13. FEJEZET
A MŰSOR UTÁN

Két héttel később, a Hajónapot követő reggel hivatalos sajtótájékoztatót tartottak semleges területen, az Emlékmű negyedben. A történelmi Csillag Hotelben szálltak már meg idegen államfők, kormányhivatalnokok, diplomaták és mindenféle tisztségviselők, de Hilo kételkedett benne, hogy valaha is tartózkodott a falai közt két Pillér és ennyi Zöldcsont, mint ma. Az emelvény mögötti széles ablakokon ki lehetett látni a Bölcsesség Csarnoka nyugati falára, a virágzó fák során túl pedig ott emelkedett a Győzelmi Palota lépcsőzetes teteje. A jelenlévők közül senki, még az első széksorokon ülő újságírók sem téveszthették szem elől ennek jelentőségét: a mai bejelentés éppolyan fontos lesz az ország életében, mint bármi, amit a hatalmon lévő kormány tesz.

A műsor nemcsak a sajtónak és a nyilvánosságnak szólt, hanem maguknak a klánoknak is. A helyiség bal felén a Nincs Csúcs klán több száz magas rangú tagja ült – Lámpások, Szerencsehozók, Öklök. A jobb oldalon a Hegyhez hű emberek ültek. A falak mentén és a sarkokban tucatnyi Bűnbánó állt hosszú, zöld köntösben, a béke biztosítékaként.

Kaul Hilo és Ayt Mada egymás mellett ültek a megemelt asztalnál. Mindkettejük előtt mikrofon állt. Shae és Kehn egy kissé lentebb lévő asztalnál ültek Hilo oldalán, Ree Tura és Nau Shen ugyanígy Aytén. Kekon két legnagyobb klánja közel két éve próbálta megsemmisíteni egymást, de vezetőségük most itt ült egymás mellett, szemben Kekon népével, hogy bejelentse a békét.

Mindkét fél beleegyezett, hogy a sajtókonferencia moderátora Toh Kita, a Kekoni Nemzeti Műsorszolgáltató jól ismert bemondója legyen. Toh a kamera felé fordulva bemutatta a két Pillért, akiket a teremben tartózkodók egyikének sem kellett bemutatni, majd Hilo és Ayt felváltva olvasták fel közös nyilatkozatukat, amely lefektette a fegyverszünet feltételeit: új területi felosztás, a bányászat újraindítása a Kekoni Jádeszövetség megreformált fennhatósága alatt, együttműködés az olyan, növekvő problémák elleni harc terén, mint a csillámkereskedelem és a jádecsempészet. Mindkét Pillér azzal fejezte be, hogy elismételte, mennyire elkötelezett nemcsak a klánjához tartozók, hanem az egész nemzet iránt.

Toh felolvasta a teremben a sajtó által korlátozott számban feltett, előre átválogatott kérdéseket. Aytot arról kérdezték, milyen intézkedéseket hozott a klánon belül annak biztosítására, hogy többé ne forduljanak elő „anyagi természetű tévedések”. A Hegy Pillére azt felelte, nagyon komolyan vette a Királyi Tanács és a nép aggodalmait. Ree Tura lemondott pozíciójáról, és a hónap végéig sor kerül majd az új Időjós kinevezésére. Hilo nem lepődött meg; maga Ree semmilyen reakciót nem mutatott. Egyébként is majdnem elérte már a nyugdíjkorhatárt, kétségkívül számított arra, hogy neki kell majd átvitt értelemben a kardjába dőlnie a klánért.

A következő kérdést Hilónak tették fel.

– Kaul-jen, a mai megegyezéssel azt is kijelenti, hogy többé nem akar bosszút állni a bátyja haláláért?

– Mindkét oldalon haltak meg emberek – felelte Hilo. – Az én gyászom nem enyhébb az övéknél, de tudom, hogy sem bátyám, sem nagyapám, ismerjék fel őket az istenek, nem akarná, hogy a klán most a bosszúra összpontosítson. Tovább kell lépnünk.

