41. FEJEZET
KIBASZOTTUL ZÖLD

Anden még egyszer találkozott Hilóval, mielőtt a Pillér visszaindult volna Janloonba. Hilo hatodnap reggelén jött el Hianék sárgára festett házához. Egyedül érkezett, taxival, utazáshoz való, kényelmes nadrágban, elegáns, őzbarna kabátban, amelyet a Bayliss úti Crestwood Hotel közelében lévő drága boltok egyikében vásárolt.

– Hian bátyám, Hian néném – mondta, mikor belépett –, örülök, hogy alkalmam nyílt személyesen is elmondani, mennyire hálás vagyok, amiért ennyire törődnek unokatestvéremmel. – Egy nagyobb összeget tartalmazó borítékot ajándékozott Anden vendéglátóinak, mellé egy híres janlooni művész szépen feltekert, selyemre nyomtatott képét. Az idős házaspár annyira megilletődött, hogy alig tudtak megszólalni; halkan mormolták el köszönetüket, és többször egymás után tisztelegtek.

– Menjünk reggelizni, Andy – mondta Hilo.

Lochwood városrészbe mentek, egy sztyeppeföldi pékségbe és kávézóba.

– Volt egy ehhez hasonló hely a hotel mellett, ahol Lybonban megszálltam, mikor Nikóért mentem – mondta Hilo. – Kedvelem ezeket a kis süteményeket. Janloonban nem találtam hasonlót. Valaki nyithatna egy üzletet, ahol árulják.

Megjelent a pincérnő, Hilo pedig intett a fejével Andennek, hogy válasszon bármit, majd adja le a rendelést.

– Mindez megtérül, Andy – mondta Hilo a pincérnő távozása után. – Mármint a tanulmányaid.

– Mit gondolsz, mi lesz most a bandákkal? – kérdezte Anden.

– Egyezséget kötöttem Kromnerrel. Kockázatos, mert azzal jár, hogy a jádénk egy része bűnözők kezébe kerül. Csak azért teszem, mert úgy vélem, a hasznunkra fog válni, de soha nem tudhatod. Mostantól szeretném, ha nyitva tartanád a szemed és a füled, és elmondanád, mi történik, még ha nem is tűnik jelentősnek egy esemény. De lehetőleg ne kerülj bajba. Jó, hogy vannak itt barátaid, de ők nem a családod és nem klántagok; a Nincs Csúcs nem tud vigyázni rád ekkora távolságból.

A pincérnő visszatért a rendeléssel. Anden megkóstolta a süteményt. Édes volt, és ropogós. Hilo belekortyolt a kávéba, elfintorodott, és szigorú tekintettel nézett Andenre.

– Aggaszt, hogy itt vagy. Ahol az embernek el kell rejtenie a jádéját, az nem jó hely. Ismered azt a szólást, hogy „túl sötét van ahhoz, hogy lásd a zöldet”?

Anden bólintott; a kifejezés az olyan veszedelmes, kétségbeesett helyzetekre utalt, amelyekbe még egy Zöldcsont is félt belebonyolódni. Ezekben a napokban gyakran használták olyan könyvekre és filmekre is, amelyek rendkívül komor témákat dolgoztak fel, nem közvetítettek erkölcsi értéket, és a főhősök meghaltak a végén – ezzel mindenben ellentétét képezték a klasszikus kalandtörténeteknek, melyeknek Zöldcsont hősei győzedelmeskedtek a végén. Andenbe belenyilallt némi neheztelés, mikor észrevette a helyzetben rejlő iróniát: Hilo dühében száműzte a klánból, sokáig nem volt hajlandó szóba állni vele, most azonban, hogy haragja elmúlt, a Pillér csupa testvéri együttérzés volt.

– Gyakrabban kellene hazatelefonálnod – mondta Hilo. – Kérj visszahívást, ne aggódj a pénz miatt.

