39
3028. január 2.
A két Kurita szolgálati autó némán álldogált a téren, mint sziklazátonyok a roncsok és holttestek tengerében. Karosszériájuk horpadtnak, ütött-kopottnak tűnt, és itt-ott zsíros foltok éktelenkedtek rajta, de ettől eltekintve sértetlennek látszottak.
Az elöl álló limuzin hátsó ajtaja felpattant, és Akuma lépett elő belőle. Kifogástalan egyenruhájában úgy festett, mintha mi sem történt volna. Ahogy határozott léptekkel a főhadiszállás bejárata felé indult, gondosan elkerülte a szerteszét heverő testeket és a nemrég befejeződött harc egyéb nyomait. Tagbaszakadt, szőke testőre fölzárkózott a nyomában.
Egyetlen Dragonyos sem mozdult, hogy az útjába álljon a közeledő kuritáknak, de Blake jól látta, ahogyan néhányuk keze ökölbe szorul. Akuma valamelyest meggyorsította lépteit, amint elhaladt Blake mellett. A tiszt hirtelen elhatározástól hajtva kilépett eléje.
– Azt hiszem, ideje találkoznom Wolf ezredessel – mondta rezzenéstelen arccal Akuma.
– Én pedig azt hiszem – felelete nyomatékosan Blake –, hogy az ezredesnek szüksége lesz még néhány percre, mielőtt beszélne önnel.
Akuma bólintott.
– Ésszerűen hangzik. Várjunk idekint?
Átkozott Kígyó, gondolta Blake. Mintha mi sem történt volna! Hát majd én is ilyen ésszerűtlenül ésszerű leszek.
– Megkérhetném, hogy a chu-sa jöjjön velem a váróba?
– Természetesen – biccentett Akuma.
Miután futárt küldött Wolfhoz, hogy tájékoztassa érkezésükről, Blake egyetlen szó nélkül bekísérte a drakónt. Akuma, mintha csak alkalmazkodni akarna a Dragonyos higgadtságához, némán üldögélt és várakozott. Néhány perc elteltével megérkezett Lean a futár kíséretében.
– Az ezredes azonnal látni kívánja – szólalt meg a nő, ám amint Akuma felemelkedett ültéből, még hozzátette: – Nem önt, Kígyó ezredes. Wolf először Blake őrnaggyal akar beszélni.
– Legyen, ahogy akarja. Remélem, az önök ezredese nem várakoztat sokáig.
– Azt hiszem, Wolf ezredes pontosan tudja, mit csinál – vágott vissza a nő.
– Feltéve, hogy ő várakoztat meg, és nem maga – dörmögte Akuma. Tisztában volt vele, hogy teljesen fölösleges sértegetnie a nőt, de élvezte a látványt, ahogyan a düh halvány pírja egy pillanatra elfutja az arcát. Végül is úgysem sokáig szórakozhat a Dragonyosokkal.
– Öt perc – bólintott hidegen a nő.
– Annyit egészen biztosan várhatok. Hát akkor, viszlát, százados! – azzal a távozó nő után intett.
Lean pontosan a mondott idő elteltével érkezett vissza, hogy a kuritákat a hadműveleti szobába kísérje. Két biztonsági ember is jött vele, akik Ryonex kézifegyvereket viseltek, nem úgy, mint odakint ácsorgó társaik. Akuma azonnal megértette a burkolt figyelmeztetést: bármi történik is odabent, a főhadiszálláson, az azonnali, kemény visszavágás bizonyára nem várat magára. Micsoda szánalmas kezdőkkel van dolgom húzta el a száját futólag.
A Dragonyosok odébb tolták a terem közepéről a teakfa tárgyalóasztalt, helyére fémesen csillogó holotankot hozattak űrjáróik egyikéről. Körülötte technikusok nyüzsögtek, próbálván előhívni a szerkezetből Cerant térképét. Akuma első pillantásra felmérte az ábrázolás részletekbe menő alaposságát; ezen kissé meglepődött, hiszen még a saját térképeik sem voltak ennyire pontosak. Az ő térképeiknek volt azonban egy kétségtelen előnye ezzel szemben: megbízhatóan jelölték a Kurita-egységek állomáshelyét, csakúgy, mint a Dragonyos csapatok gondosan álcázott állásait. A Dragonyosok viszont rossz helyen ábrázoltak néhány fontosabb Ryuken egységet.
