Cerant City, An Ting

Galedon katonai körzet, Drakónis Szövetség

3024. november 12

Grieg Samsonov Galedon hadúr központi időszámítás szerint 13.00-kor érkezett An Ting orbitális állomására, pontosan az előre eltervezett menetrend szerint.

Két órával később szállt ki Téli Sárkány nevű űrjárójából Cerant űrkikötőjében, kísérete társaságában. Közöttük volt egy férfi, akit Minobu első pillantásra felismert, bár már évek óta nem látta. Jerry Akuma volt az, egy magas japán katona, aki a Nyolcadik Fénylő Kard Ezred sho-sa, azaz őrnagyának jól szabott egyenruháját viselte. A Galedon pecsétjét ábrázoló apró dísztű jelezte, hogy jelenleg ő a hadúr szárnysegédje.

Wolf nem tudta összegyűjteni a szokásos ezredescsapatot, hogy együtt köszöntsék Samsonov hadurat. Csak Ellman jött a kiképzőktől, no meg jelen volt Jamison a Zéta zászlóaljtól. Amint a látogató tisztek közelebb értek, egy segédtiszt lépett elő egy paksamétával a kezében. A Dragonyos ezredesek elé állva előrenyújtotta a papírokat, és megkérdezte, melyikük Jaime Wolf ezredes.

– Meghatalmazások és egyéb okiratok, uram – mondta, és átadta Wolfnak a borítékot. Ezek után a tiszt visszasietett a hadurat körülvevő csapatba, helyet adva magának Samsonovnak. Most, hogy Wolfot már beazonosították, a hadúr a Dragonyos kíséretben levő többi emberre ügyet sem vetett.

– Örülök, hogy megismerhettem a híres-neves Jaime Wolfot – mennydörögte, bár hangjából nem öröm, hanem valami egészen más hallatszott ki.

– Enyém a megtiszteltetés, Samsonov hadúr – válaszolta Wolf, és meghajolt. Minobu tudta, hogy Wolf nem kifejezetten tiszteletet érez, de a zsoldos hangja erről semmit sem árult el.

Samsonov ferde metszésű szeme kutatón barangolt végig Wolf arcán, miközben az beszélt. Az ő arcán a vonások megvető alakzatba rendeződtek. A leereszkedő hangsúly, amelyet a hadúr korábban a többi alárendeltjével szemben is használt, elárulta Minobunak, hogy Wolfot is alsóbbrendűnek, egyszerű bérenc katonának tartja. Minobu eltűnődött, mennyi idő telik el, mire a hadúr ráébred, mekkora hibát követett el a zsoldos alábecsülésével.

A fogadóbizottság és a látogatók átszervezték soraikat, és elindultak a Dragonyos Adminisztratív főhadiszállás felé vezető úton a tárgyalás helyszíne felé. Samsonov bemászott egy fényűző gépkocsiba, amely szinte azonnal ki is gördült, nyomában Cerant Polgárvédelmi Szolgálatának könnyűpáncélos kocsijaival. Miközben Wolf és tisztjei beszálltak a második járműbe, a hadúr kísérői a többi gépkocsiban levő helyeken marakodtak. Mielőtt még Minobu csatlakozhatott volna Wolfhoz, Akuma melléje lépett.

– Milyen jól néz ki chu-sa egyenruhában, Tetsuhara – mondta Akuma, miközben ajkán rideg mosoly játszott. – Kényelmes?

– Jól megvagyok, sho-sa. – Minobu azóta nem látta Akumát, hogy a Dromini VI-on oly feszült lett köztük a viszony. Akuma elvégezte a rá bízott feladatokat, és mindig tisztelettel beszélt, amikor mások is jelen voltak, de négyszemközt vagy a csatamezőn már más volt a helyzet. Akuma megkérdőjelezte Minobu döntéseit, mindig erőszakos volt, gúny tárgyává tette, becsmérelte a bushido kódexet. Most újra keresztezték egymást az útjaik. Samsonov szárnysegédjeként Akuma olyan pozícióban van, hogy befolyásolhatja a Minobu gondjára bízott Dragonyosokkal folyó tárgyalásokat. Legjobb lesz jó képet vágni a szeszélyeihez.

Egy kivételével mindegyik kocsi elhúzott. A két férfi sarkon fordult, és végigsétált az arra vezető oszlopos folyosón. Az élénk szél lobogtatta egyenruhájukat, és néha megszórta őket pár marék szökevény szirommal, amely az utat szegélyező virágzó fákról származott. A Kardos tiszt próbált közömbösnek mutatkozni, de szeme élénk figyelemmel követte Minobu válaszreakcióit.

