Grace
Aznap éjjel az ágyamban fekve próbáltam elfelejteni, hogyan néztek
rám a farkasok, és próbáltam úgy tenni, mintha Sam velem volna. A
sötétben hunyorogva közelebb húztam magamhoz Sam párnáját, de már
az összes illatát elhasználtam, és újra csak közönséges párna volt.
167
Visszatoltam az ő térfelére, és helyette a kezemet emeltem az orromhoz,
próbáltam megállapítani, hogy még mindig olyan-e a szagom, mint az
erdei farkasoknak. Láttam magam előtt Isabel arcát, amikor azt mondja:
Tudod, hogy ennek valami köze van a farkasokhoz, és próbáltam
értelmezni az arckifejezését. Undor? Mintha fertőző lennék? Vagy
szánalom volt ?
Ha Sam velem lett volna, azt suttogtam volna: Gondolod, hogy aki
haldoklik, tudja, hogy haldoklik?
Fintorogtam magamra a sötétben. Tudtam, hogy túl drámai vagyok.
Azt akartam hinni, hogy csak túl drámai voltam.
A hasamra tettem a kezemet, az emésztő fájdalomra gondoltam,
amely az ujjaim alatt néhány centiméterrel élt. A fájdalom most
tompának tűnt, elszunnyadt.
A bőrömbe mélyesztettem az ujjaimat.
Tudom, hogy ott vagy.
Szánalmas volt ébren feküdni, egyedül elmélkedni a halandóságom
felett, miközben Sam csak pár kilométerre volt tőlem. Hiábavaló
pillantást vetettem felfelé, a szüleim hálószobája felé, ingerülten, amiért
megfosztottak a társaságától, épp, amikor a legnagyobb szükségem volt
rá.
Ha most meghalok, sosem megyek egyetemre. Sosem élek majd
egyedül. Sosem veszek magamnak saját kávéfőzőt (egy pirosat
akartam). Sosem megyek feleségül Samhez. Sosem leszek az a Grace,
akinek lennem kell.
Olyan óvatos voltam egész életemben!
A saját temetésemen gondolkodtam. Kizárt dolog, hogy anyának
lenne elég józan esze, hogy elintézze. Apa megoldaná a befektetők és az
ügynökségek vezetőinek hívásai között. Vagy a nagyi. Ő talán tenne
valamit, ha megtudná, milyen vacak munkát végzett a fia az unokája
felnevelésével. Rachel eljönne, és valószínűleg néhány tanárom is.
Erskine tanárnő, aki azt akarta, hogy mérnök legyek. Isabel is, bár
valószínűleg nem sírna. Eszembe jutott Isabel bátyjának a temetése – az
egész város ott volt, az életkora miatt. Talán nekem is összegyűlik egy
jó kis tömeg, nem azért, mert legenda voltam Mercy Fallsban, csak mert
túl fiatalon haltam meg, hogy valóban élhettem volna. Szoktak
168
ajándékot vinni temetésre, ahogy az esküvőkre meg az újszülött-
köszöntőkre?
Az ajtóm előtt reccsenést hallottam. Egy hirtelen pattanás, egy láb a
padlódeszkán, aztán az ajtó lassan kinyílt.
Egyetlen aprócska pillanatig azt hittem, Sam az, aki valahogy,
csodával határos módon besurrant. De aztán a takarókból rakott
fészkemből megláttam apám vállának és fejének árnyékát, ahogy
behajolt a szobámba. Megtettem, ami tőlem telt, hogy úgy lássa,
alszom, miközben résnyire nyitva volt a szemem. Apám néhány tétova
lépéssel beljebb jött, én pedig meglepve arra gondoltam, hogy azért jött,
hogy lássa, jól vagyok-e.
De aztán egy kicsit felemelte a fejét, hogy a mögöttem lévő helyre
pillantson, és rádöbbentem, hogy nem azért jött, hogy
megbizonyosodjon afelől, jól vagyok. Csak azért, hogy tudja, Sam
nincs itt.
169