– Hilo-jen – kezdte Anden. Nem volt biztos benne, hogyan hozza fel a témát, ami olyannyira foglalkoztatta, ezért úgy döntött, nincs más választása, mint egyenesen előállni vele. – Keményen tanultam, és elég jók a jegyeim. Jövő nyáron végzek a nyelvtanfolyammal, diplomám lesz kommunikációból, és nyelvvizsgával is rendelkezem majd. Nem kellene beszélnünk arról, mi következzen ezután?

Hilo egy pillanatig hallgatott, majd a mellettük lévő ablak felé fordult, és ujjával megütögette az üveget.

– Látod azt az épületet ott? – Az utca túloldalán hatalmas lakóépület épült. – A miénk, a klán egyik Lámpásán keresztül. És nem ez az egyetlen. Rengeteg téren zajlik most változás, Andy. Shae most állítja fel az időjósi iroda Port Massy-i részlegét. Ez kezeli majd az érdekeltségeinket az országban, és ez segíti majd a Lámpásokat, akik terjeszkedni akarnak az espeniai piacon. Hami Tumashont jelölte ki a vezetésére, de több emberre van szükségük, olyanokra, akik jól ismerik mindkét kultúrát. A helyi kekoni-espeni közösséghez fűződő kapcsolat nagyon fontos lesz nekünk. Ez az egyik oka annak, hogy idejöttem: személyesen szert tenni néhány ilyen kapcsolatra. Ha megszerezted a diplomádat, az új irodában fogsz dolgozni.

Anden tompa zúgást hallott a fejében.

– Amikor ideküldtél tanulni, azt mondtad, két év után hazamehetek.

– Azt mondtam, megbeszéljük a lehetőségeket. Épp ezt tesszük most – felelte Hilo.

– Nem lehetőségekről beszélünk. Közölted, hogy mit kell tennem, és hogy itt kell maradnom. – Anden keze ökölbe szorult az asztal alatt, erősen gyűrögette ölében a textilszalvétát. – Mit akarsz, meddig maradjak itt? Még egy évig? Öt évig? Életem hátralévő részére? Azt akarod, hogy hasznára váljak a Nincs Csúcsnak, de azért éljek száműzetésben, hogy elég legyen pár évente egyszer találkoznod vagy beszélned velem?

Hilo szemében hirtelen veszélyes fény villant, és Anden még a kis asztal túloldalán is érezte a Pillér jádeaurájának felizzását. Akarata ellenére összerezzent, de nem sütötte le a tekintetét, és nem kért elnézést azért, amit mondott. Egész ittléte alatt szorgalmasan tanult, mindent megtett, amit unokatestvérei kértek tőle. A repülőtéren Hilo átölelte és unokatestvérének hívta, Daukék étkezőjében az asztalnak arra az oldalára ültette, ahol a Kaulok ültek, igyekezett eltölteni vele némi időt, és megmutatta neki unokaöccsei fényképét. Mindezek felkeltették Andenben a reményt; számított a klán megbocsátására, és arra, hogy ismét lesz helye Janloonban. Most azonban nem tudta, mit gondoljon.

Fájdalmasan hosszú, kínos pillanat telt el, ahogy a két férfi egymásra meredt; a süteményről megfeledkeztek, a kávé kihűlt. Anden legnagyobb meglepetésére végül Hilo sóhajtott, és ő vetett véget a csendnek.

– Shaere kellett volna bíznom, hogy elmagyarázza neked a helyzetet. Az ő javaslata volt, nem az enyém, de ő hagyja, hogy én legyek a gonosz. Persze attól még egyetértek vele. Csak akkor van értelme megtanulni espeni nyelven, ha használod is. Nem akarhatod, hogy az elmúlt két éved pocsékba menjen. Mit tehetnél Janloonban, aminek lenne akkora haszna, mint amit itt el tudsz érni?

– Valaminek lennie kell – jelentette ki Anden.

