Cole

93

A legdurvább fájdalom már elmúlt, már csak feküdtem a kádban, a

fürdővíz tetején lebegtettem a kezemet, és elképzeltem, ahogy elalszom

benne, amikor kopogást hallottam a fürdőszobaajtón.

Isabel hangja követte a kopogást, amelynek az ereje résnyire nyitotta

az ajtót.

– Megfulladtál?

– Igen – feleltem.

– Nem bánod, ha bejövök? – De nem várta meg a választ; csak

belépett, és leült a kád melletti vécé tetejére. A bolyhos, prémgalléros

dzsekiben úgy nézett ki, mintha púpos lenne. A haja tépetten hullott az

arcába. Olyan volt, mint egy hirdetés. Egy vécéreklám. Dzsekireklám.

Antidepresszáns-reklám. Akármit is reklámozott volna, megvettem

volna. Lenézett rám.

– Meztelen vagyok – mondtam.

– Én is – felelte. – A ruhám alatt.

Elvigyorodtam. Járt a pont, ahol járt a pont.

– Le fog esni a lábad? – kérdezte.

A fürdőkád méretei miatt fel kellett emelnem és kinyújtanom a

lábamat, hogy megnézzem a lábujjaimat. Kicsit pirosak voltak, de

tudtam mozgatni őket, és mindet éreztem, kivéve a kislábujjamat, ami

nagyrészt még mindig érzéketlen volt.

– Nem ma, azt nem hiszem.

– Örökre ott maradsz?

– Valószínű. – Lejjebb süllyesztettem a vállamat a vízbe, hogy jelét

adjam az elkötelezettségemnek a terv mellett. Felpillantottam rá: – Van

kedved csatlakozni?

Mindentudóan felhúzta az egyik szemöldökét.

– Aprócskának látszik a hely odabent.

Újabb mosollyal lehunytam a szemem.

– Hoppá. – Behunyt szemmel lebegtem, melegnek és láthatatlannak

éreztem magam. Feltalálhatnának egy drogot, amitől így érzi magát az

ember. – Hiányzik a Mustangom – mondtam, leginkább azért, mert ez

olyan mondat, amire biztos válaszol valamit.

– A kocsid jut eszedbe arról, hogy csupaszon fekszel egy kádban?

94

– Nagyon kemény fűtése volt. Puhára főzhette magát az ember

odabent – feleltem. Behunyt szemmel még beszélgetni is könnyebb volt

vele. Nem valami nagy riposztverseny. – Bárcsak ott lett volna ma este!

– Hol van?

– Otthon.

Hallottam, hogy leveszi a kabátját, suhogott a fürdőszobai pulton. A

vécé teteje megreccsent, amikor visszaült.

– Hol az az otthon?

– New Yorkban.

– City?

– Állam. – A Mustang járt a fejemben. Fekete, csillogó, feltuningolt,

és a szüleim garázsában csücsül, mert sosem voltam otthon, hogy

vezethessem. Ez volt az első, amit vettem, amikor kifizették az első

nagy gázsimat, és az évszázad vicceként, túl sokat turnéztam, hogy

egyszer is vezethettem volna.

– Azt hittem, Kanadából jöttél.

– Ott voltam, egy... – Majdnem kimondtam, hogy turnén. Túlzottan

szerettem a névtelenségemet. – ...kis kiruccanáson. – Kinyitottam a

szememet, és láttam a kemény tekintetén, hogy meghallotta a

hazugságot. Kezdtem kapiskálni, hogy nem sokat lehet eltitkolni előle.

– Kis kiruccanás – felelte. – Gáz lehetett, ha inkább ezt választottad.

– A sebhelyeket nézte a karomon, de nem úgy, ahogy számítottam.

Nem elítélőn. Sokkal inkább éhesen. Figyelembe véve a tekintetét, és

azt a tényt, hogy a dzsekije alatt csak egy kombinét visel, nehezen

összpontosítottam.

– Aha – helyeseltem. – Veled mi van? Hogyan szereztél tudomást a

farkasokról?

Isabel pillantása elárult valamit egy pillanatra, olyan gyorsan, hogy

nem tudtam megmondani, mi az. Festetlen, fiatal, hamvas arca és az

előző pillantás láttán kellemetlen lett volna rákérdezni.

Aztán elgondolkodtam, ugyan miért sajnálom ezt a lányt, akit alig

ismerek.

– Sam barátnőjének a barátja vagyok – felelte Isabel. Eleget

hazudtam már, vagy legalábbis mondtam részigazságokat, hogy tudjam,

ez hogy hangzik. De mivel nem leplezte le az én részigazságomat,

viszonoztam a szívességet.

95

– Oké, Sam. Mesélj még róla!

– Már mondtam, hogy olyan, mintha Beck fia volna, és alapvetően

az ő helyét vette át. Mit akarsz még tudni? Nem vagyok a csaja. – De a

hangja rajongott; kedvelte őt. Már nem tudtam, mit gondoljak Samről.

Kimondtam, ami azóta piszkálta a csőrömet, hogy először

találkoztam a sráccal.

– Hideg van. Ő ember.

– Igen, és?

– Hát, Beck azt hitette el velem, hogy ezt elég kemény dolog

összehozni, ha nem lehetetlen.

Úgy tűnt, Isabel fontolgat valamit – láttam egy pici, néma harcot a

szemében – , végül vállat vont, és így szólt:

– Meggyógyult. Beszerzett magának egy jó magas lázat, és az

kigyógyította. – Ez valamiféle nyom volt. Isabelnek. Valami a

hangjában nem volt egészen rendben, amikor ezt mondta, de nem

tudtam, hogy illeszkedik a teljes képbe.

– Azt hittem, Beck azt akarta, hogy mi... az újak... hogy viseljük

gondját a falkának, mert már nincsenek sokan, akik elég hosszú ideig

változnak még át – mondtam. Igazából megkönnyebbültem. Nem

akartam felelősséget; egy farkas bőrének sötétségébe akartam siklani

annyi időre, amennyire csak lehetséges. – Miért nem gyógyított meg

mindenkit?

– Nem tudta, hogy Sam meggyógyult. Ha tudta volna, sosem csinál

több farkast. És a gyógymód nem használ mindenkinek. – Isabel hangja

most kemény volt, és úgy éreztem, hogy már nem vagyok része a

beszélgetésnek, amit én kezdeményeztem.

– Akkor még jó, hogy nem akarok meggyógyulni – mondtam

könnyedén.

Rám nézett, és a hangja szemtelenül csengett:

– Még jó.

Hirtelen úgy éreztem, hogy vége. Mintha végül megtudná rólam az

igazságot, mindegy, mit mondok, mert úgyis ez történik. Látni fogja,

hogy ha az ember elveszi a NARKOTIKÁT, csak Cole St. Clair

maradok, és bennem abszolút semmi nincs.

Éreztem az ismerős, üres éhséget, mintha rohadna a lelkem.

96

Egy lövetet akartam. Kellett a bőröm alá sikló tű, vagy egy nyelvem

alatt elolvadó tabletta.

Nem. Csak az kellett, hogy újra farkassá változzam.

– Nem félsz? – kérdezte Isabel hirtelen, én pedig kinyitottam a

szememet. Nem vettem észre, hogy becsuktam. A tekintete éles volt.

– Mitől?

– Hogy elveszíted önmagad.

Megmondtam az igazságot:

– Épp ebben reménykedem.