Kormányzósági Palota, Cerant, An Ting

Galedon Katonai Körzet, Drakónis Szövetség

3028. január 13.

– Mit rontottam el? – csikorgatta a fogát Jerry Akuma a Kormányzósági Palota toronyszobájában. Kérdésére nem érkezett más válasz, mint a légkondicionáló berendezés egykedvű dongása.

Székét hátralökve feltápászkodott az asztaltól, és föl-alá rótta köreit a dolgozószobában. Amikor már vagy harmadszor dübörgött el az íróasztal mellett, hirtelen megtorpant. Keze a levegőt markolászta, végül rákulcsolódott arra a bronz sárkányfejre, amely levélnehezék gyanánt hevert az asztalon. A nehezék felemelkedett, és a falnak repült, egyenest neki az egyik videoképernyőnek. Üvegcserepek záporoztak a padlóra. Áramkörök szikráztak föl, és vékony nyalábban füst tekergőzött elő a roncsból, de a légkondicionáló könyörtelen szája azonnal fölszippantotta.

Hogy a mennydörgős mennykőbe!

Csak két napja, hogy Chou sho-sa meghalt egy Dragonyosokkal történt összecsapásban, és a Ryukenek máris kezdtek használhatatlanná válni. Chou vezetése nélkül az egység nem jelentett komoly kihívást az egyébként számbeli hátrányban lévő Dragonyos erőknek.

Pedig eleinte olyan jól ment minden! A lázadás híre, a Héphaisztosz túszul ejtése komoly veszélybe sodorta Wolf dragonyosait. Noha Akumának nem sikerült elérnie, hogy Wolf megtámadja a helyi lakosságot, alaposan feldühítette a zárkózott zsoldosvezért. És a düh rossz tanácsadó… Am Akuma semmiféle nyomát nem látta annak, hogy Wolf a dühére hallgatott volna.

Amikor egy seregnyi Dragonyos csatamech váratlanul megjelent Cerant főterén, mielőtt még Chou megkezdhette volna a boupeigi barakkok elleni támadást, Akuma még úgy vélte, hogy a Ryukenek egyszerűen túlreagálták a dolgot. A Dragonyos mechek még csak meg sem támadták őket; úgy tűnt, mindössze azt akarják biztosítani, hogy Wolf és Dragonyosai épségben elhagyhassák a főhadiszállást. Akuma ezt annak tulajdonította, hogy Wolf idegei kimerültek, és hogy a Dragonyosok megfutamodnak; azt hitte, hogy az események a legjobb irányban haladnak terve megvalósításához.

Később azután, amikor hírét vette, hogy ugyanez a Dragonyos különítmény meghiúsította a boupeigi barakkok elleni támadást, és fellármázta az ottani védőket, Akuma egyszeriben megtanulta, amit rendszerint a történelem állít a hadvezérek tanulságául: hogy még a legbiztosabb haditerv sem éli túl az ellenséggel való találkozást. És Akumának nagyon nem tetszett ez a tanulság.

Később aztán egyenesen megkeserítette az életét. A boupeigi barakkok sehogyan sem akartak elesni. Múltak a napok, és a Dragonyosoknak eszük ágában sem volt olyan morálvesztésről tanúbizonyságot adni, amilyent Akuma már megelőlegezett nekik. Szívósan és kitartóan harcoltak, Cerant stratégiai pontjainak védelmére kényszerítve a Ryuken-ichit.

Akuma nem értette a Dragonyosok viselkedését. Szenvelgő erkölcsösségükben hihetetlenül túlértékelték a nyomorult civiljeiket. A hozzátartozóik megtizedelésének alaposan le kellett volna rombolnia a Dragonyosok harci kedvét, ehelyett napról napra elszántabban védekeztek. Még a kikötőben veszteglő űrjáróik elleni támadások – ahol csupa értéktelen civil vesztette életét – is csak felkorbácsolták bennük a harci lázat.

A Ryukenek keserű csalódást okoztak. Már a kezdet kezdetén – amikor még minden rendben lévőnek látszott – sem tudták komolyan felvenni a versenyt a mindenre elszánt Dragonyosokkal. Napról napra szaporodtak az elkedvetlenítő beszámolók azokról a veszteségekről, amelyeket a megveszekedetten dúló zsoldossereg mechjei és gyalogsága okozott. Még hogy a gyalogság! Akuma soha ezelőtt nem hallott még olyasmiről, hogy egy Kurita mech-harcosnak fejfájást okozott volna holmi gyalogság, még ha a legmegátalkodottabb fajtából való volt is. De ezek a Ryuken tisztek csak sopánkodtak, ahányszor közelebb kellett merészkedniük egy-egy magasabb épülethez, mintha attól félnének, hogy a nyakukba ugrik valami verítékszagú patkány, és átvágja a torkukat a vibrokésével! Micsoda nyúlszívű, tehetetlen banda!

