30. FEJEZET
A HŐSÖK NAPJA

Egyedül Wen kísérte el Shaet a klinikára egy másodnapi kora reggel. A család egyik jellegtelen autójával mentek; Wen feltűnő Lumezza kabrióját és Shae vörös Cabrioláját is a garázsban hagyták. Wen bármikor mondhatta, hogy terhességi vizsgálatra megy, Shae pedig csak elkísérte. A tizenkettedik hétben járva Wenen már egyértelműen látszott második terhessége. Még mindig szoptatta Rút; megnagyobbodott mellével és duzzadt hasával egész teste csupa puha anyai domborulat volt. Shae úgy érezte, valami rosszat tesznek, talán balszerencsét hívnak magukra azzal, hogy Wen tettestársa lesz egy meg nem született élet kioltásában, miközben ő maga is gyermeket vár.

– Nem kell bejönnöd – mondta sógornőjének Shae. – Épp elég szívesség volt már az is, hogy elhoztál és hazaviszel. Csak ennyit kérek.

– Ha én lennék a helyedben, én is szeretném, ha lenne mellettem egy másik nő – válaszolta Wen. – Miért kellene bárkinek is egyedül megküzdenie az élet nehézségeivel? – Leállította az autót az üres parkolóban. Még mindig sötét volt; a klinika nyitásáig még hátravolt két perc.

– Balszerencsés dolognak tűnik, hogy itt vagy – mondta Shae.

Wen átkulcsolta ujjaival a gyömbéres teával teli termoszt, amiből minden reggel ivott, hogy megnyugtassa háborgó gyomrát. Ajkán fanyar mosoly tűnt fel.

– Egész életemben balszerencsésnek tartottak. Annyira félek a balszerencsétől, mint madár a tollaktól.

Bementek, majd Shae bejelentkezett. Janloonban abortuszt végeztetni nem volt sem különösebben könnyű, sem különösebben nehéz. A nők több, különböző hírnevű klinikából választhattak, és az ár is mérsékelt volt; a legfőbb korlátozást az jelentette, hogy a nőnek engedélyt kellett szereznie a férjétől, amennyiben férjnél volt, vagy egy férfirokonától, amennyiben nem. Ám ettől a szabálytól némi pluszköltség fejében rendszeresen eltekintettek. Shae előre kitöltötte a szükséges papírokat, majd odahamisította Hilo aláírását a sajátja mellé a lap alján. A fiatal recepcióslány az űrlapokra nézett, majd Shaere, és elkerekedett a szeme. Shae gyanította, hogy a recepciós ritkán látott sok jádét viselő Zöldcsontokat betérni a klinikára.

Wen bement vele a műtőbe, és fogta a kezét az egész procedúra során, ami sokkal kevesebb időbe telt, mint amire Shae számított. Utána, még kellemesen elkábított állapotban pihenve Shae megszólalt.

– Igazad volt. Örülök, hogy itt vagy. – Majdnem hozzátette, hogy „Kérlek, ne mondd el senkinek”, de mielőtt kimondta volna, rájött, mennyire sértőnek és nevetségesnek tűnne. Már így is tudta, hogy sógornőjére rábízhatja a titkait.

Wen hazavitte. Shae megkönnyebbült, még ha valamennyire sebzettnek is érezte magát. Maróra gondolt – a férfi őszinte arcára, figyelmességére, optimizmusára, őbelé vetett hitére –, és abroncsként szorította össze mellkasát a szomorúság és a bűntudat, annyira, hogy egy pillanatra nehezére esett lélegezni. Sosem beszéltek arról, akarnak-e gyereket, de Maro mindig annyi szeretettel beszélt az unokahúgairól, hogy Shae biztos volt benne, előbb-utóbb akar majd családot. Nem hívta vissza a férfit, és számtalan üzenetére sem válaszolt azóta, hogy három nappal ezelőtt telefonon beszélt vele az irodájából. Akkor még nem tudta biztosan, mit kell tennie, és mi az, amit ezután kell még megtennie. Rettegett attól, hogy ha beszél Maróval, valami a hangjában elárulja őt, és a férfi tudni fogja; rettegett, hogy ha meghallja az aggodalmat Maro hangjában, vagy újra látja őt, veszít eltökéltségéből.

Shae a kocsiajtónak hajtotta a fejét.

– Most rosszabb véleménnyel vagy rólam? – kérdezte.

