Ryuken-ni parancsnoki központ, Boras közelében, Misery

Galedon katonai körzet, Drakónis Szövetség

3027. december 22.

Amint kilépett a mobil főhadiszállás ajtaján, hideg szél vágott Michi Noketsuna arcába. Kezét azonnal arcához kapta, hogy az eddig homlokára tolt védőszemüveget a szemére húzza, a nyakában lógó légző-maszkot pedig a szája és orra elé csatolja, hogy így párásítsa és melegítse át Misery fagyos, száraz levegőjét. A túlméretezett meleg kesztyűk miatt csak nehezen tudta védőfelszerelését a helyére ügyetlenkedni. Épp jókor készült el, mert a járműről lelépve egy jeges szélroham beborította a motorból kicsapó füsttel és a hidegben lecsapódó gőzzel. Michi még a vastag védőruha alatt is reszketett. Hiába kémlelt körbe a hófúvásban, nyomát sem látta az érkező parancsnoki szakasznak.

Michi nekifeküdt a szélnek, és a járműhangár felé indult. A hangár szélárnyékába vezető út tulajdonképpen rövid volt, a dermesztő hófúvásnak köszönhetően mégis, mintha kilométereket kellett volna gyalogolnia, amíg elérte az épületet, és belépett a nyitott ajtón.

Hat hónappal ezelőtt az An Tingen töltötte a hideg évszakot, de Cerant éghajlatát nem lehetett egy lapon említeni ezzel a világgal, ahol mintha épp a jégkorszak uralkodott volna. Vágyakozva gondolt rá, hogy a Ryuken főhadiszállás lehetne akár messze délen is, Laerdal környékén, közel a magmabányákhoz. Igaz, hogy ott a levegőnek kellemetlen, kénes szaga van, de legalább nincs hideg.

Michi a hangár menedékéből visszanézett a terepre. A széldobálta hópelyhek örvényei közt látta a Ryuken-ni régi, de nemrégiben felújított mobil főhadiszállás-járművét. Az MHQ belsőégésű motorja új volt, de csak szegényes pótlásnak számított a fúziós motor helyén; az eredeti hajtóművet még régebben átszerelték valamelyik csatamechbe. A jármű elektronikus felszereltsége messze alulmaradt a Dragonyosok által élvezett minőségtől, de legalább a Ryukené volt, s ettől máris különbnek tűnt. Az MHQ oldalán ott díszelgett az egység büszke jelképe, egy katana köré tekeredő sárkány. Mellette volt az a kép, amelyet Minobu választott az ezred számára: egy ádáz macskaféle feje, rajta egy ősi japán kabuto sisak. Michit büszkeség töltötte el, valahányszor erre a két jelképre gondolt. Mostanában sokkal büszkébb volt ezekre, mint a Drakónis Szövetség keleti sárkányára.

Dübörgő léptek zaja közeledett. Ezt hallva Michi a távolba meredt, tudván, hogy ez közelgő csatamechek lábaitól származik. Valóban, három sötét árnyék derengett fel a kavargó hófergetegben, az MHQ mögötti fennsík fölött.

Az első gépet csak deréktól felfelé látta, mivel részben a hó, részben a főhadiszállás járműve takarta. Egy pillanatra a kavargó fehérségben úgy tűnt, mintha egy áldozatára leső hósárkány közeledne. Az illúzió azonban azonnal szertefoszlott, ahogy az árnyalak kilépett a takarásból. A hósárkány vélt nyaka helyén a mech zömök lába tűnt fel, a mesebeli lény pofájából pedig annak előreugró felsőteste lett; hatalmas nyaki taréjáról kiderült, hogy az valójában a gép púpos válla. Tetsuhara tai-sa közeledett a Sárkánnyal.

Nem Michi volt az egyetlen, aki sárkánynak látta a DRG-1N csata-mechet. Fő fegyverzetének megnyújtott konfigurációja, egy Telos DecaCluster rakétakilövő uralta a gép felsőtestét. A pilótafülke lapos kupolája is gyíkszerűbbé tette a gépet. Sok Sárkány mechre fehér tépőfogakkal teli sárkányszájat festettek, hogy még jobban kihangsúlyozzák a hasonlatosságot.

A hatvan tonnás csatamech átcaplatott a hangár tárva-nyitva álló ajtaján, és becsörtetett a sávokkal felfestett állásba, Michi Ostrocja mellé. Hamarosan egy második gép követte, melynek hengeres testéről és a belőle kiszögellő szarvakról jégkristályok záporoztak alá. A Vadászmech nyergében Tong ült. Ez a mech is besétált a helyére, a nemrég érkezett Sárkány mögé, majd lassan megrázkódott, ahogy vezetője lekapcsolta. A mech jobb karján levő dupla fegyverről kenőfolyadéktól megfeketedett jégcsapok hullottak csörömpölve a betonra.

