EPILÓGUS
ÉPP A JÓ HELYRE JÖTTÉL

Bero végzett az aznapi munkával a Dupla Dupla konyháján. Már csaknem egy éve dolgozott itt, tovább, mint ameddig bármelyik eddigi munkahelyén, és végre sikerült elég pénzt megtakarítania ahhoz, hogy kiköltözzön a gyógyulófélben lévő függőknek fenntartott jótékonysági otthonból. Eiten-jen beleegyezett, hogy ír egy ajánlólevelet, így Bero ismét saját lakást tudott bérelni. Szögre akasztotta kötényét, és elhagyta a kaszinót, ahol nem is olyan rég még azt tervezgette, hogy leugrik a tetőről, és véget vet az életének. Ahogy végigment a Szegényember útján, elhaladt a Szerencsepalota csillogó fényei és a Kongás Hölgy előtti szökőkút mellett. Szemközt, az út másik oldalán épp egy új kaszinó épült. Az építkezési területet körülvevő drótkerítésen plakátok hirdették, hogy tíz hónap múlva megnyílik a Zöld Lótusz kaszinó. Az eltávozáson lévő espeni katonák növekvő számának köszönhetően az elmúlt pár évben zajlott az élet Janloon játékasztalainál, és bár a katonák nagy része nemsokára távozik, a Hónalj negyed vállalkozói optimisták voltak: úgy vélték, az oortokói háború végével nagyobb számban térnek vissza a városba a nagypénzű külföldi turisták, mint azelőtt.

Bero addig gyalogolt, amíg el nem érte a Szegényember útjának végét, és át nem ért a Kutyafő negyedbe. A két városrész között éles volt a kontraszt: a Janto sugárút egyik oldalán nagy volt a nyüzsgés, virágzott a kereskedelem, csupa jól öltözött ember szórta a pénzét, a másikon kis, téglából épült boltok nyíltak a szűk utcákból, és az emeleti lakások ablakában száradó ruha lógott. Bero átlépett egy alvó kutyát, és benyitott egy jelöletlen ajtón az utca jobb oldalán. Felkapaszkodott a szűk lépcsőn az emeleti társalgórészig. Esténként a kis tánctér megtelt emberekkel, akik zabolátlan zeneszámokra izzadtak, vagy a vörös padokon üldögéltek, és konyakozgatás közben beszélgettek, de mindez csak pár óra múlva kezdődik. A terem jelenleg üres volt, leszámítva három férfit, akik egy asztalnál ültek, kártyáztak és cigarettáztak, valamint a pultost, aki a poharakat törölgette a pult mögött.

A kártyázók felnéztek, smikor Bero közelebb lépett hozzájuk. Egyikük, aki négyszögletes kalapot viselt, és sűrű szakálla a mellkasáig ért, felmordult.

– Mi az?

Rosszfélének tűnt, teljesen biztosan félvér volt. Bero előhúzta zsebéből a gyűrött, egyoldalas szórólapot, amin merész, fekete betűkkel ez állt: Csatlakozz a forradalomhoz!

– Ezt tőled kaptam nemrég az utcán – jelentette ki.

– Ja! – A férfi arca azonnal felderült. Arrébb húzta székét, hogy helyet csináljon Berónak az asztalnál. – Ha a találkozóra jöttél, jó helyen jársz. – Idegen akcentussal beszélt. Ő maga Gurihóként mutatkozott be, társait Otonyo és Tadino néven mutatta be.

– Nem számítottam rá, hogy shottik vagytok – mondta Bero, és az Otonyo nyakpántján csillogó kamu jádéra nézett. A barukanokból már elege volt.

A három férfi ingerültté vált, és Bero úgy érezte, hibát követett el. Tadino megszólalt.

– Ha még egyszer shottinak hívsz minket, levágom a kibaszott golyóidat, és besózom őket. – Olyan embernek tűnt, aki meg is teszi; arca csupa szögletből és kemény vonásból állt. – Oortokóiak vagyunk, ami az Ygutan Koalíció egy független országa.

Bero vállat vont, a geopolitikai finomságok nem foglalkoztatták.

– De barukanok vagytok.

– Volt barukanok. Már letöltöttem az időmet, és most újrakezdem az életem. – Otonyo bedugta ujját a nyakában viselt nefrit nyaklánc alá. – Ezt a jelentése miatt viselem. Azt jelképezi, hogy a jáde az elnyomás eszköze, lehetővé teszi, hogy a hatalmon lévők ott is maradjanak, és minket, többieket fogságban tartsanak. Itt, Kekonon a Zöldcsont klánok csinálják ezt, Espeniában a katonaság és a kereskedőréteg, Ygutanon az arisztokrácia. Ahogy a jáde elterjed a világban, mindenhol ugyanez lesz a helyzet.

– Hacsak az emberek fel nem lázadnak – mondta Guriho, és ütögetni kezdte az asztalt egy játék kártya szélével. – A jáde az emberek kezében elszakíthatja a láncaikat, és felszabadíthatja a világot!

– Nekem nem kell jáde. A jáde tette tönkre az életem. – Beróból olyan gyorsan, gondolkodás nélkül törtek fel a szavak, hogy maga is meglepődött rajtuk, de amint kimondta, tudta, hogy igaz. Olyan sokáig vágyott a jádéra, jobban, mint bármi másra a világon; mindent kockára tett, hogy megszerezze, nagyon rövid ideig viselte is, majd ugyanolyan drámai körülmények között veszítette el, ahogy szerezte. Az elmúlt két évet üres héjként töltötte, nem tudta, mi értelme maradt az életének. A legtöbb ember, akit ismert, eltűnt vagy meghalt – Pofa, a két Mudt, Soradiyo, Mo és Garnéla, a kavicsszedők, a Patkánylyuk új zöldjei. Mind a jáde és a jádét birtokló klánok miatt.

Az, hogy Bero még mindig élt, míg a többiek mind meghaltak, az istenek szerencsés tréfája lehetett. De az is lehet, hogy valami céljuk volt vele. Bero ismét megszólalt.

– A klánok elpusztítása, az viszont jól hangzik.