52. FEJEZET
KOMOLY HELYZET

Az Időjós irodájának espeniai részlege a Port Massy-i Kert úton állt, nem egészen a város központi üzleti negyedében, de elég közel hozzá ahhoz, hogy még mindig a belváros szívében lévőnek számítson. Anden mindennap metróval járt dolgozni; tizenöt perc alatt ért el a lakása ajtajától a munkahelye bejáratáig. A stúdiólakás lakbére magas volt ahhoz képest, amennyit nyújtott ezért a pénzért, de a Déli Csapda egyik szebb épületében helyezkedett el, alig egyutcányira az állomástól, így kevesebb időt kellett a szabadban töltenie a tél leghidegebb hónapjaiban.

Hian úr és felesége biztosították afelől, hogy az iskola elvégzése után is lakhat náluk.

– Anden-se, abszolút nem jelentesz gondot – erősködtek. – Te vagy a legjobb vendég, aki valaha járt nálunk, mostanra olyan vagy, mintha a harmadik fiunk lennél. Rengeteget segítesz nekünk.

Andent csábította a lehetőség, hogy maradjon; őszintén megkedvelte az idős házaspárt, velük otthon érezte magát Port Massyben. Megszokta Hian asszony főztjét és saját kis személyes terét a vendégszobában – az épület mögötti zaj már rég nem zavarta az álmát. Ahogy azonban sajnálattal elmagyarázta házigazdáinak, most, hogy a belvárosban fog dolgozni, és nem a Port Massy-i Egyetemre jár, több értelme van, ha közelebb költözik a városközponthoz. Emellett, bár ezt nem említette, döntésében szerepet játszott az is, hogy Daukék felújították és eladták Cory régi lakását, Andy pedig most, hogy már pénzt keresett, úgy érezte, kell neki egy saját lakóhely, ahol Cory nála töltheti az éjszakát, ha Port Massyben jár. Anden megígérte Hianéknak, hogy továbbra is gyakran meg fogja látogatni őket, és meg is tette; úgy tűnt, gyakrabban járt náluk, mint saját fiaik, bevásárolt nekik, ellapátolta télen a havat. Még mindig találkozott régi váltólabdás barátaival, de ritkábban. Dereknek új munkája volt, Sammy rendszeresen edzett Rohn Toro keze alatt, Tod pedig nyolc hónapos katonai kiküldetésen volt.

A Nincs Csúcs egy irodaházban kezdte meg espeniai működését. Az épületben pár kisebb ügyvédi és könyvelőiroda, egy reklámügynökség, egy egyetemi előkészítő vizsgákat szervező központ és egy járművezetést oktató cég vezetése székelt még. Az előcsarnokban látható névjegyzéken és az Időjós helyi irodájának bejárati ajtaján a KEKONI KERESKEDELMI KAPCSOLATOK ÖSSZEKÖTŐ IRODÁJA felirat állt espeni és kekoni nyelven. Az irodában összesen tizenketten dolgoztak, néggyel többen, mint amikor Anden hat hónappal ezelőtt munkába állt itt. Anden hivatalos címe junior munkatárs volt, ami alapján eredetileg el sem bírta képzelni, mi lesz a feladata, később azonban kikövetkeztette, hogy amolyan kezdő, negyed- vagy ötödrangú Szerencsehozónak felelhet meg. Ezt ironikusnak és szórakoztatónak találta; visszagondolva arra, milyen jegyeket kapott matekból a Kaul Du Akadémián, soha nem gondolta volna, hogy egy nap a klán üzleti oldalán találja magát.

Szerencsére nem sok irodai munkája akadt. Főnöke, Hami Tumashon nemrégiben még a Nincs Csúcs fő Szerencsehozójaként szolgált, közvetlenül Kaul Shaelinsan alatt. Hami pontosan tudta, kicsoda Anden.