Hilo hangja rideg volt.

– Mondd, hogy hajlandó vagy jádét viselni, és már holnapra foglalok neked helyet az első gépre Janloon felé.

Anden nagyot nyelt, de nem szólt semmit. Tudnia kellett volna, hogy még mindig erről van szó.

Hilo kis időre lehunyta a szemét, és megdörgölte homlokát. Ebben a pillanatban sokkal idősebbnek látszott, mint amennyinek alig pár éve, a Nincs Csúcs fiatal Szarvaként látszott, amikor még úgy tűnt, semmi nem képes megrengetni vidám természetét. Amikor újra felnézett, hangjából eltűnt a harag.

– Azt hiszed, makacs vagyok, hogy sokkal tovább büntetlek, mint szükséges lenne, és még mindig rá akarlak kényszeríteni, hogy Zöldcsont legyél. – Amikor Anden még mindig nem felelt, Hilo némileg rosszkedvűen bólintott, és folytatta. – Megértem, miért érzed így, de ez nem igaz, Andy, legalábbis már nem.

Janloon a Zöldcsontok városa. Igaz, hogy a legtöbb lakója nem visel jádét, de akkor is a Zöldcsontok városa, te pedig nem vagy olyan, mint a legtöbb ember. Lehetetlen változtatni azon, ami a múltban történt. Ha most visszamész Janloonba, csak a Kaul család legjelentéktelenebbje leszel, az, akit tönkretett a jáde, és nem viselheti többé. Úgy fognak nézni rád, mint egy gyógyulófélben lévő alkoholistára vagy egy frissen a börtönből szabadult elítéltre. Szánalommal. Ezt akarod? Ha valami más akarsz lenni, magadnak kell rájönnöd, milyen utat akarsz bejárni. És ezt megteheted akár itt is, ahol senki nem ítélkezik feletted.

– Most miattam aggódsz, vagy csak a család jó híre miatt?

– A feleségem kőszemű – felelte Hilo –, olyan családból, aminek szart se ért a hírneve, mielőtt Kehnt és Tart megtettem volna legközelebbi Ökleimmé. Azt hiszed, számít nekem a jó hír? – Megint dühösnek tűnt. – Még csak huszonegy éves vagy, Andy, kurvára fiatal ahhoz, hogy a tönkrement lehetőségeidről legyél ismert egy olyan kibaszottul zöld városban, mint Janloon.

Odajött a pincérnő, Hilo pedig rámosolygott és kifizette reggelijüket, majd visszafordult Andenhez.

– Már megszoktad az itteni létet, megtanultad a nyelvet, kezdtél kialakítani egy saját életet magadnak. Mi van Dauk Coruval? Nem akarsz vele maradni?

Anden érezte, hogy elvörösödik; nem tudott unokatestvére szemébe nézni. Majdnem kibökte, hogy „csak barátok vagyunk”, de még időben visszafogta magát. A Pillér azonnal látná, hogy hazugság, és akkor Anden csak még rosszabbul érezné magát. Hilo nem hitt abban, hogy a homoszexualitás balszerencsét jelentene vagy az istenek büntetése lenne – ugyanúgy, ahogy Maikék felett sem ítélkezett családjuk története miatt, és Went sem ítélte el, amiért kőszemű. Anden azonban sosem beszélt unokatestvérével szívügyekről – tulajdonképpen senki mással sem –, és első késztetése a tagadás volt. Valóban szeretett volna Coryval maradni; szívesebben látta volna sokkal gyakrabban, mint most. Akarata ellenére Port Massyt is megkedvelte; kaotikus természetét és különös szokásait kezdte a maguk módján egyedinek és élettelinek tartani. Ugyanakkor haza is szívesen ment volna, oda, ahol anyanyelvét hallja az utcákon, ahol körülveszi Janloon látványa és illata, amellyel együtt nőtt fel, amelyről nem hitte volna, hogy elveszítheti. Az ellentmondó érzések kibékíthetetlennek tűntek.

