Isabel
AMIKOR A ZSARU BEJÖTT A KÖNYVESBOLTBA, aznap hallottam Grace-
t először panaszkodni, hogy fáj a feje. Ez valószínűleg nem tűnik olyan
érdekesnek, de mióta ismerem, sosem említett még annyit sem, hogy
folyik az orra. Egyébként is mondhatni szakértője voltam a
fejfájásoknak. Ez volt a hobbim.
Miután végignéztem, ahogy Sam ügyetlenkedik a zsaruval,
visszamentem a suliba, amely életemnek ebben a szakaszában
nélkülözhető volt. A tanárok nem igazán tudták, hogy mit kezdjenek
velem, elakadtak a jó osztályzataim és a szörnyű hiányzásaim között,
így hát sok mindent megúsztam. Kellemetlen megállapodásunk
alapvetően így szólt: bemegyek az órákra, ők pedig hagyják, hogy azt
csináljak, amit akarok, amíg nem vagyok rossz hatással a többiekre.
Így hát számítástechnika-órán első dolgom volt, hogy buzgón
bejelentkeztem a munkaállomásomra, és nem annyira buzgón
kipakoltam az aznap vett könyveket. Az egyik egy képes lexikon volt a
betegségekről – vastag, porszagú, 1986-os kiadás. Valószínűleg az
elsők között lehetett, amelyek a Ferde Polc raktárkészletébe kerültek.
Miközben Grant tanár úr vázolta, hogy mit kell csinálnunk, átlapoztam
a könyvet, és a legborzasztóbb képeket kerestem. Volt egy kép egy
porphyriásról, egy másik egy seborrheás dermatitiszról, és egy kép,
amely fonalférgeket ábrázolt. Az utóbbitól meglepő módon felfordult a
gyomrom.
Aztán az A-betűhöz lapoztam. Az ujjaim végigfutottak az oldalon az
agyhártyagyulladásról, a fertőző fajtáról szóló szócikkig. Az orrom
szúrni kezdett, amikor végigolvastam. Esetek. Tünetek. Diagnózis.
Kezelés. Prognózis. A kezeletlen fertőző agyhártyagyulladás halálozási
aránya: 100 százalék. A kezelt fertőző agyhártyagyulladás halálozási
aránya: 10-től 30 százalékig.
Nem kellett kikeresnem, már ismertem a statisztikákat. Az egészet el
tudtam volna mondani fejből. Többet tudtam, mint ez az 1986-os
lexikon, mert minden internetes folyóiratot elolvastam az új
kezelésekről és a szokatlan esetekről.
14
A mellettem lévő szék megreccsent, amikor valaki leült; nem
zavartattam magam azzal, hogy becsukom a könyvet, amikor odafordult
hozzám. Grace mindig ugyanazt a parfümöt használta. Vagy, Grace-t
ismerve, ugyanazt a sampont.
– Isabel – szólalt meg viszonylag halkan. A többiek fecsegtek, most,
hogy nekiálltak a munkának. – Ez határozottan morbid, még tőled is.
– Menj a fenébe – feleltem.
– Neked pszichiáterhez kellene járnod. – De könnyedén mondta.
– Járok – néztem fel rá. – Csak próbálok rájönni, hogy működik az
agyhártyagyulladás. Nem hiszem, hogy ez morbid. Nem akarod tudni,
hogy működött Sam kis problémája?
Grace megvonta a vállát, és oda-vissza pörgött a forgószékben,
sötétszőke haja kipirult arcába hullott, amikor a padlóra nézett.
Kényelmetlenül érezte magát.
– Már vége van.
– Persze – mondtam.
– Ha begolyózol, nem ülök melléd – figyelmeztetett Grace. – Amúgy
sem érzem jól magam. Inkább otthon kéne lennem.
– Csak azt mondtam, „persze". Ez nem hülyeség, Grace. Hidd el, ha
azt akarod, hogy kihozzam a belső...
– Hölgyeim? – Grant tanár úr bukkant fel a vállam fölött, és a
képernyőkre nézett. Az enyém üres volt, Grace-é fekete. – Amikor
legutóbb ellenőriztem, ez egy számítástechnika-óra volt, nem
szabadfoglalkozás.
Grace nyíltan felnézett rá:
– Lemehetnék az orvosiba? A fejem... azt hiszem, migrén lesz
belőle, vagy ilyesmi.
Grant tanár úr lenézett a rózsás arcára és az elgyötört arckifejezésére,
aztán engedélyképpen bólintott.
– Hozz igazolást – mondta, miután Grace megköszönte és felállt.
Nekem semmit sem mondott, csak elmenőben megkocogtatta a székem
támláját.
– Te pedig... – folytatta Grant tanár úr, aztán a lexikonra pillantott, és
nem fejezte be a mondatot. Csak biccentett magának, és elsétált.
15
Visszatértem a tananyagon kívüli tanulmányaimhoz a halálról és a
betegségekről. Mert mindegy, mit hitt Grace, tudtam, hogy Mercy
Fallsban sosem lesz vége.
16