– Kaul Shae-jen teljes szabadságot adott csapatom összeválogatásában, azzal az egy feltétellel, hogy maga benne kell hogy legyen. – Hami egyenes, nyílt embernek tűnt, beszédében Anden hallotta a janlooni akcentust, amit saját magán sosem vett észre, de most feltűnt neki, hogy mennyire eltér a kekoni-espenik, például Cory beszédétől. Hami szemügyre vette Andent, majd nyersen, de minden harag nélkül folytatta. – Szóval lesz egy Kaul a nyakamon, aki mindent lát és jelent Janloonnak, nehogy csak pazaroljam itt a klán idejét és pénzét.

– Hami úr, én csak most végeztem a város egyetemén, az unokatestvéreim pedig szerették volna, ha van munkám, ennyi az egész. Az a dolgom, hogy mindenben segítsem önt, amiben tudom, de ha semmi hasznára nem vagyok, kérem, szóljon! – Nagyon is tisztában volt vele, hogy kevés dologhoz ért.

Egyik első, Hamitól kapott feladata során új alkalmazottakat kellett toboroznia.

– Kell pár helyi – mondta Hami. – Kétnyelvű espeni vagy régóta Espeniában élő emberek, akik ismerik a piacot, a kultúrát, azt, ahogy üzletelni szokás itt. Ha vannak barátai a Port Massy-i kekoni közösségben, kezdje ott, hátha kap pár tippet.

Anden ellátogatott Dauk Losunyinhez és elmagyarázta a helyzetet. Dauk tűnődőn bólintott.

– Mindent megteszek, amivel segíthetem a családod üzleti ügyeit – mondta.

A Déli Csapda Pillére jó hangulatnak örvendett mostanában. Legkisebb lánya egy kislánynak adott életet – Dauk harmadik unokájának –, a rendőrség pedig már nem tartotta szemmel, túlságosan lefoglalta őket a véres konfliktus, amely a három legnagyobb banda közt tört ki.

Azok alapján, amit Anden Rohn Torótól hallott, Kromner főnök kezdett félni Gizda Reams egyre növekvő befolyásától, és gyanította, hogy lefölözi a maga hasznát az új jádeüzletből. Elküldte egy másik alvezérét, Molylepke Duke-ot, hogy ölje meg Reamset, Reams azonban megszökött, és szövetkezett Anga Slatterrel. Slatter tudta, hogy Kromner Déli Bandája előbb-utóbb meg fogja támadni a wormingwoodi bandát, és elérkezettnek látta az alkalmat egy megelőző csapásra. Reams és Slatter megszerezték a Pék utcai banda diszkrét támogatását, nem sokkal később pedig Molylepke Duke és két embere holtteste egy csónakházból került elő, ahol a fejükre szorított fehér nejlonzacskóval fojtották meg őket. A tipikusan a bandákra jellemző kivégzési módszert egyértelműen figyelmeztetésnek szánták. Kromner bujkálni kezdett a város déli részén.

A bandaháború és Port Massy leghíresebb bandavezérének drámai bukása egész tavasszal és nyáron címlapon szerepelt a városi sajtóban. Az erőszakos cselekményekért a jádét vádolták, amelyet az oortokói háborút övező folyamatos nemzetközi figyelem népszerűvé tett a feketepiacon. A wormingwoodi banda négy tagját fényes nappal ölte meg két orgyilkos, akik a szemtanúk szerint gyorsabban mozogtak, mint amire normális emberi lény képes. Összesen nyolcan kerültek kórházba jádemérgezés és SN1-túladagolás miatt. A Port Massy-i Rendőrkapitányság, amit egyre hangosabban vádoltak korrupcióval és tehetetlenséggel, megkezdte a leszámolást a bandákkal. Egy, a Camres folyónál működő jádecsiszoló műhelyt lelepleztek és bezártak, bedrogozott bevándorló munkásait deportálták.

