25. FEJEZET
ELFOGÓ HADMŰVELET

Maik Kehn megkapaszkodott, amikor a fehér habot fröcskölő motorcsónak felgyorsult, meg-megugorva a teherhajó nyomában felverődő hullámokon, és a sokkal nagyobb hajó mellé húzódott. Kehn nem különösebben szeretett kint lenni a tengeren, főleg nem így, hogy hideg, szemerkélő eső verte az arcát; sokkal szívesebben lett volna Janloon ismerős utcáin – a zajos, piszkos utcákon, amelyeken a Zöldcsontok uralkodtak. A klánoknak azonban manapság sokkal nagyobb területet kellett védeniük, és messze a város határain túl is muszáj volt járőrözniük – fenn a hegyekben, a part mentén, még több száz kilométernyire kinn a tengeren is. Kehn gyanította, hogy ő lehet az első Szarv, legalábbis nemzedékéből az első, aki eltérít egy hajót nemzetközi vizeken. Ez azonban része volt a munkájának; alkalmazkodnia kellett az ellenség lépéseihez, és Kaul Hilótól azt tanulta, vezetőként mindig álljon az élen.

Első Ökle, Juen kilőtte a csáklyát, ami átrepült a teherhajó korlátja fölött és megakadt, rögzítve a motorcsónakjukat. Más, nagydarab emberekkel ellentétben Kehnnek nem akadt gondja a Könnyedséggel; megragadta a feszes kötelet, meglendítette lábát, és úgy szaladt fel a kötél feléig, mint gyík a vékony ágon, majd egyetlen ugrással tette meg az utolsó néhány méternyi távolságot a hajó fedélzetéig. Csendesen ért le a lába, kezében már ott villant a karomkés.

Két, kézifegyveres férfi rohant a korlát felé. Kehn legnagyobb meglepetésére jádeaurákat érzékelt, amelyekből sikoltott az ellenségesség és a riadókészültség. Mikor meglátták őt, mindketten megálltak és tüzet nyitottak. A Szarv egyenesen feléjük ugrott, és két feszes Elhárítást indított útnak, amelyek utat nyitottak neki, ő pedig a levegőbe emelkedett, és a két férfi között ért földet. Bal kezével megmarkolta a közelebbi fegyver csövét, majd Ereje kitörésével kiszakította a fegyveres kezéből, a jobb oldali férfit pedig olyan erejű Elhárítással lökte hátra, hogy az az esőtől csúszós fedélzeten egyenesen a legközelebbi, egymásra rakott konténerek alkotta fémfalig csúszott.

Kehn a tengerbe dobta a fegyvert, melynek tulajdonosa két darab háromszögletes pengéjű durbh tőrt – az Uwiwa-szigetekiek harci tőrét – rántott elő, majd gyors, kegyetlen döfésekkel a Szarvra támadt. Kehn karomkésével megakasztotta és eltérítette ellenfele bal csuklóját, majd Acélozott kezével megragadta a férfi jobb kezében lévő tőr pengéjét. Ellenfele azonnal reagált; elengedte a fegyvert, majd öklével akkora Erővel ütött Kehn gyomorszájára, hogy annak tüdejéből fájdalmas nyögéssel távozott a levegő. Érezte az árulkodó görbületet a másik férfi jádeaurájában: az összeszedte magát, hogy Irányítással halálos csapást mérjen rá.

Kehn Acélozással megerősítette felsőtestét; a kezében szorongatott tőr hirtelen védtelenül maradt bőrébe hasított. Elejtette, majd Irányítással egy gyors, nem halálos ütést mért a szívre, épp csak annyira, hogy megrázza ellenfelét. Megragadta a férfi ingét, felordított, és hátralökte, majd erősen előrerántotta ellenfelét, akinek arca olyan erővel csapódott Kehn homlokához, hogy hallhatóan reccsentek a csontjai. A Szarv az elernyedt férfi mellkasának lökte vállát, majd hátralendítette a testet, át a hajó korlátján, le az odalent fehéren fodrozódó vízbe.

