54. FEJEZET
A TEST NEM HAZUDIK

A jómódú Zöld-síkság városrészben álló kétszintes házában Son Tomarho egy dallamot dúdolgatva kilépett a zuhany alól, és átment a nappaliba. Riadtan látta, hogy egy magas, idősebb férfi ül a kanapéján. Először fogalma sem volt róla, ki az, bár tekintete rögtön megakadt a jádén, amelyet az idegen bőrpántokon viselt a csuklóján. Csak amikor a betolakodó megszólalt – Son kancellár, sajnálom, hogy így megleptem –, akkor ismerte fel Nau Suent, a Hegy Szarvát, és azonnal tudta, hogy aisho ide vagy oda, de az átlagosnál nagyobb az esélye annak, hogy öt percen belül halott lesz.

A Királyi Tanács egykori kancellárja találta már párszor szorult helyzetben magát az üzleti és politikai életben eltöltött évtizedei során, így most sikerült megőriznie hidegvérét.

– Nau-jen, attól tartok, előnytelen helyzetben talált. Örömmel találkoztam volna önnel egy beszélgetésre olyan alkalommal, amikor nem vagyok ennyire… szemérmetlen. – A kancellár némi öniróniával mutatott saját félmeztelen testére. Alsótestét törülköző takarta, de mást nem viselt. – Ha vár egy keveset, inkább felöltöznék.

– Csak nyugodtan – felelte Nau. – Nem kell sietnie.

Son visszavonult hálószobájába, felvett egy nadrágot és egy inget. Agyában száguldva követték egymást a gondolatok. Kancellárként töltött évei alatt a kormány gondoskodott a biztonságáról, most azonban, amikor ismét csak egy átlagos tanácsos volt, közel a nyugdíjhoz, szükségtelennek ítélték a testőrséget. Távfelügyelettel ugyan felszerelték a házát, ha riadóztatna, az jelezne a biztonsági cégnél, ami aztán ideküldene… mit? Pár őrt, akik túl későn érnének ide, és egyébként sem vehetnék fel a harcot egy olyan kiemelkedő Zöldcsonttal, mint Nau Suen. Nem, ezt csak úgy élheti túl, ha a beszélőkéjét veti be, mint élete során már nem egyszer. Son lesimította nedves haját, hogy takarja a kopasz foltot a feje tetején, majd papucsba bújtatta lábát, és visszament a nappaliba. Ragyogó, de örömtelen mosolyt villantott a Hegy Szarvára, és leült vele szemben.

– Azért jött, hogy megfenyegessen?

– Dehogyis – felelte Nau. – Maga köztiszteletben álló, magas rangú államférfi, aki éveken át szolgálta politikusként becsülettel ezt az országot. Bárdolatlanság lenne az ilyesmi a Hegy klán részéről. Bocsássa meg váratlan felbukkanásomat, de négyszemközt akartam beszélni önnel.

Son csak kicsivel érezte nyugodtabbnak magát.

– Nos, mit tehetek a Hegy Szarváért?

Nau hátradőlt, és dobolni kezdett ujjaival a szék karfáján. Erőt sugárzó jelenléte volt, fiatalabbnak tűnt, mint őszes haja alapján gondolni lehetett volna, átható tekintetű szeme mintha kevesebbet pislogott volna, mint az átlagemberé.

– Pilléremet aggasztja az oortokói menekültek befogadásáról szóló törvény sorsa – jelentette ki. – A törvényjavaslatot erősen vitatták, és több mint egy évig különféle bizottságoknál állt. Most, hogy végre közeleg a szavazás, úgy tűnik, a Királyi Tanács továbbra is nagyjából fele-fele arányban támogatja és ellenzi; lehet, hogy a döntő szavazatot maga adja majd le, kancellár úr, amikor jövő hónapban a Bölcsesség Csarnokába kerül az ügy. Hol áll ebben a kérdésben?