Most, hogy a bandák egymást ölték, a rendőrségnek pedig rengeteg dolga akadt, a Déli Csapdában élő kekoni közösséget nem sok zaklatás érte. A szétdúlt közösségi központ felújítása idejére a sérelmek csarnokát diszkréten átköltöztették Derek nagybátyjának egy átalakított raktárába. Mire újranyitott az eredeti helyszín, akkorára nőtt az igény, hogy az új helyszín is tovább üzemelt, így lett egy további hely, ahol nappal Zöldcsontok edzhetnek, éjjel pedig nagy létszámú összejöveteleket rendezhetnek, és szabadon folyhat be a pénz a szerencsejátékból. Egy héttel azután, hogy híre ment, hogy Kromner főnöknek a nyomára akadt a rendőrség, majd kényszermunkások alkalmazásának koholt vádjával letartóztatták, Dauk Losun felhívta Andent minden különösebb ok nélkül – csupán érdeklődni akart, hogyan telnek mostanában a napjai, milyen az új lakás és az új állás.

– Barátom – mondta Dauk –, ha bármire szükséged van neked vagy a családodnak, ne habozz, csak szólj! Az istenek kegye ragyogjon a Nincs Csúcsra, ahogy az óhazában mondani szokás.

Pár héttel azután, hogy Anden segítséget kért, Dauk Sana két tucat nevet tartalmazó listával érkezett a Kekoni Kereskedelmi Kapcsolatok Összekötő Irodájába. Miután Anden bemutatta őket egymásnak, Sana és Hami eltöltöttek némi időt annak megtárgyalásával, melyikük családja Kekon melyik részéről származik, majd Sana a lényegre tért.

– Kuni asszony rég visszatérő vendégem a gyomorproblémái miatt. A fia jelenleg hitelügyintézéssel foglalkozik, de nem nagyon szereti; érdekelné egy új munka. Mindig jól teljesített az iskolában. A kekoni nyelvtudása elmegy. – Dauk Sana lejjebb húzta ujját a második névre a listán. – Ő a legnagyobb lányom barátnője a jogi karról. Abbahagyta a munkát, mikor a kisbabája megszületett; most vissza akart menni, de a régi munkahelye már odaadta másnak a pozícióját. Nagyon okos; a férje családja espeni katonacsalád. – A Dauk Sana listáján szereplő huszonnégy emberből tíz mutatott érdeklődést, mikor felhívták, hetet hívtak interjúra, és négyet fel is vettek.

Hami elégedett volt. Úgy tűnt, Andennek sikerült bizonyítania, hogy van némi haszna, így ezután azzal bízták meg, hogy tudjon meg mindent az alkoholpiacról, amit csak lehet – olvassa el a kereskedelmi kiadványokat, járja be az italboltokat, éttermeket és bárokat, beszéljen a tulajdonosaikkal, valamint vásároljon mintákat több száz különféle alkoholos italból, és becsomagolva postázza el őket Janloonba, a termék-összehasonlító tesztekhez. A Nincs Csúcs úgy vélte, hogy lehet piaca a kekoni hojinak Espeniában. Következő feladatnak azt kapta Anden, hogy derítsen fel szóba jöhető kereskedelmi ingatlanokat.

Mire eljöttek a hűvösebb őszi napok, és ismét megtelt a város a szüretnapi dekorációkkal, Anden azon kapta magát, hogy élvezi a munkáját. Munkatársai nagyrészt kekoniak voltak, így fesztelenül érezhette magát közöttük, munkája során azonban rengeteg lehetősége nyílt kívülállókkal kommunikálni, espeni nyelven beszélni, olvasni és írni. Feladatai változatosnak bizonyultak, azzal álltak kapcsolatban, amit Haminak épp el kellett végeznie, így ritkán unatkozott, és sokat tanult az időjósi iroda egy kisebb részének irányításáról, valamint Espenia gazdaságáról is.