Kehn megfordult. Öklei, Juen és Iyn, valamint két Ujja, Lott és Dudo közvetlen mögötte ugrottak a hajóra, csak egy Ujj, Ton maradt hátra a csónakban. Iyn a második őr után indult, aki törött lábbal igyekezett menekülni a nő elől. Mikor Iyn kivonta holdpengéjét, Kehn ráparancsolt.

– Egyelőre hagyd életben! – Felmerült benne, hogy a másikat sem kellett volna a tengerbe dobnia; a férfi jádéja, még ha nem is volt sok, a víz mélyére merült. Igaz, legalább többé nem viselhette és használhatta szégyenteljes módon egy senkiházi félcsont zsoldos.

Kehn nagy léptekkel végigment a hajó fedélzetén a tizenöt méter magas, vörös, narancssárga és kék konténerhalmok között, melyeket úgy pakoltak egymásra, mint unokaöccse az építőkockáit. A háromszáz méter hosszú teherhajó túl nagy volt ahhoz, hogy mindenkit képes legyen Érzékelni a fedélzetén, de tudta, hogy Öklei és Ujjai szétszélednek majd, hogy átfésüljék a hajót; minden további barukan őrt meg fognak találni és meg fognak ölni, a legénységet pedig összeterelik. Miközben a híd felé tartott, Kehn szorosan a kezére csavarta inge alját, hogy elállítsa a vérzést.

Húsz perc múlva a kapitány és tisztjei ott gyülekeztek a hajó tiszti étkezőjében. A kapitány negyven körüli férfi volt, göndör vörös szakállal és barkóval – névtáblája szerint Bamivueya Kijdiva –, tisztjei nagy részéhez hasonlóan ő is ygutan. A legénység, akiket összetereltek a kantinban, többségében uwiwaiakból állt. Kijdiva csodálatra méltó nyugalommal viselte magát, de homlokán kiütközött az izzadság, és Kehn Érzékelte, hogy szíve a normálisnál sokkal gyorsabban ver. Nyilvánvalóan semmit nem tudott a Zöldcsontokról, és azt hitte, kalózok támadtak rá, akik el akarják rabolni a rakományát vagy bántalmazni akarják a legénységét.

– Ne féljen, senkinek nem esik bántódása – mondta Kehn. A kapitány vagy nem értette, vagy nem nyugtatták meg Kehn szavai. – Beszél valami más nyelven? – kérdezte Kehn. – Uwiwaiul? Espeniül?

A kapitány viszonylag jól beszélt espeniül, és ez szerencse volt, mert Lott szintén egész jól beszélte a nyelvet, hiszen tanulta az Akadémián. Mostanában népszerűnek számított a nyelvtanulás; mivel egyre több külföldi élt vagy üzletelt Janloonban; még az Ujjaknak is jól jött, ha beszélnek még egy nyelvet a kekoni mellett. Kehn megkérte Lottot, hogy fordítson.

– Mondd neki, hogy látni akarom a hajó nyilvántartási papírjait és a rakományjegyzéket.

Némi huzavona után előkeresték és a hídra vitték a kért papírokat. Az Amari Büszkeség motoros hajó, amelyet egy ygutan cég birtokolt és üzemeltetett, de az Uwiwa-szigeteken volt bejegyezve, két napja indult útnak Tialuhiyáról, és egy Bursvik nevű, Ygutan északi részén lévő kikötőváros felé tartott. Az Ygutan felé tartó hajók általában dél felé mentek, Shotariát megkerülve, át az Origas-öblön; az Oortokóhoz közeli vizek azonban jelenleg háborús zónának számítottak, tele shotar, espeni és ygutan hadihajókkal.

Kehn a homlokát ráncolta, ahogy átnézte a rakományjegyzéket. A hajó közel húszezer tonna rakományt szállított – ruházati terméket, konzervgyümölcsöt, egyéb fogyasztási cikkeket. Esélytelen lett volna az egészet átnézni. A kapitány kérdezett valamit, és Lott lefordította.

– Azt akarja tudni, megöltük-e azokat az embereket, a négy őrt.

Juen és társai két másik barukannal is találkoztak, miközben átfésülték a hajót.