Anden kényszerítette magát, hogy felnézzen.

– Cory tudja, hogy csak két évig terveztem itt tanulni, és most egy ideig a jogi karon lesz. Még nem beszéltünk a jövőről.

Hilo továbbra is rászegezte a tekintetét, és Anden rendkívül kényelmetlenül érezte magát, de folytatta; úgy döntött, már nem törődik semmivel.

– Nem tudom, szeretne-e Janloonban élni, de ha igazán komolyra fordul a kapcsolatunk, lehet, hogy meggondolja. Elvégre ő is kekoni.

– Bizonyos értelemben – vont vállat Hilo.

– Ezt meg hogy értsem?

– Andy, lehet, hogy külsőre itt beolvadsz a tömegbe, de sokkal inkább vagy kekoni, mint amennyire Dauk fia valaha is lesz. Jádét visel, de látod rajta, hogy sosem kellett ölnie érte, és sosem kellett attól félnie, hogy megölik érte. Te is tudod, hogy nem tudna megmaradni Janloonban Zöldcsontként. Te zöldebb vagy, itt is – ütött Hilo a mellkasára –, és itt is – érintette meg halántékát. – Ez az, amiért a klánnak és nekem szüksége van arra, hogy egyelőre a Nincs Csúcs embere légy Espeniában. – A Pillér szavai tekintélyesen csengtek, de egyfajta nyílt, kitárulkozó őszinteség is kihallatszott belőlük. Amikor Kaul Hilo nehezen teljesíthető parancsot adott ki, azt mindig úgy tette, hogy kimutatta: megérti, mennyire nehéz. Ezért voltak hajlandóak az emberei bármit megtenni, amit kért tőlük. Anden nem tudta, mi mást mondhatna.

Elhagyták a kávézót, Hilo pedig leintett egy taxit, hogy vigye vissza őket a Crestwood Hotelba, ahol találkozott Maik Tarral, és összeszedte a csomagját, mielőtt elindultak volna a repülőtérre. Anden nem tudta, hogyan búcsúzzon el; még csak azt sem tudta, mikor látja Hilót legközelebb. Nem tudta, átölelje unokatestvérét, vagy tisztelegjen előtte, esetleg forduljon sarkon és hagyja ott anélkül, hogy visszanézne rá. Amikor a taxi megállt előttük a járda mellett, Anden halkan megszólalt.

– Jó utat, Hilo-jen. Üdvözlök mindenkit otthon.

Hilo Anden tarkójára tette a kezét, és egy pillanatra közelebb húzta magához a fiút.

– Vigyázz magadra, unokatesóm – mondta, aztán beszállt a taxiba, becsukta az ajtót, és a kocsi elindult, majd eltűnt Port Massy forgatagában.

Anden egy hosszú percig ott állt az utca sarkán, majd visszament a kávézóba, ahol talált egy telefont az ajtó mellett. Felvette a kissé maszatos kagylót, és érmét ejtett a pénzbedobó nyílásba. Három kicsengés után Cory álmos hangja szólalt meg.

– Halló!

– Én vagyok – mondta Anden. – Tervezel valamit mára?

– Nem. Csak csomagolok. – Cory másnap reggel indult vissza Adamont Capitába. Anden hangjában lehetett valami furcsa, mert Cory visszakérdezett. – Mi történt, édes?

Anden a telefonkészülék fémborításának támasztotta homlokát.

– Egy kávézóban vagyok Lochwoodban, a Thurlow és az Ötvenhetedik utca sarkán. Ha ráérsz most… el tudnál jönni értem?

– Persze, igen. Csak hadd öltözzek fel. – Mozgás zaja hallatszott. – Mihez van kedved?

– Kúrni – felelte Anden vadul.

Pillanatnyi csend, majd Cory megszólalt.

– Megyek érted.