Parancsnoki Iroda, Galedon City, Galedon V

Galedon katonai körzet, Drakónis Szövetség

3026. november 2.

– Hadúr, a Komsztár galedoni püspöke kihallgatást kér.

A szárnysegéd feszes vigyázzban állt, jobb öklét a szíve fölött tartva a hivatalos kurita katonai tisztelgés szerint. Jerry Akumához szólva Samsonov nem figyelt a szárnysegédre.

– Érdekes fordulat ez. Általában egy zászlóaljjal a hátam mögött kell látogatást tennem ahhoz, hogy a püspök értékes idejéből egy pillanatot rám szánjon. Mit gondol róla?

– Talán a tiszteletre méltó Phud püspököt három tucat csatamechnél is hatásosabb dolog motiválja.

Samsonov nyersen felnevetett.

– Annál kevés meggyőzőbb dolog van, talán csak a még több mech.

– A Komsztár képviselői is csak emberek, hadúr – felelte Akuma, miközben arcán sokat tudó mosoly ragyogott. – A legtöbb embert az önérdek igen erősen motiválja. Talán a mi püspökünk szívességre vágyik.

– Igaza lehet. Ha bajt akarna keverni, áttolakodott volna az útközben mindenkin, a hivatalának szentségéről siránkozva. Biztosan akar valamit. – Samsonov előretolta állát, és kezével simogatni kezdte. – Akármi is legyen az, nem kapja ingyen. Hadd kezdje egy kis várakozással.

Samsonov tekintete szinte átdöfte a szárnysegédet.

– Hívja vissza a püspököt egy óra múlva.

– Hai, hadúr.

Pontosan egy órával később a püspököt bevezették a hadúr irodájába, de a férfi, aki belépett az Akuma által nyitva tartott ajtón, nem Jhi To Phud volt.

A hivatal szertartásos talárja egy olyan férfi körül lengett, aki magasabb és vékonyabb volt az öreg, kövér bürokratánál, akivel eddig volt dolguk. Fény villant a férfi által viselt drága szövetekről és ékszerekről, ahogyan kopasz fejéről is. Az arca sok év bölcsességéről tanúskodott, ám az új püspök erőteljes léptei nem adták jelét, hogy a hajlott kor gyengeséget hozott volna rá. Mozdulatai olyan emberre vallottak, aki meg van győződve saját méltóságáról és hatalmáról. Megközelítette a nehéz teakfa asztalt, meghajolt, és így köszöntötte a hadúrt:

– Blake áldása legyen önnel, fiam.

Samsonov hidegen bámult a férfira. Az, hogy nem jelentették be előre a püspök személyének megváltozását, nyilvánvaló próbálkozás volt arra nézve, hogy zavarba hozzák. De ezt a játékot ketten is játszhatják, gondolta. Ahelyett, hogy válaszolt volna látogatójának, a hadúr kezével egy szék felé intett. A püspök nem mutatott felháborodást a kicsinyes sértés láttán. Leült a felkínált helyre, és nem szólt többet.

A csend elhúzódott, mindkét ember arra várt, hogy a másik meghajoljon a nyomás alatt. Felkeltett kíváncsisággal és fokozódó ingerültséggel végül Samsonov volt, aki megtörte a csendet. Hidegen mosolyogva így szólt:

– Minek köszönhetem, hogy megtisztelt látogatásával, püspök?

– Enyém a megtiszteltetés, hadúr. Sajnálattal kell közölnöm, hogy Phud püspököt más kötelessége szólította – közölte a püspök, majd megállt egy pillanatra, előírásos szomorúsággal tekintetében. – Azt jelentette az Első Körnek, hogy az önökkel kiépített kapcsolat sima volt, és minden érdekelt számára hasznos. Úgy hiszem, ezt érdemes megőriznünk. Én Alexandre Kalafon vagyok, aki átvette a helyét. Azért jöttem, hogy bemutassam az igazoló irataimat. A dokumentumok a külső irodában várakozó titkárom őrizetében vannak.

– Bizonyosan van más oka is a látogatásának.