Sógornője olyan hirtelen állította meg a kocsit, hogy Shaenek meg kellett támaszkodnia a műszerfalon. Wen lehúzódott az autóval a járda mellé, és üresbe tette a sebességváltót. Shae felé fordult, szeme villogott.

– Shae-jen, szégyellem beismerni, de volt idő, amikor nem nagyon bíztam benned, mert nem voltam biztos benne, hogy az a fajta ember vagy, aki mások érdekeit a sajátja elé helyezi. – Szilárd, szinte nyugtalanító tekintettel nézte Shaet. – Lemondhattál volna a pozíciódról, hogy feleségül menj a barátodhoz, és megszüld a gyermeked. Egy időre borzasztó nagy botrány lett volna belőle, de utána szabadon élhettél volna egy sokkal könnyebb életet. De hol lenne a Nincs Csúcs, ha nem te lennél az Időjósa? Hogyan lehetne a férjem Pillér a tanácsaid nélkül? Mivé válna mindaz az értékes munka, amit együtt végeztünk el, és a jövőben hogyan tehetnék bármit is a klánban nélküled? – kérdezte Wen, szinte dühösen. – Sosem bocsátanám meg neked, ha ilyen önző lennél. Hogyan hiheted, hogy kevesebbre tartalak, amiért felelős döntést hoztál?

Shae kissé meglepődött.

– De neked gyerekeid vannak.

Wen ismét egyesbe kapcsolta a sebességváltót, és elindította az autót. Kiitta teája maradékát, és tárgyilagos hangon megszólalt.

– Mindannyian a legjobb képességeinknek megfelelően szolgáljuk a klánt. Gondolj Ayt Madára, és arra, mennyire egyedül van. Mi sosem válhatunk ilyenné.

Mielőtt elhagyta volna Kekont, hogy az espeniai Windtonba, a Belforte Üzleti Főiskolára menjen, Shae három hétig az Euman-szigeten élt, a Nyugodt Lakosztályok hotel egyik szobájában. Jerald két hónappal korábban szerelt le, és a hazájában várta a lányt, Shae pedig a legutóbbi, ordítozós családi vitát követően nem bírt nagyapja közelében maradni, és nem bírta elviselni Hilo látványát sem, így összecsomagolt, és kiköltözött a Kaul-házból.

Lan volt az egyetlen, aki meglátogatta az indulása előtti este. Kompon kelt át Janloonból, bekopogott Shae szállodai szobája ajtaján, majd felajánlotta a lánynak, hogy elviszi vacsorázni. Shae azt mondta, nem érdekli, hová mennek, így Lan egy közeli tésztaéttermet javasolt.

– Holnaptól espeni ételeket eszel, ma este együnk valami hazait – mondta.

Az étterem a kikötőváros főutcáján helyezkedett el. A környező bisztrók és bárok felirata és étlapja espeni nyelvű volt, és az ilyen kellemes nyári estéken szolgálaton kívüli espeni katonákkal teltek meg a nyitott teraszok, hangos beszélgetésüktől zengtek a járdák. Az üzletek ablakában nem lógtak lámpások, Lan és Shae pedig nem kapott hamarabb ülőhelyet, mint mindenki más. Shae járata csak másnap indult, de a lány már most úgy érezte, mintha egy másik országban lenne.

Lan nem tűnt idegesnek, amiért nem ismerik fel és nem tisztelegnek neki. Miközben várták az ételt, a férfi tűnődőn, kissé zavartan vette szemügyre környezetüket.

– Nem lennék meglepve – mondta –, ha egy nap az egész világ így nézne ki: kultúrák és emberek felismerhetetlen egyvelegeként. Vajon hogyan fog beilleszkedni mindebbe a jáde, meg a klánok és a Zöldcsontok?

– Emiatt a te fejed kell hogy fájjon, nem az enyém. – Visszagondolva Shae érezte, hogy durva volt bátyjához, de jádéja ekkor épp egy bank széfjében hevert elzárva, ő pedig ingerlékeny és gyenge volt a megvonástól.

– Többet kellene enned – mondta Lan, mikor látta, hogy Shae nem evett meg mindent a tányérjából. – Hosszú, fárasztó út áll előtted, utána pedig egyedül leszel egy idegen országban.

– Nem leszek egyedül – felelte Shae. – Jeralddal leszek.

Lan együttérző pillantást vetett rá.

