Batan űrkikötő, Quentin IV

Drakónis határvidék. Egyesült Világok

3023. június 17.

Minobu belépett a központi parancsnokság épületébe Andrei Shostokovitch ezredes, a nagydarab Dragonyos társaságában, mert őt jelölték ki a feladatra, hogy az idegenvezető szerepét töltse be mellette a táborban. A túra három nappal ezelőtt kezdődött, egy Davion űrjáró lezuhant roncsánál. A Dragonyosok máris nekiláttak a felújításának, és sajátjukként kezelték; szerződésük megengedte, hogy zsákmányuknak tekintsék az általuk harcképtelenné tett ellenséges felszerelést. Azóta a két ezredes szinte szüntelenül egymás társaságát élvezte, minden egyes órában, amit Minobu ébren töltött. Shostokovitch az „összekötő összekötője” kifejezéssel élve jellemezte helyzetüket.

A termetes fickó egyenes válaszokat adott Minobu kérdéseire, így hát hamar szétoszlatta a Wolf Dragonyosait körülvevő titokzatosság ködét. Nagyon szűkszavúan nyilatkozott azonban mindarról, ami a Davion-ház szolgálatában töltött időszak előtt történt.

Shostokovitch gondoskodott róla, hogy Minobu lássa az összes, a bolygón munkába állított berendezést. Az egyetlen tiltott terület Wolf parancsnoki űrjárójának, a Törzsfőnöknek a felső szintje maradt, de Minobu ezen a legkevésbé sem lepődött meg. Wolf volt ezeknek a férfiaknak – és nőknek, emlékeztette magát – az ura és parancsolója, ezért úgy volt helyes, hogy neki is legyen magánterülete. Shostokovitch oldalba bökte Minobut, rákacsintott, és odasúgta neki, hogy Wolf egy falka gyönyörű lányt rejteget ott, hogy két csata között kellemesen elidőzhessen velük. Ez természetesen csupán vicc volt, amilyenből a nagydarab ezredes végtelen készlettel rendelkezett. Valamikor a második nap dele táján Minobu megadta magát társa hangos, jókedvű érveinek, és beleegyezett, hogy a becenevén szólítsa.

– Shos, szerinted Wolf ezredes visszahívja a parancsnokokat, hogy itt legyenek Kurita nagyúr űrjárójának érkezésekor?

– Nem hiszem. A harctéren a helyzet kezd egyre komolyabb lenni, Jaime pedig nem szokta megengedni, hogy egy kis parádé rontson az esélyein.

Kurita nagyúr érkezésének háromnapos csúszása arra kényszerítette Wolfot, hogy engedje ezredparancsnokait szétszóródni, és saját harci feladataikkal foglalkozni. Jelenleg úgy tűnt, hogy a háborús helyzet nyomása miatt nem is tudnak ismét összegyűlni, hogy üdvözöljék a Koordinátort. Dumont ezredes északnyugatra ment, hogy ellenőrizze a Port Gailftynél folyó összecsapásokat, miközben Korsht ezredes csatlakozott a harctéren Yukinov őrnagyhoz és a Dragonyos erők derékhadához. Shos és Carmody repülőezredes a kikötőnél maradt. Carmody nap, mint nap fennhangon panaszkodott emiatt, de valójában látszott, hogy szívesen irányítja a légi hadműveleteket a földről. Shostokovichnak nem volt konkrét harci feladata, ezért Minobut kísérgette, és saját szavaival kifejezve „a fellépésével félemlítette meg a helyieket”. Valahányszor ezt ki is mondta, öblös nevetésétől csak úgy visszhangzott a leszállópálya, de Minobu nem volt biztos benne, hogy érti a poént.

Wolf még mindig itt volt. Ahogy teltek-múltak a napok, és Kurita nagyúr érkezése egyre tovább váratott magára, egyre nyugtalanabbá vált. Mindig a központ körül mászkált, alig valakivel váltott csak pár szót, kivéve, ha parancsot kellett kiadnia, vagy ha valamilyen információra kérdezett rá. A csalódott parancsnokok gyakran dühösek, ő mégis inkább szórakozottnak, magába fordultnak tűnt. Valahányszor egy újabb jelentés érkezett a harcmezőről, Wolf saját kezűleg táplálta be a holotérképbe, és számos lehetséges ellencsapást és válaszlépést dolgozott ki magában. Különleges kommunikációs tisztje, William Cameron százados mindenhova elkísérte, és valóságos őrzőangyalként suttogott mindig az ezredes fülébe.

