49. FEJEZET
A PATKÁNYLYUK KITAKARÍTÁSA

Amikor Hilo megérkezett a Dupla Duplába, Eiten a bejáratnál várta.

– Ki ez a kölyök, akit találtál? – kérdezte Hilo, miközben egykori Ökle végigkísérte a földszinten, majd ki, a hátsó kapun, az épület mellett álló szeszfőzdébe. A szerencsejátékosok abbahagyták a játékot, hogy tisztelegjenek az elhaladó Pillér előtt. Hilónak feltűnt, hogy pár espeni katona is tartózkodik a bárban, de viselkedtek. A Szegényember útja, amelyet a Nincs Csúcs olyan nehezen hódított el a Hegytől, problémás környéknek bizonyult az elmúlt két évben, de mostanában nem került sor incidensekre.

– Egy leégett, részeg egykori Sügér, aki előadta, hogyan csapta be egy Soradiyo nevű barukan – felelte Eiten. – Juen és Lott már beszéltek vele, de úgy gondoltuk, hátha te is fel akarsz tenni neki pár kérdést, Hilo-jen. – A homályos, légkondicionált raktárban többsornyi hatalmas, farácsokra helyezett hordó mellett haladtak el, melyeket egészen a mennyezetig pakoltak egymásra, bennük hoji érlelődött. Az Átkozott Szépség nevet viselő szeszfőzde jelentős mértékben terjeszkedett, és már a tengerentúli piacokra is szállított termékeiből. A tény, hogy barátja vállalkozása ilyen jól megy, okot adott némi örömre Hilónak ezekben a szomorú és borzalmas hetekben.

– Örülök, hogy számíthatok arra, hogy nyitva tartod szemed és füled, barátom – mondta Hilo.

Eiten megrázta fejét.

– Mindent neked köszönhetek, Hilo-jen; bár még többet tudnék segíteni neked! Ha a kölyök igazat mond, akkor az, hogy idejött, talán az istenek ajándéka, amely segít megtalálni és megbüntetni a félcsont kutyákat, akik megölték Kehnt.

Hilo nem mert rögtön ekkora reményeket táplálni, de bólintott. Már így is utasította a klán minden Öklét és Ujját, hogy szerezzenek annyi információt Zapunyo ügynökeiről, amennyit csak tudnak, és keressék meg a barukant, akit Tau Maro említett, mindeddig azonban mintha kísértetet kergettek volna.

Hilo sajnálta, hogy nem vette komolyabban Kehn figyelmeztetését Zapunyóval kapcsolatban. Túlságosan lefoglalta, hogy pártoskodást keltsen a Hegyben, és becsapja a bandákat; Zapunyóra inkább gondolt állandó, idegesítő problémaként, mint igazán veszélyes ellenségként. Elvégre a csempészek és drogdílerek olyanok voltak, akár a gyom: ha egyet kihúztál, rögtön másik nőtt a helyébe, így bizonyos értelemben nem lett volna értelme sietni. Zapunyo azonban külön szintet képviselt, és Hilo most rádöbbent, hogy ezt nem vette észre. Amikor informátorát darabokra vágva szállították le a Nincs Csúcshoz, Hilo elkövette azt a hibát, hogy egy uwiwai halálát nem vette olyan komolyan, ahogyan egy kekoniét vette volna; meg kellett volna értenie a fenyegetést, erővel és azonnal kellett volna megtorolnia Zapunyo kihágását. Ez a téves megítélés mindig kísérteni fogja.

Eiten előrement, és Elhárítással kitárt egy lengő fémajtót, ami a szeszfőzde erjesztőtartályaival teli helyiségbe vezetett. Juen és Lott egy hordozható faasztal mellett álltak. Az asztalon a város és az ország térképei hevertek, melyeken egyes helyeket színes pontok jelöltek, mellettük kézírásos megjegyzések. Az asztal mögött egy fém kempingszékben sovány, sápadt fiatalember ült, véreres szemekkel és savanyú kifejezéssel arcán, amely úgy nézett ki, mintha élete során legalább egyszer már péppé törték és begyógyult volna. Juen és Lott félbehagyták beszélgetésüket, hogy köszöntsék a belépő Pillért. Juen a térképek és jegyzetek felé intett.