Szigorú értelemben véve ez nem volt válasz a kérdésre, és a teremben jelen lévő Öklöknek, akik jól ismerték Hilót, ez fel is tűnt. Shae és emberei azonban gondosan felkészültek erre az eseményre, és talán a tapasztalat jele volt mindkettejük részéről, hogy a Pillér ennyire hibátlanul fel tudta mondani a szöveget.

Az utolsó kérdés az volt, van-e a Pilléreknek bármi mondanivalójuk a jelenlegi oortokói krízisről, és vajon úgy vélik-e, hogy az Espenia és Ygutan közti geopolitikai feszültség veszélyt jelent Kekonra nézve.

– Nagy aggodalomra ad okot az idegen hatalmak beavatkozása Shotariában – felelte Ayt. – Bár kiállunk az Espeniai Köztársasággal kötött, nagy múltú szövetségünk mellett, nyilvánvalóvá kell tennünk, hogy egyetlen ország sem használhat ki minket.

– Kekon szigetország, melyet nagyobb államok vesznek körül, és a világon egyedül nálunk található meg a jáde – mondta Hilo. – Mindig is veszélyben voltunk. De mindig voltak Zöldcsontjaink.

A felszínen úgy tűnt, nagyon is összhang honol a Pillérek közt, mikor Toh véget vetett a sajtókonferenciának. Az emelvényen, a nézők, valamint a kamerák előtt Kaul Hilo és Ayt Mada egyszerre állt fel, majd szembefordultak, és homlokuk elé emelték összekulcsolt kezüket, a legmélyebb tiszteletadás jeleként. Mikor Hilo tekintete találkozott a másik Pillér szilárd tekintetével, egy pillanatig szinte barátságos gratuláció tükröződött a szemükben. Mindketten jól alakították a szerepüket. Jádeaurájuk úgy izzott egymás mellett, mint a forró szén és az olvadt acél.

Tar és Woon várták, hogy lekísérhessék őket az emelvényről. Woon szilárdan Shae hátára tette a kezét, és a hátsó kijárat felé vezette a lányt, ahol az autóik vártak, Hilo azonban megállt útközben, hogy beszéljen Son Tomarho kancellárral. A testes politikus sápadtnak és túlhajszoltnak látszott mostanában; úgy tűnt, még jobban meghízott, és kissé zihált is, amikor utolérte a Pillért. Sonnak a Királyi Tanács elnökeként eltöltött idejét klánháború és gazdasági problémák jellemezték, valamint újabban az eszkalálódó nemzetközi katonai helyzet és a külföldről az országra nehezedő nyomás. A tanácsosok látszólag a köznép érdekeit képviselték, de nagy részük kötődött valamelyik nagyobb klánhoz; a Nincs Csúcs és a Hegy közti nyílt háború az elmúlt két évben feszült, viszályokkal teli politikai környezetet hozott létre, ahol a szerencse forgását könnyedén eldöntötte a Zöldcsontok közti utcai harcok kimenetele. Minden bizonnyal nem tesz jót az ember egészségének, ha ilyen megosztott testületet kell vezetnie. Sonnak kevesebb mint két év maradt hátra hatéves mandátumából, és Hilo gyanította, hogy már várja, hogy távozhasson hivatalából.

– Kancellár úr! – Hilo mosolyt kényszerített arcára, és kezét a politikus húsos vállára tette. – Béke a klánok között, ahogyan óhajtotta. És még mindketten életben vagyunk.

Son feszengve köszörülte a torkát.

– Ja, igen. Igaz, ezt nem mindig lehetett előre látni. Nagy örömmel beszélek az egész Királyi Tanács nevében, amikor gratulálok önnek és Időjósának ehhez az eredményhez. Az egész ország megkönnyebbült és hálás. – Son megérintette homlokát, és meghajolt tisztelgésképpen. – Csodálatos nap ez, Kaul-jen!