An Tingen már nem volt mit tenni. Ameddig legalább Chou a helyén volt, akadt még némi remény, hogy megfordíthatják a harc kimenetelét. De ez az utolsó remény is szertefoszlott két nappal ezelőtt, amikor az a bolond lemészároltatta magát abban a mellékutcában. Nem maradt más választás: módosítani kellett a tervet, és valahol máshol folytatni a Dragonyosok elveszejtését.

Amint sikerül ismét kiépítenie a főhadiszállását, gondja lesz rá, hogy napvilágra kerüljenek a Dragonyosok szószegésének szorgosan gyűjtögetett „bizonyítékai”, bűneik aprólékosan meghamisított tanúbizonysága. Ha mindaz, amit összegyűjtöttek, az Utódállamok médiájának kezébe kerül, a Dragonyosokat nyilvánosan megvádolják majd. Mindenki törvényen kívülieknek tekinti őket, és ez feljogosítja a Szövetséget az ellenük tervezett akciók lefolytatására. Ha néhányuk meg is menekülne, soha többé nem kapnak megbízást senkitől, kiközösítik őket, és közmegvetéstől övezett földönfutókként halnak meg.

Jerry Akuma pusztán csak bosszúságnak tekintette az An Tingen elszenvedett vereséget, nem pedig kudarcnak. Eszébe sem jutott, hogy feladja. Wolf és a Dragonyosok elpusztítása már nem eszköz volt, hanem cél; messze túlnőtt azon az elhatározáson, hogy megtáncoltassa azt az álszent disznó Tetsuharát. Lassanként személyes elkötelezettségévé vált. Most már nem érte be kevesebbel, mint Wolf halálával és teljes megsemmisülésével mindennek, ami hozzá kapcsolódik.

Távoli robbanások zaja szűrődött át a szoba fényvisszaverő üvegablakán. Akuma kinézett: energiafegyverek kékesfehér villanásait látta a felszálló füstön át. A Dragonyosok tehát megkezdték támadásukat. Nem voltak illúziói afelől, hogy a Ryuken-ichi tartósan meg tudná akadályozni őket ebben. Egy óra sem kell, hogy a Dragonyosok a Kormányzósági Palotát ostromolják. Ideje odébbállni.

A szoba ajtaja kinyílt, és Quinn lépett be, aki éppen egy megbízatás teljesítéséből tért vissza. Akuma éppen csak rápillantott, azután vissza is fordult az odakint zajló csata látványához.

– Előkészítették a mechemet, hogy az űrjáróhoz vigyen? – kérdezte, hátra sem fordulva.

A hajó nem volt messze. A gravitációs zónán való átjutás tartogathatott ugyan némi veszélyt, de a tervek szerint a kurita légierő elterelő támadása a Dragonyosok kezén lévő területek ellen elegendő időt adhatott Akuma hajójának, hogy elhagyja a bolygót. Amint kívül kerül innen, semmi sem akadályozhatja meg benne, hogy tovább munkálkodjék a Dragonyosok bukásán. Szája széle gonosz mosolyra húzódott. Igen, most kénytelen visszavonulni, de a bosszú nem marad el… Neki ugyan nem sürgős.

A sietség gondolata egyszeriben eszébe juttatta, hogy Quinn megválaszolatlanul hagyta az iménti kérdését. Am amint feléje fordult, a szavak a torkára fogytak. A testőr egy hőpisztolyt szegezett rá.

Akuma mindig is elsőrendű, remekbe tervezett fegyvernek tartotta ezeket a pisztolyokat. Ám ebben a pillanatban a duplacsövű lézerfegyver kivételesen csúnyának tűnt. Talán valamit javított volna a helyzeten, ha Akuma nincs tisztában vele, mekkora jártasságot szerzett Quinn a használatában.

