Isabel
TANÍTÁS UTÁN BENT MARADTAM A DIÁKÖNKORMÁNYZATI ÜLÉSEN.
Pokoli unalmas volt, és kicsit sem érdekelt, hogyan szervezi meg magát
a Mercy Falls Gimi, de azt a kettős célt szolgálta, hogy nem kellett
otthon lennem, és ülhettem a hátsó sorban, néma, gúnyos mosollyal,
sötétre festett szemmel, elérhetetlenül. Ott ült körülöttem a szokásos
lánycsapat, a szemük, akár az enyém, és elérhetetlennek látszottak –
ami nem ugyanaz, mint elérhetetlennek lenni.
Egy akkora városban, mint Mercy Falls, röhejesen egyszerű volt
népszerűnek lenni. Csak azt kellett hinned, hogy kapós árucikk vagy, és
már az is voltál. Nem olyan volt, mint San Diego, ahol a népszerűség
teljes munkaidős állás volt. Annak hatása, hogy megjelentem a
gyűlésen – egyórás reklám az Isabel Culpeper nevű terméknek -,
legalább egy hétig el fog tartani.
De végül el kellett indulnom hazafelé. Pompás, mindkét szülőm
kocsija a ház előtt parkolt. Magamon kívül voltam a gyönyörtől. Ültem
a kocsifelhajtón a terepjárómban, kinyitottam a Shakespeare-kötetet,
amit olvasnom kellett, és úgy feltekertem a hangerőt, hogy láttam,
ahogy a basszus vibrál a visszapillantó tükörben.
Úgy tíz perc után az anyám alakja tűnt fel az egyik ablakban, és túlzó
mozdulattal intett, hogy menjek be.
És kezdetét vette az este.
Odabent, a hatalmas, rozsdamentes acél konyhánkban a Culpeper
Show legszebb epizódja ment.
Anya: Biztos vagyok benne, hogy a szomszédok imádják a white
trasht. Köszi, hogy elég hangosra vetted, hogy hallhassák.
Apa: Egyébként hol voltál?
Anya: Diákönkormányzati ülésen.
Apa: Nem téged kérdeztelek. A lányunkat kérdeztem.
Anya: Most őszintén, Thomas, nem mindegy, ki válaszol?
Apa: Úgy érzem, hogy pisztolyt kell nyomnom a fejéhez, hogy
beszéljen velem.
Én: Ez egy lehetőség?
49
Most mindketten rám bámultak. Nem igazán kellett hozzászólnom a
Culpeper Show-hoz; önfenntartó volt nélkülem is, minden esti
ismétléssel.
– Mondtam, hogy nem kellene állami iskolába járnia – mondta apám
az anyámnak. Tudtam, hová vezet ez. Anya következő sora: „Mondtam,
hogy nem kellene Mercy Fallsba költöznünk", aztán apa elkezd
csapkodni, és végül mindketten elvonulnak egy-egy külön szobába,
különböző márkájú alkoholos frissítőket fogyasztani.
– Leckét kell írnom – vágtam közbe. – Felmegyek. Jövő héten
találkozunk.
Amikor megfordultam, hogy elmenjek, apa megszólalt:
– Isabel, várj!
Vártam.
– Jerry mondta, hogy Lewis Brisbane lányával barátkozol. Igaz ez?
Erre megfordultam, hogy lássam az arckifejezését. Karba font kézzel
támaszkodott a színtelen konyhapultnak, tökéletesen ránctalan ingben
és nyakkendőben. Az egyik szemöldöke felemelkedett keskeny arcán.
Felhúztam a sajátomat, hogy passzoljon.
– Mi a gond ezzel?
– Ne beszélj velem ilyen hangon – mondta apa. – Csak kérdeztem
valamit.
– Akkor jó. Igen. Grace-szel járok ide-oda.
Láttam, ahogy a karján kidudorodik egy ér, amikor ökölbe szorítja a
kezét, aztán ellazítja, újra meg újra.
– Azt hallottam, hogy sok köze van a farkasokhoz.
Felemeltem a kezemet, mintha azt mondanám: Miről beszélsz?
– Azt beszélik, eteti őket. Sokszor láttam őket ezen a környéken is –
mondta. – Gyanúsan jó állapotban vannak. Azt hiszem, ideje megint
megritkítani őket.
Egy pillanatig csak néztük egymást. Én próbáltam eldönteni, tudja-e,
hogy én etetem őket, és most a szokásos passzív-agresszív módján
próbálja kihúzni belőlem, ő meg próbált a nézésével zavarba hozni.
– Ja, apa – mondtam végül. – Le kéne lőnöd néhány állatot. Az majd
visszahozza Jacket. Jó ötlet. Szóljak Grace-nek, hogy csábítsa őket
közelebb a házhoz?
50
Anyám megfagyott műalkotásként meredt rám: Nő chardonnay-val.
Apám olyan arcot vágott, mint aki meg akar ütni.
– Végeztünk? – kérdeztem.
– Ó, már nagyon közel járunk – mondta apám. Megfordult, és
jelentőségteljesen anyámra nézett, amit ő nem látott, mert lefoglalta,
hogy könnybe lábassza a szemeit, hogy majd legördülhessenek az
arcán.
Úgy véltem, hogy az én szerepem ebben az epizódban határozottan
véget ért, hát otthagytam őket a konyhában. Hallottam, ahogy apám azt
mondja:
– Mindet meg fogom ölni. – Anyám könnyek között hozzátette:
– Mindegy, Tom.
Vége. Valószínűleg nem szabad tovább etetnem a farkasokat. Minél
közelebb jönnek, annál veszélyesebb lesz mindannyiunk számára.
51