– Mondom, amit eddig megtudtunk, Hilo-jen. Megvannak azok a helyek, ahová Soradiyo jár, hogy találkozzon helyi Sügéreivel, és újakat toborozzon. Nagyrészt jádetolvajok és csillámfüggők illegális klubjai. Emellett megvannak Zapunyo törmelékszedő műveleteinek part menti és hegyvidéki jádelerakó és -felvevő helyei. Vuay, Iyn és Vin már elküldtek pár Ujjat, hogy erősítsék meg az információt, persze észrevétlenül, hogy senkit ne ijesszünk meg, mielőtt úgy döntünk, lépünk.

Hilo hálás volt azért, hogy Juen ilyen gyorsan és magától értetődően átvette a Szarv szerepét. Juen nem volt ugyan közvetlen rokona, mint Kehn, és még meg kellett tanulnia, hogyan tegyen szert nagyobb ismertségre a nyilvánosság, valamint a klánon kívüliek előtt, műveleti téren azonban zseni volt, aki hatalmas mennyiségű részletet volt képes fejben tartani, és ez most különösen jól jött. Hilo átnézte az emberei által begyűjtött információt, és addig kérdezgette őket, amíg meg nem győződött róla, hogy a kellő igyekezettel tettek és tesznek meg mindent, amit kell.

Figyelmét a fiatalember, a váratlanul útjukba akadt informátor felé fordította. Volt benne valami ismerős, egyenetlen arcában és tekintetének mogorva, heves neheztelésében is.

– Azt mondod, Soradiyónak dolgoztál – szólította meg Hilo. – Miért árulod el?

A fiatalember feszengő pillantást vetett Hilóra, majd ismét lenézett a földre, és vicsorgott.

– Az a barukan becsapott – morogta. – Azt ígérte, nagykutya leszek, lesz jádém, de átvert. Az Új Zöldek mind gyáva nyulak. Basszák meg ők is, és Soradiyo is! Nem érdemlik meg, amijük van. Semennyire sem érdemlik meg a jádét.

Hilónak megfordult a fejében, hogy a fiatalember még mindig részeg; az biztos, hogy annak hangzott. Dühödten elmotyogott szavai egy részét alig lehetett hallani, úgy tűnt, magában beszél. Ha lehetett is volna ravaszságot vagy megtévesztést Érzékelni benne, azt elnyomta a fekete keserűség, ami áradt belőle. Valahányszor a Pillér felé pillantott, kissé megrándult, és elfordította a tekintetét. Hilo megpróbált rájönni, hol látta már ezt a torz arcot, mert úgy érezte, találkoztak már.

– Jádét csempésztél, csillámot árultál, idegen bűnözőknek dolgoztál. Nem félsz, hogy ezek után meg fogunk ölni? – kérdezte kíváncsian.

A fiatalember körülnézett a fémtartályokkal teli, komor betonhelyiségben, mintha most először venné észre, hogy nincsenek ablakai, és kijárata is csak egy van, a zsúfolt kaszinóban pedig senki nem fog meghallani semmit, ami itt elhangzik vagy történik. Szipogott és vállat vont.

Még mindig volt valami nyugtalanítóan ismerős benne. Hilo Szarvként és Pillérként eltöltött évei alatt rengeteg emberrel találkozott, és bár ezt a fiút nem tudta hova tenni, annál több esze volt, mintsem hogy félvállról vegye a dolgot, főleg így, hogy rengeteg múlt az idegen beszámolóján.

– Nézz rám! – parancsolta. A fiatalember megfeszült, de vonakodva engedelmeskedett. – Honnan ismerlek?

Az informátor ezúttal észrevehetően összerezzent, mintha megütötték volna, és Hilo ebben a pillanatban ráismert.

– A Duplán Szerencsésből – jelentette ki. Mikor a fiatalember újra összerezzent és bólintott, Hilo felnevetett. Juen, Lott és Eiten kérdőn néztek rá.

– Évekkel ezelőtt a Maik fiúk és én elkaptunk pár kikötői kölyköt, akik jádét próbáltak lopni a vén Shon Jutól – magyarázta Hilo. – Én ugyan ki akartam törni a nyakát ennek itt, de Lan elengedte. – Újra felnevetett a helyzet iróniájától. – Jádelázban ég, mint akkor mondtam, így nem lep meg, hogy Sügér lett belőle. Most azonban itt van, és kezünkbe nyomja a kulcsot Zapunyo királyságához. – Hilo megrázta a fejét, egyszerre szórakoztatta és elszomorította, hogy Lan optimizmusa és lágyszívűsége épp most és épp így siet a segítségére. Esélyt kell adnod az embereknek, mondta bátyja.

