38. FEJEZET
NEM VALÓDI

Mudt besétált a Pénzmosó negyedben álló Disznó & Disznó kocsmába, és leült a pulthoz.

– Egy tányérral a rántott garnélából, és egy pohár brevnyai sört!

A pultos kétkedve méregette Mudtot. Túl fiatalnak, mégis sok jádét viselő Zöldcsontnak nézte a fiút.

– Rendes pohárral vagy naggyal, jen? Másodnapokon csak öt diennel kerül többe.

– Akkor naggyal – felelte Mudt. Megérkezett a rántott garnéla és a sör, ő pedig alaposan kiélvezte a lakomát. Ünnepelni volt kedve: ma fordult elő először, hogy sikerült kombinálnia a Könnyedséget az Acélozással – felszaladt lakása tetejének a széléig, és húszméternyit ugrott a szomszédos épület tetejére. A betonnak vágódott, bukfencezett egyet, és elnyúlt a hátán; szíve hevesen vert az adrenalintól, tüdejéből minden levegő távozott, de nem sérült meg, még csak egy véraláfutás sem keletkezett a testén. A megszállott gyakorlással töltött hosszú órák végre kezdték meghozni gyümölcsüket, de tudta, még messze van attól, hogy kiállhasson egy olyan, évek óta edző Zöldcsont ellen, mint Maik Tar. Ki kell várnia, hogy eljöjjön az ideje, és ki kell találnia, hogyan tehet szert olyan előnyre, amire ellenfele nem számít. Mint amikor nyugtatót kevert Bero italába.

Mudt nem bírta leküzdeni lelkiismeret-furdalását Bero meggyilkolása miatt, és még most, hetekkel később is hiányzott neki a másik fiú társasága; szerette volna, ha van valaki, akivel beszélgethet, akivel megoszthatja mai sikerét. Még mindig kísértette az, ahogy Bero ott feküdt a földön, teste rángatózott élete utolsó pillanataiban, szeme forgott a tehetetlen dühtől. Az érzés azonban egyre csökkent minden korty sörrel, ez pedig egyre több erőt adott Mudtnak. Ebben a világban az ember nem lehetett gyenge. Ott voltak például a Zöldcsont-klánok. Egy igazi Zöldcsont nem bánkódna azon, hogy megölte egy ellenségét és elvette a jádéját, Mudtnak pedig épp ilyen emberré kellett válnia, hogy végül bosszút állhasson Maik Taron és a Nincs Csúcs klánon.

Újabb nagy pohár sört kért, és azzal nyugtatgatta magát, hogy a világnak nem nagy veszteség, hogy Bero már nem képezi a részét. Emlékezett rá, hogy apja egyszer szociopatának nevezte a fiút. Az ő világukban ez nem feltétlenül jelentett rosszat. Mudt régóta felnézett az idősebb fiúra; tőle eltérően Bero nagyon is magabiztosnak és keménynek tűnt, nem félt senkitől. Mudt csodálta ezt benne.

Melegnek és nehéznek érezte a jádét nyakában; úgy mozgott, úgy gördültek a szemek a bőrén, mintha a nyaklánc élt volna, mintha az adott volna életet neki. Emelnie kellett napi csillámadagját, hogy az egészet viselni tudja. Szerencsére tudta, hol rejtegeti Bero a készletét, és Berótól eltérően azt is tudta, hol szerezhet többet. Egyszer talán el is mondta volna Berónak, ha az valaha is vette volna a fáradságot, hogy megkérdezze.

A kocsmában eleinte nem volt nagy forgalom, de az éjszaka folyamán egyre többen érkeztek. Öt egyetemistakorú lány is befutott, miniszoknyában és magassarkúban; azért jöttek, hogy alaposan berúgassák barátnőjüket, akivel éppen szakított a seggfej barátja.

– Egy Zöldcsont! – kiáltott fel egyikük, és kacér mosolyt villantott Mudtra, miután megrendelte italát a pultnál. – Még nem láttalak itt, de biztosan Ököl vagy. Új vagy errefelé?

– Nem lehet Ököl. – Egy idősebb lány a szemét forgatta barátnője hiszékenysége hallatán. – Ahhoz túl fiatal. Nem hiszem, hogy valódi lenne a jádéja.