– Ön súlyosan túllépte a hatáskörét – mondta Quinn, mintha csak ítéletet hirdetne. – Ezt eddig elnézték önnek, de ennek egyszer s mindenkorra vége. A BBE nem veszi szívesen a kudarcot. Ön aljas módszerekkel rávette Samsonovot, hogy szabad kezet adjon önnek; önök ketten sarokba szorították Lord Kuritát. A vezetőnk tud róla, mit válaszolt Kurita nagyúr Samsonov sorozatos noszogatására, és egyáltalán nem elégedett. Ő csak annyit akart, hogy Wolf Dragonyosai hitelüket veszítsék, és ezáltal arra kényszerüljenek, hogy a Szövetségnek dolgozzanak, mivel máshonnan nem remélhetnek megbízást. Azt hitte, hogy ön megérti ezt… De ön olyan súlyosan felforgatta ezt a tervet, hogy a Dragonyosok végül szembeszegültek a Sárkánnyal és a mi Urunkkal. Ezért most bűnhődnie kell…

Akuma felső ajkán jéghideg izzadság ütközött ki. Már éppen elégszer látta gyilkolni Quinnt ahhoz, hogy felismerje olyannyira jellemző testtartását. Tisztában volt vele, hogy a férfi nem blöfföl, és nem is csak megijeszteni akarja; mint ahogy azzal is tisztában volt, hogy nem tehet semmit ellene. A férfi Indrahar iránti hűsége megingathatatlan volt.

Arra még gondolnia sem volt érdemes, hogy esetleg szembeszállhatna vele. Még ha a fegyver Akuma kezében lett volna is, akkor sem ölhette volna meg Quinnt anélkül, hogy ő maga is súlyos sérüléseket ne szenvedjen. A bérgyilkos, sajnos, szakmájának kiválósága volt. Amennyire elégedett lehetett vele egykor Akuma, mint ügynökével, most éppen annyira rettegett tőle, mint ellenségétől.

– Sayonara, Jerry! – Quinn hangja mintha megremegett volna; Akuma azon tűnődött, vajon bánja-e, amit tenni készül.

– A Sárkány Fiai nagy reményeket fűztek önhöz – mondta a bérgyilkos, mintegy válaszul Akuma gondolataira.

Abban a pillanatban, amint Quinn ujja a ravaszra tapadt, az egész épület megremegett. A lövés célt tévesztett, de még így is megpörkölte Akuma jobb fülét a szobán átszáguldó lövedék, amely kétujjnyi átmérőjű lukat ütött a vastag ablaküvegben. Odakint egy csatamech páncélzata állította meg: a lövedék sisteregve pattant a csillogó acélon, de nem hagyott nyomot rajta.

A szoba falai ismét megrázkódtak; a csatamech azt keresgélte, hogyan férhetne jobban hozzá a felhőkarcolóhoz. Burkolóelemek hullottak le a plafonról. Akuma megtántorodott, és a földre esett az íróasztala mögött, szerencséjére; az asztal tömege ugyanis megóvta őt a körülötte pattogó öklömnyi vakolatdaraboktól, miközben a mennyezet darabjai csattanva törtek szilánkjaikra a márványpadlón.

Quinn nem volt ilyen szerencsés. Egy nagyjából számítógépkonzol-nagyságú vakolatdarab tarkón találta, és ájultan bukott a padlóra. Akuma még láthatta, hogy a bérgyilkos nyaka furcsa szögben hajlik, azután végleg eltemette a lehulló törmelék.

A rázkódás hirtelen abbamaradt.

Akuma felnézett szándékolatlan megmentőjére. A felhőkarcoló oldalán kapaszkodó sötétkék Árnyéksólyom egy pillanatra megtorpant, mintha elbizonytalanodott volna. Mellén fölragyogott az aranyszínű sólyom a reggeli napfényben, aztán a porral borított gépököl nekilendült, és szerteszét fröccsentve a fényvisszaverő ablaküveget, behatolt a szobába.

Dechan Fraser szakasza keményen megfizetett azért, hogy a Dragonyosok haderejének élén elsőként hatolt be Cerant központjába. West Griffje harcképtelenné vált: a jobb lábát letépte egy vibroakna. Amikor Fraser utoljára látta Ellingset és Alcornt, erősen sérült mechjeik éppen párharcot vívtak két kurita Párduccal. Még az ő Árnyéksólyma is elvesztette a tetejére szerelt KHR-vetőt egy Warhammer PPC találatánál. Amikor a lövés roncsolta a vezetőállás páncélzatát, szilánkok csapódtak a bal karjába. De a fájdalom most nem számított: Dechan a Kormányzósági Palota előtt állt.

Jerry Akumát kereste, a Kígyót, aki minden szenvedésük okozója volt. Akuma már évek óta mást sem csinált, mint hogy megpróbált minél több veszteséget okozni a Dragonyosoknak. Noha Dechan szívesebben látta volna Samsonovot a kereső-képernyőjén, a hadúr most túl messze volt. Dechannak be kellett hát érnie azzal, hogy helyette az eszközét semmisíti meg.