Hilo áthajolt a kis asztal fölött, és vasmarokkal szorította meg a fiatalember állát.

– Azt mondtam, ha még egyszer a szemem elé kerülsz, megöllek. Emlékszel? – kérdezte halkan. A fiú beesett szeme tágra nyílt, Hilo azonban gyorsan megrázta, elengedte és felsóhajtott. – Azt hiszem, mégsem tarthatom meg ezt az ígéretemet. Így nem, hogy segítettél a klánnak, és Lan szemmel tart.

———

Az autóba rejtett bomba felrobbanása után pár órával Ayt Mada közleményt adott ki, amelyben elítélte a támadást, és határozottan tagadta, hogy a Hegynek bármi köze lett volna hozzá. A robbanásban öt ártatlan járókelő, köztük egy gyermek sebesült meg, nem életveszélyesen. Ayt szilárdan kijelentette, hogy csakis bűnözők tehették, mert a Hegy egyetlen Zöldcsontja sem szegné meg ilyen megvetendő módon az aishót. Őszinte részvétét fejezte ki a Hegy nevében a Kaul és a Maik család felé, és megesküdött, hogy mindenben segíteni fogja őket a tettesek felelősségre vonásában.

Hilónak el kellett ismernie, hogy mindez nagyon meggyőzően hangzott, és szándékában is állt szaván fogni Ayt Madát nyilvános kijelentései után. A Hilo és emberei által gyűjtött nyomok egy része egyenesen a Hegy területére vezetett; a Nincs Csúcs nem eredhetett Zapunyo szervezetének nyomába riválisainak együttműködése nélkül. Hilo elküldte Juent Nau Suenhez azzal a kérésével, hogy a Hegy tartsa tiszteletben a klánok közti fegyverszünetet, és segítse, vagy legalábbis ne hátráltassa a Nincs Csúcs bosszúját az idegen jádecsempész ellen.

Nau Suen engedélyével Juen magával vitte három legjobb Zöldcsontját a Gyárba, a Hegy edzőtermébe a Lándzsahegy városrészben. Hilo odakint várt a Victor MX-ben, fél tucat emberével, két másik autóval és szívében nem kevés türelmetlen nyugtalansággal. Karját a lehúzott ablakban pihentette, és két cigarettát szívott el egymás után, miközben a felhőket nézte, amelyek sebesen úsztak az égen az álló tehervagonok fölött. Lan itt vívott tiszta pengéjű párbajt négy évvel ezelőtt. Hilo még azt is nehezen tudta elhinni, hogy ugyanebben az életben történt. Lannak nem kellett volna harcolnia, gondolta. Meg kellett volna rohamoznunk azt a kurva épületet, minden emberünkkel.

Juen és emberei harminc perc múlva tértek vissza. Hilo kiszállt a kocsiból, hogy meghallgassa, mit mond Szarva.

– Beleegyeztek, hogy a Hegy területére lépjünk, és az általunk megnevezett célpontok nyomába eredjünk, feltéve, hogy a Hegy is része az akciónak. Mindent meg kell osztanunk velük, amit Zapunyo szervezetéről tudunk, Nau Zöldcsontjai pedig minden olyan rajtaütésünknél jelen lesznek, amelyre az ő határaikon belül kerül sor.

Hilo bólintott; nem is számított arra, hogy a semmiért kap segítséget. A Hegy természetesen mindarra a jádéra, pénzre és csillámra igényt fog tartani, amelyet az ő városrészeikben foglalnak le.

Juen a homlokát ráncolta.

– Már értem, miért mondják egyesek, hogy Nau képes a gondolatolvasásra. Külsőre nem különösebben tekintélyes, de lúdbőrzik tőle az ember. Nem hasonlít egyetlen másik Szarvra sem, akivel valaha találkoztam.

– Azért, mert nem az. Ő Ayt Mada kígyója, és álmunkban vágná el a torkunkat, ha lehetősége nyílna rá. – Hilo visszaült a kocsiba. – Gyorsan kell lépnünk. Működjetek együtt vele!