Minobu alaposan megnézte magának Cameront. A dragonyos legalább harminc évvel volt fiatalabb, és vagy egy fejjel magasabb Wolfnál. Különösen karcsú alakja és szeplős arca volt jellegzetes, de egyáltalán nem keltett rokonszenves benyomást. Emiatt és visszafogott modora miatt sokan észre sem vették őt a Wolfot körülvevő életerős tisztek között. Mindez azonban nem zárta ki, hogy igen fontos ember. Cameron hétköznapi külseje mögött azonban páratlan tehetség rejtőzött.

William Cameron volt Wolf szűrője. A csatamezőről és a fő harci számítógépből érkező adatok a százados CP10-Z Cyclops csatamechjén levő B-2000 rendszeren keresztül mind a vállán levő egységbe érkeztek. Ezáltal Cameron egyszerre volt képes figyelemmel kísérni az összes Dragonyos kommunikációs csatornát, és értelmezni tudta azokat az információkat is, amelyek a legtöbb ember számára semmit sem jelentettek. A fontos részletek kiválasztásával naprakész adatokat tudott szolgáltatni parancsnoka számára az egyes egységekről, és tájékoztatta őt a legapróbb változásról is. És ami a legfontosabb: szinte emberfeletti precizitással határozta meg az információk értékét. Cameron tehetsége a Dragonyosok technikájával kombinálva igen komoly előnynek bizonyult, és annyira tehermentesítette Wolfot, hogy szabadon kibontakoztathatta figyelemreméltó parancsnoki képességét. Ezért a szabadságért a legtöbb parancsnok igen sokat adott volna.

Wolf parancsára Cameron Carmody felé indult. Még a táv felét sem tette meg, amikor váratlanul megtorpant, majd egy hosszú pillanatig erősen fülelve megállt. Amint végül Cameron mély hangon megszólalt, hangjában rá nemigen jellemző érzelmi tónus zengett. Talán izgatottság?

– Egy delta hívás, ezredes!

– Kapcsolja át ide! – mondta az ezredes.

Wolf ujjai villámgyorsan cikáztak a billentyűzeten. Az egységek készenléti adatai sorra villantak fel a holotérkép felett. Élénkvörös pontok jelentek meg a Batanból a Fasolht felé vezető út egyharmadánál, majd égővörös aura vette körbe őket, bevilágítva a környéket és a Dragonyosok tervezett útvonalát. Mivel Wolfot teljesen lekötötték a kijelzőn megjelenő adatok, Cameron visszatért melléje.

Minobu nem akarta Wolfot megzavarni, ezért kísérőjéhez fordult.

– Wolf ezredes zavartnak látszik, Shos. Mi az a „delta hívás”?

– Azt jelenti, baj van – válaszolt a másik, és hangjában nyoma sem volt a szokásos évődésnek. – Valaki bajba sodorta magát.

– Miféle bajba?

– Rajtaütés. Harc. Valami komoly. – Shostokovich a képre mutatott. – Nézd csak! Kelly területén van, nem messze attól a helytől, amelyet a helyiek Tűzhasadéknak hívnak. Kelly belefutott valamibe, és mint rangidős tiszt úgy döntött, hogy az a valami befolyásolhatja a tervet. Úgyhogy most egyeztet a főnökkel. Figyeld a térképet!

A kép ismét reszketni kezdett. A térkép vörösre festett része nőni kezdett, mígnem az egész keretet betöltötte. Ahol az egységek jelei eddig zászlóaljakat jelöltek, most feltűntek a századok és szakaszok szimbólumai. Az állapotjelzők közül jó néhány komoly veszteségeket mutatott. Egy folyamatban levő összecsapást jelző sárga jelzőfény több cikcakkos vonalat rajzolt ki. A világító pontok mögött a kísérteties vörös fény, amely a csapatkoncentráció valószínűsíthető helyét jelezte, legjobban a Shostokovitch által Tűzhasadéknak nevezett területen dominált. Az ellenséges csapatok pontosan a Dragonyosok tervezett útvonalán építették ki állásaikat.