– A saját döntéseinkkel mindig egyedül vagyunk. – Bátyja már egy éve volt Pillér, és ez alatt az idő alatt komorabbá vált, egyenesebbé, sőt talán idősebbé is, annyira, hogy még a köztük lévő kilenc év korkülönbség is nagyobbnak érződött. – Előfordulhat, hogy észszerű, megalapozott döntést hozol, és mégsem állsz készen mindarra, ami vele jár. A család legfiatalabb tagja vagy, nő és Kaul, és ezek már Kekonon sem teszik egyszerűvé az életet, Espeniában azonban a ranglétra legalján kezded majd. Meg kell küzdened a tisztelet minden apró morzsájáért, amihez itthon hozzászoktál.

– Nagyapa küldött, hogy tegyél még egy utolsó kísérletet a lebeszélésemre? – kérdezte Shae.

Lan rendreutasító pillantása láttán le kellett sütnie a tekintetét.

– Nem – felelte a férfi elég ridegen ahhoz, hogy Shae elszégyellje magát. – Megmondtam, hogy támogatom a döntésedet, de a bátyád vagyok, és a Pillér. Ez elég plusz élettapasztalatot ad ahhoz, hogy megmondjam: bárhová mész, mások megpróbálnak majd beskatulyázni. Hacsak te nem határozod meg önmagad helyét.

– Huszonnégy éves vagyok, Lan – mondta Shae. – Tudok vigyázni magamra.

– Tudom – felelte Lan szomorúan.

Odajött a pincér, hogy elvigye a tányérjaikat. Kövér, narancssárga hold hullámzott a keskeny vízcsíkon, amely elválasztotta az Euman-szigetet Janloon felhőkarcolóinak sziluettjétől. Shae nemsokára távolodni látja ezt a sziluettet a repülő ablakából, és két évig nem is látja újra.

– Csak próbáld nem elfelejteni, ki vagy – tette hozzá a bátyja.

Több országban is megünneplik a nemzetek háborújának végét (Espeniában például a győzelem napjaként, Tunban a háború végének napjaként, az Uwiwa-szigeteken a felszabadulás napjaként), ám Kekon nemzeti ünnepe a szigetet megszállva tartó shotar erők legyőzését és az ország függetlenségének helyreállítását ünnepli, amelyre ötvenkét nappal a nemzetközi fegyverszünet aláírása előtt került sor. Az ünnep teljes nevét – A nemzet hőseinek győzelme az idegen elnyomás ellen – terjedelmessége miatt csak ritkán használják, általában egyszerűen hősök napja néven említik.

Gyermekként Hilo nagyon szerette a hősök napját, mert a hazafiasság mellett egyben a Zöldcsont-kultúra ünnepe is volt. A Kaul Du Akadémia és a Wie Lon templomiskola ilyenkor megnyitotta kapuit, és nyilvános bemutatót tartott a jádediszciplínákból, a filmszínházak maratoni vetítést rendeztek a legendás Zöldcsont-harcos, Baijen életéről készült filmekből. Mindenki dicsőítette az olyan veteránokat, mint Hilo nagyapja és néhai apja. Este felvonulás és tűzijáték is volt. Hilo utána mosolyogva ment aludni, úgy érezte magát, akár egy herceg.

A klán Pilléreként már előre félt a hősök napjától, ebben az évben még jobban, mint előtte bármikor. Számos nyilvános megjelenést vártak el tőle, ahol kegyesen fogadnia kellett rengeteg ember tiszteletnyilvánítását, miközben megfelelő komolysággal kellett viselnie magát azok emlékére, akiket lemészároltak Kekon szabadságharca során. Számított rá, hogy az idén az ünnepre ki fog hatni a jelenlegi, idegenellenes hangulat feszültsége, ami még rosszabbá fogja tenni a Shae múltja miatti botrányt a Nincs Csúcs számára. Nem csoda, hogy a húga ma otthon maradt, és nem jelent meg nyilvánosan. Azt állította, nem érzi jól magát, de Hilo nem hibáztatta volna, ha egyszerűen csak annyit mond, inkább kihagyja a felfordulást és annak elkerülhetetlenségét, hogy lássa Ayt Mada önelégült képét.