———

Másnap este ütöttek rajta a Patkánylyukon. Aki aznap és az azt követő számos éjjelen látta a Pillért, azt hihette, a hat évvel ezelőtti Kaul Hiloshudont látja, a félelmetes fiatal Szarvat és harcosainak csapatát, csillogó jádéval, fegyverrel a kézben. Tévednének, gondolta Hilo komoran. Közelgett a harminckettedik születésnapja, de már nem tűnt fiatalnak, és nem is érezte annak magát. Jellegzetes fehér Duchesse-e helyett Kehn Victor MX Sportjában érkezett a Pénzmosó negyedbe, és maga Kehn sem volt mellette. Tar azonban itt volt; a fiatalabb Maik zavarodottnak tűnt, mint egy hajótörött tengerész vagy egy kiéhezett állat, de Hilo nem hagyhatta otthon, most nem.

Taron kívül vele tartott Lott, Vin és három Ujj. Juen, Vuay és Iyn hasonló rajtaütésekre indultak a város más helyein lévő búvóhelyekre. Mielőtt beléptek volna a klubba, Hilo megállt előtte az utcán.

– Nincs öldöklés, amíg meg nem találjuk Soradiyót – emlékeztette embereit.

Feltépték az ajtót, és berontottak az épületbe. Odabent úgy tucatnyian lehettek, ismeretlen – recsegő, ügyetlen, képzetlen – jádeaurával, ami fellángolt a rémülettől és ellenséges érzésektől, mikor a Zöldcsontok behatoltak a helyiségbe. Féltucatnyian felugrottak ültükből, és előkapták fegyvereiket, de a szűk helyen csak kevesen tudtak kilőni pár golyót, mielőtt a Zöldcsontok rájuk rontottak. Hilo villámgyorsan, Erővel megtámogatva mozdult, félrehúzta a fejét abból az irányból, amerre az egyik férfi célzott, majd elkapta a kinyújtott kart, és másik tenyere élével erősen rávágott, épp a könyök felett. Az ízület jól hallható reccsenéssel tört el. A fegyver elsült, zaja elnyomta a sebesült férfi fájdalmas ordítását. Hilo eltörte ellenfele térdét, elkapta a haját, mielőtt elesett volna, és beleverte arcát a legközelebbi asztalba, majd elengedte.

Egy, majd két lépést tett – le a székről, fel a bárpultra –, és megpördült tengelye körül, miközben Könnyedséggel leugrott a pultról, lepattant a legközelebbi falról, még a levegőben előrántotta karomkését, és magát Acélozva teljes testsúlyával rázuhant a támadóra, akit háta mögött Érzékelt. Együtt zuhantak a betonpadlóra. Hilo hátrarántotta ellenfele fejét, és majdnem átvágta a torkát, mielőtt eszébe jutott saját parancsa: hagyják életben a bent lévőket. Ellenfele vonaglott a ragacsos padlón, ordított, és kétségbeesett, fókuszálatlan Erővel próbált fogást találni Hilo fején. Nagydarab, erős férfi volt, talán sikerrel is járt volna, ha Hilo nem cselekszik gyorsan. Tenyerével a férfi hátára csapott, és Irányítással energiát sugárzott a gerincébe, széttörve a csigolyák közti lemezeket. A férfi felsőteste és lába merevvé vált a kíntól; minden ellenállás nélkül feküdt a padlón, miközben Hilo talpra állt, és leporolta ruháját.

A Patkánylyuk több más vendége is már sebesült volt vagy eszméletlen; Hilo gyanította, hogy egy részüknek már nincs sok hátra. Tar, kezében holdpengével, könyöknél vágta el az egyik ember karját, majd felhasította egy másiknak a hasát, aki most a földön térdelt, halkan nyöszörgött, és próbálta visszatartani kitüremkedő beleit. A többi új zöld a padlón kuporgott, és a földre szorított fejjel könyörgött kegyelemért. Lott és Vin jádeaurája éberségtől zsongott, ahogy a két férfi körbejárt, elkobozta a fegyvereket, és összegyűjtötte az illegális jádét: gyűrűket, medálokat, öveket. Hilo a homályos helyiség közepén állt, és alaposan körülnézett. A Patkánylyuk nyomorúságos, fülledt hely volt: az egyik fele tele volt matracokkal, törött betontömbökkel, homokzsákokkal és egyéb eszközökkel, melyeken a vendégek gyakorolhatták jádeképességeiket, a másik felében rozoga asztalok álltak egy meglepően jól felszerelt bár előtt. A falra két, injekciós tűket gyűjtő fémszemetest erősítettek, mellettük kézzel írt plakátok hívták fel a figyelmet a biztonságos és higiénikus csillámbelövésre.