– Jason, szerezz egy domborzati térképet! – Wolf szeme Minobura villant, majd gyorsan elkapta tekintetét. Minobu semmilyen jelét nem adta annak, hogy észrevette volna. – Az adatokkal egészítsd ki a holoképet! Legyen jó részletes, hogy mindannyian lássuk a helyzetet. Aztán tápláld be az egészet a szükséges kiegészítésekkel William taktikomjába!

Minobu észrevette a „mindannyian” szóra helyezett hangsúlyt, ami arra utalt, hogy az asztal körül álló emberek összetétele miatt ez a parancs valamilyen plusz jelentést hordoz. Wolf majdnem elszólta magát, kis híján felfedett valamilyen titkot, egy rejtett adatforrást, amely kiegészítésekkel szolgált. Talán a BBE tudná, mi az; az mindenesetre biztos, hogy nagyon érdekelné őket.

Attól a pillanattól kezdve, hogy Cameron bejelentette a delta hívást, az asztal körül sokkal nagyobb lett a forgalom. Több tiszt is megjelent, kócos hajuk, fátyolos tekintetük és sebtében felkapott, gyűrött egyenruhájuk elárulta, hogy álmukból verték fel őket. Úgy tűnt, senki sem tartja szükségesnek idehívatni Hawkent és Terasut a századuktól, ahol épp Kurita nagyúr érkezésére készítik fel embereiket. Wolf felpillantott, szeme végigsöpört a térképasztal körül összegyűlt tiszteken.

– Kelly körül felforrósodott a levegő. Több mech gyűlt össze a Tűz-hasadék nevű területen; ez valamiféle földrajzi anomália.

Stanford Blake őrnagy, Wolf hírszerzési főnöke és az elsőként ideérkezett szolgálaton kívüli tiszt átnézte a helyzetjelentést.

– Az ellenséges harcosokat egy, magukat Kígyótipróknak nevező alakulathoz tartozóként azonosították. William, vakard elő a róluk szóló aktát! Ezek már hosszú ideje a határvidéken élnek, és szívükből gyűlölik a Kuritákat. – Egy friss adatablak nyílt ki a vetített képen. – Ahogy látják, az előzetes felderítő és hírszerző jelentések szerint kilencven százalékos biztonsággal állíthatjuk, hogy van egy zászlóaljuk a Quentin III-on, és két másik itt a négyesen. A bolygón levő központjuk Carsonnál van, és két századot elkülönítettek, hogy harcedzett katonákkal erősítsék Fasolht helyőrségét. Az első jelentések szerint csak ez a két század okoz kalamajkát. De a jelek azt mutatják, ez is elég, hogy fejtörést okozzon.

– Szóval kellemetlen alakok – összegezte Wolf. – Veteránok, és a helyszínt is alaposan ismerik.

– A Davionok lehallgatott üzenetei alapján úgy látszik, ezredes, hogy a Tűzhasadék menti ellenállók nem kaptak parancsot támadásra – mondta Cameron. – Felhatalmazás nélkül cselekedtek.

– Ebből talán még némi előnyt is tudunk kovácsolni. – Wolf a hajába túrt, és eltűnődött pár másodpercig. – A helyzet azonban az, hogy oda ásták be magukat, amerre éppen menni akarunk. Ha megnehezítik a dolgunkat, esetleg erősítést hívnak, és az nekünk igen sokba fog kerülni. Nem akarok szégyenben maradni vendégeink előtt. Azt hiszem, személyesen nézek a dolgok után. William, szedd össze a szakaszt! Jason, tartsd szemmel a környéket, de ne kezdj bele semmilyen külön akcióba. Nem hívhatjuk fel magunkra az ellenfél figyelmét a kíváncsiságunkkal. Shos, te visszakerülsz a régi helyedre, vigyázz a táborra! Te látod el a protokollfeladatokat, ha nem érek vissza időben, hogy üdvözöljem vendégeinket.