———

– Micsoda pocsék nap, egy pocsék hónap végén – morogta Hilo vacsora után. Kis tálkákba merte a kókuszos rizskrémet, és továbbadta az asztalnál ülőknek, miközben Kyanla leszedte az üres tányérokat. – Legalább Teijét visszahoztam.

– Már ezért megérte, hogy örökre kitiltasd magad és a Nincs Csúcs minden tagját az Uwiwa-szigetekről – jegyezte meg Shae szárazon. – Zapunyo gondoskodott róla, hogy az ország minden hírműsora és több külföldi híradó is tele legyen a halott uwiwai rendőrök képeivel.

– Shae! – szólt rá bátyja, és anyjuk felé pillantott.

Kaul Wan Ria a jelenlévők egyöntetű meglepetésére megszólalt.

– Mindenki tudja, hogy az uwiwaiak mind gazemberek, még a rendőreik is azok. Ha belegondolok, mi történt volna szegény Teije asszony fiával, ha nem mented meg! A nénikéd életét is megmentetted, Hilo-se; megszakadt volna a szíve, ha a fiának bármi baja esik, ráadásul ilyen messze az otthonától. Remélem, tanult a leckéből, és mostantól Kekonon marad. – Elkezdte hátratolni székét, hogy felálljon az asztaltól.

Wen felugrott, hogy segítsen neki.

– Desszertet nem tetszik kérni, anya? – kérdezte.

– Nem, edd meg te. A kisbabádnak szüksége van rá.

Vacsora után volt az ideje, hogy a Zöldcsontok megbeszéljék a család ügyeit. Hilo emlékezett rá, hogy gyerekként ilyenkor mindig elküldték játszani, míg nagyapa, Doru és belső körük az étkezőben maradt, dohányzott és hojit ivott, anyja pedig visszavonult a szobájába olvasni vagy tévét nézni.

Hilo megkerülte az asztalt Kehn és Tar széke mögött, hogy megölelje anyját, mielőtt távozik. Ritkaság volt mostanában az olyan vacsora a Kaul-házban, amelyen a család minden tagja részt vett.

– Minden rendben van a vendégházzal? Amint felújítjuk, sokkal szebb lesz; új padló és berendezés kerül bele. Tudom, hogy szeretsz Mareniában élni, de közelebb kellene költöznöd, mire megérkezik a kisbaba. – Hilónak úgy tűnt, anyjuk megöregedett és összement Lan halála óta; a Pillér személyzetet vett fel, hogy gondoskodjanak a család tengerparti házáról, bevásároljanak anyjának, és néha ránézzenek, de nagyobb biztonságban lenne a birtok falai mögött, egy unoka pedig értelmet adhatna az életének.

Anyja megveregette a karját. Hilo nem erőltette a témát. Anyja talán vonakodik feladni a békés magányt, amelyhez úgy hozzászokott a tengerparton, de most már ő volt a legidősebb fia, így biztos, hogy engedelmeskedni fog neki, csak gyengéden kell előadnia a dolgot.

Anyja távozása után Hilo visszaült, és elfogyasztotta desszertjét, közben vetett egy újabb szemrehányó tekintetet Shaere szándékos tapintatlanságáért. A klánok közti béke biztosítása jelentős nyilvános győzelem volt az időjósi iroda számára; Hilo tudta, hogy húga heteken át igen sokat dolgozott, ő vezette a tárgyalások részleteinek kidolgozását. Ez azonban nem mentette fel, amiért tiszteletlenül beszélt vele, ráadásul saját emberei és a felesége előtt.

– Akarjátok tudni, mit mondott Ayt Mada Goheiben? – Hilo körülnézett, mielőtt tekintete ismét Shaere szegeződött. – Azt mondta, adjam fel most. Térdeljek le és esküdjek fel a Hegyre, mert nem vagyok sem a nagyapám, sem Lan, így a Nincs Csúcs meg van baszva.