Időnként olyan feladatot is kapott, amelyről Hami halkan közölte, hogy „a klán zöldebb oldaláról érkezett”, vagyis a Szarv, vagy akár maga a Pillér tartotta fontosnak. Egyszer át kellett néznie a telefonkönyveket és a kormányzati feljegyzéseket, valamint diszkréten utána kellett érdeklődnie két egykori katona hollétének, akiket nemrég engedtek feltételesen szabadlábra, miután egy évet ültek egy kekoni lány elrablásáért és megerőszakolásáért, amit akkor követtek el, amikor az Euman-szigeten állomásoztak. Anden tett pár rövidebb utat – egyet Port Massy egyik déli külvárosába, Orslow-ba, egy másikat pedig az ötórányira fekvő Evenfield városába –, hogy meggyőződjön róla, információi helytállók, mert tudta, hogy a két férfira büntetés vár, talán halál. Miután jelentette, amit talált, váratlan távolsági hívást kapott Maik Tartól, aki tisztázott vele pár részletet, majd köszönetet mondott az alapos munkáért.

Pár héttel később Anden megtudta, hogy az egyik elkövetőt egy rablási kísérletnek látszó támadás során úgy megverték, hogy deréktól lefelé megbénult, a másik pedig harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, amikor leégett a háza. Anden gyanította, hogy ő volt az egyetlen junior munkatárs Hami felügyelete alatt, akire rá merték bízni az ehhez hasonló feladatokat, és ez reménnyel töltötte el. Amikor három évvel ezelőtt megérkezett Port Massybe, helyzetét a lehető legsötétebb színben látta: jáde nélküli, sérült száműzöttként próbált élni azzal a kevés lehetőséggel, ami maradt neki. Csak most ébredt rá, hogy talán mégis van egy út, ami előrevezet, ami kivezeti a ködből.

Anden nézte, ahogy a félmeztelen Cory a tükör előtt áll és borotválkozik. Egy dalt dúdolt, amit Anden nem ismert. Hetednap reggele volt, a tél közepén, és még a hajnal első fénye sem szűrődött be Anden lakásának ablakán, Corynak azonban a legkorábbi busszal kellett visszamennie az egyetemre, mert este a tanulószobában kellett lennie. Már a második évét végezte a jogi karon, és elfoglaltabb volt, mint valaha. Néha egy családi esemény kedvéért jött vissza Port Massybe, és nem volt ideje találkozni Andennel, máskor előzetes bejelentés nélkül bukkant fel egy-két napra, csak hogy együtt tölthessenek egy kis időt.

– Ne gyere elém a buszállomásra – mondta Cory a telefonban. – A szüleim nem tudják, hogy jövök, elég nehéz lenne kimagyarázni, ha valaki meglátna minket. Majd taxival megyek hozzád.

Anden felszabadított némi időt; szexeltek, tévét néztek, beszélgettek, ismét szexeltek. Amikor étterembe, moziba vagy játékterembe akartak menni, metróval mentek a Déli Csapdából a város más részeibe – Lochwoodba, Quince-be, Athwartba –, ahol nem fenyegetett az a veszély, hogy ismerősbe botlanak. Cory eleinte minden hónapban meglátogatta, idővel azonban a két látogatása közti idő hathetesre, majd nyolchetesre nyúlt. Most, ahogy nézte Coryt, Andennek eszébe jutott, hogy nem beszélték meg, mikor jön legközelebb; egyikük sem hozta fel a témát.

– Ki mással dugsz még? – kérdezte Anden.

Cory meglepetten nézett rá; komikus látványt nyújtott, ahogy mozdulatlanná merevedett, miközben arca egyik felét borotvahab borította.

– Ez most honnan jött? – kérdezte, sértett felháborodással. – Senkivel. Vagyis nem komolyan.

– Mit jelent a „komolyan”? Ez például komoly? Ami köztünk van? – Anden korábban sosem tartotta magát birtokló típusnak, így most őt magát is meglepte, milyen hevesen reagált.

Cory befejezte a borotválkozást, megtörölte az arcát egy törülközővel, és visszament Anden ágyához, majd elterült a takarón. Sápadt bőrétől élesen elütött a három jádekő a köldöke körül.