Mindegyik tiszt bólintott a neki szóló parancsra.

Minobu az elhangzott parancsok során Wolf arcát figyelte. Mihelyt a leszállópálya felé indult, ahol a csatamechje várta, Wolf arcáról már eltűnt a feszült aggodalom, mintha a harc felszabadította volna szellemét. Újra képes volt összpontosítani és irányítani az energiáit. Határozott és tettre kész lett, valósággal elemében érezte magát. Amint Minobu mellett haladt el, Wolf lelassított egy kicsit.

– Chti-sa, azért jött, hogy megfigyelje, hogyan dolgozunk. Nem tart velem?

Minobu nem válaszolt azonnal. Wolfnak tudnia kellett, hogy neki nincsen mechje, így kérdése arra vonatkozott, hogy Minobu ismerje el szégyenét. Ám legyen.

– Kegyvesztett vagyok, Wolf ezredes. Csak teher lennék.

– Ostobaság – mondta Wolf, és karon ragadta. – Majd találunk magának is valamit. Jöjjön!

A karját szorító kéz ereje és a szobában levők figyelme miatt Minobu nem ellenkezett. Csak úgy tudta volna visszautasítani ezt az ajánlatot, ha jelenetet rendez.

Minobunak nem maradt sok ideje töprengésre, mert amint kiértek a tűző napra, Wolf őt, Cameront és Blake-t erőltetett menetben vezette. Ostobaság lett volna még gyorsabban haladni, semmi szükség arra, hogy még azelőtt megizzadjon, hogy beül egy csatamech fülkéjébe. A ragyogó fényben előttük sorakozott Wolf szakaszának mintegy fél tucat mechje.

A Minobu számára ismeretlen mechek között ott állt Cameron Küklopsza. Minobu kiszúrt egy kék íjászt, amelyen ismerős, aranyszínű minta csillogott. So ka. Ez a pilóta is túlélte Drominit? A krízis elmúlta után lesz majd elég ideje ezt kideríteni. Ha ugyanaz a pilótája, akkor az egy olyan harcos, akivel érdemes megismerkedni.

A harci gépek árnyékában emberek egy kis csoportja gyűlt össze. Hárman közülük hűtőmellényt viseltek, ami azt mutatta, hogy mech-harcosok. Akárcsak a parancsnoki központból érkező tisztek, ők sem viseltek arcnedvesítő maszkot. Arra számítottak, hogy nem kell sokáig álldogálniuk a szabad levegőn, hanem beszállhatnak mechjükbe, ahol a szűrőrendszer gondoskodik a megfelelő páratartalomról.

A mech-harcosok arca ismeretlen volt Minobu számára. Bármelyikük lehetett az a harcos, akinek megkímélte az életét a Dromini VI-on, mivel mindegyikük tekintete arról tanúskodott, hogy az Utódállamok csatamezőinek veteránja.

A csoport többi tagja, akik az egyenruhájuk jelzései szerint techek voltak, felkészültek arra, hogy a bolygó gyilkos klímájában dolgozzanak. Az utolsó ellenőrzéseket végezték, és tájékoztatták a pilótákat gépük állapotáról.

Amikor Wolf csoportja megérkezett, pár tech melléjük lépett, hogy segítsen a Dragonyos tiszteknek kibújni egyenruhájukból. Wolf felvette mellényét, segítője pedig csatlakoztatta a bio-érzékelőket, majd az ezredes maga mellé intett egy nőt, aki a techek rangidős jelzését viselte.

– Bynfield, keressen egy gépet Tetsuhara ezredesnek!

– Ahogy kívánja, ezredes. – Bár a maszk eltorzította hangját, kihallatszott belőle az elfoglalt ember sértődöttsége, akit éppen arra kérnek, hogy további terheket vegyen a vállára. Minobuhoz fordult, majd megszólalt: – Kérem, kövessen uram!

Minobu úgy tett, ahogy a tech kérte, és követte őt a hangárba. Mielőtt belépett, visszapillantva látta, hogy Wolf a szakasz tagjaival tárgyal.

– Milyen gépet vezet, uram?