– Felejtsd el a szemetet, amit Ayt és az újságok zúdítanak a nyakunkba – mondta neki Hilo. – Meg kell reguláznod a Hajó úti irodát. Hami is azok közt volt, akik eljöttek hozzám. Nem szólalt fel ellened, de nem is állt ki melletted. Ez nem fest valami jól, Shae.

Húga sápadtnak tűnt, és sokkal csendesebbnek, mint általában.

– Majd intézkedem – felelte.

– Nem számít, mit gondol a többi rohadék, ha az embereid melletted állnak, de nekik melletted kell állniuk.

– Mondom, majd intézkedem – ismételte Shae. – Bízol bennem, ugye?

– Nincs más választásom, igaz? – Hilónak nem állt szándékában engedni a külső nyomásnak, akár a klánon kívülről érkezik, akár azon belülről, de mi lesz, ha Shae már nem számít elég hitelesnek ahhoz, hogy irányítsa a Nincs Csúcs üzleti oldalát? Nem akarta fontolóra venni a lehetőséget, hogy esetleg el kell mozdítania húgát pozíciójából; biztos volt benne, hogy Ayt Mada épp ebben reménykedik. Három évvel ezelőtt a Hegy azzal próbálta aláásni Lan pozícióját, hogy célba vette Hilót, és meg akarta ölni. Most ugyanezt teszik vele: azzal próbálják aláásni, hogy Shaet támadják.

Hilo támadásba lendült. A tízéves Koben Ato nemrégiben egy hétig heves gyomorhurutban szenvedett, amiről csak azért lehetett tudni, mert a fiú kisebb hírességként kezdte meg kiképzését a Wie Lon iskolában; mikor a sajtó Shae múltjáról kérdezte Hilót, azt felelte: a felháborodásnak inkább az olyan klánvezérek súlyosabb múltbeli tettei felé kellene fordulnia, akikről köztudott volt, hogy megölték a saját rokonaikat. Hangosan kifejezte reményét, hogy Ayt unokaöccsének betegsége semmi baljósabbat nem jelent; és úgy vélte, a Koben családnak talán inkább amiatt kellene aggódnia, hogy a fiú sorsa ugyanúgy a korai halál lesz, mint apjának.

Hilo törekvése valamennyire elterelte a figyelmet Shaeről, de nagyobb hatást nem ért el. Az elképzelés, hogy Ayt Mada egy gyermeket támadna, sokkoló volt, de alaptalan, és bár eszébe juttatta az embereknek a testvérgyilkosságot, amit elkövetett, a jelenlegi politikai helyzetben úgy tűnt, hamarabb megbocsátják azt, ha valaki az előtte állók legyilkolásával kerül hatalomra, mint ha külföldiekkel szexel. A Nincs Csúcs továbbra is dühítő helyzetben volt, és Hilo még nem tudta, mihez kezdjen. Hősök napján egész reggel ez járt a fejében, miközben a Nincs Csúcs hű tagjainak egy nagyobb csapatával bejárta az Özvegyek parkját, hogy virágot és gyümölcsöt helyezzen a Kaul család emlékműve elé és más Zöldcsontok sírjára, akik a nemzetek háborújában estek el, a shotar megszállás ellen küzdve. Feladatainak ez a része tulajdonképpen egészen kellemes volt, mert elkísérte a családja is. Wen öltönyt adott a fiúkra – még Ru is apró mellényt viselt, felcsatolható nyakkendővel, amit máris sikerült összenyálaznia –, és az emberek elragadtatva hangoztatták, mennyire bájosak, Hilónak pedig ez nagyon is a kedvére volt. Niko a sírkövek közt szaladgált, összesározva a cipőjét.

A délután azonban komoly megpróbáltatásnak minősült. Wen hazament a gyerekekkel, Hilót pedig az Emlékműnegyedbe vitték, ahol sor került őmennyeisége, III. Ioan herceg nyilvános megjelenésére a Győzelmi Palota előtt. Portréin a herceget méltóságteljes, királyi megjelenésű férfiként ábrázolták, élőben azonban hatalmas szemöldöke és apró álla azt a hatást keltette, mintha állandó jelleggel zavartan hunyorogna. Ugyanakkor kedélyes lelkesedéssel tett eleget ceremoniális és jótékonysági kötelezettségeinek, és két fia, valamint két lánya született, így elég népszerű volt a nép körében. Mikor előjött palotájából, és integetett a tömegnek, az emberek hangosan éljeneztek.