A püspök nyájasan elmosolyodott annak a nyilvánvaló ténynek a megállapításán, amellyel mindketten tisztában voltak.

– Ennek az embernek feltétlenül itt kell lennie? – kérdezte Kalafon. Szeme egy pillanatra sem hagyta el Samsonov tekintetét, sőt ő maga sem mozdult, mégsem volt kétség, hogy Akumára utal, aki még mindig az ajtó közelében őgyelgett.

– Feltétlenül. Lojális és diszkrét szolgálataival többszörösen is kiérdemelte a bizalmamat.

– Ahogy kívánja, hadúr. Biztos vagyok benne, ön jó bírája az embereinek. Aki az ön bizalmát élvezi, annak sose kell tartania olyan büntetéstől, amelyet a Kurita-ház tartogat titkai elárulóinak. – Baljóslatú megjegyzése után a püspök Galedonra utazásának nehézségeiről kezdett el beszélni, és kifejtette örömét az enyhe időjárásról, amely érkezésekor fogadta.

Samsonov tudta, hogy a férfi kurita szokás szerint a lényeges téma előtt jelentéktelen dolgokról próbál fecserészni. Samsonov azt is jól tudta, hogy az, amelyikük először tér a lényegre, presztízsveszteséget szenved. Ez is egyike volt azoknak a kellemetlenségeknek, amelyekkel nap, mint nap találkozott. De ellentétben a szövetség hatalmi struktúrájának jelentős részével, Samsonov nem érezte magát megkötve a formális rítusok és becsületeszmék által. Az efféle dolgokat csupán akkor használta, ha azok előbbre vitték az ügyét, vagy elgáncsolhatták egy ellenfelét. A püspök nem tartozott a Kurita-házhoz, és fecsegése kifejezetten bosszantó volt. Minél előbb tűnik el a férfi, annál jobb.

– Ön bizonyára nagyon elfoglalt ember, püspök – vágott közbe Samsonov –, ahogyan én is az vagyok. Hagyjuk hát a formaságokat, és beszéljünk régi barátok módjára, bevezetés nélkül és rögtön a tárgyra térve. – A hadúr előrehajolt, és komoly hangon szólalt meg: – Mit akar?

– Úgy lesz, ahogy óhajtja, hadúr – egyezett bele Kalafon.

Samsonov nem látta a püspökön annak jelét, hogy zavarja az etikett

be nem tartása. Talán olyan ember, akivel ésszerűen el lehet intézni a dolgokat.

– Attól tartok, ön félreérti látogatásom célját – folytatta Kalafon szelíden. – Nem akarok öntől semmit. Inkább azt mondanám, van valamim, amit felajánlhatok az ön számára. – Szünetet tartott, és közben jóindulatúan mosolygott. – A véletlen folytán tulajdonomba jutottak bizonyos információk, amelyek értékesek lehetnek jelenlegi vállalkozásainak szempontjából.

A megfogalmazás azonnal felkeltette Samsonov gyanúját. Mit tudhat ez az öregember az ő „vállalkozásairól”? A hadúr szeme összeszűkült.

– Miféle információkra gondol?

– Hadd meséljek önnek egy katonáról. Egy mech-harcosról, akinek a neve Fadre Singh.

– Nem szokásom katonákkal foglalkozni, püspök – csattant fel Samsonov. – Azt hittem, önnek információi vannak.

– Singh mech-harcos különösen érdekes alak, hadúr. Ismeri a legújabb eseményeket vele kapcsolatban?

– Nem – morogta Samsonov ingerülten. A püspök nem reagált a megfélemlítésre, és úgy tűnt, elhatározta, hogy a saját módján alakítja a beszélgetést. Ennyit arról, hogy a férfiből esetleg könnyen kezelhető üzleti partner válhat. – Biztos vagyok benne, hogy ön érdekes dolgokat tud róla mesélni.

– Tüdők – válaszolta Kalafon, még mindig szelíd hangon. – Singh a legutóbbi sikereit Wolf Dragonyosainál érte el. Ragyogó teljesítményt nyújtott a 3023-as Hoff rajtaütésnél – olyat, amely igazán méltó lenne egy Kurita szamurájhoz. Úgy tudom, egy rohamot vezetett, melynek felelősségét a felettese nem merte vállalni, ő viszont ezzel megfordította a csata kimenetelét. A rajtaütés Hoffon jól végződött a Szövetség számára, nem?

