45
Akuma felnevetett.
Andrew Subato Chou Sho-sa, mint rendesen, most is hihetetlenül idegesítőnek találta ezt a hangot. Ismét el kellett gondolkodnia azon, vajon Akuma teljesen épelméjű-e.
Chou vetett egy pillantást a gazdagon berendezett szoba túlsó felében ácsorgó Quinnre. A testőr a fal túlnyomó részét elfoglaló, fényvisszaverő ablaküveg előtt állt, melyre halvány árnyékot vetett a téren álló ívlámpák visszfénye; fekete egyenruhájában a derengő háttér előtt inkább tűnt árnyéknak, mint embernek. Chou úgy találta, hogy ő sem éppen bizalomgerjesztő látvány.
Quinn rendszerint párban járt az alacsonyabb Panatival, de Chou aznap nem látta vele a tömzsi kis japánt. Nem mintha az ő jelenléte bármit is javított volna a közérzetén. Akuma második számú testőre éppen olyan hideg és zárkózott volt, mint az első. Chou utálta a helyzetet: ő volt az egyetlen katonai tisztségviselő Akuma környezetében. Idegesen méregette a tapéta díszeit, izgett-mozgott, és erősen vágyott rá, hogy valahol máshol legyen.
Akuma tréfálkozó kedvét csak feltüzelte helyettesének kényelmetlen helyzete; jól látta, hogyan igyekszik palástolni idegességét a másik.
– Nézze csak, Chou – intett a falon látható jókora képernyő felé –, hogy futkosnak össze-vissza!
Chou engedelmesen a képernyő felé fordult, és szemügyre vette a Dragonyosok főhadiszállásának felbolydult, nyüzsgő hadműveleti szobáját. A terem közepén Jaime Wolf állt, még mindig nyugodt arccal, szálegyenesen. Körülötte Dragonyosok örvénylettek, hátrébb egy fiatal százados éppen elhagyta a helyiséget. A hangszóróból kiáltozás, egymással keveredő hangok dünnyögése hallatszott.
– Az állomásuk elpusztítása alaposan megzavarta őket. Hallja, hogy ordítoznak? Úgy festenek, mint a széttaposott boly körül nyüzsgő hangyák! – Akuma kárörvendően vigyorgott.
– Akuma chu-sa – szólalt meg Chou, erősen fülelve a zajból kihallatszó egyes hangokra. – Nekem nagyon úgy tűnik, mintha a Dragonyos tisztek bosszút emlegetnének…
Chou tisztában volt vele, hogy ezzel az észrevételével ellentmond feljebbvalójának, de úgy érezte, nem szabad elhallgatnia a véleményét. Örült, hogy a hangján nem érződik a feszültség.
– Valóban? – Akuma jobb kezének mutatóujját végigfuttatta a felsőajkán, majd sorra kiegyenesítette az ujjait. Arckifejezése közömbös maradt. – Tehetnek, amit akarnak. Nincs célpontjuk. A düh és a csalódottság csak előkészíti a terepet az újabb csapásoknak…
Míg Akuma beszélt, a hangszóróból áradó zaj egyre gyengült. Ez a változás ismét a képernyőre irányította a két kurita tiszt figyelmét.
Wolf magához ragadta a szót, majd rögtön át is adta a jelenlévőknek, a véleményüket kérdezve. A teremre csend borult, azután józan vita kezdődött. A tisztek többsége azonnali bosszút követelt, néhányuk a város lerombolásával akarta kezdeni. Wolf mindennemű katonai akciót ellenzett mindaddig, amíg biztonságban nem tudhatják a civileket. Ennek érdekében elrendelte, hogy az űrjárók térjenek vissza, és kezdjék meg a kiürítést.
Az egyik tiszt nem tudta tovább kordában tartani túlfeszített idegeit, és élesen bírálta Wolf elképzeléseit, szenilis vénembernek nevezve az ezredest. Szavait szenvedélyes vita követte. Végül – legyőzve, de nem meggyőzve – a tiszt úgy vezette le indulatait, hogy a falhoz vágta a keze ügyébe eső hordozható kommunikációs egységet.
Az egység egyenesen a kémkamera lencséje felé tartott, és egy pillanatig úgy tűnt, hogy el is találja. Amikor becsapódott, a kép táncolni kezdett, aztán ismét helyreállt, tisztábban, mint valaha; Dragonyosok meglepett arcát mutatta, akik mindannyian egyenesen a kamerába bámultak. Hátul a tömegben valaki elsütött egy pisztolyt, és a képernyő sötétbe borult.
A lövés hangjára Chou behúzta a nyakát. Kiegyenesedett, zavarában elvigyorodott. Akuma az asztal márványlapján dobolt az ujjával, arcán bosszús kifejezés ült. Chou legnagyobb megdöbbenésére Quinn szólalt meg:
– Jelenleg nem áll módunkban pótolni a megsérült kamerát.
– Nem baj. – Akuma egy kézlegyintéssel elintézte a dolgot. – Már nincs is rá szükségünk. A Dragonyosok sorai felbomlottak, megzavarta őket beteges rajongásuk az értéktelen civiljeik iránt. A tisztjeik egymás ellen fordultak. Wolf támogatottsága jelentősen csökkent, néhányan szívesen megbuktatnák. – Kurtán felnevetett. – Talán túlságosan is könnyű dolgunk lesz.
– Ha elbánunk a zsoldosokkal itt, An Tingen, lefejezzük Wolf Dragonyosait. Lehet, hogy sikerült kijuttatniuk az üzenetüket; de mit érnek vele? A szavaik soha nem érik el azokat, akiknek szánták őket. Erről majd mások gondoskodnak. Wolf Dragonyosainak maradéka teljes tudatlanságban várakozik An Tingen, amíg végül túl késő lesz… Aki megmarad, azzal könnyűszerrel leszámolhatunk, amikor nekünk tetszik. Talán legjobb lenne megbízni a Ryuken-ni, hogy vezesse a hajtóvadászatot. – Akuma arcán mosoly gyúlt a gondolatra.
Chou várt egy percig, majd megköszörülte a torkát, hogy emlékeztesse jelenlétére a chu-sát.
– Nem feledkeztem meg önről, Chou sho-sa.
Volt valami Akuma hangjában, amitől Chou hirtelen azt kívánta, bárcsak inkább megfeledkezett volna róla.
– Az ön számára elérkezett a dicsőség pillanata – folytatta Akuma. –Adja ki a parancsot a támadásra! Személyesen ön fogja vezetni a Boupeig barakkok elleni hadműveletet.