Ahogy hősök napján szokásos volt, a Zöldcsont-klánok vezetői megjelentek az ország uralkodója előtt, hogy megerősítsék hűségesküjüket. Egymás után mentek fel a palota lépcsőjén, hogy letérdeljenek a herceg előtt, és felajánlják neki klánjuk szolgálatait és hűségét. A hagyománytisztelő esemény szertartásos emlékeztetőként szolgált az ország modern kori megalapítására, mikor az idegen megszállók felett győzelmet arató jádeharcosok az aisho szellemével összhangban elutasították a politikai hatalmat, és elősegítették a monarchia és a Királyi Tanács visszaállítását.

Hilo somolygott magában, mikor Ayt Mada fellépdelt a márványlépcsőn, és meghajolt, mint egy tigris, amely engedi, hogy megsimogassa egy gyermek. A herceg csak jelkép volt, valós hatalom nélkül, évente egyszer azonban az emberek erőt és hazafias büszkeséget meríthettek a tudatból, hogy még a leghatalmasabb Zöldcsontok is, akik igazi befolyással bírtak a társadalomban, egységesen alárendeltjei magának Kekonnak. Ez a megnyugtató látvány különösen jelentős volt most, amikor idegen népek háborúja zajlott az országtól nem messze.

Hilo követte ellenségét, és letérdelt a palotalépcső tetején, majd homlokát a márványhoz érintette.

– Mennyei fenség – kezdte. – Én, Kaul Hiloshudon, klánom Pillére felajánlom a Nincs Csúcs szolgálatát. Élj háromszáz évig az istenek kegyében!

Amint a ceremóniának ez a része véget ért, a herceg kísérete végigvezette őmennyeiségét az úton, amely a Bölcsesség Csarnoka mögötti nyilvános parkokhoz vezetett. Az uralkodó itt megáldott egy újonnan leleplezett szobrot, amely Ayt Yugontin és Kaul Seningtun – Kekon Lándzsája és Fáklyája – híres bajtársi kapcsolatának állított emléket. Hilónak ezen az eseményen is jelen kellett lennie, és meg kellett tekintenie a bronzszobrot, amely nagyapját jóval fiatalabb férfiként ábrázolta, amint egyenesen, büszkén áll bajtársa mellett, és a jövőbe tekint, feltehetőleg Kekon dicsőséges jövőjébe.

Úgy tűnt, hogy amikor előző évben a klánok bejelentették a fegyverszünetet, valaki a janlooni önkormányzatnál jó ötletnek tartotta, hogy egy nyilvános emlékművel örökítse meg az újonnan beállt békét a Zöldcsontok között. Tekintve, hogy a klánok jelenleg egymással versengve próbálták aláásni a másikat – és ebben jelenleg a Hegy állt győzelemre –, Hilo ironikusnak vélte az egész ügyet.

Miután a herceg és pár hivatalnok elmondták beszédüket, Ayt vette kezébe a mikrofont, majd ékesszólóan beszélt arról, milyen ember volt örökbefogadó apja – kiváló tábornok, tiszteletre méltó Zöldcsont és legfőképpen elvhű hazafi.

– Apám hitt abban, hogy a jáde hatalmas felelősséggel jár, és hogy a Zöldcsontok mindenekfelett hazájuknak tartoznak hűséggel. – Ayt hagyta, hogy szavai ott lebegjenek a levegőben, miközben végignézett az egybegyűlteken, majd tekintete megpihent a rivális Pilléren, aki legelöl állt, készen arra, hogy következőnek ő szólaljon fel. Hilo érezte ellensége tekintetének súlyát; érezte, hogy Ayt sűrű aurájának nyomása nemkívánt rivaldafénybe vonja alakját.

Ayt egyenesen Hilóra nézve folytatta.

– A magasabb ügy, az ország biztonsága iránti elkötelezettség előbbrevaló még a barátok és rokonok közti, nagyra tartott kapcsolatoknál is. Egy erős vezetőnek képesnek kell lennie félretenni érzelmeit, és fájdalmas döntéseket hoznia a többség javáért. – Ayt üzenete világos volt. Minden, amit azért tett, hogy a Hegy Pillére legyen, így az is, hogy megölte fogadott öccsét, azt a haszontalan playboyt, valamint apja régi gárdáját, a klán és az ország java érdekében történt. Ezzel szemben Kaul Hilo, aki makacsul ragaszkodik érdemtelen húgához, nem nagy vezető.