Samsonov hallgatott. Hagyta, hogy Kalafon egyetértésként és forrásai megerősítéseként értelmezze a csendet.

A püspök folytatta.

– Sajnálatos módon szerencsétlen Singh-gel igen rosszul bántak. A kínos helyzet, amelybe a parancsnokát hozta, többet nyomott a latban, mint katonai sikere. A féltékeny tiszt elérte, hogy szegény Singh-et megszégyenítsék, és elbocsássák az egységétől. A következő megbízatása egy magányos előőrs volt a Miseryn. Ez egy igen sivár világ, a legtöbb kontinense hideg és vad, de az aktív vulkáni övezetekben forró és aljas. Valójában ez száműzetés volt a számára, egy hőshöz igen méltatlan módon. A Miseryn azonban Singh találkozott egy másik mech-harcossal. Egy zsoldossal, azt hiszem. A nő együtt érzett vele, és sikerült lecsillapítania háborgó lelkét. Ettől a vándor szamaritánustól hallottam a szerencsétlen Singh nehéz helyzetéről.

Kalafon várakozva megállt.

Samsonov alaposan elgondolkodott azon, hogy hogyan lehetne számára hasznos egy elégedetlen Dragonyos. Ez csak csali, döntötte el végül. Ezzel együtt, egy okos hal úgy ellophatja a csalétket, hogy közben érintetlenül hagyja a horgot.

– Tehát ez a Singh elégedetlen a Dragonyosokkal – felelte.

– Nekem legalábbis így adták értésemre – válaszolta Kalafon diplomatikusan.

– Miért kéne, hogy ez engem érdekeljen?

– Ó persze, hiszen maga nem vásárol katonákat. Bocsássa meg hanyatló memóriámat. Volt itt még valami más is. Egyszer egy hosszú, sötét éjszakán a Miseryn, Singh mech-harcos hosszan elbeszélgetett a barátjával. Ennek során megemlített valamit a hölgynek, valamit, amit Hegira-tervnek hívott. Azt állította, hogy ez a terv Wolf Dragonyosainak a Kurita területekről való teljes kivonulását foglalja magában. Érdekelné ez önt, hadúr?

– Ez igen ostoba kérdés, és ön nem ostoba, püspök. Mi az ára?

– Ne beszéljünk árról, hadúr. – Kalafon nyíltsága gesztusaként kitárta kezét. Mosolya kihangsúlyozta arcán a ráncokat. – Nem adhatok el önnek semmit. Pusztán jó szándékom jeléül felajánlok egy apró ajándékot.

– És a jó szándékot a további jó szándék tartja fenn, nemde? – válaszolta Samsonov, Kalafon sötét szemébe meredve, mely hűvös és számító intelligenciától csillogott. Veszélyes belső rejlik a jó modorú külszín mögött – jegyezte meg magának Samsonov. Óvatosságra és körültekintésre lesz szükség.

– Örömmel látom, hogy ön valóban éppolyan bölcs, mint ahogyan azt állítják, hadúr.

– A bölcsességnek néha időre van szüksége – szólt Samsonov, folytatva az udvariasság és eufemizmusok játékát. – Kell egy kis időt hagynia, amíg elgondolkodom ennek a mech-harcosnak a szomorú történetén. Talán találok rá módot, hogy enyhítsek a terhein.

– Az Áldott Blake jószívvel tekint az ön nagylelkűségre – emelkedett fel Kalafon. – Most távozom, hadúr. Sok mindent kell még rendbe tenni a központunkban. Természetesen ön el tud ott érni. Blake áldása legyen magával, fiam.

Ezzel a püspök elindult az ajtó felé, melyet Akuma kinyitott előtte. A Komsztár hivatalnok ellépdelt Akuma mellett, figyelembe sem véve a férfi vizslató pillantását.

– Felettébb érdekes ember, hadúr – jegyezte meg Akuma. – Sokkal szórakoztatóbb lesz, mint Phud.