– De valódi – felelte Mudt, és arca kipirult. Korábban még sosem vették észre a nők, pár szónál többet sosem beszéltek vele. Feje zúgott az italtól, gyomra puffadt az olajban sült ételtől. Annyi jádét viselt, hogy Érzékelése elvonta a figyelmét, túltöltődött vele. A lányok mellette álló, lángoló energiaoszlopnak tűntek; nehezére esett az arcukra összpontosítania. – Úgy nézek ki, mint valami barukan hencegő? Minden jáde igazi, amit csak láttok rajtam.

Az idősebbik lány megszólalt.

– Akkor hogy szerezted? Még húszéves sem lehetsz! – Élénk érdeklődést színlelt. – Párbajban nyerted el? Kaul a vezetékneved?

Barátnője felnevetett. A parfümillatú, kisminkelt lányok olyan gyönyörűek voltak, mint a modellek a tévében, még így is, hogy kinevették. Mudt agyát egyszerre árasztotta el a szégyen és a harag. Az emberek tisztelettel bántak a Zöldcsontokkal. Így kellett lennie, mindig is így volt. Normális esetben nem merték volna megkérdezni egy Zöldcsonttól, hogyan szerezte a jádéját, és nem mertek volna ilyen lekezelően beszélni, ahogyan ezek a lányok beszéltek vele.

Manapság azonban nem mindenki érdemelte meg az alázatos tiszteletet, aki jádét viselt. Janloont, a tévéműsorokat és a pletykákat elárasztották a hírek az Új Zöldekről, a barukanokról, az idegen gengszterekről és az espeni katonákról, akik még nőket és gyerekeket is öltek.

Mudt jádét viselt, de nem volt Zöldcsont; nem nevelték annak, nem képezték ki annak, így nem is látszott valóban annak. Egész tartásában volt valami óvatos, izgága, félős, ami mindenki számára nyilvánvalóvá vált, aki pár percig beszélt vele. Valahol a lelke mélyén, ahol meglapult a szégyen, ezt ő is tudta saját magáról, és tudta, hogy a pultnál a lányok is érzik. Hirtelen eszébe jutott, hogyan állt ki Bero a Hegy hitetlenkedő, nevető Zöldcsontjai ellen aznap éjjel, az erdőben. Mudt akkor biztos volt benne, hogy mindkettejüket megölik. Bero önző volt, és vakmerő, de nem félt.

Mudt a lányok felé fordult, és kitört.

– Miből gondoljátok, hogy a Kaulok annyira különlegesek? Tudni akarjátok, hol szereztem a jádémat? Elnyertem. Én magam vettem le Kaul Lan testéről.

A két lány rámeredt. Mudt látta, hogy túl messzire ment. Ennyi erővel a pult tetejére is felállhatott volna, és kijelenthette volna, hogy ő Jenshu reinkarnációja. Nau Suentől és a Hegy Zöldcsontjaitól eltérően itt senki nem nevetett az Új Zöldek hősködésén, inkább nem akarták, hogy bármi közük legyen hozzájuk. A lányok óvatosan hátrálni kezdtek, mintha csak azt vallotta volna be az imént, hogy fertőző betegségben szenved; szemük ide-oda rebbent, mintha látni akarták volna, nincs-e igazi Zöldcsont a kocsmában, aki hallotta, és most oda fog menni, hogy eltörje Mudt lábát szentségtörő kijelentéséért.

Mudt gyorsan, hangosan felnevetett, majd elmosolyodott. Nem tette gyakran, ezért mosolya inkább vicsorgó fintornak tűnt.

– Látnotok kellene, milyen képet vágtok! – kiáltott fel.

– Részeg vagy – mondta az idősebbik lány. Ő nem mosolygott. Magával húzta barátnőjét, és visszamentek bulizó társaikhoz.

Mudt beismerte, hogy ez igaz lehet. Fizetett, majd távozott, mielőtt bármi más ostobaságot mondhatott volna. A pultos csak egy hónapja dolgozott ebben a kocsmában, de jó füle volt, és messze nem számított új fiúnak a környéken. Mudt távozása után a konyha hátuljába ment, az alkalmazottak telefonjához, a mosdó közelében, és tárcsázott.