– Azok az emberek egy Uwiwa-szigeteki csempésznek dolgoztak – mondta Kehn a kapitánynak, nem válaszolva meg a kérdést. – Tudja, mit őriztek?

A kapitány nagyot nyelt.

– Nem tettem fel kérdéseket – mondta Lotton keresztül. – Fizettek, hogy elvigyem őket. Gyakran van a fedélzeten fizető utas, létszámban négytől tízig. Nem tudom, mi van a ládákban, sosem nézek bele. Én csak szállítom őket.

Kehn otthagyta a kapitányt és tisztjeit Juen őrsége alatt, majd Lott-tal visszament a fedélzetre. Az égből még mindig szemetelt egy kicsit az eső, de már előtűnt a nap. A barukant, akit Iyn életben hagyott, a korláthoz kötözték, lába riasztó szögben kifordult, arca beteges színt öltött. Iyn leszedte róla a jádét, majd csalódottan felsóhajtott, miután egy közeli konténernek dőlve szétszedte az ékköves nyaklánc szemeit, és a tengerbe dobálta a nefritköveket; csak két igazi zöldet tudott bezsebelni. Az Iynhez hasonló alacsonyabb rangú Öklök mindennél mohóbban vágytak arra, hogy bizonyítsanak, és társaikkal vetélkedve igyekeztek még több jádéra, területre, felelősségre és a parancsnokságuk alá tartozó Ujjra szert tenni. Kehn magában megjegyezte, hogy jó lenne minél hamarabb újabb lehetőséget adnia a nőnek arra, hogy jádét szerezzen. Már rájött, hogy a Szarv szerepének nagy részét az emberek irányítása teszi ki, és bár természettől fogva nem rendelkezett elődje személyes vonzerejével és karizmájával, mindig megpróbált odafigyelni a parancsnoksága alá tartozókra, döntéseiben pedig igyekezett szigorú, de igazságos lenni. A pozícóban eltöltött két kemény év után már biztosabb vezető volt, és tudta, hogy harcosai tisztelik.

A sérült barukan előtt állva megszólalt.

– Beszélsz kekoniul? – Mikor a férfi bólintott, a Szarv egyenesen a tárgyra tért. – Melyik konténer az?

– Nem tudom – felelte a férfi. – Zapunyo nem azért fizet, hogy mindenfélét tudjak. Ölj meg, essünk túl rajta!

– Nem öllek meg – felelte Kehn. – A lábad csúnyán eltört, de gyógyítható; ha megkérem a hajóorvost, hogy jöjjön ki és tegye sínbe, rendbe jön, és újra fogsz tudni járni. A másik lehetőség, hogy Lott és Iyn, akit itt látsz, bőrzsákban lévő kavicsokká aprítják a másik lábaddal együtt, aztán nyomorékként dobnak ki az Uwiwa-szigeteken, ahol kiderül, mi haszna van így belőled Zapunyónak.

A férfi arcából a megmaradt kevés szín is kifutott.

– Ha bármit elmondok, halott vagyok. Tudod, mit csinál Zapunyo azzal, aki lop tőle vagy elárulja? Aki megszegi a Ti Pasuiga hallgatási fogadalmát? – Fogai összekoccantak, ahogy a szél lehűtötte nedves ruháit és izzadt bőrét. – Először a lábadat vágja le, aztán a kezedet, végül a fejedet, és a részeidet különböző helyeken temeti el, hogy még a túlvilágban se lehess egész ember.

– Azért, mert Zapunyo egy állat – mondta Kehn. – Mi meg tudunk menteni tőle. Mit gondolsz, hogyan szereztünk volna tudomást erről a szállítmányról, ha nem lennének már így is kémeink, akiket védünk? Az espenik is minket támogatnak; háborúban állnak, és meg akarják állítani a csempészetet, hogy megakadályozzák ellenségeik megerősödését. Új életet akarsz kezdeni valahol, ott, ahol Zapunyo keze nem ér el? Vagy a másik lehetőséget választod? Megyek, elszívok egy cigit, amíg átgondolod.

Valóban rágyújtott egy cigire, és arrébb sétált, hogy kiélvezze. Hallotta, hogy mögötte Iyn megszólal.