Mivel tudta, hogy nem lenne bölcs dolog túlzott érdeklődést mutatni, inkább körülnézett a teremben, tekintetével Wolfot keresve. A zsoldosok ezredese mélyen belemerült a beszélgetésbe Blake őrnaggyal a terem egy távoli szegletében. Noha külsején erősen meglátszott a történtek nyoma, ennek ellenére sajnos teljesen egészségesnek tűnt. Hogy mennyire rázta meg az eset, azt nem lehetett megállapítani, de talán nem volna haszontalan erőfeszítés siettetni egy kissé a dolgokat.
Akuma tehát közéjük lépett, félbeszakítva ezzel a beszélgetést.
– Mondhatom, szép kis erőfitogtatás, Wolf ezredes!
Wolf szemei megvillantak.
– Gondolom, nem számított rá, hogy ilyen rosszul állnak a dolgok – mondta, mintegy válasz gyanánt.
– Arról mindenesetre tudomásom volt, hogy az ön Dragonyosai zaklatják a helyi lakosságot. De azt nem gyanítottam, hogy az ügy már-már a nyílt lázadásig fajult.
– Gondolja, hogy ezért bennünket kellene hibáztatnia?
– Ki mást? Maguknak nem tetszett a szerződés, amit kötöttek, és alkalmat kerestek, hogy felrúghassák! Mindezt úgy, hogy közben azért meg is őrizhessék azt a messze eltúlzott jó hírüket. De azt azért nem gondoltam volna magukról, hogy ártatlanokat öldösnek a piszkos céljaik elérése érdekében! Hogy civileket mészárolnak le, pusztán azért, mert törvény adta jogukat gyakorolva szembeszálltak a maguk bűnözőhöz illő cselekedeteivel! Most majd bizonyára bejelentik, hogy a lázadást előre megfontolt szándékkal szították, és ez mentesíti önöket a szerződés betartása alól. Talán még azt is bebizonyítják, hogy én meg a tisztjeim állunk az események mögött… Mondja, mi lesz a következő húzásuk?!
Wolf nem törte meg a teremre ereszkedő csöndet.
– Mi az, talán ráhibáztam az igazságra? – Akuma kinyújtott karjával végigmutatott a körülöttük ácsorgó Dragonyosokon. – A tisztjei némelyikét mintha meglepte volna a hír. Úgy tűnik, nem osztotta meg velük a nagy tervét! Talán addig merészkedett, hogy nagyzási hóbortjában a saját jó hírén túl a maga alá rendelt becsületes katonákét is föláldozza? Vagy attól fél, hogy nem hinnék el a hazugságait a Kuriták árulásáról? Ugye, muszáj volt valamilyen hihető magyarázatot kiötlenie, hogy vakon kövessék magát a bűnbe vezető úton?!
– Fogja már be a száját! – kiáltott rá Blake.
– Ha jól látom, szószólókra van szüksége. – Akuma győzedelmes pillantást vetett Blake irányába. – Mondja, engem is el akar hallgattatni, ahogyan Nittát? Azzal meg ugyan mit ér el?
– Semmit – szólalt meg végre Wolf. – Nem hallgattattam el őt sem, és magát sem fogom. Egyetlen nagyszájú bajkeverő sem ér meg ennyi fáradságot. Ez csak alátámasztaná a hazugságaikat. Akárhogy is, nem kerülhetem el a bajt. A bolygón tartózkodó összes egységünket ostrom alá vette a csőcselék.
– És maga még csodálkozik ezen? Hiszen szabadjára engedte az ezerfejű szörnyeteget! Most legalább láthatja, hová vezet az erőszak! A saját népét fogja elpusztítani!
– És hol vannak a híres polgári védelmi alakulatok? Ahogy látom, azoknak a sokat emlegetett polgároknak most elkelne egy kis védelem. – Wolf hangja hidegen csengett, de a keze leheletnyit megremegett. Akuma elégedetten nyugtázta ezt az apró részletet.