– Nézd, a jogi kar rettentően stresszes, folyamatosan dolgoznunk kell, így ha kikapcsolódunk, néha elvadul a buli. Jó pár ilyen bulin rendesen berúgtam, mindenki berúgott, és kavartam néhányukkal. És volt egy egyéjszakásom is, csak egy, a múlt félévben; így utólag elég nagy baromságnak tűnik. De ennyi, esküszöm. Senki mással nem randizom.

Anden hallgatott. Cory kinyújtotta a kezét és megérintette az állát, majd könyörgő tekintettel nézett rá.

– Veled vagyok, kicsim. Te sokkal igazibb vagy. Úgy értem, fiatalabb vagy nálam, mégis van benned valami, amitől idősebbnek tűnsz. Komolyabban veszed az életet. Én… – Vállat vont. – Én próbálok egyszerre egy lépést tenni, tudod? A mának élek. Nem tudom még biztosan, mit akarok csinálni a jogi egyetem után, de nyitottan állok mindenhez. – Közelebb hajolt, és megcsókolta Anden meztelen vállát. – Most jó, ami köztünk van, nem?

– Cory – szólalt meg Anden. Vonakodva terelte erre a síkra a beszélgetést, de nyugtalanította, hogy soha még csak fel sem hozták a témát. – Tudnál… akarnál valaha is Kekonon élni? Ha lehetőségem nyílna visszaköltözni Janloonba, tudni szeretném, hogy… átgondolnád-e a dolgot.

Cory felkönyökölt, és heves érdeklődéssel, felvont szemöldökkel nézett Andenre.

– Ez csak elméleti kérdés, vagy tényleg sor kerül rá? A családod kérte, hogy hazamenj?

– Elméleti – motyogta Anden. – Csak gondoltam, beszélnünk kellene róla.

– Hát, elméletileg… – Cory hanyatt feküdt, kezét összekulcsolta a feje alatt, és felnézett Anden lakásának mennyezetére. – Persze, szívesen eltöltenék némi időt a tengerentúlon. Megnézném, honnan jöttek a szüleim, közelebb kerülnék a gyökereimhez és a többi. Sosem éltem még külföldön. Menő élmény lenne. – Szeme szinte táncolt a lelkesedéstől. – Persze az időzítéstől és a körülményektől is függene, de bármi lehetséges, kicsim.

– Mit gondolnának a szüleid?

Cory türelmetlen arcot vágott, a szemét forgatta.

– Miért kérdezed mindig ezt? Amennyit idegeskedsz miattuk, az ember azt hinné, hogy a te szüleid. – Felült, hevesen kifújta a levegőt, felborzolva vele a homlokába hulló hajszálakat. – Nézd, jó gyereke voltam a szüleimnek. Megtettem, amit akarnak: jádét viselek, segítek a közösségben, jogi karra járok. Anya mindig szeretne majd a közelében tudni, mert én vagyok a kisfia, apa pedig azt várja tőlem, hogy „sikeres” legyek, ami neki a hagyományhű Zöldcsont és a gazdag ügyvéd valami különös kombinációját jelenti. – Cory felnevetett, de nevetése frusztráltnak tűnt. Elkomorult, és Anden szemébe nézett. – Szeretnék a szüleim kedvére tenni, de elég idős vagyok ahhoz, hogy meghozzam a saját döntéseimet, kicsim. Ha neked, ha nekünk fontos, hogy Kekonra költözzünk, akkor komolyan fontolóra kellene vennünk. – Közelebb hajolt, és gyors, könnyed csókot lehelt Anden ajkára, aztán nagy lendülettel letette lábát a földre, felállt, és kinyújtóztatta hosszú, karcsú testét. Miközben összeszedte ruháit, hátrapillantott Andenre a válla fölött. – Megint elcsendesedtél. Pedig nem kell elkapkodnod a döntést, ugye? Később még beszélhetünk róla. Csak el kell döntenünk, mit szeretnénk igazán.

