! – förmedt rá Wolf. – Zsákutcába kerültünk. Ha bárki tudomást szerez erről a szalagról, nagy bajban vagyunk. Én pedig szégyenben maradok, mert nem tudok parancsolni a csapataimnak – magyarázta, miközben pillantása egyértelműen jelezte, melyik a kérdéses „csapat”. – Kurita is szégyenben marad, mert nagyvonalúan szemet hunyt a mi kis jelenetünk fölött. Mindenki csak veszít.

Körülnézett, és folytatta:

– Kurita úgy is dönthet, hogy nem semmit sem lehet ránk bízni. Így aztán hová jutunk? Köt minket az ötéves szerződés, amit majd a hátország helyőrségein tölthetünk. Semmi csata, semmi zsákmány osztalék. Mindannyian tudjátok, hogy ezt nem engedhetjük meg magunknak, mivel a Steiner szerződésnek köszönhetően egy vasunk sincs. Mindemellett pedig a jó hírünkre is gondolnunk kell. Nekünk kell lennünk a legjobb, legmegbízhatóbb zsoldosoknak, akik csak a Belső Szférában megtalálhatók. Egy szerződés megszegésével azonnal elindulnánk lefelé a lejtőn.

A csendben, amely Wolf szavainak hatására ült a teremre, Minobu jól hallotta, amint valaki azt ajánlja:

– Egyszerűen pakoljunk össze, és menjünk haza.

Wolf válasza az összes Dragonyosnak szólt.

– Jelenleg ez nem szerepel a lehetőségeink között.

Ismét csend lett. Pár másodperccel később Wolf odafordult Bynfield-hez.

– Ásd el jó mélyre, Talia. Öt éven keresztül ez nem is létezik.

Minobu látta, hogy a nő arcán belső küzdelme tükröződik. Egy, a tudás elrejtésére vonatkozó parancs valószínűleg mélyen az elevenébe vág.

– Igenis, ezredes – mondta végül a nő.

Ahogy a rögtönzött gyűlés feloszlott, Wolf észrevette, hogy Minobu végig őket nézte, és szeme a meglepetéstől egészen tágra nyílt. Azokból a szemekből egyértelműen látszott, hogy a zsoldosvezér teljesen megfeledkezett a jelenlévő Kuritáról, ami persze azt is jelentette, hogy őszintén beszélt, nem pedig megrendezett előadás volt. Minobu kissé meghajolt Wolf előtt, az pedig odabólintott neki, mielőtt kifelé indult volna a teremből.

Minobu elmerengett az eseten. Wolf értékelése a Drakónis szokásokról helytálló volt, a probléma megoldása pedig olyan eleganciára vallott, amilyet még egy szamurájtól sem várna az ember. Senki sem várhatta volna el Wolftól vagy az embereitől, hogy seppukut kövessenek el a történtek miatt. Wolf ennek ellenére őszintén aggódott amiatt, hogy szégyen éri, főleg Kurita nagyúr előtt. Lehetséges lenne, hogy egy zsoldos igazán becsületes, tiszteletreméltó ember?

A pár nap alatt, melyet Minobu itt, Wolf Dragonyosai között töltött, megtanulta, hogy sok minden más, mint amire korábban számított. A Dragonyosokkal való együttműködés érdekes lesz, gondolta magában. Nagyon érdekes.

Kurita nagyúr még így is szakított időt arra, hogy illő módon távozzék a Quentin IV-ről. Szertartás szerint elbúcsúzott a Dragonyos tisztektől, akikkel találkozott látogatása alatt. Még arra is sort kerített, hogy pár szóban külön megdicsérje Bynfield rangidős techet az alapos munkáért, amellyel megszervezte a Függetlenség Fegyverei gyárkomplexum kiürítését. Mielőtt az űrjárója fedélzetére szállt, megállt, hogy néhány szót váltson Minobuval.

– Így, az egyenruhájában, sokkal jobban fest, Tetsuhara chu-sa.

Minobu meghajolt, nem lévén biztos benne, várnak-e tőle választ.

– Wolf Dragonyosai hosszú távú befektetést jelentenek a birodalom számára. Jó szolgálatot várok tőlük – mondta Kurita nagyúr. Itt egy rövid szünetet tartott, és végignézett a búcsúztatására összegyűlt Dragonyos csatamech díszőrségen. – Egy kötelességtudó szamuráj nem várná el ugyan, de egy uralkodó mindig megjutalmazza azokat, akik jól szolgálják.

– Hai, Tono – válaszolt Minobu a régi közmondásra. Hallotta már, hogy a koordinátor szerette parancsait ilyesféle mondásokba vagy versekbe csomagolni. Az járt fejében, hogy vajon van-e valami különleges üzenet is Kurita nagyúr szavaiban, vagy csak általánosságban beszél.

Ekkor Takashi Kurita elfordult, ekképpen jelezve, hogy indulni készül. Minobu meghajolt, és végig érezte a hátán a koordinátor pillantásának nehéz súlyát, míg meghajolva maradt. Minden arra vonatkozó kétsége, hogy uralkodója valamiféle különleges üzenetet sugallt neki, szertefoszlott, amikor Kurita újból megszólalt:

– Legyen kötelességtudó szamuráj, Tetsuhara chu-sa.

– Hai, Tono.

Takashi Kurita felszállt az űrjáróra, amely visszaviszi űrugrójáig. Hamarosan ismét otthon lesz, Luthien császári városában.