– Legszívesebben eltörném a másik lábadat is, amiért pazarlod Maik-jen idejét. Türelmes ember, de nem szeret sokat beszélni, ezért most rendkívül nagylelkűen bánt veled, te pedig nem veszed komolyan, kutyabaszó barukan.

– Iyt-jen, semmi szükség arra, hogy sértegesd ebben az állapotban – mondta Lott, majd a fogolyhoz fordult. – Remélem, az együttműködés mellett döntesz – közölte aggódó hangon. – Nem hinném, hogy tartozol annyi hűséggel Zapunyónak, hogy megérje ennyit szenvedned érte, és nem is szeretnék tovább rontani a helyzeteden, bár nyilván megteszem, ha meg kell tennem. – Mindezt épp a megfelelő mennyiségű együttérzéssel, józan érveléssel és hideg bizonyossággal mondta. Kehn elégedetten felmordult. Lott Jin karrierje Ujjként rázósan indult, de miután Kehn követte Hilo utasítását, és jó mentorok pártfogása alá helyezte, a fiatalember nagy utat tett meg, és hozzáállása rengeteget javult.

Míg Kehn várt, hogy a fogoly kapjon még pár percet, azon tűnődött, hogyan kérje meg Lina kezét. Tudta, hogy el fogja fogadni, már beszéltek erről. Ez volt a megfelelő idő; Kehn volt a legidősebb fiú a családban, és remélte, hogy nemsokára neki is gyermekei születnek. Mivel az a típus volt, aki nem szerette mások elé tárni a magánéletét, kicsi, egyszerű esküvőt szeretett volna, de tudta, hogy nem lesz rá lehetősége; a Szarv esküvője jelentős esemény a klánban. A politikai megfontolások, a szerencse forgása, mindaz, ami a Kaul családra hatott, hatással volt Maikékra is.

Mikor elszívta cigarettáját, visszatért, és választ követelt. A most már erősen reszkető, lélekben teljesen megtört férfi útba igazította őket a konténerhez, melynek védelmét parancsba kapta. Nehéz elhinni, hogy a barukanok származásukat tekintve valójában kekoniak, gondolta Kehn, mert annyira gyenge az akaratuk, de ez természetes következménye annak, hogy egy olyan gyáva helyen születtek, mindentől megverten, mint Shotaria.

Kehn odahívta a hajóorvost, hogy kezelje a fogoly sérüléseit. Előhívták a legénység pár tagját, hogy indítsák be a hajódarut, és emeljék le a megjelölt, hat méter hosszú konténert a többiről. Mikor kinyitották a fedélzeten a rozsdás, kék fémdobozt, Kehn látta, hogy tele van kartondobozokkal. Az első pár dobozban, amit megvizsgáltak, egyenként műanyag fóliába csomagolt ruhadarabokat találtak – melegítőnadrágot, felsőket, fürdőruhákat –, egyenesen az Uwiwa-szigetek textilgyáraiból. Iyn ekkor észrevette, hogy egyes dobozokon eggyel több vonalkód szerepel. Kehn kinyitotta az egyiket, és kiemelt egy blúzt, melynek elejét kis, zöld gombok díszítették. A gombok jádéból készültek, a blúz pedig csak álca volt, még ki sem lehetett gombolni. Az egész doboz tele volt díszítésnek álcázott jádéval. A többrétegnyi textilben, több ezer ruhadarab közé kevert jádekövek könnyedén elkerülték, hogy egy felületes vizsgálat során észrevegyék őket, míg ygutani címzettjük át nem veszi a küldeményt egy fiktív kereskedő nevében, hogy begyűjtse az egész vagyont kitevő jádemennyiséget.

– Okos kutya az az uwiwai – ismerte el vonakodva Kehn, miközben ott állt a dobozok, műanyag csomagolóanyagok és textíliák kaotikus halmai között. Zöldcsontjaira hagyta a dobozok átkutatásának folytatását, majd a hídra ment, és utasította a kapitányt, hogy váltson irányt; az Amari Büszkeség a janlooni Nyári kikötőben fog kikötni.