Sam
ISABEL JÖTT, ÉS KIVONSZOLT A REGGELI NYÜZSGÉSBŐL egy üres
lépcsőházba, ahol Cole várt rám. Tele volt nyugtalan energiával, két
ökölbe szorított kezét összeütögette egymás fölött.
– Oké, nem ígérhetek semmit – mondta. – Csak találgatok. De van
egy... elméletem. Az a helyzet, hogy ha igazam van is, nem tudom jól
bebizonyítani. Csak rosszul, tényleg. – Amikor nem szóltam semmit,
folytatta: – Mi a közös dolog Grace-ben és abban a farkasban? – Várt,
gondoltam válaszolnom kell.
– A szag.
Isabel megszólalt:
– Én is ezt gondoltam. Bár elég nyilvánvaló, mivel Cole már
rámutatott.
– Az átváltozás – mondta Cole. – Sem a farkas, sem Grace nem
változott át... mennyi is... egy évtizede, vagy még több? Ez a
varázslatos szám, amennyi idő után meghalnak a nem változó farkasok,
igaz? Tudom, hogy azt mondtad, ez a farkas természetes élethossza, de
én ezt nem hiszem. Szerintem minden farkas, aki átváltozás nélkül halt
meg, úgy pusztult el, mint az a farkas... valamitől. Nem az öregségtől.
És szerintem ez öli meg Grace-t is.
– A farkast, aki sosem volt – mondtam, hirtelen felidézve, amit az
éjjel mondott.
– Pontosan – mondta Cole. – Szerintem azért halnak meg, mert nem
változnak már át. Nem hiszem, hogy az átváltozás az átok. Szerintem
bármi is mondja a testünknek, hogy változzon át, az a rosszfiú.
Hunyorogtam.
– Ez nem ugyanaz. Ha az átváltozás a betegség, az egy dolog. Ha a
betegség miatt változol át, az egy teljesen más történet. Szóval ez az
elméletem, és ez csak összehordott tudomány, nem is kell mondjam.
Tudomány mikroszkóp, vérvétel vagy valóság nélkül. Mindegy, Grace-t
megharapták. Amikor megharapták, a farkasméreg, nem lévén jobb szó
erre, bejutott a szervezetébe. Akármi van ebben a farkasnyálban, az igen
rossz az embernek. Mondjuk azt, hogy az átváltozás a jófiú, és valami a
276
farkas nyálában védekező reakcióra készteti a testet – átváltozásra, hogy
megszabaduljon a méregtől. Minden alkalommal, amikor átváltozol,
sarokba szorítod a mérget. És valami miatt ezek az átváltozások az
időjáráshoz kötődnek. Hacsak, persze...
– Nem szünteted meg az átváltozást – fejezte be Isabel.
-Ja. – Cole a lépcsők alja felé nézett, Grace emelete irányába. – Ha
valahogy elpusztítod a tested azon képességét, hogy katalizátorként
használja a hideget és a meleget, úgy tűnik, meggyógyultál, de nem.
Csak... elgennyesedsz.
Fáradt voltam, és nem egy tudományos típus. Cole azt is mondhatta
volna, hogy a farkasméregtől tojást rakok, és ezen a ponton annak is
láttam volna értelmét.
– Oké. Szóval ez jónak hangzik, még ha kevés is. Mi a
végeredmény? Mit javasolsz?
– Azt hiszem, át kell változnia.
Túl sokáig tartott, mire felfogtam, mit mondott.
– Farkassá?
Cole vállat vont.
– Ha igazam van.
– Igazad van?
– Nem tudom.
Behunytam a szemem. Anélkül, hogy kinyitottam volna,
megkérdeztem:
– És gondolom, van egy elméleted arra is, hogyan változzon át.
Ó, istenem, Grace! Nem tudtam elhinni, hogy ezt mondtam.
– A legegyszerűbb a legnagyszerűbb – felelte Cole.
Hirtelen megjelent előttem Grace barna szeme, ahogy egy farkas
arcából néz rám. Átöleltem magam.
– Újra meg kell harapni.
A szemem kipattant, és Cole-ra meredtem.
– Megharapni.
Cole fintorgott.
– Ez egy gondolkodáson alapuló tipp. Valami összekeveredett az
átváltozási parancssorban, és ha újrageneráljuk az eredeti katalizátort,
talán újra elindul a folyamat. Csak ezúttal nem egy kocsiban főzzük
meg.
277
Mindenem lázadt a gondolat ellen. Hogy elveszítem Grace-t,
elveszítem azt, ami Grace-szé teszi őt. Hogy megtámadjuk, miközben
haldoklik. Hogy meghozzak egy ilyen döntést, sebtében, mert idő nincs
rá.
– De hetekig vagy hónapokig tart, mire átváltozol, miután
megharaptak.
– Szerintem az tart ennyi ideig, hogy a méreg kezdetben hasson –
mondta Cole. – De ő már nyilvánvalóan elért odáig. Ha igazam van,
azonnal át fog változni.
Összekulcsoltam a kezemet a tarkómon, és elfordultam Cole-tól meg
Isabeltől. Bámultam a halványkék betonfalat.
– És ha nincs igazad?
– Farkasnyálat kap egy nyílt sebbe... – Cole hallgatott egy sort, aztán
hozzátette: – Ettől valószínűleg azonnal elvérzik, mivel úgy néz ki,
hogy a méreg elpusztítja a vér alvadási képességét.
Hagytak járkálni fel-alá pár hosszú pillanatig, aztán Isabel halkan
megtörte a csendet:
– Ha igazad van, Sam is meg fog halni.
– Igen – felelte Cole olyan egyszerűen, hogy tudtam, már
gondolkozott ezen. – Ha igazam van, amikor Sam tíz vagy tizenhárom
éven már túl lesz, az ő gyógyulása sem gyógyulás lesz.
Hihettem egy olyan elméletben, amelyet egy kórházi büfében,
langyos kávé és gyűrött szalvéta felett agyaltak ki?
Másom nem is volt.
Megfordultam végül, és Isabelre néztem. Elkenődött szemfesték,
kócos haj, bizonytalanul felhúzott váll – egészen más lány volt most,
aki próbálta felvenni Isabel álarcát.
– Hogy jutunk be a szobába? – kérdeztem.
278