Az infra azonban jelezte, hogy másvalaki is van a szobában. Alakját teljesen elborította a törmelék és a vakolat, de még így is látszott, hogy egy pisztolyt markol. Ugyan kinek jutna eszébe, hogy pisztolyt fogjon egy csatamechre? Dechannak fogalma sem volt, mi játszódhatott le a szobában, de nem is törődött vele; elvégre azért van itt, hogy bosszút álljon, és ebben most már senki és semmi nem akadályozhatja meg.

A csatamech ökle bezúzta a fényvisszaverő ablakot; a kemény plasztik apró szilánkokra robbanva záporzott szerteszét a romokkal borított padlón, amint a gépmarok a lapuló drakón felé nyúlt. Céljának eléréséhez csupán egy pillanatnyi késedelmet jelentett az íróasztal hatalmas tömege, amely alatt Akuma rejtőzött.

Ez a pillanat azonban éppen elég volt a Kígyónak ahhoz, hogy elmeneküljön. Fürgén kisiklott a köréje kulcsolódó ujjak közül, és a félig nyitott ajtón át kirohant a szobából.

– Gyere vissza és dögölj meg, te rohadék! – ordította utána Dechan a mech hangszóróin át.

Az épület tartószerkezete fájdalmasan felnyögött, ahogy az Árnyéksólyom utat tört magának a falon keresztül. A mech megpróbált hasra fordulva bekúszni a falon ütött résen, lába a levegőbe emelkedett. Dechan az oldalára fordította a gépét, hogy legalább megpillanthassa a menekülő kuritát. A Kormányzósági Palota fémszerkezete azonban blokkolta a keresőrendszereit, ráadásul a vastag falak is akadályozták az előrejutását.

Akuma szerencséjére az egyik lift éppen azon a szinten várakozott; bevetette magát az üres kabinba. Az ajtó bezárult, éppen egy másodperccel azelőtt, hogy Dechan célba vehette volna. Ahogy a fülke elhagyta a szintet, az Árnyéksólyom lézere felszakította az akna külső ajtaját, és végigsöpört a hátsó falon.

Dechan átkozódott. Tudta, hogy ha minden erejét megfeszíti, akkor sem tud eljutni a liftaknáig annyi idő alatt, amíg Akuma valahol máshol már ki is szállt belőle. Alaposan megjegyezte, hogy az egymás mellett lévő liftek közül melyikbe ugrott be a menekülő tiszt, de közben már azzal foglalatoskodott, hogy valahogyan kimásszon a falon ütött lyukból. A gépezet hirtelen megcsúszott, és kis híján kizuhant a résből, de Dechannak az utolsó pillanatban sikerült megkapaszkodnia. Ha ilyen magasságból rosszul érkezik le a földre, az megárthatott volna az amúgy is jócskán igénybe vett szerkezetnek.

Amint sikerült kicsúsznia a lyukból, és egyenesbe állítania a mechet, begyújtotta a ugrórakétákat, és elengedte fogását a felhőkarcolón. A föld gyorsan közeledett, de az energiasugár felfogta az ütést. A szerkezet acélozott izmai összerándultak.

Dechan megfordította a Sólymot, és megkerülte az épületet. Hamarosan ott magasodtak előtte a külső liftaknák sötét üvegcsövei. Észrevette, hogy az egyik lift mozog: ez – legnagyobb megelégedésére – éppen az volt, amelyikben Akumát látta eltűnni nem is olyan régen. Elvigyorodott, és felvetette a fejét. Abban a pillanatban, ahogy a célkereszt vörös vonalai rátaláltak a liftkabin négyszögére, elsütötte Martell lézerét.

A lézerlöketek egymás után érték el a liftkabint. Az aknából füst és láng csapott ki, aztán a fülke belobbant, leszakadt a függesztő drótkötelekről, és tíz emeletnyi magasságból a mélybe zuhant.

Dechan elégedetten vette le az ujját a tűzgombról. Ezt a poklot egyetlen emberi lény sem élhette túl.

– Ezt Shaddért és a többiekért kaptad! – kiáltotta bele a hangszóróba. Szavai visszhangzottak a köröskörül álló, megroskadt épületek között.

Dechan tehát bosszút állt, mégsem érzett egy fikarcnyi elégedettséget sem. Inkább csak nagy, nagy ürességet odabent.