– Az alakulatok aligha készültek fel az ilyesmire. Egyébként is eltiporná őket az a szörnyeteg, amelyet maga elszabadított. De hát éppen ez volt a tetve, nemdebár? Hovatovább a magáé az egyetlen ütőképes egység egész Cerantban! Talán azt várja, hogy felkérjék, állítsa helyre a rendet? Ami természetesen azt jelentené, hogy folytatja a mészárlást a csőcselék visszaszorítása érdekében. Ó, egészen biztos vagyok benne, hogy ha valaki, hát az ön mechjei képesek elfojtani a lázadást. Esetleg némely Kurita-áldozatok árán.
– Csak, hogy maga újból a fejemre olvashassa, hogy civilekre tüzeltünk, és a saját szánk íze szerint alkalmaztuk a jogot? – Wolf tagadólag rázta meg a fejét. – Nem. Erre ne számítson. Hozza csak be a Ryukenjeit a városba.
– Hogyisne! Még azt állítaná, hogy az egységeim lerohanták! Nem adom meg magának a kezdődöfést abban a csatában, amit olyan nyilvánvalóan igyekszik kiprovokálni! A Ryukenek a dolgok jelenlegi állása mellett jobb, ha távol maradnak a várostól. Nem fogom önszántamból helyzeti előnybe hozni magát! Jobb lesz, ha kifundál valami kevésbé átlátszó trükköt. Vannak, akik még mindig nem hiszik el a meséit arról, hogy a Kurita-ház a Dragonyosok vesztét akarja. Mást kell kieszelnie, hogy a csapatai hűségét visszahódíthassa. A bűnei visszaszállnak a saját fejére.
Wolf elfordult Akumától, és Cameront szólította.
– Hívd össze a tiszteket, William. Mindenki viselkedjék a lehető leghiggadtabban. Kerülnünk kell bárminemű provokációt. – Azzal a válla fölött Akumára nézett. – Most elégedett?
Akuma szemlátomást cseppet sem volt elégedett. Eddig abban bízott, hogy provokatív viselkedésével azonnali visszavágást válthat ki a Dragonyosokból. A terve ugyan csődöt mondott, de még nincs veszve minden. Van még jó pár hathatós érv a tarsolyában.
– Nem mondhatnám, hogy az intézkedése különösebben megnyugtatott volna – felelte. – Afelől bizonyos lehet, hogy a Kurita-csapatok nem teszik meg az első lépést.
– Nos, akkor csöndes, nyugodt éjszakára készülhet a barakkban, a legényei körében.
Akuma érezte a Wolf hanglejtésében bujkáló élt. A haragot azonban nem engedhette meg magának éppen itt, az ellenség fészkében. Sarkon fordult, és méltóságteljes léptekkel elsétált. Quinn megeresztett egy halovány mosolyt Wolf felé, azután követte.
Amint a Kuriták távoztak, Shadd lépett oda Wolfhoz.
– Ez a Kígyó alaposan megmondta a magáét – jegyezte meg csendesen.
Wolf gondolataiba merülten ácsorgott, csak sokára nézett fel.
– Tulajdonképpen arra voltam kíváncsi, mennyire keveredett bele ebbe a moslékba.
– Gondolja, hogy ő áll az egész mögött?
– Azt jelen pillanatban elég nehéz lenne megmondani. Mindenesetre hasznot húz belőle.
– És ha valami történne vele hirtelen? – Shadd előhúzta a kését, és kinyújtott mutatóujjára fektetve egyensúlyozta.
– Ez a módszer inkább rájuk vallana, mint ránk – vonta össze rosszallólag a szemöldökét Wolf.
Shadd megvonta a vállát.
– Ahogy akarja, ezredes.
– Sokkal fontosabb feladatom lenne az ön számára, százados. Ki kell juttatnom egy üzenetet a Komsztár hálózatán keresztül, és ehhez szükségem van valakire, akiről feltételezhetem, hogy egy darabban átjut. Tudja, mostanában elég kockázatos dolog kidugni az orrunkat. Ezzel együtt egy ember sokkal kevésbé gyanús, mint hogyha mindjárt egy egész osztagot küldenék, és a Hetedikből egyedül maga van itt.
– Értettem, ezredes. Ez az üzenet?
– Egyelőre nem. Előbb figyelmeztetnem kell a többi bolygó helyőrségét, hogy nem árt, ha odafigyelnek. Lehet, hogy ez annak a kezdete, amitől tartottunk. Persze nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni. Mi azonban nem engedhetjük meg magunknak ezt a kockázatot.