Ayt ismét a tömeg felé fordult.

– Apám, ha élne, kétségbeesetten látná, hogy hazánkat ismét idegen érdekek befolyásolják, ezúttal azok segítségével, akiknek nemzetünk leghűbb védelmezőinek kellene lennie. Kekon Lándzsájának lányaként, klánom Pilléreként engem is nagyban aggaszt a helyzet.

Shae írt egy beszédet, hogy Hilo előadhassa, tele ártalmatlan, hősök napi közhelyekkel és pár szórakoztató, megható történettel nagyapjukról. Hilo úgy érkezett a rendezvényre, hogy eltökélte magában: ragaszkodni fog ehhez a szöveghez, és nem reagál Ayt provokációjára, ingerültsége azonban egyre csak nőtt, ahogy Ayt tovább beszélt.

– Az ország második legnagyobb klánjának Időjósa idegen népek és szokások rabja lett. Múltbeli tettei bizonyítják, hogy gyenge jellem, nem méltó arra, hogy kekoninak nevezzék, és nem alkalmas arra, hogy hatalommal bíró, befolyásos pozíciót töltsön be. Ideje, hogy kollégám meghallgassa a nép aggodalmait.

Ayt Mada felszólalását, amelynek az apjáról szóló, pozitív érzelmeket keltő beszédnek kellett volna lennie, éles vádiratként használta riválisa ellen. A Királyi Tanács pár jelen lévő tagja, aki eljött a szobor leleplezésére, kényelmetlenül feszengett. Az egybegyűltek közt egyesek bólogattak, mások merev arccal hallgatták Aytot, vagy Hilót nézték, várták a reakcióját. Hilo szeme összeszűkült. Arca rezzenéstelen maradt, de tudta, hogy elfojtott dühét minden, a közelben lévő Zöldcsont képes Érzékelni.

– Hilo-jen – mordult fel Kehn Hilo válla mögött mély, aggodalmas hangon –, nem kötelező itt állnunk és hallgatnunk ezt a sok szarságot. Akár most is távozhatunk.

Hilo nem felelt Szarvának; érezte, hogy Ayt Mada aurája önelégült kíváncsisággal zümmög, amint a nő azt találgatja, képes lesz-e kiprovokálni, hogy Hilo haragja itt, mindenki előtt kirobbanjon. Enged-e végre Hilo a nyomásnak, és elmozdítja-e Shaet az időjósi posztról, amivel aztán bűnösnek és gyengének mutatja a Nincs Csúcsot, vagy makacsul ellenáll, és nézi, ahogy klánja hírneve soha nem látott mélységekbe zuhan, és az emberek megkérdőjelezik nehezen bizonyított alkalmasságát a pilléri posztra?

Hilo nem Érzékelte Shaet, amíg oda nem ért közvetlenül mögé; húga aurája szinte statikus elektromossággal sistergett, mikor Hilóéhoz ért. A férfi meglepetten megfordult, és látta, hogy Shae egyenesen felé tart. Haját szorosan hátrakötötte, torkán csillogott a jáde a napfényben. Sápadt arca határozott volt, és merev, akár egy maszk. Hilo mellé érve megállt, de alig egy pillantást vetett bátyjára.

– Azt hittem, nem érzed jól magad – mondta Hilo. – Mit csinálsz itt?

– Véget vetek ennek – felelte Időjósa, és otthagyta, olyan hirtelen, mintha a metró peronjáról ugrott volna le. Hilo egy másodperccel azelőtt döbbent rá, mit tervez, hogy megszólalt volna, addigra azonban a lány már az út felét megtette az emelvény felé.

– Elég! – jelentette ki Shae elég hangosan ahhoz, hogy a mondat közepén szakítsa félbe Aytot, és a közelben mindenki hallja. A tömegen végighullámzott a döbbenet; ahol Ayt perzselő aurája találkozott Shae aurájával, ott mintha láva ömlött volna sziklára. Shae tovább haladt előre, engesztelhetetlenül, hidegen, akár a hold. – Épp eleget sértegettél és rágalmaztál már. Rossz unokának neveztél, alkalmatlan Időjósnak, jádéra érdemtelennek, árulónak, kurvának.

Shae megállt; a beálló szívdobbanásnyi csend égetőnek tűnt.

– Ayt Madashi, a Hegy Pillére, tiszta pengét ajánlok neked.