Minobunak feltűnt, hogy a nő jelen időt használ. Ez a tech nem tudhatott róla, hogy nincsen mechje, ezért feltételezte, hogy az jelenleg valamiért használhatatlan. Az ő társadalmi szintjén állók előtt nem szükséges felfednie szégyenét, de hazudni sem fog neki.

– Utoljára egy Párducom volt.

– Párduc – közölte asztali számítógépével a tech. – Hmmm. Azok közül most egyet sem tudnék adni. Van egy VD-1R a járműparkban, amelyik épp most jött ki a szervizből. Mit szól hozzá?

Minobu még sohasem vezetett Védelmezőt, úgyhogy kikérdezte Bynfieldet a gép részleteiről, és átnézte a tech által előhívott táblázatokat. Egy mech-harcosnak képesnek kell lennie bármely mech irányítására. Elméletben a kiképzése mindenre felkészítette, de a világegyetemben mindenhol elfogadott közhely szerint az elméletnek nem sok köze volt a gyakorlathoz.

A legtöbb csatamech nagyjából ugyanolyan, emberszabású volt. Alakjuktól függetlenül azonban az irányítórendszerüket arra tervezték, hogy minél tökéletesebben illeszkedjenek az őket irányító emberekhez. Emiatt voltak csak hasonlók, nem egyformák. Még a műszerek elhelyezkedése közti legkisebb különbség is elég ahhoz, hogy egy mech-harcos pár másodpercig tétovázzon, és ez akár az életébe is kerülhet. Hasonlóképp, ha az ember más fordulási sugarat vár a géptől, vagy a fej látószöge különbözik a megszokottól, az a csata hevében – ahol a másodperc törtrésze alatt kell reagálnia – halálos hiba lehet. A problémát tovább bonyolította az Utódállamok technológiájának hanyatlása. Gyakorta végeztek egy mehcen apróbb módosításokat vagy szükségszülte változtatásokat. Ezek a változtatások olyan ijesztően sokfélék lehettek, hogy arra semmiféle mech-akadémiai oktatás nem tudott kitérni.

Ennek a Védelmezőnek a teljesítményjelzői hasonlatosak voltak a régi Párducáéhoz. A mech ugróképes volt, és szinte ugyanakkora sebességet bírt. Mivel azonban tíz tonnával többet nyomott, nehezebb fegyverzetet és páncélzatot is viselt. A legnagyobb különbség a jobb karra ágyazott Ceres Arms Smasher PPC, amelynek helyén Minobu egy páncélöklöt szokott meg. A fegyver kifinomult hűtőburkának köszönhetően nem volt annyira szilárd, mint a Párduc Lord's Light PPC-je.

A számítógép adatai szerint csak egyetlen szabványostól eltérő rendszer volt a mechen: egy Holly rakétaállvány, a Kapellán készítésű Sian/Ceres Jaguár rakétarendszer helyén. A Holly kisütési ideje kicsivel rosszabb volt a gyárból frissen kijött Jaguár indítóállványnak megadott értékénél, de a Belső Szféra mech-harcosainak körében sokkal jobb hírnévnek örvendett. Az egység karbantartási kartonja makulátlan volt, a csatamech általános állapota pedig majdnem ilyen jónak tűnt.

– A Védelmező megfelel a kívánalmaknak, Bynfield tech.

Bynfield hangjából csak úgy sütött a gúny:

– Örülök, hogy elégedett, ezredes. Olyan sokat törjük magunkat, hogy teljesítményünk megfeleljen a kívánalmaknak. Ha venné a fáradságot, és követne.

A tech egy targoncára mutatott, amely akkor érkezett, miközben Minobu a számítógépes fájlokat tanulmányozta. Az anyósülésen egy hűtőmellény hevert, a visszacsatoló vezetékei takarosan összetekerve a tetején pihentek. Minobu felvette a csomagot, és leült. Épphogy elhelyezkedett, amikor Bynfield elindította a járművet, és a hangár hátsó traktusa felé irányította. Átdübörögtek a tárva-nyitva álló ajtókon, és a járműpark felé száguldottak. Amint közeledtek, Minobu az adatfájlban látott tervrajzok alapján felismerte a Védelmező körvonalát. Egy motoros lifttel felszerelt állvány simult a mechhez, lábánál néhány targonca és egy hűtőfolyadékos kocsi parkolt.