Utoljára Willoughby mechje masírozott be. A Párduc a korábban érkezett nehézsúlyú mechek mellett karcsúnak tűnt. Willoughby észrevette az ajtó mellé húzódott Michit, és mechje jobb karját tisztelgésre emelte. A Párduc is kijelölt állásába csusszant, majd mozdulatlanná dermedt, amikor Willoughby elindította a kikapcsolási procedúrát.

Miután a parancsnoki szakasz minden tagja bejutott, az óriási csarnokajtók nagy robajjal elkezdtek becsukódni. Michi odasétált a Sárkány lábához. Feje fölött öt méterrel Minobu épp akkor indult lefelé a lánclétrán, amely a mech pofájának aljáról lógott. Az ormótlan hőszigetelő ruha és a jeges láncszemek nagyon megnehezítették és esetlenné tették Minobu mozdulatait.

A hágcsó utolsó fokához érve, Minobu levetette magát, és az utolsó métert zuhanva tette meg. Könnyedén, enyhén behajlított térddel landolt a talajon. Külső szemlélő nem is sejthette, hogy az egyik láb nem is a sajátja. Mielőtt Michit üdvözölte volna, a tai-sa néhány szót váltott a csatamechek rendbehozatalára odasereglett techekkel. A főtech figyelmesen végighallgatta, milyen gondok adódtak a mostani kirándulás során; Minobu csak ezután fordult szárnysegédjéhez.

– Miféle sürgős hír vehetett rá, hogy kimerészkedj ebbe a zimankóba, Michi-san.

– Beszélni akartam veled.

Minobu megértette, hogy társa négyszemközt szeretne vele beszélni, ezért bólintott, és odafordult a közelgő Tong és Willoughby felé:

– Menjenek csak be az eligazító szobába, és vegyenek magukhoz valami forró italt – kiáltotta. – Pár perc múlva mi is ott leszünk. Addig gondolják át, maguk szerint milyen a gyakorlat előzetes értékelése.

A mech-harcosok szalutáltak, majd sarkon fordultak és elsiettek. Michi rajtuk tartotta szemét, amíg azok ki nem léptek az ajtón, majd visszafordult Minobu felé, aki várakozóan nézett rá védőszemüvege színezett, törhetetlen üvege mögül. A tevékenykedő techek zaja lehetetlenné tette, hogy lehallgathassák őket.

– Bölcs dolog épp most elindulni? – kérdezte Michi enyhén vádló hangnemben, s ezzel kétségtelenné tette, milyen véleménnyel van ő erről az útról.

– Most, vagy később… nem sokat számít.

– Most nem alkalmas az időpont. Újabb összetűzés volt Bharryspost mellett. Három Ryuken és Jarrett őrnagy zászlóaljából ketten. Ezúttal semmi komoly nem történt, legalábbis fizikailag. De nem ez volt az utolsó ilyen incidens.

– Ha valaminek robbannia kell, robbanni is fog. Shigata ga nai.

Michi foga megcsikordult, amikor dühében önkéntelenül összeszorította állkapcsát. Minobu kiábrándító gyakorisággal használta ezt a kifejezést, hogy leseperje magáról Michi aggodalmas megjegyzéseit. A balesete óta a tai-sa rezignáltan fogadott mindent, ami körülötte történt. Ezúttal azonban Michi nem hagyta, hogy ilyen könnyen elhessintsék.

– Ha most elmész, te leszel felelős a problémákért.

– Ostobaság. Itt vagy te, hogy gondját viseld a dolgoknak. Az elmúlt hónap alatt felnőttél a feladathoz, és könnyedén távol tudod tartani Jarrett őrnagyot az elhamarkodott cselekedetek jelentette csapdától. Ráadásul Arbuthnot ezredes is az An Tingre utazik. Tisztjei nem mernek semmi merész húzással előállni, amíg ő távol van.

– Tehát még mindig An Tingre szándékozol menni?

– Természetesen. Ellenőriznem kell, hogy van a családom – mondta Minobu szenvtelenül.

Michit nem tudta átverni. Talpra állása óta Minobunak nem sok köze volt a családjához.

– Nem ez az igazi ok. Ennek bárki más is utánanézhetne.

– Akkor mi a valódi ok? Ezt is előre eldöntötted, ahogyan azt is, mit kell tennem és mit nem? – kérdezte Minobu érzelemmentes hangon.

– Wolf ezredessel akarsz beszélni – felelte Michi vádlón. – Hamarosan ő is befut An Tingre, igaz? Arbuthnot ezredes épp ezért utazik oda.

– Kedves kíváncsiskodó barátom, azt nem árulom el, tényleg emiatt utazom-e oda, de tényleg szándékozom pár szót váltani Jaime Wolffal. Legalább azt szeretném megtudni, mi történt a Luthienen.

– Gondolod, hogy Kurita nagyúr elsimítja majd a dolgokat? Ő minden bizonnyal átlát Samsonov és Akuma hazugságain.

– Talán. – Minobu kipillantott az ablakon, fel az égboltra. Északkeletről vastag, hóval teli felhők közeledtek. – Vihar lesz – mondta. – És mivel semmiképp sem tudjuk elkerülni, minél jobban fel kell rá készülni, hogy átvészeljük.