– És sokkal veszélyesebb is.

– Ettől válik érdekessé.

Samsonov szárnysegédje arcát kutatta, de azon nem látott mást, csak magabiztosságot.

– Egy napon nagyon meg fogja égetni magát, Akuma.

Akuma szeme csillogott.

– Biztosíthatom, hogy különösen óvatos vagyok, amikor a tűzzel játszom.

Akuma szavai elgondolkoztatták Samsonovot azon, mit is tud valójában a szárnysegédjéről. A férfira az után figyelt fel, hogy az áthelyezését kérte a Nyolcadik Fénylő Kard ezredbe. Azt beszélték, megtorlást terveznek a fiatal tiszt ellen, mert annak volt némi része az egyik parancsnok megszégyenülésében. Normális esetben ez veszélyes beosztottá tette volna őt, de Samsonovot a BBE megnyugtatta Akumának a Szövetség iránti hűsége felől. A problémát annak tulajdonították, hogy Akuma elutasítja a bushido merev szabályrendszerét. Nos, ez olyan hozzáállás volt, amit Samsonov is meg tudott érteni. A divatjamúlt kódexet és híveit ő is csak megannyi kellemetlenségnek tartotta. Útjába álltak az üzletnek. Ha Akuma is osztja ezt a hozzáállást, akkor ő egy olyan ember, aki érti az üzletet, és a hasznára lehet.

Akuma ráadásul Yorioshi hadúr egyik tisztjét hozta szégyenbe, és a beosztott szégyene rossz fényt vetett a felettesére is. Samsonov úgy döntött, megjutalmazza Akumát tettéért. Jóváhagyta az áthelyezést a Nyolcadik Fénylő Kardhoz.

Amint Galedonra került, a férfi olyan tulajdonságokat mutatott, melyek saját ifjabb napjaira emlékeztették Samsonovot. Akuma hatékony volt, okos és ambiciózus, egyetlen negatívumaként talán az adósságok törlesztése iránti elkötelezettségét lehetett felhozni. Mindent visszafizetett azoknak, akik valamiképp változtattak az életén; a jót és a rosszat egyaránt. Egy ilyen ember valóságos adomány annak, aki elnyeri háláját, így hát a hadúr elrendezte, hogy Akuma hálás legyen neki.

Ezután Samsonov előléptette Akumát, és saját szárnysegédjévé tette. Szerencsés döntés volt, mivel Akuma tanácsadóként és ügynökként is jól szolgált. Lojális volt és hatékony.

Mégis, a csillogás Akuma szemében aggasztotta a hadurat. Erős gyűlölet fűtötte azt a tüzet, amely fanatikusságra utalt. Samsonov úgy tartotta, hogy a fanatikusok veszélyes emberek. Megszállottságában egy fanatikus megfeledkezhet bármi másnak a fontosságáról. Talán itt lenne az ideje, hogy levegye kezét erről az alakról. Minden attól függ majd, hogyan felel meg Akuma a további igényeknek. Ha már nem gondolkodik tisztán, a terhévé válhat.

– Mit gondol erről a Hegira-tervről? – kérdezte Samsonov. – Valóban létezik? Fel tudjuk használni?

– Tegyük félre a kérdést a püspök forrásainak megbízhatóságáról – kezdte Akuma, szinte pedánsan. – Amennyiben ez valóban egy menekülési terv, jó lenne, ha ismernénk a részleteit. Ha a Dragonyosok tudomást szereznek az előkészületeinkről, úgy dönthetnek, hogy távoznak. Annak ismerete, hogy hova mennek, felbecsülhetetlen jelentőségű lehet.

– Viszont ha nem mennek sehova, az információ értéktelen.

– Valóban – értett egyet Akuma. – Talán nem kért a koordinátor „biztosítékot” egy ilyen eset lehetőségére?

– Kért. – A zsoldosok feletti nyugtalanságába merülve Samsonovnak nem jutott eszébe azon töprengeni, honnan tudja Akuma, mit is akart a koordinátor. – Hogyan haladnak az ügyek a támadással?

