Sam

MINTHA MÁR TÚL SOK SÍRT ÁSTAM VOLNA EBBEN AZ ÉVBEN.

Cole-lal kihoztuk a garázsból az ásót, és felváltva ástunk a félig

fagyott földben. Nem tudtam, mit mondjak neki. A szám mintha tele lett

volna szavakkal, amelyeket Tom Culpepernek kellett volna mondanom,

és amikor próbáltam keresni köztük valami maradékot Colenak, nem

sikerült.

Azt akartam, hogy Grace várjon bent, de ragaszkodott hozzá, hogy

velünk jön. A fák közül figyelt, a mellén szorosan összefont karral,

vörös szemmel.

A nyári szépsége miatt választottam ezt a lejtős, ligetes helyet:

amikor esett az eső, felfordította a leveleket, amelyek ragyogó fehér

háta hullámzott a szélben. Viszont sosem voltam itt emberként az évnek

ennek a szakában, hogy lássam, ugyanolyan szép most is. Miközben

ástunk, az este átformálta az erdőt, meleg napfényszalagokat vetett a

talajra, és kék árnyékcsíkokat festett a testünkre. Minden sárgában és

indigókékben úszott, akár egy impresszionista festmény három

kamaszról egy esti temetésen.

Cole megint átalakult, mióta legutóbb láttam. Amikor átadtam neki

az ásót, váltottunk egy pillantást. És először azóta, hogy megismertem,

az arca nem volt üres. Amikor a tekintetünk találkozott, fájdalmat és

bűntudatot láttam... és Cole-t.

Végre, Cole.

Victor teste pár méterre feküdt tőlünk, félig betakarva egy lepedővel.

A fejemben dalszöveg íródott neki, miközben ástam.

Ha hajózol idegen sziget felé,

Ha nem lelsz a hazai útra.

Már mély tenger alatt jársz, úgy bizony.

Talpunk alatti kútba'.

Grace elkapta a pillantásomat, mintha tudná, mit csinálok. A dal akár

róla is szólhatott volna, ezért inkább kivertem a fejemből a sorokat.

251

Ástam, aztán vártam, hogy áshassak. Erre gondoltam, amikor lement a

nap.

Amikor a sír elég mély volt, mindketten tétováztunk. Onnan, ahol

álltunk, láthattuk Victor hasát és a sebet, amelybe belehalt. Végül

állatként halt meg.

Könnyedén lehetett volna Beck vagy Paul teste, amit Culpeper

kihúzott a kocsija hátuljából. Tavaly én is lehettem volna. Majdnem én

voltam.