Grace
Részben el akartam menni, hátha segíthet. De még jobban féltem
attól, hogy mi lesz, ha nem? Milyen lehetőségem marad, ha ez kudarcot
vall?
Az egészségközpont csak fokozta a nap valószerűtlenségét. Én
sosem jártam ott, de Samnek ismerős volt a környezet. A falakat
rothadó tengerzöldre festették, a vizsgálóban pedig négy torz gyilkos
bálna ugrándozott a zöld hullámok között. Miközben a nővér és az
orvos engem kérdezgetett, Sam egyfolytában zsebre dugdosta és kihúzta
a kezét. Amikor ránéztem, pár percre abbahagyta, aztán elkezdte az
ujjait ropogtatni helyette.
Szédültem, amit elmondtam az orvosnak, az orrom pedig udvariasan
bemutatta a nővérnek, hogyan szokott vérezni. Csak a gyomorfájásomat
tudtam leírni nekik, és mindketten rejtelmesen néztek, amikor
megpróbáltam rávenni őket, hogy szagolják meg a bőrömet (az orvos
végül megtette).
242
A belépésünk után kilencvenöt perccel egy szezonális allergiára felírt
gyógyszerrel, egy javaslattal, hogy tömjem magamat vassal, egy sós
orrspray-vel, valamint egy a kamaszokról és az alváshiányról szóló
hegyi beszéd emlékével távoztunk. Ja, és Sam hatvan dollárral
szegényebb lett.
– Jobban érzed magad? – kérdeztem Samtől, amikor kinyitotta
előttem a Volkswagen ajtaját. Púpos madárnak látszott a tavaszi
időjárásban, fekete volt és merev a szürke felhők előtt. Lehetetlen volt
megmondani a felhős égből, hogy most kezdődik a nap, vagy most ér
véget.
– Igen – mondta. Még mindig pocsék hazudozó volt.
– Jó. – Én pedig még mindig szenzációs.
És az a valami az izmaimban felnyögött, kinyújtózott és fájt. Sam
elvitt egy kávéra, amit nem ittam meg, és miközben a Kenny büfében
ültünk, a mobilja megszólalt. Sam felém fordította a készüléket, hogy
lássam, Rachel száma van a kijelzőn.
Hátradőlve átadta nekem a telefont. A karja a nyakam mögött volt,
nagyon kényelmetlen, de nagyon kedves módon, ezért nem tudtam
megmozdulni. A karjának simítottam az arcomat, és kinyitottam a
telefont.
– Halló.
– Grace, jézusom, te totál begolyóztál?
Összeszorult a gyomrom.
– Biztosan beszéltél a szüleimmel.
– Felhívtak otthon. Biztosan felhívták a Tundra Királynőjét is. Azt
akarták tudni, hogy nálam vagy-e, mert kétségtelenül nem a saját
ágyadban töltötted az éjszakát, és nem voltál telefonközelben ma, és
kissé aggódtak, de úgy, hogy abba nagyon kellemetlen volna
belekeverednem!
A homlokomra szorítottam a kezemet, és az asztalra könyököltem.
Sam udvariasan úgy tett, mintha nem figyelne, bár Rachel hangja
tisztán hallható volt.
– Sajnálom, Rachel. Mit mondtál nekik?
– Tudod, hogy nem tudok jól hazudni, Grace! Nem mondhattam
nekik, hogy nálunk vagy!
– Tudom – feleltem.
243
– Úgyhogy azt mondtam, Isabelnél vagy.
Hunyorítottam.
– Azt mondtad?
– Mit kellett volna mondanom? Hogy A Fiúnál vagy, hogy aztán
megöljenek mindkettőtöket?
A hangom kicsivel harciasabb volt, mint szerettem volna.
– Végül úgyis rájönnek.
– Hogy érted ezt? Grace Brisbane, ugye nem gondolod komolyan,
hogy nem mész haza? Mondd, hogy csak azért csinálod, mert
pillanatnyilag haragszol rájuk, amiért szobafogságra ítéltek. Vagy
mondd, hogy csak azért, mert nem tudsz élni A Fiú lenyűgöző Fiúságai
nélkül még egy éjszakát. De ne mondd, hogy azt hiszed, ez örökre szól!
Sam arca furcsa fintorba torzult a Fiúságai említésére.
– Nem tudom – válaszoltam Rachelnek. – Nem gondolkodtam
ennyire előre. De nem, nem igazán érzem úgy, hogy mostanában
visszamennék. Anya segítőkészen elmesélte, hogy szerinte Sam csak
egy kaland, és hogy meg kell tanulnom, mi a különbség a szerelem és a
vágy között. És múlt éjjel apa azt mondta, hogy tizennyolc éves
koromig nem találkozhatunk.