Bynfield élesen lefékezett, és kiugrott. A mech felé indult olyan testtartással, mint aki karót nyelt. Minobu kimászott, és megállt a csatamech árnyékában, hogy levegye egyenruháját, és magára öltse hűtőmellényét. Közben szemmel tartotta Bynfieldet, amint az felülvizsgálta csapata végső előkészületeit és a mech feltöltését. A nő lelkiismeretességéhez, precizitásához és szakértelméhez nem férhetett kétség. Egy mester magabiztosságával mozgott és parancsolgatott. Minobu most már megértette, miért beszélt vele a nő úgy, ahogy. Elvégre egyszerű szolgaként kezelte, nem pedig, mint a technika művészét, akinek a nő jól láthatóan tartotta magát. Amikor visszatért, hogy bejelentse, a mech készen van, Minobu meghajolt.

– Fogadja hálámat, Vezető Tanító.

Bynfield döbbent arccal megtorpant. Aztán megrázta fejét, majd a ruhadarabokat és kardokat tartalmazó kupac felé nyúlt.

– A holmija a főhadiszálláson fogja várni, uram.

Minobu eléje lépett.

– Az egyenruhát elviheti, miután elmentem. A kardokat magammal kell vinnem.

Felemelte a wakizashit. Meglazította a sageyo zsinórt, belebújtatta karját, és a vállán újra megkötötte. Úgy igazította a kardot, hogy a penge ne zavarja a mech fülkéjébe való bemászásban. Ugyanígy tett a katanával is, mozdulatai gyorsak és gyakorlottak voltak.

– Rendben. Nos, a Védelmező teljesen készen áll, uram. A neuro-áramköröket alapállásba kapcsoltuk, úgyhogy nem kap semmilyen visszacsatolást. Menjen föl a lifttel. – A nő Minobun tartotta szemét, amíg az bemászott a lift ketrecébe, és elindította a meghajtót. Miközben emelkedett, hallotta, amint Bynfield azt mondja az egyik beosztottjának: „őrült szamuráj”, de biztos volt benne, hogy a nő nem számított rá, hogy Minobu meghallja. Ezek után a tech felvette az összehajtogatott egyenruhát, és távozott.

A lift a pilótafülkével egy szintben fékezett le, ahol Minobu átbújt a mech külsejét borító forró fémen. Mielőtt belépett volna, levette kardjait, és a zsinegjüknél fogva becsusszant a pilótaülésre a nyitott ajtón keresztül. Miután biztonságosan elhelyezte a kardokat, végignézett a műszereken, és ellenőrizte a mech rendszereinek működését, majd behúzta és rögzítette a fülke ajtaját.

A neurosisakot kicsúsztatta a tartósínből, szélét a mellény párnázott vállára illesztette, majd a kontrollvezeték végét a konzolba csatlakoztatta. Azután várt a rövid szédüléshullámra, amelyről tudta, hogy el fogja fogni. A neurosisak egy kifinomult számítógépes érintkező felület volt, amely a csatamech állásáról és pozíciójáról szóló adatokat közvetítette a viselője számára. A mech irányítórendszere ezután a pilóta saját egyensúlyrendszere által kibocsátott jelzések alapján osztotta ki parancsait a gép végtagjainak. Mindez a mech-harcostól függetlenül, szinte reflexszerűen történt, a csatlakozás pillanatát azonban mindig megérezte.

A szédülés olyan gyorsan múlt el, ahogy jött. Csak egy kicsivel volt kellemetlenebb, mint amit Minobu már megszokott, mivel a frekvenciákat nem hangolták személy szerint rá. Amint megérezte a gép egyensúlyát, nagy löket adrenalin áradt szét testében. Innentől ő irányítja a csatamechet. A látható fény spektrumára állított kijelzőkön figyelte, amint a földön álló csoport szétszéled. Miközben kihajtotta a mechet a járműparkból, PPC-jét felemelve köszönt nekik.

A mai napon, ha csak kis időre is, de Minobu Tetsuhara ismét a mech-harcosok közé tartozik.