– Ti mind jádetolvajok vagytok, akik nem érdemlik meg, hogy életben maradjanak – jelentette ki Hilo. – Akár a Hegynek dolgoztok, akár idegen bűnözőknek, akár csak túlságosan ostobák és jádeláztól fűtöttek vagytok ahhoz, hogy több eszetek legyen, mindannyian azért vagytok ebben a helyzetben, mert nem változtattatok az életmódotokon, amíg megvolt rá a lehetőségetek. – Hagyta, hogy megemésszék szavait, míg lassan körbejárt, szemügyre vette az arcokat, összehasonlította őket az rajzokkal, amelyeket a leírások alapján készíttetett, és a Nincs Csúcs minden Zöldcsontjának megmutatott.

– Nem találom, akit keresek – mondta, mikor elért a helyiség végébe, és visszafordult. – Összesen egy percet kaptok mind, hogy elmondjátok, hol találom Soradiyót, a barukant. Tudom, hogy ide szokott járni, hogy a hozzátok hasonló söpredékből toborozzon Sügéreket Zapunyo csempészműveleteihez, tehát ne is próbáljatok úgy tenni, mintha nem tudnátok, kiről beszélek. Továbbá tudni akarom a többi búvóhely címét a városban, ahol az Új Zöldek előfordulnak. Ha egy percen belül megkapom, amit akarok, elveszítitek a jádétokat, de megtarthatjátok az életeteket. Ha nem, akkor mindkettőt elveszítitek.

———

Iyn Ro és Ujjai két nappal később elkapták Soradiyót. A csempész a robbantás utáni hetekben egy edzőterem raktárában bujkált a Fatönk negyed azon részén, amely uwiwai gettóként vált ismertté. Mikor megtudta, hogy a Hegy beengedi területére a Nincs Csúcsot, hogy őrá vadásszanak, Soradiyo megpróbált elmenekülni az országból. Több esélye lett volna elkerülni a leleplezést, ha leveti a jádéját, de sietségében és kétségbeesésében nem jutott eszébe. Iyn kutatócsapata Érzékelte, hogy potyautas tartózkodik az egyik, az Uwiwa-szigetekre tartó hajón. Soradiyót megfosztották jádéjától, és a Kikötőnegyed egyik raktárába vitték, ahol Tar vállalta magára a feladatot, hogy kivallatja.

– A barukanok mind kibaszott nyápicok – jelentette ki Tar, amikor Hilo pár órával később megérkezett. – Mindent elmondott, amit tudni akartunk: a két Sügérnek a nevét, akiket megbízott a bomba elhelyezésével, valamint részleteket Zapunyo műveleteiről: a szedőcsapatok kikötőhelyeiről, arról, melyik bányákban gyűjtögetnek, és hogyan juttatják ki a jádetörmeléket az országból. Leleplezte a többi janlooni ügynök nevét és személyazonosságát, Zapunyo szervezetének legmagasabb rangú tagjait, a rendőrségnek és a kormánynak azokat a képviselőit, akiket az uwik lefizettek, és azt is elmondta, milyen védelem veszi körül Zapunyo villáját Tialuhiyában.

– Mindent leírtál? – kérdezte Hilo.

– Pano jegyzetelt – mondta Tar, és a mögötte lévő Ujj felé intett, aki teleírt lapokkal teli jegyzetfüzetet tartott a kezében, és arca kissé sápadtnak tűnt kellemetlen feladata után. Hilo elvette tőle a jegyzetfüzetet, és alaposan átolvasott mindent, majd elégedetten bólintott, visszaadta a füzetet, aztán szólt Tarnak és Panónak, hogy kint várjanak. Bement az ablaktalan helyiségbe, ahol Soradiyo félmeztelenül lógott; karjait a feje fölé kötötték, teste, melyet vér és sebek borítottak, megállíthatatlanul reszketett a jádemegvonástól. Hilo várt, míg a férfi erőtlenül meg nem szólalt.

– Azért jött, hogy megöljön? – kérdezte reménykedve. Száraz torka és repedt ajka még nehezebben érthetővé tette erős shotar akcentussal kiejtett szavait.