– Az utasításai szerint, hadúr. A legapróbb lehetőséget is kihasználom a zaklatásra. A Dragonyosok pozíciója folyamatosan gyengül. Nőnek a hadiveszteségek, és seregeik bizonyos részei eltűntek a csatából, így tehát ellenséges bolygókon maradtak. Sajnálatos módon az időbeosztásuk gyakran elkerülhetetlenné teszi azt, hogy magukra hagyják ezen szerencsétlenül járt társaikat, mielőtt még lehetőségük lenne felkutatni őket. Ez pedig felettébb népszerűtlen döntés a Dragonyosok körében. Rendszeresen kifejeztem részvétemet, de minden alkalommal kénytelen voltam rámutatni, hogy a távozásra felszólító parancsok a szerződés szerint teljes legálisak. Így a Dragonyosok kénytelenek engedelmeskedni, hacsak nem akarják megszegni a szerződést. Néhányat ezek közül a szerencséden harcosok közül később ugyan visszaszereztek, de az efféle mentőakciók igen sokba kerülnek. Egyre kevésbé engedhetik meg maguknak az ilyen kiadásokat, mivel pénzügyi gondjaik is vannak. Bár a fizetésüket szigorúan a szerződés szerint kapják, az An Tingről származó bevételeik sajnálatos módon csökkentek. Úgy tűnik, a Szövetség piacán kicsi a kereslet a bolygó termékei iránt. Ezenkívül ott van még az ellátás kérdése is. Felettébb elszomorító, ám elkerülhetetlen az ellenségeink által a Szövetségre gyakorolt gazdasági nyomás. Ajánlottam a Dragonyosoknak bizonyos katonai forrásokat, ám úgy tűnik, ők más ellátókat részesítenek előnyben. Nemsokára azonban úgy találhatják, hogy még a legalapvetőbb ellátmányok is elérhetetlenek a határainkon kívüli hagyományos forrásokból. Én természetesen előre figyelmeztetem őket. Ezenkívül más terveim is szépen haladnak.

– Úgy, mint? – kérdezte Samsonov.

– Úgy, mint a legrendületlenebb védelmezőjük kiiktatása.

Akuma csak egyvalakire gondolhatott. Amióta csatlakozott a hadúr embereihez, a Kard esztelen, bár nem teljesen oktalan gyűlöletet mutatott Tetsuhara iránt. Vajon a hűvösen számító Akuma megadta volna magát egy ilyen esztelen sugallatnak?

– Meggyilkolta Tetsuharát?

– Meggyilkolni Tetsuharát? – válaszolt Akuma felháborodottan. –Nem vagyok én egy közönséges gyilkos.

Nem, gondolta Samsonov, nem közönséges.

– Éppen tájékoztatni szándékoztam, amikor a püspök megérkezett – mondta Akuma újra lenyugodva. – Az ön egyik leglojálisabb tisztje, Elijah Satoh vezeti most a Ryukent. Úgy tűnik, Tetsuhara tai-sa egy légpárnás kocsival történt baleset áldozata lett.

– Meghalt?

– Súlyosan megsérült csupán… sajnálatosan. A Testvériség orvosa az űrugró fedélzetén nagyon hű az etikai kódexéhez – mondta Akuma. Szájának egyik sarka jól láthatóan rángott valami bosszantó emlék feletti ingerültség miatt. – Az orvos szakképzettségének köszönhetően Tetsuhara túlélte. Gyógyulása után meglehet, hogy vissza tud majd térni kötelességeihez. A Barlow's Endi hadműveletben azonban nem tudott részt venni. Satoh egy kiváló tervet kapott, melyet könnyedén végre tud hajtani, s így dicsőséggel tér majd vissza. Még egy egészséges Tetsuharának is nehéz lesz kitúrnia pozíciójából egy ilyen hőst – fejezte be Akuma.

– Reméljük, hogy igaza van. Satoh fantáziátlan, de odaadó katona. Rajta keresztül irányítani tudom a Ryukent. Jó szolgálatot fognak tenni az elkövetkezendő időkben. A Sárkány Kardja még akár pajzsként is szolgálhat a Sárkány Árnyékával szemben, amennyiben ez szükségessé válik.