– Hilo-jen – mordult fel Kehn –, azt akarja elérni, hogy kételkedj magadban. Az, hogy nem te vagy a Fáklya, vagy hogy más vagy, mint Lan-jen, ismerjék fel őket az istenek, nem jelenti, hogy nem lehetsz erős Pillér, akár még jobb is. Ami engem illet, én sem lehetek olyan Szarv, amilyen te voltál, csak a saját fajtám lehetek. – Mindenki Kehnre nézett, meglepte őket a férfi őszintesége és figyelmessége.

– Nem neveztelek volna ki Szarvvá, ha nem hittem volna benne, hogy jó munkát fogsz végezni – jelentette ki Hilo. – Ez a különbség. Én sem nagyapa, sem Lan áldását nem kaptam meg.

Wen a férfi combjára tette a kezét.

– De mi itt vagyunk neked.

Hilo bólintott.

– Ez igaz, és talán ez az egyetlen, ami nekem van, Aytnak pedig nincs. Mi, ennél az asztalnál, egy család vagyunk, így nem szégyellem beismerni, hogy mindegyikőtökre szükségem van. Részemről megígérem, hogy meghallgatom, amit mondani akartok, még ha nem is értek egyet vele, vagy más döntést hozok. De ha más döntést hozok, az a Pillér szava, és ezt tiszteletben kell tartanotok. – Ezt az utóbbit Időjósának szánta, aki féloldalas pillantást vetett rá, arcán megfelelő mértékű, vonakodó bűntudat látszott előbbi szarkasztikus szavaiért.

– Szóval… – szólalt meg Tar, miközben egy fogpiszkálóval tisztította fogait – elmondod nekünk, mi az igazi terv?

– Amiben Goheiben megegyeztünk, az az igazi terv – jelentette ki Hilo szilárdan –, a klán minden tagja számára, leszámítva azokat, akik ennél az asztalnál ülnek. Szeretném, ha gondoskodnátok róla, hogy ezzel mindenki tisztában legyen, egészen a ranglétra legaljáig. Tiszteletben tartjuk a határokat, amelyekben megegyeztünk. Nincs több portya vagy támadás a területükön, sem vérét, sem jádéját nem vesszük senkinek a Hegyből a család engedélye nélkül.

Istenek az égben, pont úgy beszélek, mint Lan, gondolta boldogtalanul.

– Részünkről betartjuk az egyezséget – folytatta, mintegy válaszként Tar szkeptikus arckifejezésére –, mert szükségünk van arra, hogy a Hegy elvégezze a ráeső részt a csempészet elleni harcban. Egyetlen klán nem képes megvédeni az ország bányáit és partvidékét. Így meg kell tennünk, egyelőre békét kell kötnünk. Mert abból, ami Tialuhiyán történt, nyilvánvaló, hogy Zapunyónak abszolút szándékában áll a kekoni terjeszkedés, és az az uwi törpe elég nagyratörő ahhoz, hogy azt higgye, szembe tud szállni a Zöldcsontokkal. Elrejtőzik a villájában, és másokat használ majd a munka elvégzésére: zsarukat, bűnözőket, függőket, bárkit, akit le tud fizetni vagy meg tud félemlíteni. Ez azt jelenti, hogy Janloon tele lesz a patkányaival, ha nincs máris tele.

– Nekünk is vannak patkányaink – emlékeztette a Pillért Tar.

