Sam

A HÁZ ROMOKBAN ÁLLT. Amikor beléptem a nappaliba, az első, amit

megpillantottam, Cole volt egy seprűvel és egy szemétlapáttal –

groteszkebb látvány, mint a farkassá változása -, aztán mögötte

megláttam a törött üveget és a felborogatott bútorokat.

Grace aggodalmas hangon azt mondta:

-Ó!

A hangjára Cole megfordult. Volt benne annyi méltóság, hogy

meglepődjön, de annyi már nem, hogy bűntudatosnak tűnjön.

Nem is tudtam, mit mondjak. Mindig, amikor azt hittem, hogy végre

sikerül egy kis együttérzést és kedvességet kicsiholnom magamból

iránta, csinált valamit. A ház többi része is így néz ki? Vagy csak a

nappali minden egyes négyzetcentimétere?

Grace mindenesetre Cole-ra nézett, zsebre dugott kézzel és könnyed

hangon megkérdezte:

– Gondok vannak? – A hangjában mosoly volt.

Kifejezett meglepetésemre Cole bánatosan visszamosolygott rá.

Elbűvölő volt, és ezúttal bocsánatkérő.

– Egy macskafalka – mondta. – Rendet rakok. – A második

mondatot nekem címezte. Grace úgy nézett rám, hogy nyilvánvaló volt,

kedvesebbnek kell lennem Cole-lal. Próbáltam visszaemlékezni, hogy

voltam-e kedves hozzá egyáltalán. Biztos voltam benne, hogy

kezdetben igen.

Visszanéztem Grace-re. A konyha élesebb fényében sápadtnak és

fáradtnak látszott, virágszirom-vékony bőrén sötétség tetszett át.

Valószínűleg ágyban lenne a helye. Valószínűleg otthon kellene lennie.

Gondolkodtam, hogy a szülei vajon mit gondolnak, és mikor érkeznek

haza. Megkérdeztem:

– Hozzam a porszívót? – Azaz: Kettesben hagyhatlak vele?

Grace határozottan bólintott.

-Jó ötlet.

220