Akuma elégedetten dőlt hátra, nézve, ahogy a hadúr élvezi a sikert, és átgondolja a lehetőségeket. Samsonov csillaga emelkedőben volt, és ezt a csillagot megfelelően irányítva egy okos ember igen magasra hághat. Magasabbra, mint bárki más. És Akuma okos embernek tartotta magát.

Pár tapintatos perc után Akuma emlékeztette a hadurat a várakozó üzenetre, melynek a Barlow's endi rajtaütés kimeneteléről szóló jelentéseket kellett tartalmaznia.

– Pont megfelelő lenne az időzítés – értett egyet Samsonov, miközben kinyitott az asztalán egy panelt, hogy hozzáférjen a számítógép-konzolhoz. Ahogy a képernyő kiemelkedett a helyéről, a hadúr begépelte kérelmét a megfelelő üzenetek iránt. – Itt vannak, – mondta.

Borostyánszín fény villant ide-oda a hadúr arcán, miközben az adatok végiggördültek a képernyőn. Akuma figyelte, ahogy Samsonov állkapcsán megrándultak az izmok, szeme tágra nyílt, arca elvörösödött. Valami rosszul sült el.

– Elárultak! – tört ki a hadúr. – A gerinctelen zsoldosok elfutottak a csatából!

Samsonov elkezdett dühöngeni a Dragonyosok tette felett, de Akuma erre nem volt kíváncsi. Maga felé fordította a képernyőt, és végigolvasta a jelentést. A zsoldosok meghátrálása volt az utolsó dolog, amire számított. Ördög és pokol! Nehéz volt azon gondolkozni, mit is jelent mindez, míg mellette ez a kövér bolond tombolt. Samsonovnak igen kevés önuralma van, gondolta Akuma, jóval kevesebb, mint neki volt néhány évvel ezelőtt. De legalább Samsonov nem az ő számlájára írta a hibát. Még mielőtt azonban ezzel a katasztrófával tudna foglalkozni, le kell csillapítania a hadurat.

Egy órával később Samsonov kezét maga előtt összekulcsolva ült asztalánál. Dühe ugyan csillapodni látszott, de a felszín alatt még mindig égett.

– Wolf Dragonyosai túl sokszor álltak az utamba, és sértettek meg – mondta. – Gondoskodni fogok róla, hogy elpusztuljanak.

Akuma visszariadt a hadúr rideg döntésétől. Ő is a Dragonyosok pusztulását kívánta, de ő ezt nem tekintette személyes ügyének. Az ő vesztük csak Tetsuhara megkárosításának egyik módja volt. Az efféle pusztítást alaposan meg kell tervezni, mint egy lépésről lépésre haladó folyamatot. Ezer apró részletet kell összehangolni, míg végül nincs többé menekvés. Az apró részletek némelyike csődöt vallhat, de a teljes terv lendületét ápolni kell, míg végül semmi sem állíthatja meg. Az érzelmektől átfűtött, meggondolatlan cselekedetek könnyen sikerülhetnek rosszul, és felboríthatják a tervet. Az efféle cselekedetek éppoly veszélyesek lehetnek a kitervelőre, mint célpontjára. Ha Samsonov valami ostobaságot tesz, mindketten kaphatnak egy-egy udvarias felszólítást „a szégyenfolt lemosására,” Akumának pedig nem állt szándékában felvágni a saját hasát. Megpróbálta tehát figyelmeztetni Samsonovot.

– Bölcs dolog ilyet tenni a koordinátor jóváhagyása nélkül?

– Nem – mondta a hadúr. – Nem, nem az.

Samsonov arcán lassan szétáradt mosolya. Akuma remélte, hogy ez egy briliáns terv hajnalát jelenti, nem pedig csupán a vérontásra való várakozás örömét.

– De ez csak annyit jelent, hogy körmönfontnak kell lennünk vele kapcsolatban – nevetett fel élesen. – Hívja vissza a püspököt.

Bár Akuma attól tartott, elvesztette a hadúr feletti uralmat, nem volt más választása, mint továbbra is engedelmeskedni parancsainak.