– Nem elég. – Hilo mindkét Maik fivérhez intézte szavait. – Mindenhol szükségünk van Fehér Patkányokra, ahol az ellenségeink jelen vannak, vagyis nem csak itt, Janloon utcáin. Minden irányból számítanunk kell a Hegy következő lépésére. Ayt valami trükkel fog próbálkozni, olyan módon fog támadni, amire nem számítunk, és amitől nem tűnik fel negatív fényben, amikor ott ül mellettem és mosolyog a kamerába. És az Uwiwa-szigeteken is szükségünk lesz a saját embereinkre, akikben megbízhatunk, közel a Ti Pasuigához, vagy egyenesen benne, akik információkkal láthatnak el minket Zapunyo tevékenységéről, hogy darabjaira szedhessük.

A Maik fivérek bólogattak.

– Zapunyo aligha az egyetlen, akit érdekelnek az ország jádebányái – mondta Shae. – És a többi érdeklődő közül van, aki hadsereggel is rendelkezik. Az ygutanok és espenik miatt jobban kellene aggódnunk, mint Zapunyo miatt.

Kehn az asztalra támaszkodott karba font kezével.

– Az ygutanok nem mernék megtámadni Kekont így, hogy az espenik ott táboroznak az Euman-szigeten.

– Ez nem akadályozza meg őket abban, hogy a feketepiacon vegyenek jádét olyanoktól, mint Zapunyo, vagy a pult alól olyanoktól, mint Ayt Mada, aki máris felállította az ygutani csillámgyárakat a titkos szerződései segítésére – mutatott rá Shae. – Az espenik a saját jádeforrásuknak tekintik Kekont, és ez gondot fog jelenteni, ha úgy döntenek, hogy a hadi beszállítójuk nem elég biztonságos vagy megbízható.

– Az espenik szart se érnek – tört ki Tarból. – Azzal a jádéval sem képesek bánni, amit már megszereztek. Nézzétek, mi folyik odaát. Be fogják tiltani a jáde nem katonai használatát. Még az espeni különleges erők sem viselhetik háromévnyi szolgálatnál hosszabb ideig; ezzel jár, ha csillámfüggővé válsz. Szétcsesz, rákot kapsz tőle vagy valami ilyesmi, nem tudom. Ennél az asztalnál több jáde van, mint egy egész szakaszuknál. – Tar cigarettát vett elő, de Hilo elvette tőle. Ő is szívesen elszívott volna egyet, de Wen azt mondta, a füst nem tesz jót a kisbabának. Hilo ehelyett töltött Tarnak egy pohár hojit.

– Mindenesetre – folytatta Tar, miután mogorván elfogadta az italt – ha azok a hígvérűek meg is próbálnák elfoglalni Kekont, tartani soha nem tudnák. Túl költséges lenne nekik, az espeniknek pedig mindenük a pénz.

– Ők a legnagyobb kereskedelmi partnerünk és katonai szövetségesünk – jegyezte meg Shae. – Ha szeretnénk fejleszteni a klán üzleti oldalát, hozzáférésre van szükségünk ehhez a piachoz. Úgy is képesek nyomást gyakorolni ránk vagy irányítani bennünket, hogy nem szorulnak megszállásra. Már próbálkoznak vele.

– Akkor szerencse, hogy van egy Időjósom, aki beszél espeniül, és ura a helyzetnek – jelentette ki Hilo. – Meg tudod békíteni vagy meg tudod vásárolni az espeniket, ahogy tavaly is tetted.

Shae felhorkant.

– Mintha ilyen egyszerű lenne. – Hilo nagy mulatságára húga és Wen olyan pillantást váltottak, ami akár együttérző is lehetett. – Ezzel jár, ha én vagyok az Időjós egy olyan családi vacsorán, ahol csupa volt Ököl ül az asztalnál.

– Ugyan, Shae, ne csináld! – Hilo megbökte a karját. – Te ki tudod egyenlíteni a dolgokat, behozhatsz valakit a családba a klán Hajó úti oldaláról. Biztos vagyok benne, hogy anyának tetszene, ha elhoznád magaddal Woon Papit vacsorázni. Rendes Zöldcsont-családból származik, nem igaz? És üzleti érzéke is van.