Sam sebzettnek látszott. Ezt a részt nem mondtam el neki.
– Azta. A szülőfélék korlátoltsága mindig meg tud lepni. Főleg, mert
A Fiú... nos, A Fiú nyilván hihetetlen, tehát mi a gondjuk vele? De
akkor is, mit kéne csinálnom? Meg fogtok... öhm. Na, mi fog történni?
– Végül megunom, hogy ugyanazt a két pólót kell hordanom
állandóan, és haza kell majd mennem, hogy szembenézzek velük –
mondtam. – De addig, azt hiszem... azt hiszem, nem beszélek velük. –
Fura volt kimondani. Igen, dühös voltam rájuk azért, amit mondtak. De
azt is tudtam, hogy önmagában azért ez annyit nem számított, hogy
megszökjek. Az viszont igen, hogy ez csak a jéghegy csúcsa volt, és
nem is annyira megszöktem, inkább csak hivatalossá tettem a közöttünk
lévő érzelmi távolságot. Ma sem láttak többet belőlem, mint a
kamaszéveim legtöbb napján.
– Azta – mondta Rachel. Az ember abból tudta, hogy Rachel teljesen
paff, hogy csak ennyit tudott mondani.
– Végeztem – mondtam, és meglepett, hogy a hangom megremeg, de
csak egy kicsit. Reméltem, hogy Sam nem vette észre. Odafigyeltem,
244
hogy a hangom kemény legyen, amikor hozzátettem: – Nem teszek úgy
többé, mintha boldog család lennénk. Egyszer s mindenkorra én
gondoskodom magamról.
Hirtelen nagyon fontosnak tűnt ez a pillanat, ahogy ültünk a
Kennyben, a szalvétatartóban Sam arca tükröződött, ahogy felém hajol,
én pedig úgy éreztem magam, akár egy sziget, amely egyre távolabb és
távolabb sodródik a parttól. Éreztem, ahogy az agyam lefényképezi a
jelenetet, a lagymatag világítást, a tányérok csorba szélét, az előttem
álló, még mindig teli kávésbögrét, Sam egymás fölött viselt pólóinak
semleges színét.
– Azta – mondta újból Rachel. Egy hosszú pillanatra elhallgatott. –
Grace, ha tényleg komolyan gondolod... légy óvatos, oké ? Úgy értem...
ne bántsd meg A Fiút! Ez olyan háborúnak látszik, ami után sok hulla
marad, és a környező megyék falvai is kimerülnek a háborús
fosztogatástól.
– Higgy nekem – mondtam -, A Fiú az egyetlen dolog ebben az
egészben, amihez elszántan ragaszkodom.
Rachel hatalmasat sóhajtott.
– Jól van. Tudod, hogy megteszem, amit csak kérsz. Valószínűleg
koccannod kéne a hegyes orrú csizmák viselőjével is, hogy biztos
legyen, tudja, mi folyik.
– Köszi – mondtam, és Sam a vállamra hajtotta a fejét, mintha
hirtelen annyira kimerült volna, mint én. – Holnap találkozunk, jó?
Rachel beleegyezett, és letette. Visszacsúsztattam a telefont Sam
oldalzsebes nadrágjába, aztán a fejére hajtottam a fejemet. Lehunytam a
szemem, és egy pillanatig csak beszívtam a haja illatát, és úgy tettem,
mintha már Beck házában lennénk. Csak össze akartam gömbölyödni
Sammel, és nem aggódni azon, hogy szembe kell néznem a szüleimmel,
vagy Cole-lal, vagy a mandula- és farkasillattal, amelyet megint
eregetett a bőröm.
– Ébresztő – mondta Sam.
– Nem alszom – feleltem.
Sam csak nézett rám. Aztán a kávémra.
– Nem ittad meg a folyékony energiádat, Grace. – Nem várt a
válaszomra, egyszerűen csak kivett néhány bankjegyet a tárcájából, és a
saját üres bögréje alá csúsztatta. Fáradtnak látszott, és idősebbnek, sötét
245
karikák virítottak a szeme alatt, és engem hirtelen elöntött a bűntudat.
Nagyon megnehezítettem a dolgokat számára.
A bőröm fura volt és viszketett; megint éreztem a réz ízét a számban.
– Menjünk haza – szóltam.
Sam nem kérdezte, melyik hazára gondolok. A szó már csak
egyetlen helyet jelentett.
246