Hilónál volt két egydecis üdítősdoboz; mindig tartott párat a kocsiban némi rágcsával együtt, arra az esetre, ha fiai megszomjaznak vagy megéheznek egy kirándulás során. A janlooni nyár nyomasztóan párás levegője itt, az ablaktalan raktárban még rosszabb volt, mint odakint. Az állott levegőben erősen érződött a fogoly vizeletének bűze a lába alatti betonon éktelenkedő nedves foltból. Hilo közelebb ment a férfihoz. Letépte a műanyag borítást az apró szívószálról, belenyomta az üdítősdoboz kicsi, fóliával borított nyílásába, majd odatartotta Soradiyo elé, aki rászorította véres ajkát, és egyetlen kétségbeesett szívással kiitta az egész doboz tartalmát. Könyörgő pillantást vetett a második dobozra, de a Pillér nem adta oda neki.

– Még egy kérdésem van – mondta a Pillér. – Kitől kaptad a parancsot? Ayttól vagy Zapunyótól?

– Zapunyótól – zihálta Soradiyo. – A Hegy bátorításával. – Küszködött, hogy meg tudjon mozdulni, és valamennyire levegye teste súlyát kificamodott válláról. – Tavaly kapcsolatba lépett velem Nau Suen. Azt akarta, legyek közvetítő, segítsek a klánjának kommunikálni Zapunyóval. Nem mintha sok más választásom lett volna; a rohadék éppolyan gyorsan gyilkolta a szedőimet és a Sügéreimet, ahogy én toboroztam őket. A Hegy azt mondta, köteles fenntartani a Nincs Csúccsal nyilvánosan kötött egyezséget, és mindent megtenni a csempészet elleni küzdelemben. De ha a Hegy egyedül uralna mindent, más lenne a helyzet. Talán valami egyezségre is lehetne jutni. Utaltak rá.

– Zapunyo pedig belement.

– Annak látta, ami: üzletnek. A klánok túlságosan megnehezítették a dolgunkat, mindez túl sokba került Zapunyónak. Ayt kijelentette, hogy ha megszabadulunk magától, hagy minket enni.

Hilo bólintott.

– Biztosan rosszulesik, hogy Ayt ilyen gyorsan lemondott rólad, és ide kerültél.

Soradiyo tett egy mozdulatot, mintha vállat akart volna vonni.

– A kudarc ára. Nem lep meg. És nem hinném, hogy túl sok olyat mondtam, amit nem sejtett már eddig is.

– Igaz – bólintott Hilo. – Hová küldjük a testedet? Vannak rokonaid?

Soradiyo lehunyta a szemét.

– Igen, Oortokóban, de a háború miatt nem vagyok biztos benne, hol vannak most, és nem is akarnám, hogy így lássanak. Küldjön az unokatestvéremhez, Iyilóhoz az Uwiwa-szigetekre. Ő majd eltemet, és rá is fér a bűntudat, amiért magamra hagyott itt, és azért, ami történt.

Hilo nem kérdezett többet. Előhúzta karomkését, és egyetlen, gyors mozdulattal átvágta a barukan torkát. Soradiyo meggyötört teste ellazult, álla mellkasára esett, vére vörös kötényként folyt szét rajta. Hilo kiment a helyiségből.

– Takarítsátok fel, és küldjétek vissza az Uwiwákra – mondta.

– Ez a rohadék ölte meg Kehnt! – tört ki Tarból, és arca vörös lett a dühtől. – Miért úszta meg ennyivel? Darabonként kellene az óceánba dobálnunk!

Hilo tekintete, mellyel elhallgattatta Pilléresét, nem nélkülözte az együttérzést, de elég szigorú volt ahhoz, hogy világossá tegye: nincs több ellentmondás.

– Lehet, hogy a robbantást Soradiyo és Tau Maro tervelték ki és hajtották végre, de ők csak zsinóron rángatott bábok voltak. – Hilo megtörölte és eltette kését. – Ayt Mada hosszú távra tervez. Ami Zapunyót illeti, figyelmeztettem azt az uwiwai kutyát, hogy ha tovább nyúlkál a mocskos kezeivel Kekon felé, elkapom. És épp ezt fogom tenni. – A Pillér hangja élessé vált. – Elpusztítunk mindent, amit felépített.