Hilo legnagyobb derültségére húga pislogott, majd kezdett elvörösödni.

– Woon-jen az Időjós Árnyéka – felelte kimérten. – A kapcsolatunk tisztán a munkára korlátozódik.

Hilo kuncogott, a Maik fivérek pedig elrejtették mosolyukat.

– Részedről biztosan – mondta Hilo. – Jaj, Shae, hogy lehetsz bizonyos dolgokban ennyire okos, másokban ennyire ostoba? Gondolom, azért, mert valaki más jár a fejedben. Sikerült a klán valamelyik családjának megismertetnie egy egyedülálló fiával? – Látta, hogy széles, élcelődő mosolya kezdi zavarba hozni és feldühíteni húgát. Ez kifejezetten jobb kedvre derítette. Nem mintha veszekedni akart volna, de furamód nosztalgia töltötte el, eszébe jutott számtalan gyerekkori csatározásuk. Emellett Shae az előbb olyan fensőbbségesen viselkedett vele.

Hilo egymásba rakta az üres desszertestálkákat. Kyanla kijött a konyhából, hogy elvigye őket, és hozott egy kanna teát. Míg Wen mindenkinek töltött az asztalnál, Hilo hátradőlt székében.

– Elég a szórakozásból – jelentette ki. – Ma békét kötöttünk a Heggyel, mint mondtam. – A vigyor eltűnt arcáról, hangja komollyá vált. – Így amikor lépünk, nem tehetjük félerővel. Nem sebezhetjük meg őket, hogy újabb véres háborút robbantsunk ki. Az egész fát ki kell vágnunk, egyszerre. Tehát ki kell tervelnünk, hogyan tegyük. Erősnek kell lennünk, amikor lépünk; az embereinknek, a vállalkozásainknak, mindennek. Ayt éveken át szőtte a terveit, mielőtt lecsapott, és ez jó szolgálatot tett neki; majdnem megkapta, amit akart, és súlyos sebet ejtett rajtunk. De még mindig létezünk, és most mi jövünk. Itt mindenki családtag, így mind tudjuk, hogy ami azon az emelvényen történt ma, csak színjáték volt.

Hilo elhallgatott, és körbenézett az asztal körül ülőkön. Senki nem szólalt meg. Tekintetüket továbbra is rászegezték, jádeaurájuk egyenletesen zsongott, nem mutatta meglepetés jelét.

– A Hegynek vannak gyenge pontjai, amelyekről nem tudunk – folytatta. – Máskülönben soha nem egyeztek volna bele a fegyverszünetbe. Ki kell derítenünk, mik ezek a gyenge pontok. Még ha időbe telik is. Utána kitaláljuk, hogyan öljük meg Ayt Madashit és követőit, és hogyan pusztíthatjuk el a klánját.

Hilo másnap reggel kipihenten ébredt, de némileg nyugtalanul. Elalvás előtt a vacsoraasztalnál lezajlott beszélgetés kavargott az agyában. Lehet, hogy Janloon többi lakója ma jobb kedvvel kezdi a napot, tudván, hogy a klánok hivatalosan békét kötöttek, de Hilo semmi különbséget nem érzett. Szarvként látott már Öklöket párbajozni jádéért, striciket és drogdílereket megkéselni egymást a legjobb utcasarkokért, kutyákat és csöveseket összeverekedni az ételért. Egyvalamit tudott biztosan: a patthelyzetek és a kompromisszumok egy idő után véget érnek. Tartós béke csak az egyoldalú győzelemből születhet.