– Mindkét oldal mellett erős érvek állnak – mondta Son óvatosan. Ezen érvek közül jó párral folyamatosan ostromolták, a Mendoff nagykövettől érkező telefonhívások formájában. Most, hogy az oortokói háború holtpontra jutott, az espenik arra számítottak, hosszabb ideig fog tartani ez a patthelyzet az ellenséggel, így minden eddiginél jobban foglalkoztatta őket annak biztosítása, hogy a régióban lévő szövetségeseik minden lehetséges ygutan beszivárgásnak ellenálljanak. – Végül majd az ország érdekét szem előtt tartva, a lelkiismeretemre hallgatva kell szavaznom.

– Mit szólna, ha azt mondanám, a Hegy klán erősen elköteleződött amellett, hogy a bevándorlásellenes érdekek ne ütközzenek országunk lelkiismeretével? Szeretnénk sürgetni a Királyi Tanács minden tagját, hogy adják meg a hataloméhes, imperialista idegenek támadásától szenvedő, kekoni származású, Oortokóban élő testvéreinknek a menedéket, amelyet érdemelnek. Ez befolyásolná a döntését?

– Nau-jen, minden értelmes érvet hajlandó vagyok meghallgatni – mondta Son.

– Mit szólna, ha azt mondanám, gondoskodnánk róla, hogy megérje megszavaznia a törvényjavaslatot?

– Nem a személyes nyereség iránti vágy vezérelt a Királyi Tanácsba, Nau-jen – jelentette ki Son, hangjában erős megbotránkozással. – De természetesen hajlandó vagyok beszélni önnel és Ayt-jennel az aggodalmaikról.

Nau lehajtotta állát, és nyugodt megértéssel méregette Sont.

– Nem hinném, hogy az bármin változtatna, tekintve, hogy már beszélt Kaul Shaelinsannal, és megígérte neki, hogy segít fenntartani a Nincs Csúcs kedvezményezett helyzetét az espeniknél, kihasználja emeritus kancellári státuszát a törvényjavaslat ellenzésére, és gondoskodik róla, hogy a Tanács ne szavazza meg. Nem így van? Maga továbbra is ízig-vérig a Nincs Csúcs embere.

Son izzadni kezdett.

– Ha így gondolja, akkor miért jött ide, Nau-jen? Szoros a verseny, mint mondta. A Tanács rengeteg más tagból áll, bármelyiket megpróbálhatná a maga oldalára állítani. – Most már blöffölt, hagyta, hogy hangjába közönyös megvetés vegyüljön. – És ha a Hegy klán azt hiszi, az aisho durva megsértésével, egy egyszerű gyilkossággal képes elérni politikai céljait, miért egy hozzám hasonlót vett célba, olyat, aki ennyire szem előtt van, akinek a meggyilkolása ügyében vizsgálódni fognak?

– Mert – mondta Nau közelebb hajolva – maga a Nincs Csúcs legnagyobb politikai szövetségese. Nagyon kevés tanácsosnak van akkora hatalma és befolyása, mint magának, Son kancellár. És senki másban nincs meg az, ami magában: egy artériaelzáródás a szív bal kamrájában, amit az orvosai folyamatosan figyelnek, mert hajlamossá teszi a szívrohamra. Gyanítom, hogy kevés ember tud róla; maga természetesen titkolja, de a test nem hazudik úgy, ahogy az agy.

Nau felállt. Son kancellár sietve feltápászkodott, megfordult, és próbált elfutni. Nem jutott messzire. Nau Erejével megmarkolta a kövér férfi karját, majd kezét a mellkasára nyomta. Son szíve már hevesen vert a félelemtől; csak egy könnyed Irányításra volt szükség, és az egykori kancellár a mellkasát markolászva kapkodott levegőért. Nau elengedte, és Son a földre zuhant, hatalmas teste megmerevedett, szája tátva maradt, zihált.

Az orvosi vizsgálatnak pár perc is elég lesz, hogy megállapítsa: Son Tomarho természetes halállal halt meg. Páran nem fogják elhinni, a Királyi Tanács egyes tagjai vizsgálatot indítanak majd, ami nem vezet sehova, az emberek pedig így is, úgy is sugdolózni fognak, de ez is a Hegy céljait szolgálja majd.

Nau átlépte Son testét, és az ajtó felé indult.