Andent, mikor később visszagondolt erre a beszélgetésre, még mindig elégedetlenség töltötte el. Azt kívánta, bár őszintébb és határozottabb lett volna ott, akkor, bár elmondta volna Corynak, hogy már most tudja, hogy vissza akar menni Kekonra, és reméli, hogy ha eljön az ideje, Cory is vele tart.

Ekkor eszébe jutott, amit Hilo mondott Cory Daukról utolsó beszélgetésük során, és kételkedni kezdett. Te is tudod, hogy nem tudna megmaradni Janloonban Zöldcsontként. Igaza lenne unokatestvérének? Boldog tudna lenni Cory Janloonban? Ott fordított lenne a helyzetük: Cory lenne az idegen. Ha ott viselné a jádéját, nem védené az aisho – lehet, hogy túl veszélyes lenne neki? Bár Cory ismerte apja tevékenységét, és részt is vett benne, nem rendelkezett ismeretekkel azt illetően, hogyan működnek a klánok Kekonon. És ha Daukék nem akarják, hogy a fiuk elmenjen, az vajon nem kelt rossz érzéseket a két család közt, akik most szövetségesek, ráadásul Anden unokatestvérei a Daukékhoz fűződő baráti kapcsolatukra támaszkodva igyekeznek elérni a céljaikat Espeniában?

Mindezeken jelenleg nincs értelme tépelődni, mondta magának Anden. Elvégre nem volt pontosan meghatározva a jövője, nem volt semmi, ami kényszerítette volna, hogy erőltesse a témát. Éljünk inkább a jelenben, mondta Cory.

———

A kekoni újév után nem sokkal, egy hatodnap kora reggel Andent felhívták a lakásán. Csak negyedórával korábban kelt fel, a fürdőszobában állt, lábát a fűtőventilátoron nyugtatta, miközben fogat mosott. Alakját visszatükrözte a párás ablak, amelyben nem látszott más, csak a kinti fagyos sötétség. A kis tévében, amit már bekapcsolt a nappaliban, épp a hét híreit foglalták össze: Galtz miniszterelnökre és a Nemzetgyűlésre egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy vonják vissza csapataikat Oortokóból; a hitelkamatok emelkednek; valami filmsztárocskáról új pletyka terjed.

Anden először azt hitte, a tévéből hallatszik a telefoncsörgés, aztán rájött, hogy csak Janloonból hívhatják, mert ki más telefonálna ilyenkor? Odahaza most kora este van. Amikor kikapcsolta a tévét, és felvette a telefont, kekoni nyelven szólt bele, hogy „Halló”, de még így is meglepte, hogy Hilo hangját hallja, bár kissé tompán a távolsági hívás miatt.

– Beszélnünk kell, Andy – mondta a Pillér. – Shae és Juen is itt vannak. Kihangosítalak.

Anden egy kezén meg tudta volna számolni, Espeniába költözése óta hányszor beszélt Hilóval telefonon. „Nem szeret telefonálni”, mondta egyszer Shae mentegetőző hangon. Anden gyanította, hogy pontosabban fogalmazva Hilo vele nem szeret telefonon beszélni; nem szeret arra gondolni, hogy kegyvesztett ifjú unokatestvére ennyire távol él tőle. Az pedig biztos volt, hogy Anden még sosem vett részt olyan konferenciahíváson, ahol a Nincs Csúcs Pillére, Időjósa és Szarva egyszerre van jelen. Aggodalmas hangon kérdezte:

– Valami baj van?

Shae hangját hallotta meg a távolból, a vonal túloldaláról.

– Semmi baj nincs, Anden.

– A segítségedre van szükségünk, unokatesóm – mondta Hilo –, valamit el kellene végezni Espeniában.

Anden felkapcsolt egy lámpát, és leült az ágyára.

– Miben kell segítség?

– Meg kell ölni valakit – mondta a Pillér.