Miközben azon járt az esze, hogyan tudná majd végleg megsemmisíteni a Hegyet, semmi kétsége nem volt afelől, hogy a város túlsó végén Ayt Mada ugyanígy terveket szövöget róla. Még nem tudta, hogyan lenne képes olyan megsemmisítő csapást mérni a Hegyre, hogy biztos lehessen benne, soha többé nem fog fenyegetést jelenteni a családjára nézve. Teljesíthetetlen feladatnak tűnt, Hilo még abban sem volt biztos, hogy nagyapja vagy Lan tudta volna, hogyan érheti el, mégis, a Nincs Csúcs fennmaradása teljes mértékben ezen múlt. Mindennek a tetejébe más ellenségekre és fenyegetésekre is gondolnia kellett. Túl sok kirakósdarabka – és mind árnyékban van, nem nyílt színen.

Közelebb húzódott Wenhez, és átkarolta a nő enyhén domborodó hasát. Ha összpontosított, képes volt Érzékelni az apró életet odabenn – alig észlelhető, heves dobogást, mintha egy kisegér szívverését érezte volna felesége ismerős energiájában. Örömmel töltötte el és fel is izgatta a gondolat, hogy Wen testében az ő gyermeke növekszik. Simogatni kezdte az asszonyt, gyengéden, de kissé türelmetlenül, megmarkolta duzzadó mellét, hüvelykujjával megdörzsölte sötét mellbimbóját, végigfuttatta kezét Wen csípőjének ívén, majd a fenekén, végül a lába közén. Forró merevedését az asszony combjának nyomta. Wen megfordult és álmosan rámosolygott, majd közelebb húzódott. Hilo áthúzta Wen fején a hálóinget, oldalra fordította a nőt, és szeretkezett vele, kissé talán óvatosabban, mint általában, a kisbaba miatt, bár Wen azt mondta, nincs miért aggódnia.

Utána hanyatt feküdt, és határozottan nyugodtabbnak érezte magát. Wen megszólalt.

– Lehet, hogy Tarnak igaza van, és Espenia nem fogja közvetlenül megszállni Kekont, de az emberek nyugtalanok. Éveken át örömmel fogadtuk el a külföldiek pénzét, hogy felépítsük az országot, de most először az átlagember is kezdi megérteni, mit jelent a külföldieknek, ha birtokolhatják azt, ami mindig a miénk volt. – Felkönyökölt férje mellett. – Kezdenek elgondolkodni azon, lehetséges-e, hogy a döntéseink veszélybe sodortak bennünket. Azzal, hogy kereskedtünk a jádéval, talán elveszítettük a lelkünket vagy feldühítettük az isteneket. Ha az emberek megijednek, rossz döntéseket hoznak.

Hilo oldalra fordult, hogy szembenézzen Wennel, arcán zavar ült.

– Miért csinálod mindig ezt? Tegnap, vacsora után a beszélgetésnél hallgattál, nem mondtál semmit. Most meg, mikor itt fekszünk az ágyban, a klán ügyeiről akarsz beszélni. Ha mondanivalód van, miért nem akkor mondod, amikor itt az ideje?

Wen elfordult, állát behajlított könyökére tette. Hilo meglepetésére némileg úgy tűnt, mintha megbántotta volna a kérdés.

– Nem volt jogom hozzá. Nem vagyok Zöldcsont.

– Olyan se vagy, mint az anyám, aki azonnal távozik, amikor beszélgetni kezdünk. Nem vagy Zöldcsont, de a feleségem vagy. Itt mindenki családtag, nyugodtan mondd el, amit akarsz.

Wen egy pillanatig hallgatott.

– Inkább veled beszélek, négyszemközt. – Ismét a férfi felé fordult, fejét egyik behajlított karjára fektette. – Mikor kettesben vagyunk, bármit kimondhatok, ami eszembe jut. Tudom, hogy végighallgatsz, még ha nem is értesz egyet velem. Sok hétköznapi emberrel beszélek, kisvállalkozókkal, beszállítókkal, irodistákkal, diákokkal. – Wen a lakberendezés terén tanúsított tehetségét kamatoztatni kezdte a munka terén, és órákat is vett a Janlooni Városi Főiskolán, hogy továbblépjen pályáján. – Csak azt mondom, amit tőlük hallok.