– Határozottan úgy látszik, hogy ön a csúcson van, ezáltal jó rálátása nyílik a körülötte levő emberekre. De talán van pár felhő, amely elködösíti a látását – vetette fel Akuma fesztelen modorban.

Minobut meglepte Akuma témaválasztása, de nem adta meg neki az örömet, hogy ezt a tudomására is hozza. Ezért arcát szenvtelenre igazította, és egy szót sem szólt.

Akumát ez nem tántorította el.

– Az egyik rajtaütésen maga is vezetett egy csatamechet ezek közt a fizetett katonák közt, igaz?

– Igen.

– Nem találja legalább egy cseppnyit érdekesnek, hogy a neve még mindig ott szerepel a Kegyvesztettek között a Drakónis Szövetség Bejegyzett Katonaságának listáján?

Ez a megjegyzés fájt, főleg egy olyan embertől, aki legjobb esetben is csak gyenge pilóta volt. Rá kellett ébrednie, hogy kénytelen erővel türtőztetni magát. Ez a fickó aztán tudta, hogyan ingerelje fel.

– Tudomásom van róla.

– Vigyázzon a hangjára, Tetsuhara! Udvariasan kell beszélnie a mech-harcosokkal.

– Úgy van, ahogy mondja, mech-harcos. – Kiállhatatlan fráter. Meg kell nevelni, mint egy kölyökkutyát. – Úgy tudom, hogy az altiszteknek pedig tisztelniük kell a feljebbvalóikat, vagy tévednék?

– Nem téved, chu-sa – válaszolta Akuma behízelkedő modorban. –Még ha a váll-lapok ideiglenesek is.

Minobu felkapta a fejét. Honnan tudhat Akuma a rangjelzéseiről, amelyeket az előléptetésével küldtek neki? Neki is benne volt a keze Minobu bukásában? A BBE soraiba tartozik? Ő volna a folytonos gyötrelmek egyik oka? Minobu mindig is úgy vélte, hogy személyes okokból, nézetkülönbségek miatt került ebbe a helyzetbe. Lehet valami más oka is?

Időre volt szüksége, hogy külsőleg is összeszedje magát, ezért Akuma figyelmét gyorsan a gyakorlóterepre irányította, ahol néhány Dragonyos újonc egy szimulált csatát vívott. A gyakorlómechek fel-alá rohangáltak a terepen, és mesterségesen legyengített sugaraikkal az érzékelőkkel teletűzdelt páncélú gépekre lövöldöztek. Egy számítógép feljegyezte és kiértékelte a találatokat, és használhatatlanná merevítette a gépek azon testrészeit, amelyeknél a sérülést megfelelő súlyosságának ítélte.

– Tudta, hogy a Dragonyosok maguk képzik embereik nagy részét? –érdeklődött Minobu.

– So ka. Nem találnak elég harcost a többi ház söpredéke közt? –kérdezett vissza Akuma.

– A Dragonyosok jó katonák, nem söpredék. Jó képességekkel rendelkező, hatékony harcosok. Ami azt illeti, sokkal járatosabbak a harcosi becsület témakörében, mint amilyen ön valaha is lesz.

– Fel ne bosszantsa magát, chu-sa – korholta meg Akuma. – Még megzavarja a drága wáját, és aztán ki tudja, miféle butaságokat követel meg magától a bushido kódexe.

Ez így ment tovább. Akuma mindig talált valamit, amivel Minobut piszkálhatja, miközben Minobu megpróbálta érzékeltetni, mennyire értékes emberek ezek a zsoldosok, akikkel együttműködik. Egyre kijjebb sodródtak a terepre, miközben Minobu egyre több Dragonyos létesítményt mutatott meg a Kardosnak. Noketsuna messzebbről követte őket, mint egy nesztelen árnyék. Mivel elfeledkeztek róla, az utolsó kocsi is elindult a város felé.

Egy óra telt el, mire Minobu rájött Akuma trükkjére. Távol akarta tartani őt a Samsonovval folytatandó tárgyalástól. Valami oknál fogva az új főnöke nem szerette volna, ha az összekötő tiszt jelen van, ahogy azt beosztása megkívánta.

Arra hivatkozva, hogy valamit ellenőriznie kell az irodában, Minobu elnézést kért, és félrevonult egy közeli kommunikátorhoz. Amint eltűnt Akuma szeme elől, kisietett a hátsó ajtón, és az űrkikötő saját taxijai közül hívatott egyet. A sofőrt egyenesen a város főterére irányította.

