Grace
Túl melegem volt. Az ágynemű hozzátapadt nyirkos lábamhoz,
izzadság ízét éreztem a szám sarkában. Miközben a farkasok
80
vonyítottak, a bőröm bizsergett a forróságtól, száz apró tű böködte az
arcomat és a kezeimet. Minden fájt: a takaró kényelmetlen súlya a
testemen, Sam hideg tenyere a csípőmön, a vonyítás, a farkasok magas
hangú sírása odakint, Sam ujjainak emléke, ahogy a halántékára nyomja
őket, a bőr alakja a testemen.
Aludtam, álmodtam. Vagy ébren voltam, felmerülőben egy álomból.
Nem tudtam eldönteni.
Az agyamban mindenki ott volt, akit valaha láttam farkassá változni:
Sam, aki gyászosan és iszonyú fájdalommal változott át, Beck, aki
erősen és önuralommal, Jack dühösen és fájdalmasan, Olivia pedig
gyorsan és könnyedén. Mindannyian az erdőből figyeltek, tucatnyi
szempár nézett engem, a kívülállót, aki nem változott.
A nyelvem hozzáragadt kiszáradt, érdes szájpadlásomhoz. Fel
akartam emelni az arcomat a nedves párnáról, de túl sok
bonyodalommal járt. Nyugtalanul vártam az álmot, de a szemem
túlságosan fájt, hogy lehunyjam.
Ha nem gyógyítottak volna meg – gondolkodtam milyen lett volna
az én átváltozásom? Milyen farkas lettem volna? A kezemre nézve
elképzeltem őket szürkén, fehér és fekete sávokkal. Éreztem a vállaimra
nehezedő sörény súlyát, és hányinger rúgott a gyomromba.
Egyetlen, ragyogó pillanatig semmi mást nem éreztem, csak a szoba
hidegét a bőrömön, és semmit nem hallottam, csak Sam szuszogását
mellettem. De aztán a farkasok újra rákezdtek, és a testem
megrázkódott az új, de valahogy ismerős érzéstől.
Át fogok változni.
A bennem ébredező farkas fojtogatott, a gyomrom szövetének
feszült, karmolt belülről, próbált kifordítani.
Akartam, és az izmaim égtek és nyögtek.
Kettéhasított a fájdalom.
Nem volt hangom.
Égtem.
A bőrömet lerázva felugrottam az ágyról.
81
Grace sikolyára ébredtem. Egymillió fokos láza volt, elég közel
hozzám, hogy égessen, de túl messze, hogy elérjem.
– Grace! – suttogtam. – Ébren vagy?
A takaró lecsúszott rólam, amikor elgördült tőlem, és újból
felkiáltott. A félhomályban csak a vállát láttam, odanyúltam,
megfogtam a karját. Izzadságban úszott, a bőre remegett a tenyerem
alatt, bizonytalan, ismeretlen rezgéssel.
– Grace, ébredj fel! Jól vagy? – A szívem olyan hangosan vert, hogy
úgy éreztem, akkor sem hallanám, ha válaszolna.
Dobálta magát az érintésem alatt, aztán felugrott. A tekintete vad
volt, a teste illékony, reszketeg. Nem ismertem őt.
– Grace, mondj valamit – suttogtam, bár a sikolya fényében
felesleges volt a suttogás.
Grace csodálkozva meredt a kezére. A homlokához érintettem a
kézfejemet; ijesztően forró volt, forróbb, mint képzelhető. Két kezembe
fogtam a nyakát, mire megborzongott, mintha a tenyerem jégből lett
volna.
– Szerintem beteg vagy – mondtam. Az én gyomrom is felfordult. –
Lázad van.
Széttárta az ujjait, és reszkető kezét tanulmányozta.
– Álmodtam... azt álmodtam, hogy átváltoztam. Azt hittem, hogy...
Hirtelen szörnyű sikoly hagyta el a száját, és összegörnyedve
elhúzódott tőlem, a két karját a hasára szorítva.
Nem tudtam, mit tegyek.
– Mi a baj? – kérdeztem, nem számítva válaszra. – Hozok Tylenolt,
vagy valamit. A fürdőszobában van?
Grace csak nyöszörgött. Borzalmas volt.
Előrehajoltam, hogy lássam az arcát, és ekkor megéreztem.
Farkasszaga volt.
Farkas, farkas, farkas!
Grace.
Egy farkas illata.
Lehetetlen. Csak az én szagom lehet. Könyörögtem, hogy én legyek.
82
A saját vállamhoz fordítottam az arcomat, megszagoltam. Az
orromhoz emeltem a kezemet, amellyel megérintettem a homlokát.
Farkas.
Megállt a szívem.
Aztán kinyílt az ajtó, és fény áradt be a folyosóról. – Grace? – Az
apja hangja volt. Felgyulladt a lámpa, és a pillantása rám esett, ahogy
Grace mellett ülök. – Sam?
83