Hilo közelebb húzta magához Went, és mellkasához szorította az asszony arcát.

– Ha megjön a kisbaba, lesznek új feladataid, amelyek lefoglalnak, így nem kell majd ennyit aggodalmaskodnod az enyéim miatt.

– Mindig aggodalmaskodom – felelte Wen. – Még ha tudom is, hogy senki nem zöldebb a férjemnél. Valahányszor ezeket látom – végigfuttatta ujjait Hilo kulcscsontján és mellkasán, gyöngéden végigsimítva minden egyes jádepiercinget –, bármennyire büszke vagyok is, mindig az jut eszembe, mekkora veszélyben vagy, milyen sok ellenséged van.

– Sosem fogom a közeledbe engedni egyiket se – ígérte meg Hilo. – És a gyerekeink közelébe sem.

Kis ideig még csókolóztak és simogatták egymást, majd, épp, mikor Hilo arra gondolt, hogy fel kellene kelnie, mert ezernyi tennivaló vár rá, Wen halkan megszólalt.

– Eyni válaszolt a levelemre. Hosszan írtam neki, és azonnal postára adtam. Beszámoltam neki a hírekről az egész családban, és megkértem, jöjjön el látogatóba a barátjával és a fiával. Tudtam, hogy időbe telik, amíg a levél elér Sztyeppeföldre és ideér a válasz, de még így is több mint egy hónapba telt, hogy visszaírjon, és akkor is csak pár mondatot.

Hilo felült, hátát az ágy támlájának vetette. Ritkán hallotta Wen hangját ennyire bosszúsnak; általában melegszívű, gondoskodó típus volt, ha azonban megbántották, hihetetlenül makacs és zárkózott tudott lenni azzal kapcsolatban, ami felzaklatta. Biztatni kellett, hogy fejtse ki jobban.

– És? Mit írt?

– Megköszönte, hogy szakítottam rá időt és írtam neki, de többé ne keressem. – Wen felült férje mellett, szemében megbántottság ült. – Miért bánik így velem? Találkoztam már vele. Nem voltunk közeli barátok, mikor még Lan felesége volt, de csak mert nem volt lehetőségünk jobban megismerni egymást. Nem tudom mire vélni a durvaságát.

– Mondtam már, Eyni mindig ilyen beképzelt volt. – Hilo mindig is sekélyes, önző nőnek tartotta sógornőjét, olyasfélének, aki szereti a szép ruhákat, a színházat, a bort és a Pillér feleségének státuszát, de igazán sosem tudott beilleszkedni a Kaul családba. Ő maga mindent megtett, hogy tiszteletet tanúsítson bátyja felesége iránt, de határozottan az volt az érzése, hogy Eyni lenézi, faragatlan kölyöknek tartja (amiben valószínűleg igaza is volt). A nő sosem vette a fáradságot, hogy szóba álljon vele. Lan bizonyára értékelte műveltségét és csinos arcát, Hilo azonban nem lepődött meg, és titokban meg is könnyebbült, mikor a házasság véget ért.

– Most neked kell írnod neki – jelentette ki Wen határozottan. – Ha engem nem is tart érdemesnek arra, hogy tisztességes választ írjon, a klán Pillérét már nem hagyhatja figyelmen kívül.

– Azt hittem, ezt már megbeszéltük – mondta Hilo, de látta felesége arcán az eltökéltséget, ezért engedett. – Nem hinném, hogy bármit is elérek vele, de rendben.

Wen elégedetten bólintott, bár látszott rajta, hogy még mindig bosszús.

– Ha nem veszi a fáradságot, hogy idejöjjön, el kellene menned hozzá Sztyeppeföldre. Még ha hosszú is az út, megéri. – Hilo kétkedő arcát látva hozzátette: – Te magad mondod mindig, hogy a legjobb szemtől szembe találkozni valakivel.