Az a tény, hogy Noketsunára hagyta Akuma lefoglalását és a tiltakozás bezsebelését, egyáltalán nem aggasztotta Minobut. Segédje eszes volt, és nem volt közös múltjuk Akumával, így az nem tudta mivel felbosszantani. Ráadásul Natasa Kerenszkij szitkozódása után Akuma sem lehet olyan elviselhetetlen. Lehet, hogy Noketsuna számára Akuma komoly megpróbáltatásnak számít majd, de ennyit el kell tudnia viselni.

A forgalom néhol lelassította őket, és mire Minobu odaért a tárgyalásra, az már elkezdődött. Becsusszant egy, az ajtó mellett álló székbe, és úgy vette észre, hogy a hadúr nem látta meg. Éppen Samsonov egyik segédtisztje mutatott be egy filmet, amely a Courasinon folyó hadműveletről készült. Szavai igen silány színben tüntették fel az Epszilon ezredet, az egész szöveget a hozzá nem értésre utaló megjegyzésekkel spékelte meg. Ha ez a tárgyalás is egyike a Samsonovra oly jellemzőeknek, akkor a jelenetek hamarosan egy drámai ponton csúcsosodnak ki, amikor maga a hadúr lép elő, hogy kifejtse véleményét.

Wolf faarccal ülte végig az előadást. A főtisztek is lenyűgözően csendben voltak, de az altisztek közül néhány vadul rendezgette papírjait, és határozottan nyugtalannak tűnt. Minobu érezte, hogy az asztal Dragonyos oldaláról csak úgy árad a feszültség, de a hadúr és kísérete látszólag tudomást sem vett erről. Amikor a segédtiszt végre befejezte, Samsonov felállt, ezáltal is előnyt húzva magasságából, ahogy az asztalnál ülő Dragonyosok fölé tornyosult.

– Ahogy azt látta és hallhatta, Wolf ezredes, a tisztjei folytonosan vonakodnak engedelmeskedni a rendes parancsnoki karnak. Bizonyos esetekben olyan messzire merészkedtek, hogy még magukhoz is ragadták a parancsnoki felelősséget. – A hadúr beszéd közben fel-alá sétált, és közben színészkedve gesztikulált. – A legsúlyosabb vétségeket ez a Korsht nevezetű nő követte el. Hogyan adhatott egy nő kezébe ekkora felelősséget, hiszen nem ez a dolga, nem is értem.

Amikor nem kapott választ Wolftól, a tábornok ezt úgy értelmezte, hogy az egyetért vele. Minobu elképedt a hadúr vakságán, de Samsonov beszédében épp a lényegre tért.

– Azért vagyok itt, mert fölajánlom magának a lehetőséget, hogy egységeit azonnali hatállyal az én közvetlen parancsnokságom alá helyezze.

– Samsonov hadúr, ezzel közvetlenül megsérti a szerződést – szólt közbe Minobu.

Samsonov ránézett, egyértelműen látszott rajta, mennyire rossz néven veszi a közbevetést. Mihelyt meglátta, kitől származik, arcán megfeszültek az izmok, s vonásait dühös vicsorba rántották. Minobu hirtelen megérezte a nekicsapódó gyűlölethullámokat. Ha ez a férfi kí mester lenne, érzéseinek ereje roppant veszélyt jelentene.

– Tetsuhara chu-sa igazat szólt – mondta Wolf. Hangja halk volt, de mégis magához ragadta a hadúr figyelmét.

Samsonov kelletlenül elfintorodott. Nem szokott hozzá, hogy az általa alsóbbrendűnek tartott emberek ellenkezzenek vele. Durván az asztalra vágta a kezében tartott papírköteget.

– Szerettem volna ezt a tárgyalást barátságos hangnemben lefolytatni. A bizonyíték a napnál is világosabb. A maguk ellenségeskedése és ellenállása lényegtelen. A koordinátor ezt parancsba adja, ha megkérem rá.

– Akkor kérje meg – tanácsolta Wolf.

Ez kihívás volt.

– Ha nem akar vitadélutánt – folytatta Wolf –, akkor nem bánja, ha mi magunk is küldünk néhány bizonyítékot.

– Küldjön, amit akar – válaszolta Samsonov erre a kihívásra. Saját fontosságától eltelve hozzátette: – Én a Drakónis Szövetség hadura vagyok, és Kurita nagyúr jóindulatát élvezem. Maga csak egy hontalan bérenc. Az én pozícióm megdönthetetlen!

Wolf felkelt. Az asztal túloldaláról nézett Samsonov szemébe.

– Parancsnok maradok.

– Nem, nem marad!

Wolfnak a pillája sem rezdült.

– Ne vegyen rá mérget – tanácsolta.